BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 11. (1999)
1999 / 3. szám - BÍRÁLAT - Gyáni Gábor: Történelem: tény vagy fikció? (Hayden White: A történelem terhe)
GYÁM - WHITE ban hagyja a struktúra (valóság) és a szöveg bonyolult interakcióját. LaCapra szerint viszont a múltat dokumentáló történelmi forrás szintúgy szöveg, tehát a valóság egyfajta feldolgozásán alapul. Ennek elismerésére újabb munkáiban már White is mutat némi hajlandóságot - véli LaCapra. Ez a félig-meddig és mindenképpen már jó előre kódolt szöveg ugyanakkor el is helyezi a történészt egy többé-kevésbé élő vagy éppen kiveszőben lévő diskurzus hagyományának a kötelékében. Nem beszélhetünk tehát teljesen feldolgozatlan múltról ott, ahol források képezik a történelmi elbeszélés kiindulópontját.39 Az 1980-as évek első felében írt és The Content of the Form címen kötetbe foglalt tanulmányaiban White terminológiailag pontosítja a tény és fikció kapcsolatáról előzőleg vallott elképzeléseit, s egyúttal a korábbiaknál is határozottabban a fikciónak rendeli alá a valóságot. Megkülönbözteti egymástól a történeti tudás elsődleges és másodlagos referensét: az elsődleges az eseményekre, a másodlagos pedig a diszkurzív stratégiára utal. Álláspontja az, hogy a két referens közti ekvivalencia (az igazság megragadása) legföljebb a szinguláris egzisztenciális kijelentések (az egyedi ténymegállapítások) síkján jöhet létre. A krónikán túlmutató történeti beszámoló viszont csak ott kezdődik, ahol a tényeket az elbeszélések során már feldolgozzák. Mint írja: „Innen nézve a narratíva formálja meg azt az eseménytömeget, amely elsődleges referenseként szolgál, s ezeket az eseményeket olyan mintaalakzatokká alakítja át, amilyeneket semmiféle irodalmi ábrázolás sem hozhatna létre belőlük mint tényekből.” (183. old.) Ez pedig az allegória révén valósul meg. A tiszta (irodalmi) fikciótól így elkülönített történelmi narratíva40 egésze nem vethető tehát közvetlenül egybe a valósággal, mint az igazság próbakövével, mivel „az elbeszélő forma »igazsága« csak közvetve, azaz allegória formájában nyilvánulhat meg” (184. old.). Ezen a ponton White konfrontálódik Gadamer és kiváltképpen Ricoeur hermeneutikájával. Gadamer azért elfogadhatatlan a számára, mert a német filozófus az értelmezőt és az értelmezendőt a hagyomány fogalma révén szorosan egybefűzi egymással,41 Ricoeurrel pedig az a baja, hogy ő az eseményeket magukat is a narrativitás szerkezeti jellemzőivel ruházza fel. A narrativitás Ricoeur-féle metafizikájának a lényegét White a következőkben összegzi: ,,[m]ivel ezek a cselekedetek valójában megélt elbeszélések, megjelenítésük egyetlen módja maga az elbeszélés.” (198. old.)42 Márpedig White elképzeléseivel minden olyan hermeneutika összeférhetetlen, amely - bármilyen értelemben - folyamatosságot teremt tény és fikció, valóság és narráció között. Nem követjük tovább White - ekkoriban jellemző - felfogását tény és fikció összefüggéséről a történetírásban, melyet az a jogosnak tűnő törekvés hat át, hogy meg kell találnia a középutat a kaotikus és értelem nélküli múlt áttetsző voltát „ünneplő” dekonstrukció és a pozitivista történetírás mimézisbe vetett illúziói között. Relativizmusának a bírálata ugyanis mostanában inkább a holocaust alternatív történeti megjelenítésének a vitakérdése kapcsán fogalmazódik újra. A magyar White-kötet két írása is e probléma körül forog, részben ezt tárgyalja A történelmi értelmezés politikája, szaktudománnyá válás és a fenséges kiszorítása, és egészében ezzel foglalkozik A történelmi cselekményesítés és az igazság problémája. Hayden White könyvei „Gyakran állítják - írja White -, hogy a hozzám hasonló formalisták, akik úgy gondolják, hogy a történelmi tárgyak egy folyamatnak több egyformán meggyőző leírását vagy elbeszélését is megengedik, tulajdonképpen a jelölet [a referens - Gy. G.] realitását tagadják, olyan butító relativizmust mozdítva ezzel elő, amely megengedi [... hogy] a náci történelem náci változata is igényt tarthat bizonyos minimális hitelességre.” (239. old.) Ő kétféleképpen közelíti meg a kérdést. A holocaust tényét tagadó revizionista történészeket azon az alapon marasztalja el, hogy a szinguláris egzisztenciális kijelentések szintjén hazugnak bizonyulnak, hiszen „[a]z események [maga a holocaust - Gy. G.] megtörténte egy (Willson Coates és J. Salwyn Schapiro társszerzőkkel): THE EMERGENCE OF LIBERAL HUMANISM New York, 1966. (Wilson Coates társszerzővel): THE ORDEAL OF LIBERAL HUMANISM New York, 1969. (szerkesztette Giorgio Tagliacozzóval): GIAMBATTISTA VICO: AN INTERNATIONAL SYMPOSIUM Baltimore, 1969. METAHISTORY THE HISTORICAL IMAGINATION IN NINETEENTH-CENTURY EUROPE The John Hopkins University Press Baltimore, 1973.448 old. TROPICS OF DISCOURSE ESSAYS IN CULTURAL CRITICISM The John Hopkins University Press Baltimore, 1978., 285 old. THE CONTENT OF THE FORM NARRATIVE DISCOURSE AND HISTORICAL REPRESENTATION The John Hopkins University Press Baltimore, 1987., 244 old.