BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 12. (2000)

2000 / 4. szám - BÍRÁLAT - Uhl, Heidemarie: Az 1900 körüli Bécs: a modernitás ambivalens színhelye (Carl E. Schorske: Bécsi századvég. Politika és kultúra)

VÁRI ÉS UHL- SCHORSKE újabb történésznemzedék szemében némileg devalváló­dott, Schorske volt szinte az egyedüli, aki újítani tu­dott. Tágabban nézve ez abban állt, hogy az intellectual historyt kontextuálissá tette. Korábban az ennek jegyé­ben dolgozó historikusok főként a magas kultúra törté­nelmi hagyományt képező szövegeinek az egymásra ha­tását vizsgálták, tehát az egyes eszmék láncszemszerűen egymáshoz kapcsolódó és századokon át önmaguk kö­rén belül fejlődő áramlatainak a különbségeit és hason­lóságait kutatták. Schorske ezzel szemben kiterjesztette az intellectual history érdeklődési körét, miután kutatása­iba a társadalmi és a történelmi közeget is bevonta: sze­rinte ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy egy bizo­nyos irodalmi és művészeti irányzat politikailag aktív vagy e téren passzív korban lép-e színre, lévén hogy az eszmék mindig a társadalmi közeg függvényei. Az összefüggés ugyanakkor fordítva is áll: egyetlen törté­nelmi közeg sem létezhet saját specifikus eszméi nélkül. Emellett Schorske hitvallása szerint az eszmék csak nemzedéki konstellációkban mutatják meg magukat számunkra, hiszen az egyén a saját társadalma és nem­zedéke által megszabott érdeklődési kör figyelembevé­telével, azok tudatosításával hozza létre saját identitá­sát. Ez a kizárólagos textuális interpretációt felváltó, és a szövegeket (legyenek azok vizuálisak vagy irodalmiak) a társadalmi közegükre kifejtett hatás függvényében ér­telmező, s ugyanakkor a történelmi szöveget alakító ha­tásra is figyelő módszer Schorskét hamarosan a „con­textual intellectual history” irányzatának egyik vezér­­egyéniségévé avatta.16 A BÉCSI SZÁZADVÉG KRITIKAI ÉRTELMEZÉSE Schorske kétségkívül iskolát teremtett az amerikai történetírásban, s tanítványainak és követőinek a száma idővel egyre nagyobb lett.” Az 1980-as évek végére könyve szinte elmaradhatatlan kiindulási és hivatkozási ponttá lett a történész berkekben akkor- Hegelianism: The Path Toward Dialectical Humanism, 1805-1841. Cambridge University Press, Cambridge, Mass., 1980; Peter Jelavich: Munich and Theatrical Modernism. Poli­tics, Playwriting and Performance. Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1985; Jeffrey D. Needell: A Tropical Belle Epoque. Elite Culture and Society in Turn-of-the-Century Rio de Janeiro. Cambridge University Press, New York, 1987; Mi­chael S. Roth: Knowing and History. Appropriations of Hegel in Twentieth-Century France. Cornell University Press, Ithaca, 1988; Deborah Silverman: Art Nouveau in Fin-de-Siécte France. Politics, Psychology and Style. University of California Press, Berkeley, 1989; Gwendolyn Wright: The Politics of De­sign in French Colonial Urbanism. University of Chicago Press, Chicago, 1991; továbbá a Schorske tiszteletére Michael S. Roth áltál szerkesztett tanulmánykötetet: Rediscovering His­tory. Culture, Politics, and the Psyche. Essays in honor of Carl Schorske. Stanford University Press, Stanford, 1994. Robert S. Wistrich: Die Juden Wiens im Zei­talter Kaiser Franz-Josephs. Wien- Köln-Weimar, 1999. 405. sköv. old.); míg Moritz Csáky elsősorban a közép-európai régió kulturális-etnikai sokszínűségének, az­az annak jelentőségére utal, hogy a művé­szek és értelmiségiek nagy része nem Bécsből, hanem a soknemzetiségű Monar­chia egyéb részeiből származott. (Moritz Csáky: Die Wiener Moderne. Ein Beitrag zur Theorie der Moderne in Zentraleuropa. In: Rudolf Haller [hg.]: Nach Kakanien. Annähe­rung an die Moderne. Wien-Köln-Weimar, 1996. 59-102. old.; Uo.: Ideologie der Ope­rette und Wiener Moderne. Ein kulturhisto­rischer Essay zur österreichischen Identität. Wien-Köln-Weimar, 1996., magyarul: Az operett ideológiája és a bécsi modernség. Kultúrtörténeti tanulmány az osztrák identi­tásról. Bp., 1999.) Az ellenmondásos nem­zeti és kulturális azonosulások és a német kultúrától különböző osztrák kulturális iden­titás kialakításának a problémája az elemzés fő szempontjai Michael Poliak munkáiban (Wien 1900. Eine verletzte Identität. Kons­tanz, 1997), és erre épül Peter Sprengel és Gregor Streim tétele is a bécsi és a berlini modernitást összehasonlító elemzésében, mely szerint Hermann Bahr a sajátosan osztrák modernitás létrehozója. (Berliner und Wiener Moderne. Vermittlungen und Abgrenzungen in Literatur, Theater, Publi­zistik, Wien-Köln-Weimar, 1998.) A bécsi modernitás különböző értelmezé­seinek, egyéni és kollektív tapasztalati hátte­rének közös horizontja továbbra is művé­szet és társadalom negatív viszonya. „A mű­vészi modernitás a modernizáció fonákjára mutatott rá. A modernitás mindent napvilág­ra hozott, amit a modernizáció előrelendíté­­se érdekében elnyomtak és akadályoztak: a szép, esztétikus élet álmát, az ösztönök fe­neketlen mélységeit, a szorongást, az erőszak eshetőségét. A bécsi modernitás teljesítménye a modernizáció ambivalenciá­jának felmutatása volt.” (Ernst Hanisch: Der lange Schatten des Staates. Österreichi­sche Gesellschaftsgeschichte im 20. Jahrhundert. Österreichische Geschichte 1890-1990. Wien, 1994. 261. old.) Szemben azzal az igyekezettel, hogy az 1900 körüli Bécset a fényes kulturális örök­ség újabb klasszikus korszakaként népsze­rűsítsék - hiszen a „Traum und Wirklichkeit. Wien 1870 bis 1930” című kiállítás (1985. március-október) óta a bécsi századvég az osztrákok önképének, illetve a külföld Ausztria-képének meghatározó tényezőjévé vált (lásd a „Fin de siécle” címszót in: Su­sanne Breuss, Karin Liebhart, Andreas Pri­­bersky: Inszenierungen. Stichwörter zu Ös­terreich. Mit einem Vorwort von Anton Pelin­ka. Wien, 1995. 131-134. old.) le kell szögezni: Klimt, Schnitzler, Freud és Witt­genstein Bécse - hogy csupán a századfor­duló egészen a mindennapi áruvilágba is benyomuló legfontosabb ikonjait említsük - elválaszthatatlan a modernitás negatív po­tenciáljától, Lueger és Hitler Bécsétől. HEIDEMARIE UHL Fordította: Pajkossy Gábor ■ történelem? Posztmodern kihívás a történetírásban és Történe­lem: tény vagy fikció. In: Uő.: Emlékezés, emlékezet és a törté­nelem elbeszélése. Napvilág, Bp., 2000. 11-30., 48-70. old. 15 ■ Lásd az 1980-as Bukarestben megrendezett XV. történe­ti világkongresszus alkalmából kiadott kötetet. Michael Käm­men (ed.): The Past Before Us. Contemporary Historical Writ­ing in the United States. Cornell University Press, Ithaca, 1980. Lásd különösen Robert Darntonnak e kötetben olvasható írá­sát a hagyományos eszmetörténet fokozott térvesztéséről (In­tellectual and Cultural History. I. m. 327-354. old.) 16 ■ Érdemes rá utalni, hogy Schorskénak, e kontextualista törekvéseivel majdnem párhuzamosan, egy az övéhez hasonló kontextualista irányzat is hódításnak indult a politikai gondolko­dás történetével foglalkozó történészek körében. Ennek vezér­alakjaiként az 1970-es években főleg Quentin Skinner, John Dunn és J. G. A. Pocock számított. 17 ■ Elég, ha megemlítjük az alábbi műveket: John E. Toews.

Next