BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 13. (2001)
2001 / 3. szám - BÍRÁLAT - Szolláth Dávid: A kultúra narratív szempontú kutatása (Thomka Beáta (szerk.): Narratívak 1. Képleírás és képi elbeszélés; Narratívák 2. Történet és fikció; Narratívák 3. A kultúra narratívái)
BUKSZ 2001 válaszoló, reflexív olvasót helyezi szembe, amelyet épp a modern irodalom hoz létre, s akit már nem oly könnyű „elcsábítani”. A fikció retorikáját ezért szükségesnek látja kiegészíteni az olvasás fenomenológiájával és esztétikájával. E törekvésében Iserhez és Jausshoz csatlakozik, azaz az individuális olvasói válaszok, illetve a kollektív olvasói elvárások kérdésköréhez. A fejezet végén Ricoeur - akinek gondolkodói magatartását általában a szintetizáló törekvések jellemzik - a Temps et récit koncepcióját a recepcióesz- A további kötetek AZ IRODALOM ELMÉLETEI I. Szerk. Thomka Beáta Ford. Beck András, Bárdos Miklós, Lovas Edit, Rajsli Emese, Sereghy Boldizsár Jelenkor Kiadó, Pécs, 1996. 216 old. [Paul de Man, Gérard Genette, Victor Omegne, Jean Cohen tanulmányai.] AZ IRODALOM ELMÉLETEI II. Szerk. Thomka Beáta Ford. Cseresnyés Dóra, Gács Anna, Gilbert Edit, Gocsár Ákos, V. Horváth Károly, Vitéz Ildikó Jelenkor Kiadó, Pécs, 1996. 210 old. [Hans Robert Jauss, Dorrit Cohn és A. N. Veszelovszkij tanulmányai.) AZ IRODALOM ELMÉLETEI III. Szerk. Thomka Beáta Ford. Beck András, Hetesi István, Szigeti Csaba Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997. 178 old. [Stanley Fish, Michail Bahtyin és Roland Barthes tanulmányai.] AZ IRODALOM ELMÉLETEI IV. Szerk. Thomka Beáta Ford. Bárdos László, Farkas Zsolt, Házas Nikoletta, Katona Gergely Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997. 150 old. [Friedrich Nietzsche, Wolfgangsser, Paul Ricoeur és Kibédi Varga Áron tanulmányai.]tétikáéval rokonítja. A horizont-összeolvadással jelzett jelenséget „egy sorba állítja” a représentance-viszonnyal, amely a múlt idegenszerűségének dialektikus feloldódását jelenti egy olyan folyamatban, mely az elbeszélő szöveg olvasói konfigurációjában csúcsosodik, s a rejtélyes mást az analóghoz közelíti.6 7 8 A harmadik kötet a narrativitás kérdésének a historiográfia és az antropológia elméleteiben betöltött szerepét térképezi fel. A kötet közös munka eredménye, a szövegeket itt N. Kovács Tímea válogatta és előszavazta. A Narratívák 5-mal szinte egyszerre jelent meg a Helikon Kulturális antropológia és irodalomtudomány című száma (1999. 4), szintén N. Kovács Tímea szerkesztésében, így tevékenységének körültekintő szemlézése megkívánná a könyv és a folyóiratszám együttes olvasását, de sajnos erre megint csak nincs itt módom. A historiográfiai részt és a válogatást nyitó szöveg, Mark Currie tanulmánya (Elbeszélés, politika, történelem) egy lehetséges előtörténet kontextusában helyezi el a kilencvenes évek narrativitás-diskurzusait. Elbeszélése a strukturalista narratológiához mért derridai elmozdulás elemzéséből indul ki, ebből a szemszögből tárgyalja Foucault, az újhistorizmus és Stephen Greenblatt, valamint Herni K. Bhabha posztkoloniális kritikájának jelentőségét a „szocionarratológiában”. A Currie-féle történetvariáns felvétele a kötetbe nemcsak azért volt szerencsés választás, mert elemzi és kritizálja a kötet egy másik tanulmányát (Bhabháét), hanem azért is, mert az utána következő három szöveg Derrida helyett inkább Hayden White munkáira reflektál, amelyeket viszont Currie nem említ. A könyv első felének tematikus egysége (Történelem, emlékezet, narratíva alcímmel) így legalább két, többé-kevésbé különböző gyökerű diskurzusra osztható. Az egyik (Jörn Rosen, Paul Ricoeur, David Carr) elsősorban a narratíva historiográfiában betöltött szerepét vizsgálja, a másik (Currie, Bhabha) a narratíva ideológiaképző szerepére és politikai hatásaira fókuszál. A kiinduló probléma(halmaz) ezekben és a kötet második felében közölt etnográfia-módszertani írás 6 ■ A szöveg a Temps et récit egyik fejezete (Seuil, Paris, 1985, 3. kötet, 284. old.: Le monde du texte et monde du lecteur), gondolatmenete körkörös szerkesztésű, vagyis Ricoeur az első oldalakon saját représentance-elméletét tárgyalja, hogy Booth, Michel Charles, Iser és Jauss elemzése után, mintegy harminc oldallal később, a konklúziók levonása közben megint visszatérjen a représentance-hoz. A magyar szövegben nehezen követhető ez az ív, mert a szó először „reprezentáció (représentance)" alakban jelenik meg (9. old.), egy oldallal később csak franciául, a szöveg végén viszont folyamatosan (38-39. old.) „ábrázolandóság" alakban, a francia eredeti zárójelezett közlése nélkül. A tanulmány nem sokkal később Jeney Éva fordításában is megjelent. (Paul Ricoeur: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Szerk. Szegedy-Maszák Mihály, ford. Angyalosi Gergely, Bogárdi Szabó István, Jeney Éva, Lőrinszky Ildikó, Miss Zoltán, Vajda András. Osiris, Bp., 1999. 310-353. old.: A szöveg és az olvasó világa.) Itt konzekvensen (a szerintem megfelelőbb) képvselettel helyettesítik a szót, ám ennek ellenére ez a fordítás más szempontokból sokkal problematikusabb, mint a Narrativák 2-ben közölt - lásd például a félrevezető címet. (vö.: Erdélyi Ágnes: Fordítás? BUKSZ 2000. Tél, 384. old.) 7 ■ Thomka Beáta: Beszél egy hang. Kijárat, Bp., 2001. 158. old. 8 ■ Takáts József (Antropológia és irodalomtörténet-írás. BUKSZ, 1999. Tavasz, 38-47. old.) arra hívja fel a figyelmet, hogy az irodalomtörténet-írásnak is volna mit tanulnia az antropológiától: a vizsgált tárgy elidegenítésének módszertani eljárását; közösségi teljesítménynek tekinteni az irodalmi alkotásokat; odafigyelni a vizsgált korszak/közösség önértelmezésére; megtanulni a „bennszülöttek” szemszögéből látni.