BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 14. (2002)
2002 / 1. szám - PROBLÉMA - Bodor Péter: Konstruktivizmus a pszichológiában
BUKSZ 2002 neti eseménynek vagy cselekvésnek, arra vonatkozóan ismét Pepper igazíthat el: „Történeti eseményen a kontextualista elsődlegesen nem egy múltbeli eseményt ért, ami úgyszólván halott, amit ki kell hántolni, hanem a saját jelenében élő eseményt. Amit rendszerint történelemnek mondunk, vallja a kontextualista, az valójában az események (újra)megjelenítésére (re-present) irányuló próbálkozás, amely megeleveníteni igyekszik őket. A valódi történeti esemény azonban a dinamikus és dramatikus esemény megvalósulása (actuality) jelenében, akkor, amikor most zajlik. Nevezhetjük »cselekvésnek« is, ha akarjuk, de ügyeljünk e kifejezés használatára: nem egy önmagában vett, vagy elszigetelten tekintett cselekvést értünk rajta; a történeti esemény egy saját körülményei közt és körülményeivel együtt zajló cselekvés, egy cselekvés a saját kontextusában. [...] Mindezek a cselekvések vagy események bensőleg komplexek, folyamatosan változó mintázatú, egymáshoz kapcsolódó aktivitásokból állanak. Olyanok, mint egy regény vagy dráma cselekményében bekövetkező váratlan események. Szó szerint az élet váratlan eseményei.”27 A fenti értelemben vett történeti esemény a kontextualizmus gyökérmetaforája, amelynek Sarbin szerint pszichológiai artikulációját jelentheti a narratívum fogalma (avagy gyökérmetaforája). Sarbin bevezeti a narrációs elvet - „az emberi lények narratív struktúráknak megfelelően gondolkodnak, észlelnek, képzelődnek, és hozzák meg morális döntéseiket”28 -, mely könnyen illusztrálható. Idézzük fel például Fritz Heider és Marianne Simmel klasszikus demonstrációját! A vizsgált személyeknek rövid rajzfilmet mutattak be, majd megkérték őket, mondják el, mit láttak. A mozgó geometriai alakzatok megfigyelői nem az alakzatok fizikai mozgásáról számoltak be, hanem egy adott kontextuson belül cselekvő emberi lényekről, egy cselekményen belüli szereplőkről. Egyikük például ezt mondta: „Egy férfi találkozni akart egy lánnyal, és a lány egy másik férfival jelenik meg.”29 Mint Sarbin írja álláspontja összefoglalásaként: „A narratívum az epizódok, cselekedetek és a cselekedetekről adott magyarázatok megszervezésének egyik módja; olyan teljesítmény, amely világi tényeket és fantasztikus teremtményeket hoz össze; magába foglalja az időt és a helyet. A narratívum lehetővé teszi, hogy figyelembe vegyük mind a cselekedetek indokait, mind az események okait.”30 Dióhéjban ez a narratív pszichológia általános kerete. Miként a diszkurzív pszichológia, a narratív megközelítés is a mentális jelenségek egyre több fajtájára terjeszti ki értelmezéseit. Egy partikuláris pszichológiai jelenségen jól szemügyre vehető, miként működik a narratív megközelítés. Példánk ezúttal is az érzelem lesz. Az érzelmeket Sarbin „a társas cselekvés egyik összetevőjének”,31 a magatartás egyik aspektusának tekinti, összhangban a kontextualizmus alapkategóriáival (változás, újdonság, textúra, minőség, kontextus). Míg a pszichológusok az érzelmeket hagyományosan „az individuumon belüli történésként” próbálják megragadni, a narratív értelmezés szerint nem tanulmányozhatók izoláltan, kontextusuktól megfosztva, lévén a „társas élet vagy dráma” alkotóelemei.32 Sarbin elemzése az érzelmek első szociális konstruktivista elképzelésére, James Averill elméletére támaszkodik, aki az érzelmeket „átmeneti szerepeknek” fogta fel.33 E szerint az érzelmek drámai szerepjátékoknak, drámai cselekedeteknek, a cselekvők identitásigényét megfogalmazó, retorikailag hangsúlyozott állításoknak tekintendők. Amikor a dühös ember valakinek a viselkedését sérelmesnek véli, felveszi a „dühös” szerepet, lehetőségeihez mérten megbosszulja a sértő cselekedetet, és megpróbálja visszanyerni fenyegetett önbecsülését. A drámai cselekedetek mibenlétét legjobban talán a dramaturgiai cselekedetekkel való összehasonlítás világíthatja meg. Mindkét cselekvésfajta konstrukciója arra irányul, hogy a cselekvő a hétköznapi élet drámájában másokra befolyást gyakorolhasson. De fontos különbségek is vannak köztük. A dramaturgiai cselekvésben, melyet Erving Goffman oly alaposan elemzett, a cselekvő és a szerző ugyanaz a személy.34 A cselekvő szerepjátszása ilyenkor egy adott identitást jelenít meg (megjeleníti magát, fenntart egy arcot, egy homlokzatot stb.), méghozzá mindenekelőtt stratégiai szándékkal. Ezzel szemben a drámai cselekvő Sarbin értelme 27 ■ Uo. 232-233. old. 28 ■ Sarbin: The Narrative... i. m. 8. old. 29 ■ Fritz Heider, Marianne Simmel: An Experimental Study of Apparent Behavior. American Journal of Psychology, 1944. 1. 246-247. old. 30 ■ Sarbin: The Narrative... i. m. 9. old. 31 ■ Theodore R. Sarbin: Emotion and Act. Roles and Rethoric. In: Rom Harré (ed.): The Social Construction of Emotion. Basil Blackwell, Oxford, 1986. 85. old. 32 ■ Uo. 85. old. 33 ■ James Averill: A Constructivist View of Emotion. In: Robert Plutchik, Henry Kellerman (eds.): Emotion. Theory, Research and Experience. Vol. 1. Academic Press, New York, 1980. 305-341. old. 34 ■ Lásd például: Erving Goffman: The Interaction Order. American Sociological Review, 1982. 48. 1-17. old. 35 ■ Sarbin: Emotion... i. m. 90. old. 36 ■ Uo. 91. old. 37 ■ Uo. 96. old. 38 ■ Vö. Arthur Still, Alan Costall (eds.): Against Cognitivism. Alternative Foundations for Cognitive Psychology. Harvester Wheatsheaf, New York, 1991.; Jerry Fodor: Fodor kalauza a mentális reprezentációkhoz: az intelligens nagynéni segédlete. In: Pléh Csaba (szerk.): A kognitív tudomány. Osiris, Bp., 1996. 64-86. old. 39 ■ Vö. David E. Rummehardt, J. L. McClelland (eds.): Páráiéit Distributed Processing. Vol 2. MIT Press, Cambridge, Mass., 1986. 42-47. old. 40 ■ Harré, Gillet: i. m. 92. old. 41 ■ Bruner: i. m. 1. old. 42 ■ R. Harré: „Berkelyian” Arguments and the Ontology of Cognitive Science. In: D. N. Johnson, C. E. Emeling (eds.): The Future of the Cognitive Revolution. Oxford University Press, New York, 1997. 335-353. old., kill. 337. old. 43 ■ Lásd például: Kenneth J. Gergen: Realities and Relationships. Soundings in Social Construction. Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1994.; Uő.: An Invitation to Social Construction. SAGE, London, 2000.; Derek Edwards: Discourse and Cognition. SAGE, Thousand Oaks, 1997.; John Shotter: Cognition as a Social Practice. In: Johnson, Erneling (eds.): i. m. 317-334. old.__________________________