BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 14. (2002)
2002 / 1. szám - PROBLÉMA - Bodor Péter: Konstruktivizmus a pszichológiában
BODOR-KONSTRUKTIVIZMUS... tájára és alternatívájaként szocializált episztemológiának lehetne elnevezni. A szocializált episztemológia Wittgensteint követi, aki A bizonyosságról vizsgálódásaiban a megértés alapjait a közös, kulturálisan kialakult előfeltételekben, s nem a pusztán biológiai hajlamokban keresi. Ez az episztemológia az elmefilozófián belül a mentális jelenségek externalista értelmezésének a híve. A szocializált episztemológia Descartes tévedését 55 nem lélek és test (ontológiai) szétválasztásában, hanem az egyik léleknek vagy elmének a többitől való elválasztásában látja. Komolyan veszi Husserlnek Az európai tudományok válságáról adott diagnózisát, és méltányolja, hogy Merleau-Ponty egyetlen koherens keretben kísérli meg tárgyalni a testet, a lelket és a másikat.56 A vonatkozó filozófiai elemzések és a releváns tudásszociológiai munkák felvonultatása és részletezése, azaz egy szocializált episztemológiai doktrína kifejtése e7 nélkül csupán érzékeltethetem a szociális konstruktivista pszichológia számára releváns értelmezési horizontot, a szocializált episztemológia irányultságát. A szociális konstruktivista törekvések közös jellemzője a szocializált episztemológia igénye, s ez az igény természetes módon kiegészíthető egy ontológiai vázlattal is, melynek előfeltevéseit Harré és Gillett a következő összehasonlító táblázatba rendezve mutatja be: Az ontológia egymáshoz kapcsolódó, gyakran implicit feltevések rendszerének tekinthető. Egy-egy ilyen feltevésrendszer arra vonatkozik, hogy valamely területen, esetünkben a pszichológia tudományos tanulmányozásának területén, melyek az alapvető létezők. Harré és Gillett a diszkurzív pszichológia általuk olykor „vigotszkijánusnak” nevezett ontológiáját a mechanisztikus newtoniánus ontológiával összevetve fejti ki, lévén ez utóbbi - szerintük - mindmáig a pszichológiai elméletalkotás nagyobbik részének alapja. Egy „ontológia” egy lokalizációs rendszerből, a benne fellelhető lehetséges entitásokból, illetve azok viszonyaiból áll. Az entitások más entitásokkal meghatározott módon léphetnek „relációkba”, s az entitások és relációik összessége alkot egy világot. A newtoni ontológia lokalizációs rendszerét az idő és a tér konvencionálisan rögzített, következésképp többé-kevésbé könnyen mérhető dimenziói alkotják. A newtoni lokalizációs rendszernek a vigotszkijánus ontológián belül hozzávetőlegesen az felel meg, amit Harré és Gillett emberek csoportozatainak (arrays of people) és beszédszekvenciáknak nevez. A diszkurzív ontológiában nem az a fő kérdés, hogy valami hol van, hanem hogy kicsoda egy személy mások viszonylatában. Az individuumok egyfajta „emberteret képeznek, [...] térbeli pontokra emlékeztetnek, melyeket a személyközi, társas és politikai keretek definiálnak”.58 Ugyanakkor „néhány megnyilatkozási szekvencia” a sztenderdizált idővel analóg módon „azon alapvető ritmus szerepét láthatja el, melynek más beszédaktusok megfeleltethetők”.59 A szekvenciák tehát, jóllehet nagymértékben függetlenek a klasszikus időfelfogástól, megfeleltethetők neki. A diszkurzusvilág emberterében és megnyilatkozási szekvenciaidejében elhelyezkedő entitások beszédaktusok, nem pedig dolgok és események. Továbbá, miként a mechanisztikus ontológiában a kauzalitás jelenti az egyik dolog másikkal való kapcsolatba lépésének legfőbb módját, a diszkurzus világában a szabályok és a történetfonalak játsszák az ezzel analóg szerepet. Ami egyebek közt azt jelenti, hogy egy beszédaktus nem annyira oka egy másik megnyilatkozásnak vagy cselekedetnek, hanem helyénvalóvá vagy nem helyénvalóvá, vagyis normatív módon magyarázhatóvá (accountable) teszi azt.60 Amennyiben valaki beszédaktust hajt végre, például ígér valamit, az ígéret teljesítését nem okozza az ígéret, inkább indoka az elkövetkező cselekedeteknek - például az ígéret betartásának. Azaz, az ígéretek betartását normatív módon előnyben részesítjük megszegésükhöz képest. Erről árulkodik, hogy ha nem tartjuk be ígéreteinket, arra időnként magyarázatot kell adnunk. Egyesekben az a benyomás keletkezhet, hogy a szociális konstruktivizmus következtében a tudományos pszichológiát saját tárgya, a mentális folyamatok elvesztése fenyegeti. Pedig az, hogy a pszichológus átlép a társas szférába, nem szükségképpen jelent ontológiai állásfoglalást mindenféle mentálissal szemben. Léteznek ugyan társas vagy társadalmi eliminativista nézetek, amilyet például olvasatomban Kenneth Gergen vagy John Shotter képvisel, mint ahogy a pszichológia „főáramán” belül is van fiziológiai és behaviorista eliminativizmus - például Paul Churchland és Stephen Stich nézeteiben.61 A pszichológiának a társas szférára irányuló tájékozódása azonban csupán azt feltételezi, hogy a mentális nem ontológiailag elkülönült kategória, s nem alkot szuverén világot. Ez viszont aligha nevezhető forradalmi elgondolásnak, s aligha vezet a pszichológia felszámolásához. Ha jól meggondoljuk, éppen ez a feltételezés volt a tudományos pszichológia szellemi atyjának tartott Wundt Néplélektanának kiindulópontja is. Wundt a magasabb rendű lelki működéseket termékeikből, azaz olyan kulturális objektivációkból kiindulva értelmezte, mint amilyen a nyelv és a mítosz - s meglehet, hogy a diszkurzus és a narratívum ezek mai változatai. Ontológiák Lokalizációs rendszerek Entitások Relációk Newtoniánus Tér és idő Dolgok és események Kauzalitás Diszkurzív Az emberek csoportozatai és beszédszekvenciák Beszédaktusok Szabályok és történetfonalak (Harré és Gillett:i. m. 29. old.)