Budapest, 1904. május (28. évfolyam, 121-150. szám)
1904-05-01 / 121. szám
(g) TII. szám, BUDAPEST A kivándorlás. Budapest, ápr. 30. Alig van égetőbb kérdés, melylyel az egész nemzetnek sürgősebben kellene foglalkoznia, mint a kivándorlás kérdése. Meggyőződésem szerint a hazafias sajtónak feltétlenül kötelessége ebben az ügyben felrázni a közvéleményt. Meg is fúvom a riadót e nagyérdemű lapunkban és sokszor fogom megkondítani a vészharangot. Igenis, itt pusztulás van, nagyobb mint egy országos tűzvész, vagy egy országos jégverés, sőt nagyobb mint egy új tatárjárás lenne ! A mi statisztikánk hátul szokott kullogni, mint a lopott malac. Ezzel nem akarok a buzgó statisztikai hivatalnak tenni szemrehányást, hanem a kormánynak, melynek rendelkezéseihez kell, hogy alkalmazkodjék e hivatal. A mi statisztikánk még nem mutatja ki azt, hogy múlt évben már kétszázhatezer magyar honos vándorolt ki. És midőn e számot fogjuk ámulva olvasni az évkönyvben, valószínűleg már háromszázezer lesz az év folytán kivándoroltak száma. A mohácsi vész után, amely tönkretette hazánkat, nem fűzött láncra és nem hajtott ki ennyi népet az országból a török. Mi lesz belőlünk, ha ez igy folytatódik? Mitévők legyünk, hogy e bajon segítsünk ? E kérdésekre kész a válasz. Állítsuk fel az önálló vámterületet, akkor néhány év múlva lesz iparunk ,s az ipar a munkások százezreinek ad majd becsületes megélhetést, hiszen a kivándorlók kienctizedrésze ipartelepeken keres és talál munkát Amerikában; nem fog tehát kimenni, ha itt is talál. Szép felelet, jó levelet, de fájdalom, mi szabadok nem vagyunk, és nemzetünk szégyenére, sem az ország többsége, sem az ország kormánya, nem akarják még azt sem, hogy (közgazdaságilag legalább) szabadok legyünk. Mit tehetünk mi a kisebbség ? obstruáljunk? És azután? Ezzel megállítjuk az ország minden ügyét, igen , de nem állítjuk meg a kivándorlást, sőt növeljük, mert a közügyek megállítása bajt, pangást, anyagi kárt, anyagi romlást idéz elő; ez pedig növeli a nyomorúságot, amely sárga képével, éhes gyomrával hajtja ki az idegenbe véreinket. Addig is tehát, míg a közgazdasági önállóságért küzdünk, és e küzdelmünket siker koronázhatja, más eszközt keressünk arra, hogy hárítsuk el az óriási csapás nemzeti létünket veszélyeztető következményeit. A kivándorlást megakadályozni nem bírván, mozdítsuk elő a visszavándorlást. Ez a kormánynak egyik legnagyobb, legsürgősebb kötelessége. Honfitársaink, ott a távol idegenben, nagyrészt nem mondtak le az elhagyott édes hazáról. Nagyon soknak itthon van még családja, nagyon sokan küldözgetnek még haza pénzt az ő keresetükből, mert tudnivaló, hogy az Amerikában dolgozó magyar ember keresetének állag csak negyven százalékát éri el, és hatvan százalékát télre teszi. Azokat, kik nem vásároltak még földet és más ingatlanokat, haza lehet még csalogatni, de nem szabad késnünk, mert Canada és az Egyesült Államok nyugati államai máris csalogatják őket földadományokkal. Ha a magyar állam összevásárolna itthon évenkint egy bizonyos kiterjedésű löldét, és tudtára adná a kivándorlovaknak rendszeres hiteles közlésekkel azt, hogy mennyiért kaphatnak földet itthon és hol, absolut bizonyosnak vélem, hogy a kivándorlottak közül igen sokan fektetnék be meggazdálkodott és parlagonheverő kis tőkéjüket földvételbe itthon, s a megvett föld visszacsalná a kivándorlót. Csakis így segíthetünk bajunkon. Csakis úgy, ha egy oly korszerű mozgalmat bírunk előidézni, hogy a kivándorlók tömegét a visszavándorlók tömege helyettesítse. Azok szegényen, nyomorultan, leverten menve, ezek vagyonosan, életedzetten térve vissza. E kérdéssel a magyar kormánynak foglalkoznia kell, s én és partom rajta leszünk, hogy ha másképp nem megy, úgy ahogy bírjuk, rászorítsuk. • Kossuth Ferenc: A BUDAPEST TÁRCÁJA. Népdalok. .. Halálmadár küritől a házam ereszébe, úgy száltgat, úgy hívogat csöndes temetésre. Kinek beszól, kit hivogat ? nincs itt beteg senki . Csak én vagyok, de engem még sem kell eltemetni. Ne kuvikolj halálmadár, ne kuvikolj nékem. Régi halott vagyok én már, eltemettek régen. Eltemetett egy kis leány öleléssel, csókkal, Elsiratott hazug könnyel, hazudozó szóval IL Jaj de magas a csillagos menyország, Jaj de messze vagyok rozzám tehozzád! Messze vagyok s egyre messzebb kerülök Mint a nap az éjszakába, A bubánat homályába, Egyre jobban bele, belemerülök. Ezer csillag ragyogott fenn az égen, Ezer virág az Úristen kertjében, Kertemben is volt egy csilag, egy virág, De lehullt az első szóra, De elnyot az első csokra, Hej, azóta, nem is világ, a világ . . . Vértesy Gyula» Pribóki uram mentéje. (A Rákóczi-korból.) A Pribóki uram mentéje még a történelem lapjain is föl van jegyezve. Igaz, igaz, másnak is volt, meg tán még van is mentéje, amely sujtásosabb, cifrább, mint a Pribóki mentéje volt, de azért mégsem kerül minden mente a történelembe. Pribóki János Rákóczi fejedelemnek volt hűséges strázsamestere. Nem volt már valami fiatal legény. Bejárta addig huszárjaival az egész világot, míg Rákóczi szolgálatába szegődött. De azért, hogy deres volt a haja, bajusza, vitézség dolgában akármilyen fiatal legénynyel felért. De csak addig, míg egy véres ütközetben bele nem ütközött egy nagy bolond ágyugolyóbis a Pribáki uram hadakozó jobb karjába. A kard kisiklott a strázsamester kezéből. A karja pedig olyan messzire repült, hogy azt soha többé utol nem érhette. Elvitte az ágyúgolyó a karját. Pribóki János busult egy darabig az elvesztett karja miatt. Már most hogyan verekedjen ő tovább bal kézzel ? A fejedelem megszánta a félkarú hőst. — Ne búsuljon kelmed, — szólt hozzá, — azért nem bocsátom el a szolgálatomból. Elküldöm olyan helyre, ahol nem kell már tovább verekednie. — Hol van olyan hely a világon ? — sóhajtott fel Pribóki János. — Azt is megmondom kendnek. Becsben van- fogságban az én kedves György fiam. Menjen hozzá kelmed és legyen a szolgálatára. Vigyázzon rá, semmi baj ne érje. Pribáki János így került Bécs városába, a Rákóczi fiának szolgálatába. Ottan ugyan kevés dolga akadt a félkarú katonának, még a csizmáját is más tisztította. Neki egyéb dolga nem volt, mint csupán csak az, hogy meséljen Rákóczi fiának az édesatyjáról, a vitéz kurucokról, a diadalmas csatákról. Erről pedig tudott beszélni a vén huszár. Folyt a szó ajkáról, mint a méz. Rákóczi fia pedig kitűzésedett orcával hallgatta a vitézi történeteket, amilyenekre bezzeg nem tanították meg bécsi tanítómesterei. Lehetett a Rákóczi fia vagy tizenkét éves forma, de talán ha rajta állott volna, nyomban elment volna harcolni az édesapja zászlója alá. De nem rajta állott. Fogságban volt az Bécsben és felügyelet nélkül még az utcára sem tehette ki lábát. de sokszor irigyelte a Pribáki uram zsinóros, kurucos ruháját. Neki bécsi bugyogóban, bársonyos ufji ruhában kellett járni. — Hej, ha nekem kardom lehetne, Pribáki bácsi — sóhajtott néha. Mert még kardot se mertek adni a Rákóczi fiának kezébe. Főként egyszer hogy kuruc vitézek szöktek be Bécs városába felkeresni Rákóczi fejedelem fiát. A rettenthetetlen Jávorka vezette a ki» Május 1. POLITIKAI HÍREK. Budapest, ápr. 30. — Az országgyűlés érdemleges tanácskozásainak folytatására mostanában nincs kilátás. Általános a vélemény azok közt is, kik Tisza terveibe annyira-amennyire be vannak avatva, hogy Tisza csak a delegáció és a kvótabizottság tagjainak megválasztására akarja szorítani a képviselőház közelebbi működését s igy e választások megtörténte után újból elnapoltatja a képviselőházat legalább is arra az időre, mig a delegációk üléseznek. Ebből az látszik, hogy Tisza ugyancsak félti magát és a királyt a képviselőházi támadásoktól. — A közös minisztertanácskozásokat — mint beavatott helyről értesülünk — e hó 6-én folytatják Budapesten. A tanácskozásokon véglegesen megállapítják az 1905-i költségvetést. — A kereskedelmi szerződések. Németország szerződési jegyzéket már tanulmányoztak a magyar kormány szaktanácsosai is, akik tegnap megkapták a jegyzék egy-egy példányát. Jelint értesülünk, a jegyzék két törészből áll. Az egyik a német kormány általános óhajait tartalmazza, a másik a szerződési tárgyalásokra alapul ajánlott vámtételek felsorolásából áll. Kiemelkedő mozzanata a jegyzéknek az a törekvés, hogy a mezőgazdasági vámok legkisebb tételeit mint feltétlenül elfogadandókat tüntesse föl. A bécsi N. Fr.-Pr. beumi levelezője egy ottani szaktérvmtól azt tudta meg, hogy a