Budapest, 1904. június (28. évfolyam, 151-180. szám)
1904-06-01 / 151. szám
(2) 151. szám. BUDAPEST Osztrák beruházás, Budapest, május 31. (,Sz.) Szavaznak mint a parancsolat. A magyar delegátusok szabadelvű többsége nem panaszkodhatik az osztrák delegáció többségére, ez teljesen egyetért velük abban, hogy a bécsi hadvezetőség kívánságára meg kell szavazni a száz milliókat puskára, ágyúra, hadihajókra, hogy átalakítsák a hadsereg egész fegyverzetét az új haditeknika haladásához képest, mely ma oda fejlett, hogy azzal szemben az osztrák-magyar hadsereg mai felszerelésével harcképtelennek mondható. Ezen indokolásra úgy a magyar, mint az osztrák delegáció többsége fejet hajt és szavaz. Hogy miben áll az új hadi teknika haladása a régihez képest, s hogy az osztrák copf hogyan nőtt oly nagyra, hogy a hadi teknika folytonos fejlődését s fokozatos haladását olyannyira eltakarta előlük, hogy azt csak most vették észre, erre semmi figyelmet nem fordít sem a magyar sem az osztrák delegáció többsége. A bécsi hadvezetőség szerint azelőtt kiválóan harcképes volt az osztrák-magyar hadsereg, s erre megszavazták akkor is a kívánt száz milliókat. Most harcképtelen a hadsereg így mondják a kormányok, s erre is megszavazzák a kívánt száz milliókat. Mert új szerkezetű puskák, ágyuk, és hadihajók kellenek. A nagy közönség mindezt látja, s azt mondja magában, hogy már régen ismert dolog, amire a mi hadseregünknek elsősorban szüksége van, csak a bécsi hadvezetőség nem tudja és nem látja. Hogy igazán harcképes legyen a mi hadseregünk, elsősorban új szerkezetű emberekre van szükség. Harcképesség szempontjából hasztalanul kidobott pénz minden krajcár bármiféle szúró, vágó, lövő szerszámra vagy gépre, ha a gépész nem ember, azaz hogy az ember is csak gép, minden lélek, minden szellem nélkül. Új szerkezetű emberekre, lélekkel bíró emberekre van szükség a hadseregben, kiket felfogás, értelem, öntudat és lelkesedés hazájuk nemzetével, történeti felfogásával, műveltségével, vagy hivatása tudatával tart állandó összefüggésben. Ha ez hiányzik, mint az osztrák-magyar hadseregben tényleg hiányzik, akkor összehordhatják ide a világ összes csodatévő szerszámjait, épen olyan lélek nélküli gép marad az továbbra is, mint volt, s a Szolfokinók és Königgrätzek sorát fogja bővíteni minden esetleges osztrák mérkőzés, erre ugyan mérget vehet minden ember. Persze erre ügyet sem vet a magyar szavazógép, a delegáció többsége. Tőle pénzt kérnek új puskára, új ágyúra, új hadiszerre, körmönfont okoskodással bebizonyítják, hogy ez mind kell, többre nem gondolnak és szavaznak. Hogy a magyar nemzetnek százezrei, fiatal munkaképes fiai a kaszárnyákban osztrák gépekké idomittatnak, s mint ilyen osztrák gépek idegen, osztrák nyelven vezényeltetnek esetleg a biztos vágószékekre, arra megszólal a lelkiismeret, önmagukban talán már előre is megsiratják, de szól a bécsi parancs is , fogd be a szádat és szavazz, a lelkiismeret hangja elnémul, s vigasztalódnak a régi dalban. Több is veszett Budánál. Mig a magyar nemzetnek ezredéves joga nem érvényesül saját honvédelmére, hadseregére; mig e hadseregben a magyar nyelvvel a magyar lélek, a magyar hősi hagyomány, a magyar történeti emlékek helyet nem foglalnak s nemzetünk virágai silány osztrák katonai gépekként kezeltetnek, egy krajcárt sem lehet megszavazni a hadseregre, mert minden krajcár kidobott pénz, mert a hadi gépek ma már, mint a búr háború s a most előttünk folyó oroszjapán csaták mutatják, csak ott érvényesülnek, hol a népszellem, a nemzet lelke lebeg felette. E nélkül az osztrák téren elrejtett, a kebléből s újra bámulja sze- ilid, kéjelgő szemekkel. — Igazad van, Puka — mondja — csak képzelődés volt. De húzd félre az ajtófüggönyt. Ez az illat elkábít. Ezt szívta egykor az én kis fiam is. Oh Puka, megöl a gondolat, hogy sohasem látom őt többé. A néger nő elébe kuporodott és simogatta asszonyát, csókolgatta a kezeit, miközben mondogatta: — De, de! Gáspár el fog jönni; mama nem hal meg anélkül, hogy Gáspárt ne látná . . . Puka, igen, meghal, de mama nem, Gáspár nem! — Oh Puka, most már huszonkét éves lenne . . . képzeld csak! Belém nőtt, éreztem öt évről évre nőni! Mondom neked Puka, hogy most csakugyan köhögni hallottam. Nem, nem, mondom neked, én nem remélek többé semmit, meghalok anélkül, hogy még egyszer láthatnám őt! — Te nem meghalni, mama! ismételte a gyöngéd Páka s verte a mellét. A nő sokáig mély gondolatokba merülve ült; végre megeredtek a könyei s a vén néger cseléd forró ajkaival iszogatta fel. — Ah istenem, a férjem durva, de jó ember! Meg kellett volna neki mindent mondanom . . . ilyen ballépést nehéz elviselni . . . Most békén élhetnék, nem kellene a fiam arcképét rejtegetnem. Nem borzasztó az, hogy ő él, mikor az egész világra nézve meg van halva! Oh, Puka, küldj neki legalább pénzt . . . Eladod ezeket az ékszerehadsereg is éppen oly harcképtelen lesz az uj ágyuk mellett, mint volt a régiek mellett. Azok az új hadi gépekre felvett száz milliók tehát tulajdonképen egy új osztrák beruházási kiadást képeznek, mert legnagyobb részben az osztrák tartományokban költetnek el. Hadi célok címén szerepelnek az osztrák ipar javára. Hogy megfelelnek-e a hadi céloknak, az másodrangú kérdés. A gépeket, felszerelési részleteket, a munkaerőt hozzá az osztrák ipar szolgáltatja, a száz milliók legnagyobb része ott folyik majd széjjel az osztrák nép zsebébe, s ez a jó. Mi itthon pár száz millió forgalomba hozásával beruházások címén csinálunk most ilyesmit. Az osztrákok hadi felszerelések címén jutnak olyan százmilliókhoz, melyeknek egyharmadát mi adjuk, tehát ez az osztrákok javára a legtisztább nyereség. Ilyen új hadi felszerelés, ha minden 4—5 évben jönne elő, annál jobb lenne az osztrákok javára. Fog is erről gondoskodni az oszták szellem és érdek igaz képviselője, az osztrák hadi legtöbb vezetőség. Mert már bizonyos, hogy a most előállított hadi szerek a technika fejlődésével módosulnak, s ami most jó, holnap már nem jó. Ismét indokolt lesz tehát 1í 5 év múlva újabb százmilliós osztrák ipari beruházásra mozgósítani a delegátusokat. Hogy az osztrák delegátusok ily megszavazásra kaphatók, az természetes. Hogy magyar delegátusok is kaphatók, ez már legenyhébben szólva, hülyeség. A BUDAPEST TÁRCÁJA. Az idegen. (Franciából.) — Igen, Puka! mondja egy halvány úri nő kényelmes otthonában ven néger cselédjének, ki mellette a földön kuporog, — ez az én kedves fiam arcképe, melyre sohasem nézhetek lelkifurdalások nélkül, úgy rémlik nekem, mintha keserű szemrehányást tenne, amiért elhagytam őt a tenger partján. — Nem hallasz valakit járni a szomszédszobában, Puka? Oh jó lélek, te karodon hordoztad őt! Csak te tudod, hogy ő még él a távolban elrejtve. Mondom neked, hogy zajt hallottam a szomszédszobában. Menj, Puka, nézd meg. A szegény asszony, ki ilyen rémlátásokkal gyötörte magát, Morels nyugalmazott holland ezredes neje volt, egy derék de ellenszenves emberé, ki előtt a nő eltitkolta első házasságából származott kisfiát. Mintha kutya oson át a néger nő a másik szobába, hol az egyik ablak nyitva áll s a behatoló szél rázza a függönyöket, egyúttal a kert virágainak illatával töltve meg a szobát. — Nem — mondja a visszatérő Puka asszonyának — az csak olyan képzelődés. Senki sincs ott. A nő egy alacsony divánon ül hátradőlve. Újra előveszi az arcképet, melyet hir. A delegációk. A magyar delegáció négyes albizottsága ma tárgyalta a bosnyák költségvetést. Az okkupáti tartományok költségvetését ezúttal először terjesztették a delegációk elé. Burián, mint új közös pénzügyminiszter, ez alkalomból hosszabb beszédet kér, melyek a dobozban vannak, eladod mind és neki küldöd a pénzt. Tudod, hogy ha néha ir, mindig pénzt kér, mert hát csak neked ir a szegény teremtés! — Oh istenem, csak neked egyedül, mintha engemet nem is ismerne. Ijedten ugrott fel, mert újra lépteket hallott a házban. Mondom neked, Puka, valaki van a szobában ... a lépcsőn vagy az előcsarnokban. A férjem nem lehet, alig egy negyed órával ezelőtt lovagolt ki és a város messze esik. Hidd meg Puka, most már nem képzelődés, határozottan lépteket hallottam. — Senki sincs ott ! mondta a néger nő visszatérve. A szól, igen a szél az. — Lásd Puka, egy hónap óta folyvást úgy rémlik nekem, mintha zajt hallanék magam körül; felébredek éjjel, és azt hiszem, valaki áll az ágyam előtt. Kissé meg vagyok zavarodva, bevallom, a fejem nem akar többé engedelmeskedni, mint annak előtte. Annak a halvány fiatal embernek, ki két nap óta a házunk körül ólálkodik, olyan különös szemei vannak! Mondd, nem találkoztál ma vele ? — De, láttam azt az embert, aki pénzt akar, igen ! felelte a vén néger cseléd. — Pénzt! Talán neki is pénzre van szüksége ott a távolban ; miért nem adtál neki, jó lélek ? Talán ez sem ismeri az anyját és talán az is olyan nő mint én, aki elhagyta a gyermekét! — Ennek esitt a ruhája , te még szép hölgy vagy, szép mint a nap ! Június 1. POLITIKAI HÍREK, Budapest, május 31.