Budapest, 1946. (2. évfolyam)
12. szám - BORBIRÓ VIRGIL: Városrendezési tervpályázat 7.5 év előtt
Az angol pályázók Budáról a műleírásban mit sem mondanak, azonban reánkmaradt terveikből azt látjuk, hogy a Várhegy nyugati oldalát a dunaparti kétemeletes házak mögött kertekben álló kisebb házakkal gondolták beépíteni, hasonlóképen a nyugati lejtőt, tehát ellentétben azzal a magas és sűrű beépítéssel, amely a hegyoldalakat később ellepte és a Várat elfedte. E három terven túl maradó hét tervről csak annyit tudunk, amit műleírásuk elárul, s amit az egykori laptudósítók feljegyeztek. Mindebből az derül ki, hogy a három díjazott pályamű toronymagasságban állott a többi fölött. Érdekes részlete lehetett a tervnek a pesti és budai Dunaparton 7 m magas acélvázas szerkezeten tervezett rakparti vasúti vonal, amely később felső-rakparti közúti vasutak formájában megvalósult és gyorsvasúti tervekben is mindig szerepelt. A »Haszon« jeligéjű terv szerzője úgy látszik a terepet egyáltalán nem ismerte, útjai hegyen és völgyön át kapaszkodnak. Két terv annyira semmitmondó volt, hogy azokról a kortársak semmit sem tudtak írni. Nem érdektelen az egykori napi-ZJH sajtóban elhangzottakat tanulmányozni. A legkomolyabb ismertetés a Pester Lloydban jelent meg, »Imparcial« aláírás mögött rejtőző szerzője a pálmát a Metropolis és Veritas jeligéjű terveknek ítéli. Mindegyikben jót és figyelemreméltót talál, és bár úgy látszik nehéz döntenie, de mégis a Metropolis jeligéjű terv felé hajlik, mert azt mélyrehatóbbnak, lelkiismeretesebbnek, mindenre kiterjedőbbnek tartja. Ugyanezen lap a kiállítás bezárása után L. H. . . i jelzet alatt szatirikus ismertetést ad adott közre. E betűk mögött nyilvánvalóan Hevesi Lajos rejtőzik, a későbbi európai hírű műkritikus, aki szívderítő formában emlékezik meg egyes tervek furcsaságairól és úgy találja, hogy a pályaművek merész elképzelései a párisi Haussmann báró szabályozó munkásságát messze felülmúlják. Hevesi Lajos gúnyolódó soraiban sok az érdekes : Budapest növekvésével, jövőbeli terjeszkedésével szembeni hitetlenkedése, az Országház elhelyezésének, a földalatti vasutak gondolatának, a Műcsarnok építésének kifigurázása a 75 év távlatából különösen megmosolyogtató —, de csak példaképe annak a borúlátásnak, amely a városok jövőjével szemben mindenütt és mindenkor felmerült —, de egyúttal intés a kishitűeknek, hogy milyen hamar megvalósulhat mindaz, amit akkor talán álomvárnak, délibábnak tekintenek. A kor legelterjedtebb gúnylapja, a »Borsszem Jankó« — amelynek egyik alapítója volt Hevesi Lajos — számos karikatúrájával csúfolkodott az egyes terveken, főként az egyes épületek tervein. De Hevesi Lajos a Pester Lloyd december 8-i számában írt cikkében megmutatta, hogy nemcsak jóízű tréfázásra képes, hanem komoly szempontokból is hozzá tud szólni az építészeti kérdésekhez. »Zur Umgestaltung Pest-Ofens kein Konkurrenzplan« című írásában igen komoly szempontokat vetett fel, mivel — úgymond — a díjak odaítéltetvén, a három legjobb terv, az illetékesek szerint, aligha számíthat gyakorlati megvalósításra, mert kissé eltúlzottak. Ha pedig ezek megvalósítása úgy sem fenyeget, felvetődik a gondolat, hogy Budapest további fejlesztése miképen is történhetik, annál is inkább, mert ezt a munkát mások végzik, mint azok, akik a pályaműveket rajzolták, kockázták, festették, mások , nevezetesen az építészek. Napjaink Budappestje — írja — konzervatív, fagyos, merev építészeti formát nyert, néhány régi motívum segítségével. Tagadhatatlan, hogy építészeink jó arányokat alkalmaztak, de mivel ma ezek túlhaladottak, régiesek, haladnunk kell. A helyzet azonban napról-napra rosszabbodott. Már nem is szépet, nem is kényelmeset keres az építtető, hanem jól, jobban jövedelmező házakat. Vájjon ebből megszülethetik-e az úgynevezett modern építőstílus? Hevesi e második cikke nem nélkülözi az igazság zamatát, de mára már megtanultuk azt is, hogy hiábavaló a legjobb városrendezési terv is, ha annak elemeit építészi rátermettség nélkül valósítják meg. Befejezésül tegyük a 75 év előtti tervpályázatot mérlegre. Mit használt Budapestnek, mi az, ami megvalósult a tervekben felvetett gondolatokból? A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870—71. évi működéséről szóló jelentésében a pályázatról ezeket mondotta : »a tervek egyike sem volt ugyan önmagában azonnal alkalmazható, minden egyes részletében, azonban a pályázat célja mégis eléretett, mert a beérkezett tervek sok eszmét és bő anyagot nyújtottak, a megállapítandó végleges terv készítéséhez.« Ezzel a műszaki bizottság és a műszaki osztály bízattak meg. Az 1871. évi jelentés már közli, hogy ezek a végleges tervek már el is készültek. Vájjon mit vettek át a pályázók gondolatából? Az Országház a Dunapartra került, az Újépületet lebontották, a Szervita-teret összekötötték az Erzsébet-térrel, a Petőfi Sándor-utca kiszélesítése 1942-ben befejeződött. A Ferenciek-teret már a 70-es években szabályozták, viszont az Egyetem-utca kiszélesítésére máig sem került sor. A Hatvani-(Kossuth Lajos)utcán kitágították, a Wesselényi-utcát áttörték a Dohány-utcáig. A Fürdő-(József Attila-) utca kiszélesítése nem történt meg, az Országház tér—Nyugati pályaudvar közötti átlós útra ugyancsak nem került sor. A Városliget Lechner Lajos szerinti kiterjesztése a Kerepesi-útig és a Dunáig sajnos, ugyancsak elmaradt. Budán a Vérmező-úti bevágás mai napig várat magára. Feszi szép gondolata a Gellérthegy déli lejtőjén tervezett kilátásos út a Nagyboldogasszony-úton megvalósult, a Lágymányos nagyobbára beépült és mintegy 20 év előtt a Tabánódon, a pályázók által egyhangúan fertőzöttnek, szennyesnek nevezett házait lebontották. A királyi palota felépült, Hauszmann Alajos azt szimetrikusra formálta, ha nem is helyezte a Lánchíd tengelyébe. A várbeli evangélikus templom a Bécsikapu-téren épült újra, helyére került a Honvédelmi minisztérium, a 18 századi Hadtestparancsnoksági épület máig fennáll. A Várhegy oldallejtőinek Fraser-javasolta villaszerű beépítése helyett az ismert bérháztömeg lepte el. Meglepő, hogy a pályázóknak az a megállapítása, hogy Budán az Alkotás utcán túl csak kertes beépítés engedélyeztessék, kisebb eltérésekkel igaznak bizonyult. Lechner Lajos részletgondolata a bérháztömbök közös udvarairól csak századunk harmincas éveiben válhatott valósággá. Végül hozzátehetjük, hogy a pályázóknak a főváros nagymértékű terjeszkedésére, valamint a nagyszámú budai hidak építésére vonatkozó előrelátását legteljesebb mértékben igazolta a fejlődés, viszont a közvéleményt képviselő egykorú sajtó hitetlenségét valósággal meghazudtolta. Várjon, e tények láttára mi is úgy ítélhetünk-e, mint a bírálók és a sajtó, hogy a pályázók tervei lényegükben »gyakorlatilag megvalósíthatatlanok«? Ellenkezőleg 75 év távlatából úgy látjuk, hogy a pályázat rendkívül sok jó és azóta hasznosított gondolatot hozott és a következő években a városszabályozás a pályaművekből élt. Viszont azt is megállapíthatjuk, hogy a pályázók hibája inkább az volt, hogy nem voltak még merészebbek, főleg, hogy nagyobb ívelésű gondolatokat, például a külső városrészek, az újabb területeket elfoglaló városrészek terveinek kidolgozásába nem mélyedtek komolyabban, hogy azokra a területekre, amelyeken akkor még csak néhány országút vonult, amelyeket csak dűlőutak szeltek át, nem készítettek merész, ezektől a jelentéktelen adottságoktól szabad terveket. Mentségükre az szolgálhat, hogy terveiket végrehajtó kisebb látókörűek ilyen irányú terveiket nem vették volna komolyabban, aminthogy tűrték azt, hogy a telekfelszabdaló parcellázok és spekulánsok minden hozzáértés nélkül csak anyagi hasznukat tekintve, a főváros külső részeit értelmetlenül szabdalják fel és a főváros határain kívül a rendszertelen elővárosok gyűrűjét teremtsék meg. Mi ebből az általános érdekű, történelmi tanulság? Egy ilyen visszapillantásnak csak akkor van értelme, ha ezt levonjuk. A tanulság szerintem az, hogy az elhivatott műszaki képzettségű városrendező, ha tudatosan vagy ösztönösen, a tudata alatt rejtőzködő nagyobb látókörrel, iskolázottságánál fogva a fejődésbe pillantó városrendező, sok mindent meglát egy város talán még távoli jövőjéből, ami a kívülebb állók számára hihetetlennek tűnik. Ha a tanulságot részletezzük, akkor azt látjuk, hogy az igazi városrendezőnek bátornak és merésznek kell lennie, de ott is, ahol merész, ahol látszólag légvárakat építő, bele kell merülnie a részletekbe, kikerülhetetlen tényeket kell alkotnia — a terveket megvalósító hatósági tényezők pedig halgassanak inkább a hivatott városrendezőkre, mint a maguk túlzottan óvatos, sokszor kicsinyes lelkiismeretességére, vállalják a felelősséget azokért a gondolatokért, amelyeket az erre hivatott városrendezők számukra feltártak, megvalósíthatóvá tettek. 468