Budapest, 1971. (9. évfolyam)
2. szám február - Rózsa Gyula: Pesti kirakatok
Osgyáni Csaba Fodrászok - fodrászatok Férfiúi közönnyel mindig a véletlenre bíztam a választást: melyik fodrászmester művelje meg a hajamat. Gyakran láttam, többen is vártak — törzsvendégek — a megszokott kezű fodrászra. Én mindig abba a székbe ültem, ahova a soros mester intése invitált. Ezúttal kissé hajlott hátú, őszhajú ember csattogtatta az ollót mögöttem. Rosszalló pillantását a tükörben kaptam el. — No — dünnyögte fenyegetően —, nem sokáig lesz ám ez így. — Hogyan ? — Hát, hogy három-négy hónaponként nyit be a fodrászhoz a kedves vendég. Aztán elvárja, hogy azért a pár forintért félórákat bíbelődjön az ember a frizurájával. Mert mi volt, kérem, régen? Havonta legalább egyszer eljöttek az urak alapos hajvágásra, hajmosásra, hajápolásra, valamint hetente egyszer épp csak megigazíttatni a frizurájukat, s jószerint naponta beretváltatni. A borbélynak nem volt sok gondja a tisztességesen gondozott frizurával, a gyakori vendégjárás jó keresetet biztosított. De manapság? Félévben ha egyszer eljön az a fiatalember a torzonborz fejével. Szimplán hajvágást kér. Félóra, amíg rendbeszedem valamennyire, ő mindezért négy forint hatvan fillért fizet, s feltehetően egy forint borravalót a zsebembe csúsztat. De nem mehet ez így soká! Közben kisöpri a nyakamból a hajhulladékot , befejezte a munkát. A tükörbe pillantok. Kétoldalt, a fülem körül irgalmatlanul kiirtotta a hajat, csak a fejem búbján maradt valamicske, gondosan elfésülve. Utoljára kamaszkoromban tukmáltak rám hasonló frizurát. A divatos haj — Először is: az árak eddig se nagyon változtak — bizonygatják többen is az illetékesek közül. — Nem az árak fokozásával, hanem szolgáltatásaink bővítésével, igényes, hozzáértő munkával akarjuk megnyerni vendégeinket. A fodrászipari szolgáltatások az utóbbi másfél évtizedben jelentős strukturális változásokon estek át. Amíg a női hajápolás műhelye természetesen többnyire a fodrászüzlet maradt, a férfiak egyre kevesebbet jártak borbélyhoz. Igaz, 1957-től nagy fejlődésnek indult ez a szolgáltatás, ez viszont nem tartott túl soká. Divatba jött a kissé ápolatlan, saját hóbortja szerint tekerődző haj. Saját villanyborotvájával jól, olcsón és igen gyorsan megszabadulhat az ember otthon is a sörtéstől. Például egy kölni fodrászatban állítólag már csak az egyik alkalmazott tud szakszerűen borotválni. Egyszerűen megszűnt erre az igény. Több nyilvános helyen ugyanis automata szolgálja ki a borotválkozni óhajtó férfiakat: húsz pfenning ellenében villanyborotvát kölcsönöz pár percre. Ma már a hajvágás mellett mindinkább népszerű a borotvahajvágás, a hajápolás; ha kevesebbszer is járnak fodrászhoz a férfiak, igényesebbek; egy-egy alkalommal nem ritkán 30—40 forintot is kifizetnek. Emesz György, a Szolgáltató Kiszöv elnöke ezt a folyamatot találóan úgy jellemezte, hogy a régi borbélyiparból mára valóságos fodrászipar fejlődött ki. A maszekokat most nem számítva, az Állami Fodrászat 120 üzletében közel ezernyolcszázan, az 590 szövetkezeti üzletben pedig több mint hatezernyolcszázan dolgoznak. A szövetkezetiek 1970 augusztusáig kilenc millió forinttal nagyobb bevételre tettek szert, mint az előző év hasonló időszakában. Ennek jó részét természetesen a nők hagyták a fodrászatokban és kozmetikákban. Az 1969-es adatokat nézve: a szövetkezetek 6 500 000 férfi s 7 500 000 nő vendéget fogadtak. A férfi fodrászatok bevétele mindöszsze 58 millió forintot tett ki, szemben a női fodrászatok 148 millió, a kozmetikák 21 millió, s a pedikűr 5 millió forintjával. 1945—1970 Az 1945 utáni években húszezer fodrász dolgozott az országban. Hamarosan felmerült a kérdés: van-e lehetőség ebben a szakmában is szocialista szektor létrehozására? Többnyire régről örökölt, sokszor hiányosan felszerelt üzletekről volt szó, ahol a mester mellett csupán egy-két segéd dolgozott. (A Budapesti Állami Fodrászatnál az üzemeltetési osztály vezetője, Barát Ferencné az informátorom. Jó ismerője a fodrászat akkori és mostani helyzetének. Az államosítás idején a változások egyik irányítója volt.) Az iparengedélyek megvonásával néhány nagyobb üzlet a szakszervezet fennhatósága alá került — ezekből alakították meg az első szövetkezeteket. Később több kisiparost is sikerült megnyerni, akik — ha más szövetkezeti üzletben is — képzettségüknek megfelelően dolgozhattak. 1950-ben határozták el, hogy az államosított üzleteket ezután valóban állami gondozásba veszik. Az országban először Pécsett a Római-féle üzletet vették át e célra, majd Budapesten a Csáki utcai szalont. Ezt a két legnagyobb budapesti fodrászat államosítása követte: a Petőfi Sándor utca 1., és a Múzeum körút 3. szám alattié. Működésük lehetőségét nem volt könnyű biztosítani: tulajdonképpen saját maguknak kellett hetente a különféle anyagokat, szereket is beszerezni, úgy, ahogy tudták. 1950-ben, hét fodrászat működésére alapozva tevékenységét, megalakult a Budapesti Állami Fodrászat. 1951 elején további húsz üzlettel bővült a hálózata. A szövetkezeti fodrászat időközben hatalmas fejlődésnek indult. Az államosítástól félve, a kisiparosok egyre-másra léptek be a szövetkezetbe. Amikor a Budapesti Állami Fodrászat megalakult, a szövetkezetiek már kerületekre decentralizált szervezetben dolgoztak. Jó ütemű fejlődésüknek ugyanez egy idő múlva gátat szabott, ezért 1964-ben a 22 szövetkezet összevonásával kilencet hoztak létre, a gyengébbeket arányosan csoportosítva az erősebbekhez. Evvel a növekvő igények kielégítéséhez kedvezőbb anyagi lehetőségeket sorakoztathattak fel. A főváros különböző pontjain ma már kilenc szolgáltatóház üzemel, amelyekben fodrászat is helyet kapott. A szolgáltatóházak jórészt az új lakótelepek központjában épült