Budapest, 1978. (16. évfolyam)
1. szám január - Szényi Gábor: Kirakatok, kirakatrendezők
Kirakatok, kirakatrendezők Milyenek a pesti kirakatok ? Egyesek szerint mutatósak, mások szerint egyhangúak; vannak, akik azt mondják, hogy elhanyagoltak. Tulajdonképpen mindegyiküknek igaza van. Hiszen csillogóak a Váci utcában, s általában fantáziátlanok, elhanyagoltak a külterületen. De hát ez nemcsak a kirakatrendezőkön múlik. A látvány eléggé lehangoló. Ódon, körfolyosós pesti bérház. A gangon diákok ülnek, előttük rajztábla. Kint még mindig több a fény. Meg aztán belül amúgy is szoronganak. A helyszín a Kirakatrendező Iskola az Osvát utcában. 1972-ben lett önálló intézmény, azelőtt a Szász Ferenc Iparcikk-kereskedelmi Szakmunkásképző egyik tagozataként működött. A jelenlegi helyzet, bármennyire furcsán hangzik is, a fejlődés következménye. Ugyanis az infrastruktúra változásával a kereskedelmi iskoláknak is lépést kellett tartaniuk. Ez csak részben sikerült. Ez az oka, hogy általában az ilyen jellegű iskolák helyiség- és épületgondokkal küzdenek, s minthogy a kereskedelemben legégetőbb gond az eladók hiánya, elsősorban az ő képzésükre fordítottak nagyobb figyelmet. Egy-egy kereskedelmi vállalat ezer dolgozója mellett általában 5—6 dekoratőr dolgozik. Képzésük talán a legdrágább a kereskedelmi szakmunkások között. Térre, megfelelő raktárkészletre van szükség. Az iskola 1974-ben került át a fővárosi tanács oktatási osztályának felügyelete alá, s most egy régi szakmunkásképző iskolát építenek át számukra. Czétényi Vilmos igazgató: — Az egész ország részére képzünk kirakatrendezőket, de évente nem tudunk fölvenni többet 90 tanulónál. Közülük harmincan budapestiek. A jelentkezéshez középiskolai végzettség szükséges, s a jelölteknek alkalmassági vizsgát kell tenniük. A vizuális műveltséget mérjük, nem képzőművészeti, művészettörténeti ismeretekre vagyunk elsősorban kíváncsiak. Vizsgáljuk a gyakorlati rajztudást, kézügyességet is. A képzés egyébként kétéves. Hetenként két napot gyakorlaton töltenek a fiatalok különböző budapesti dekorációs műhelyekben. Sajnos, 50—60 helyen vannak szétszórva, ami — mondanom sem kell —, nem a legideálisabb. Nehéz az ellenőrzés, nem egyenletes a képzési színvonal. Szényi Gábor