Budapest, 1978. (16. évfolyam)
11. szám november - Vargha Balázs: Ladányi Mihály versei L. M.-ről
Irodalmi városképek VARGHA BALÁZS Ladányi Mihály versei L. M.-ről I. Irodalmi költő Nem egyértelműen elismerő jelző az irodalomban az irodalmi. A költészetben ,még kevésbé. Én sem annak szántam. De régóta szurkolok Ladányi Mihálynak: sikerül-e leraknia s otthagynia valahol azokat a József Attila és Villon maszkokat, amikkel fölváltva takarta el a maga arcvonásait. Ma már nyugodtan múlt időbe tehetjük: takarta el. Ifjú éveinek modorosságait megőrzik ugyan a kötetek — a gyűjteményes Se csillaga, se holdja is (1974) — de csak úgy, mint távolodó állomásait újakra törő költői pályájának. Érdekes, mikor magyar költő a maga nevét mondja a versében, s harmadik személyben mond valamit önmagáról, akkor nem Ady módján teszi ezt, pedig ő is több ilyen verset írt. Más költőt sem követnek ilyenkor a mai magyar költők, csak Villont és József Attilát. Talán nem lesz belőle felségsértés, ha így ötvözöm eggyé a két költőt: a villánkodó József Attilát követik. Ladányi Mihály különösképpen. Ahhoz persze, hogy szavakat, gesztusokat átvegyen valaki egy költő elődjétől, kell valami hitelesítő alap, az élethelyzet és jellem hasonlósága. „Ki fűtve lakik öt szobát", az a mi távfűtéses civilizációnkban is gazdagnak számít, és nem találna sok méltánylásra, ha a ,,kikapcsolják a villanyom" meg a ,,hiába, hogy tegnap sem ettem" variánsaival jelentkezne. „Hihetsz-e annak . . ." Ladányi nehéz, viszontagságos évekkel váltotta meg a jogot, hogy de profundis verseket írjon. Vagy akár akasztófa-dalokat. Az L. M. témához gyakran visszakanyarodik. De nem ugyanúgy. Évek, évtizedek érlelték, tisztították verseinek szeszét. Ilyenformán kezdte ezt a versfajtát: Egy ragyás udvaron verkli tűnődött éppen, kilenc tejhúsú szűz álmos harangvirággal harangozott a lágy, selyemszoknyájú szélben, s a tornyok feltartott ujjakkal esküdöztek, amikor megérkeztem. Konfekció-ruhám fényes volt, csupa rendjel, s a langyos éjszaka kupolacsarnokában — rangomhoz méltón — egy barokk palota felhőbe magasult albérletébe szálltam. L. M. eddigi élete Akkoriban még szép verseket akart írni. Kidíszítette őket virágokkal és virágos jelzőkkel. Az egymásra torlódó képek zavarják egymást: az éjszaka kupolacsarnokának metaforája a barokk palota valóságosnak szánt rajzát. A kifényesedett konfekció-ruha fényességével lehet kesernyésen ironizálni. De rendjeleket nehéz ráképzelni a szövetére, legfeljebb, ha zsírpecsétek képében. Mikor ezt írta Ladányi, még úgy hordta a neki jutott sorsot, falusi eredetű szegénységét mint levethető, szebbre cserélhető konfekció-ruhát. De később már maga formálta meg sorsát. A rosszat is. Berzsenyi így töprengett a költő és sorsa kettős egységéről: Mert én nem tudom azt, hogy az Átét gyártja a költő. Vagy pedig a költőt gyártja s bárdjával az Áté? (Ehhez a halálra szánt borongáshoz és dachoz képest milyen szelíden nemes Babits paradoxonja a dalról és énekeséről.) L. M. maga vágta el tartó köteleit, kötelezettségeit. Csak így merülhetett le József Attiláéhoz hasonló reménytelenségbe, otthontalanságba. Még így sem egészen, hiszen nálunk dédelgetik a poétanépet. Kipottyanni a költőket megillető védettségből csak szántszándékkal lehet. De a példák azt mutatják, hogy azt se véglegesen. Öreg-e a forradalom? József Attila így kezdi a Nincsen apám sem anyám közet egyik fontos, nagyon szép számvetését. Öreg itt minden, a vén vihar görbe villámra támaszkodva jár, tüskeszakállú rózsáknak dudál s velük totyog rossz lábaival. Csigó László felvétele 22