Budapest, 1980. (18. évfolyam)

7. szám július - Miklóssy János: „A hegedű száraz fája”

aztán felépítette előadói művészeté­nek ma egészen egyedülálló, tö­mör,, bátran klasszikusnak nevez­hető stílusát." Zeneértő kortársainak mind­egyike kiemelte Radics forma­készségét, könnyed játékát, mű­vészi ízlését. Ez avatta őt számos forró hangulatú hazai zenés est, hangverseny hősévé. (Justh Zsig­mond, a századvég fiatalon el­hunyt, jeles írója rajongó sorokat írt Radics muzsikájáról napló­jába.) Ennek köszönhette fan­tasztikus külföldi sikereit is, és az európai zenei élet olyan emi­nens képviselőinek nagyrabe­csülését, mint Erich Kleiber vagy Pablo Casals. Legszívesebben mégis Debussy elismerésére emlékezett Radics. Az 1910-ben Magyarországon járt világhírű zeneszerző szere­tett volna megismerkedni a ci­gánymuzsikával is. Híres prímá­sok szolgáltatták a választékot — Debussy mégis mást várt. A Pannoniába kalauzolták kísérői. „E­. az­t kiáltott fel a mester Radics játékát hallva. Ezt vártam én a cigánymuzsikától." Az elragadtatott Debussy gáláns honoráriumát a prímás kedves mo­sollyal hárította el: „Kollégától nem fogadok el pénzt." „Kedves kollégámnak, Radics Bélának olvasható Debussy dedikált arc­képén az ajánlás —, aki felejt­hetetlen órákat szerzett nekem." Hogy nem múló élmény volt csupán számára Radics játéka, későbbi levele tanúsítja. „Az az érzésem — írja —, hogy önök, magyarok nem becsülik e ze­nét igazi értéke szerint! Túlságo­san hozzá tartozik az önök min­dennapi életéhez! Annyira meg­szokott dolog az önök számára, hogy már nem érzik művészi ere­jét, mely pedig oly mélyen és töké­letesen benne van. . . Véleményem szerint nem volna szabad e zenéhez hozzányúlni. Sőt, lehetőség szerint védeni kellene a ,hozzáértők'' ügyetlen beavatkozásától... Az önök fiatal zenészei meríthetnek belőle... de ne bújtassák iskolás­ruhába, ne tegyenek neki arany­keretes szemüveget!'''' Sikerekben gazdag pályája 1930. február 21-én szakadt meg. Százezres tömeg búcsúztatta a Kerepesi temetőben. Magyar és külföldi lapok írtak érdemeiről. Művészetének tudós méltatója, Tóth Aladár komoly, lelkiisme­retes, igaz művésznek nevezte a Pesti Naplóban írt nekrológjában, olyannak, „amilyen az úgyneve­zett klasszikus'' zene művelői között is csak kevés akad,­ mélypontot jelentették a cigány­zene történetében. A kritikátlan rajongást („Hej a jó cigánynak síró hegedűje / Többet ér száz csengő-pengő operátiá” — verses generációk szemléletét kifejezve Thaly Kálmán) jogosan követte, visszahatásként, nem elsősorban a cigánymuzsika, hanem sokkal inkább zenei közízlésünk seké­lyességének, provincializmusának szenvedélyes bírálata. Úgy tűnt azonban, a fürdővízzel a gyereket is kiöntik. Bartóknak, Kodálynak és kö­vetőiknek korszakalkotó működé­se nyomán helyes normák szerint Ha a múlt század a fénykort, a huszadik század első évtizedei a Magyary Imre Erich Kleibernek húzza . . . Itt meg a primások prímásának húzzák Fiával a Margitszigeten Bihari János szobránál Csigó László reprodukciói

Next