Budapest, 1980. (18. évfolyam)
7. szám július - Miklóssy János: „A hegedű száraz fája”
aztán felépítette előadói művészetének ma egészen egyedülálló, tömör,, bátran klasszikusnak nevezhető stílusát." Zeneértő kortársainak mindegyike kiemelte Radics formakészségét, könnyed játékát, művészi ízlését. Ez avatta őt számos forró hangulatú hazai zenés est, hangverseny hősévé. (Justh Zsigmond, a századvég fiatalon elhunyt, jeles írója rajongó sorokat írt Radics muzsikájáról naplójába.) Ennek köszönhette fantasztikus külföldi sikereit is, és az európai zenei élet olyan eminens képviselőinek nagyrabecsülését, mint Erich Kleiber vagy Pablo Casals. Legszívesebben mégis Debussy elismerésére emlékezett Radics. Az 1910-ben Magyarországon járt világhírű zeneszerző szeretett volna megismerkedni a cigánymuzsikával is. Híres prímások szolgáltatták a választékot — Debussy mégis mást várt. A Pannoniába kalauzolták kísérői. „E. azt kiáltott fel a mester Radics játékát hallva. Ezt vártam én a cigánymuzsikától." Az elragadtatott Debussy gáláns honoráriumát a prímás kedves mosollyal hárította el: „Kollégától nem fogadok el pénzt." „Kedves kollégámnak, Radics Bélának olvasható Debussy dedikált arcképén az ajánlás —, aki felejthetetlen órákat szerzett nekem." Hogy nem múló élmény volt csupán számára Radics játéka, későbbi levele tanúsítja. „Az az érzésem — írja —, hogy önök, magyarok nem becsülik e zenét igazi értéke szerint! Túlságosan hozzá tartozik az önök mindennapi életéhez! Annyira megszokott dolog az önök számára, hogy már nem érzik művészi erejét, mely pedig oly mélyen és tökéletesen benne van. . . Véleményem szerint nem volna szabad e zenéhez hozzányúlni. Sőt, lehetőség szerint védeni kellene a ,hozzáértők'' ügyetlen beavatkozásától... Az önök fiatal zenészei meríthetnek belőle... de ne bújtassák iskolásruhába, ne tegyenek neki aranykeretes szemüveget!'''' Sikerekben gazdag pályája 1930. február 21-én szakadt meg. Százezres tömeg búcsúztatta a Kerepesi temetőben. Magyar és külföldi lapok írtak érdemeiről. Művészetének tudós méltatója, Tóth Aladár komoly, lelkiismeretes, igaz művésznek nevezte a Pesti Naplóban írt nekrológjában, olyannak, „amilyen az úgynevezett klasszikus'' zene művelői között is csak kevés akad, mélypontot jelentették a cigányzene történetében. A kritikátlan rajongást („Hej a jó cigánynak síró hegedűje / Többet ér száz csengő-pengő operátiá” — verses generációk szemléletét kifejezve Thaly Kálmán) jogosan követte, visszahatásként, nem elsősorban a cigánymuzsika, hanem sokkal inkább zenei közízlésünk sekélyességének, provincializmusának szenvedélyes bírálata. Úgy tűnt azonban, a fürdővízzel a gyereket is kiöntik. Bartóknak, Kodálynak és követőiknek korszakalkotó működése nyomán helyes normák szerint Ha a múlt század a fénykort, a huszadik század első évtizedei a Magyary Imre Erich Kleibernek húzza . . . Itt meg a primások prímásának húzzák Fiával a Margitszigeten Bihari János szobránál Csigó László reprodukciói