Budapest, 1982. (20. évfolyam)
9. szám szeptember - Szabó Gábor: Biciklistasors
SZABÓ GÁBOR • Hány kilométer kerékpárút van Budapesten? Ezt bizony a Fővárosi Tanácsnál sem tudják. Az viszont szemmel látható, hogy a meglévőket is elhanyagoljuk. A Kerepesi út Örs vezér téren túli szakaszán csak betonnyomok, töredezett aszfaltlapok csíkja emlékeztet arra, amit a kerek kék táblára rajzolt kerékpár képe sejtet, a Kőbányai úton lévő kerékpárútra helyezett forgalmi jelzőtábla pedig éppen fejbe vágná az arra kerekezőt. Ez is bizonyítja, hogy nincs szükség még erre a meglevő kerékpárútra sem — véli Kovács Zoltán, a Fővárosi Tanács Közlekedési Főigazgatóságának osztályvezetője. A fővárosiak ugyanis még a legképtelenebbnek látszó kifogásokkal is felkeresik (szóban, írásban, vagy személyesen) az illetékeseket, de kerékpárutakat reklamáló, vagy a meglévők állapotát szóvá tevő megjegyzésekkel a tanácsnál szinte egyáltalán nem találkoznak. „A helyzet az, hogy a kerékpárutakat egy-két év óta a sajtó kezdi követelni. A lakosság részéről a bicikli mint munkába járási eszköz iránt nem tapasztalható igény." Ezzel együtt a tanács, ha lenne rá pénze, kísérletképpen építtetne egy „minihálózatot" még akkor is, ha az bizonyíthatóan nem hiányzik a lakosságnak. Csakhogy a fővárosi közlekedési hálózat építéséért felelős szerv — a tanács (a KPM a városhatáron túl felel az utakért) — erre a célra fordítható beruházási kerete 1981—85 között ugyanannyi, mint amennyi az előző ötéves tervidőszakban volt: 26 milliárd forint. Ebből metróépítésre közel 9 milliárdot költenek, és a napi 6,7 millió utast szállító BKV, a Főtaxi, a Fővárosi Garázsipari Vállalat és a FŐSPED is ebből gazdálkodik. Végeredményben olyan összeg, amelynek a felhasználásában nincs megkötve a tanács keze, mindössze ötmillió forint marad, szemben az előző öt év ugyancsak szerény húszmillió forintjával. Ilyen szűkös helyzetben csak a legéletbevágóbb fejlesztésekre van lehetőség — mondják a tanácsnál. Akkor, amikor a több mint 300 ezer fővárosi autós mind hangosabban követel parkolóhelyet (egyetlen parkolóhely létesítése 20—30 ezer forintba, de az Aranykéz utcában épülő parkolóházban például 250 ezer forintba kerül), s amikor a járdán parkoló autók miatt naponta érkeznek panaszok az úttestre szoruló gyalogosoktól, s amikor a közlekedési fegyelem olyan minősíthetetlenül alacsony szintre süllyedt, hogy „rettegnek az emberek", s életüket féltve követelik a csomópontonként 2—5 millió forintba kerülő jelzőlámpákat, a tömegközlekedés pedig egyszerűen kiváló — nos, ilyen helyzetben gondolni sem szabad a feltehetően inkább lakossági ellenállást, semmint helyeslést kiváltó kerékpárút építésére. Hiszen a járdákból ugyanúgy nem lehet erre a célra „elcsípni", mint ahogy a szűk belvárosi közutakból sem — vélik a tanácsnál. Nem derült ki, mennyibe kerülnének a kerékpárutak, ha úgy építenék, hogy lehetőleg egymással összefüggő rendszert alkotva, a Belvárost is érintve tegyék lehetővé a munkába, az iskolákba, az üzletekbe járást otthonról. Azért nem derült ki, mert nem készült ilyen hálózatfejlesztési koncepció, tehát nem világos, mit is kellene kiszámolni. A koncepció pedig azért nem készült el, mert mint a fentiekből is látható, a Közlekedési Főigazgatóság megítélése szerint a kerékpár nem jön számításba Biciklistasors 34