Budapest, 1988. (26. évfolyam)

2. szám február - Nyíri Éva: A vigalmi titkár és a bálanya

akkor, ha gyermekük is volt. Az idős höl­gyek báli öltözéke sötétszínű selyem, bár­sony, finom csipke- és gyémántdíszek, mulatságuk pedig a részvevők árgus sze­mekkel való figyelése és kibeszélése. A férfiaknak kevesebb gondjuk volt az öltözékükkel. Általában frakkot viseltek, a század közepén kéket, később feketét. A reformkorban és az 1860-as években el­várták, hogy atillában és zsinóros nadrág­ban jelenjenek meg. Egy 1845. január 15-én tartott táncvigalom például „két lelkes honleány minden frakkos férfiúnak kosa­rat ada". Példájukat a többi hölgy is kö­vette, ezért kénytelenek voltak elmenni a „fecskefarkas frakkok vitézei", később, persze, kölcsönkért magyar ruhában visszatértek. A kiegyezés után már csak az udvari bálon illett díszmagyart ölteni, a többi mulatságon megfelelt a frakk is. Gardedámok, táncrendek, párbajok A XIX. század közepén két atillás vagy frakkos fiatalember virágcsokorral a ke­zében megjelent a lányos háznál, hogy átadja a báli meghívót. A század végén ezt a nemes kötelességet hordázra, majd a postára bízták. Az izgatott leányokat és az őket „gardírozó" mamákat és papákat a rendező ifjak fogadták, akik tisztségük jeleként szalagokból, színes papírból ké­szült jelvényt, cotillont viseltek. A fiatal­urak a helyükre kísérték a családot, a leá­nyoknak pedig átadtak egy kis ceruzával A Danubius Utazási Iroda körülbelül nyolc éve foglalkozik bá­lok szervezésével, rendezésével. Murányi Péter irodavezető szíve­sen osztja meg velem ezzel kapcsolatos tapasztalatait. — Olyan korban élünk, amikor a megszokott életszínvonal megtartásáért vívott küzdelem sokkal több erőfeszítést kíván az emberektől, mint bármikor azelőtt. Jogos tehát az igény néha egy kis lazításra, kikapcsolódásra. Erre való a fiataloknál a diszkó, a házibuli, az időseknél a családi-baráti összejövetel, a tízfilléres alapon vívott kártyacsata. Van azonban egy korosztály — a negy­veneseké —, amelyik a diszkóból már kiöregedett, de táncos szó­rakozásból még nem, és szívesen vesz részt egy-két nyitott bálon évente. — Mi az a nyitott bál? — A szűkebb szakmai-társadalmi rétegek táncos összejövetele­inek — a jogász-, gólya-, újságíró-, cigány-, svábbál stb. — ellen­téte: erre mindenki eljöhet, akinek pénze van, és aki idejében je­lentkezik. — Mennyi pénze legyen annak, aki — például — a Hiltonban akar bálozni? — Viszonylag szolid árakkal dolgozunk: tavaly 500 forint volt a belépőjegy, s ezért színvonalas műsort és finom vacsorát is ad­tunk. — Hogy történik egy bál megrendezése? — Először is eldöntjük, hogy hány bált rendezünk a következő évben és milyet. Ha ez megtörtént, egy évvel előre lekötjük a Hil­ton Szálló termeit. Aztán az egyes bálok profiljának megfelelő partnereket, „társrendezőket" keresünk. Mikor ez is megvan, el­készítjük a „forgatókönyvet". Ezután megbízzuk az ORI-t a mű­sor összeállításával. Mi ugyanis ragaszkodunk a műsorhoz, nem tűrjük a haknit! Végül gondoskodunk a műsort követő kvízjáté­kok díjairól. A többi apróság, „manuális munka:" megbeszéljük a helyiségek díszítését, a programok sorrendjét, a vacsoramenüt a szálloda illetékes vezetőivel, zenekarról, énekesekről gondosko­dunk és így tovább. — Felsorolna néhány ,,társrendezőt", kooperációs partnert? A VIGALMI TITKÁR ÉS A BÁLANYA

Next