Budapest, 2004. (27. évfolyam)
9. szám november - Saly Noémi: Itt van elrejtve... - Egy csöndes budai temetőről
BUI) APESTFLFLFLFL NOV F. M B E K halt mártírhalált. A nyilasok 1945 január 18-án irtóztató kegyetlenséggel végezték ki a kórház 130 ápoltját és 24 főnyi személyzetét. A járni tudókat az udvaron lőtték tarkón, a többiekkel a kórtermekben végeztek. A testeket - köztük talán még élőkét, kisgyerekekét is - lelocsolták petróleummal, és meggyújtották. Másnap este jóformán ugyanez történt a közeli szeretetház hetvenegg lakójával, akiket lehajtottak, lecipeltek a Városmajorba, ott lőtték őket halomra. A halott és félhalott öregek közé még odavágtak pár kézigránátot - aki netán még azt is túlélte volna, az reggelre megfagyott. Naptól langyos a kő. Megsimogatom, nekem szabad. Beljebb megyek, békés öregkort megért, köztiszteletben élt és halt polgárok közé. A sírköveken visszavisszatérő motívumok: kancsó (ott lévita család tagja nyugszik), fűzfa, Dávid pajzsa, Júda oroszlánja. Emberábrázolás vagy szobor nincs, csak vésetek. Segítségre szorulok, hiszen sehol egy latin betű. Schächter Armin, Marie Weisz főrabbik. A híres óbudai Freudiger-család. Jósua Aser Friedmann, Breindl asszony, Jesuja Rubin érmihályfalvi főrabbi leánya. A híres Reich Jákob Koppel főrabbi (1838-1929), aki a felsőházban képviselte az ortodox hitközségeket. Sírja fölött a kivételes nagyságoknak kijáró kősátor, kis nyílásokkal, ahová a „kvitliket", a kérőcédulákat lehet bedobni. Kvitli nemcsak nála van, hanem a kninicsi csodarabbi sírján is. Raj Tamás írja: „az idős cádik az első világháború idején menekült a galíciai Kninicsből Magyarországra, ahol egy Schmutz nevű beszédja látta el őt élete végéig. Schmutznak csupán egyetlen kérése volt: a rabbi engedje meg, hogy halála után a lábaihoz temethessék. Ez a szerény kérés itt a Csörsz utcai ortodox sírkertben később teljesült". S mesél egy történetet is. „Egy szegény, vallásos zsidóasszony... az 50-es évek elején egy kvitlit helyezett el a rabbi-sír repedésében. Ebben elpanaszolta, hogy nincs miből megélnie, kis boltját elvették, olyan állást pedig nem kap, ahol a szombatot meg tudná tartani... Néhány héttel később egy amerikai milliomos üzletember kereste föl a »kninicsi rebe« sírját. Amíg imádkozott, a kvitli kihullott a kövek közül. Az amerikai fölvette, s úgy érezte, a cádik kívánságának tesz eleget, ha segít a kérelmezőnek. Mivel pedig hősünk nevét és címét is ráírta a cédulára, az ismeretlen jótevő havonta küldött neki ezután, rendszeresen, némi támogatást. A jóasszony pedig fűnek-fának mesélte (s ez valóban így volt), hogy a cádik még halála után is csodát tett vele..." Naftali Kraus Mááriv Tel-Avivból egy internetes honlapon tudósít a temető elpusztításának tervéről és megmentésének történetéről. A szomszédos Magyar Optikai Művek az 1970-es években napközi otthont és lakásokat akart a telekre építeni. Igen ám, de a törvény szerint csak olyan temető számolható föl, ahová legalább hetven éve nem temettek. A Chevra Kadisa viszont „elővigyázatosságból úgy intézte", hogy 1961-ig, amíg el nem fogyott a hely, itt minden évben volt temetés! A fővárosi tanács az Állami Egyházügyi Hivatalhoz fordult: bírja rá a hitközséget a sírkert átadására, több millió forint ellenében. „Már majdnem megszületett a lemondó nyilatkozat, amikor az ortodox rabbinátus egyik tagja, Groszberg Jenő rabbi bátor beszédével kiállt az engedélyezés ellen... és azt tanácsolta, hogy a hivatalos szerveknek szánt válaszukban magyarázzák el, hogy sok turista látogatja meg a temetőt, és arra is kell gondolni, hogy az országnak mennyire fontos a turizmus. Valamint emlékeztetett arra, hogy az akkori Prágában, ahol már szinte nem is maradtak zsidók, nem tettek kárt a Lőw rabbi sírját is magába foglaló ősi zsidó temetőben." A hatalom észjárására szabott érvek hatottak. A gyönyörű kis temető megmaradt. Egyszer talán tényleg látogatható lesz, s akad majd hozzáértő kutatója is. Addig is „legyen lelke bekötve az élet kötelékébe"... • Koppel főrabbi nyughelye Kohanita házaspár sírkövei .