Budapest, 2004. (27. évfolyam)
9. szám november - Erő Zoltán: Lakópark: megoldás vagy zsákutca?
Lakópark: megoldás vagy zsákutca? Szöveg. ERŐ ZOLTÁN Fotó: SEBESTYÉN LÁSZLÓ „A lakótelep és a lakópark közt az a különbség, hogy a lakótelepen bárki összesprézheti a házfalakat, a lakóparkban csak a mi gyerekeink." (Egy budapesti középpolgár helyzetértékelése 2004-ben) • A lakóparkok az 1990-es években az ingatlanpiac termékfejlesztésének eredményeként jelentek meg. Talán már nem is emlékszünk rá, hogy az évtized közepére a lakásépítés a korábbinak töredékére zsugorodott, miközben a lakóparkok viszonylag sikeresnek bizonyultak. A siker dacára sokan, sokféle okra hivatkozva - vagy egyszerűen csak irigységből (?) - élesen kritizálják ezeket. Eljött az ideje hideg fejjel elemezni és értékelni ezt a jelenséget. Kertváros, telep, kolónia Nem kerülhetjük meg - és ez az első lépés -, hogy legalább kísérletet ne tegyünk a lakópark definíciójára, ha másképp nem, hát jellegzetes tulajdonságainak körülírásával. E nélkül akár úgy is tűnhetne, hogy tulajdonképpen nem más, mint az ingatlanfejlesztők praktikus gyűjtőfogalma, amely a korábbi „lakótelep" kifejezést kerülendő jött használatba. Az itt jelzett bizonytalanságok okán talán azt is megengedhetjük magunknak, hogy mi magunk döntsük el, mit értünk az elnevezés alatt. Fogadjunk el bizonyos lakóterületi formákat lakóparknak, és tagadjuk meg ezt a szóhasználatot az arra érdemtelenektől. Tekintsük egyik legfőbb jellegzetességüknek az egységességet akár az építészet, akár a fenntartás nézőpontjából. A közös ingatlantulajdon jegyét is ilyen karakteres vonásnak minősítjük. Nevezzük lakóparknak azt a lakóterületi egységet, amely többnyire egy időben, egységes tervek alapján, jellemzően egy fejlesztő munkájaként jön létre. Mindenekelőtt válasszuk le tehát a most tárgyalandók köréről azokat a lakóterületeket, amelyek utcák, telkek kialakítását követően egyéni építkezések révén jönnek létre. Számos példát találunk erre az agglomerációban vagy a város külsőbb kerületeiben, de ezeket ne nevezzük lakóparknak, ezek egyszerűen parcellázások, családi házas beépítések, amelyek jó esetben kertvárosnak tekinthetők. Érezhetjük egyébként, hogy maga a kertváros szó is csak bizonyos minőség felett lenne használható, hiszen a 20. század elején megjelenő változat többnyire egyfajta progressziót jelenített meg: telepítésével, közintézményeivel, a létrehozott épületek minőségével az ingatlanpiac erős közép-kategóriáját képviselte. Ilyen megfontolásból a Wekerle-telepet vagy az angyalföldi Magdolnavárosi Juhar lakópark