Budapest, 2005. (28. évfolyam)
6. szám június - Polgár Judit: Gyár állott, most kőhalom
3 JÚNIUS 2005/6 BUDAPEST gésben. A kelet-pesti nyersanyag-lelőhelyek (kőfejtők, téglagyárak) térsége hatalmas ipari zónává szélesült a vasút megjelenésével. Kőbánya ekkor vált Európa legjelentősebb sertéskereskedelmi központjává, s az is maradt egészen a 19. század végéig: egy négyzetkilométer területet foglalt el az egyszerre százezer állat elhelyezését biztosító sertésólak tömege. A századfordulótól nagyjából az első világháború végéig jelentős változás ment végbe a budapesti ipar ágazati összetételében. Az élelmiszeripar túlsúlyát fokozatosan csökkentette a vas- és fémipar, a gépgyártás, a vegyipar és a textilipar. Az iparterületek kiterjedése tovább növekedett az elővárosi övezet (Újpest, Rákospalota, Kispest, Erzsébetfalva, Csepel) irányába, illetve a gyáripar új területeken (Kelenföld) is megvetette lábát. A belső lakóterületek közé beszorult üzemek kitelepedtek az (akkori) agglomerációba. Ebben az időszakban Csepel vált a leggyorsabban fejlődő ipari zónává (Weiss Manfréd Művek). A két világháború között az élelmiszeripar a Monarchia piacainak elvesztése miatt súlyos válságba került. A Duna és a Váci út közötti térség csődbe ment malmainak és élelmiszer-ipari üzemeinek helyén ekkor épültek fel Újlipótváros modern stílusú bérházai, a barnaövezeti funkcióváltás korabeli kiemelkedő példájaként. Az elővárosokban a nagyipar gyarapodása ebben az időszakban is töretlen, de immár elsősorban a könnyűiparnak köszönhetően. (Az 1930-as évekre az elővárosi munkásság többsége már a könnyűiparban dolgozott.) A második világháborúban a budapesti iparvállalatok épület- és gépállományának egyharmada megsemmisült, a termelés 1948-ban érte el újra a háború előtti szintet. Ekkor kezdődött meg a szocialista gazdasági rend negyven évig tartó korszaka. A tulajdonviszonyok és a vállalati struktúra radikálisan megváltozott, módosult az ágazati szerkezet, de az ipar elhelyezkedése Budapesten belül alig változott, sőt az ipari épületek nagyobb része is megmaradt a rendszerváltozásig.1950-ben Budapest közigazgatási térképét átrajzolták: hét várost és 16 községet csatoltak a fővároshoz. Ennek következtében került az ipari övezet a belváros és a kertváros közé.) Új gyárak építésére sokáig nem került sor, inkább a meglévő üzemeket építették át és bővítették. Az ipari létszám a hatvanas évek közepéig növekedett (mintegy hatszázezer főre), majd csökkenni kezdett (1973: 547 ezer; 1983: 347 ezer; 1990: 276 ezer). A korszak első felében az ipari munkahelyek számával közel azonos mértékben nőtt a város lakosságának száma is. A városon belüli ipari térség kifli alakú karéja a már említett területi egységekből formálódik ki: északbudai (Óbuda), észak-pesti (Angyalföld, Újpest), délkeleti (Kőbánya), dél-pesti (Ferencváros, Pesterzsébet), csepeli, dél-budai (Lágymányos, Kelenföld, Budafok) ipari zóna. Megújulás? Nehéz ügy! A budapesti barnaövezet megújulási esélyei címmel kitűnő tanulmánygyűjteményt adott közre az MTA Társadalomkutató Központja 2004-ben. Az kizöldült a barna zóna