Budapest, 2005. (28. évfolyam)

2. szám február - Angelus Róbert - Buza Péter: Köz? Munka? Tanács? - Budapest és a Duna

BUDAP F S T flflgff F F R R II Á R Köz? Munka? Tanács? ANGELUS RÓBERT-BUZA PÉTER Fotó: SEBESTYÉN LÁSZLÓ • Kizárólag (erre a célra összeválogatott) idézetekből is összerakhatnám ezt az esszét. Olyan szövegrészletekből, amelyeknek java a legutóbbi egykét esztendőben született, friss élmény a megfogalmazásuk, s közös bennük az elszántság is, noha a vehemenciában van különbség. Mozgalmak mondatai ezek, egytől-egyig arra vonatkoznak: tenni kell valamit, s egytől egyig arra hivatkoznak: elég volt a szabályozott nemakarásból. Nem élhetünk tovább jó érzéssel abban a világban, amelyet nekünk szántak, amelyet éppen ez a szabályozás teremtett. Egyik deklaráció sem hivatalos, amelyekből idézünk is majd. Egyik megfontolás sem a közigazgatás, a politika műhelyeiből való. A civil világ, a Budapesthez szakmai és nem politikai okokból értők, a várost a sajátjuknak elfogadó polgárok fogalmazták azokat. Csapatokat szervezve a kis zászlók mögé már, hogy együtt, ha kell, erővel, de ha nem, hát kemény határozottsággal lépjenek elő a végérvényesen elszürkülni látszó háttérből, ahol pedig életük s otthonuk kell hogy a szín legyen, s színekből kép, amit kedvvel élvezhetünk és akár mutogathatunk is a világnak. Volt már egyszer egy ilyen mozgalom. Szerencsénkre, mintának is jó. Bő két évtizede alakult meg a Budapesti Városvédő Egyesület (kezdetben még csak „városszépítő" — elvégre „ki ellen is akarják védeni az elvtársak a várost?"), és sikerült is elérnie, ami legfontosabb célja volt: felhívni a figyelmet Budapest épített örökségének értékeire, mozgalmat szervezni, társadalmi fogadókészséget teremteni a védelmük érdekében. Tartós siker az egyesületé. A szempont, amelyet képvisel, még az azt elutasítók reflexeibe is beleépült. Egészen más a szabásmintája a másik előképnek. Hivatal volt, erős hatalommal felruházva. A kályha újra, ahonnan elindulunk mostanában, s manapság egyre gyakrabban, amikor arra akarunk rámutatni: a dolgok így nem mehetnek tovább. Annál kevésbé, mert volt, azaz van példa, hogyan lehet értelmesen összehangolni az állami és önkormányzati akaratot. Igen, amikor ilyesmiről esik szó a Fővárosi Közmunkák Tanácsa jut egyre gyakrabban az eszünkbe, s a fentebb emlegetett, de eddig még meg nem nevezett újabb keletű mozgalmaknak ugyancsak. „Magyarországon megszoktuk, hogy az önkormányzat lényegét csak a közigazgatási tisztviselők választásában kimerülő speciális magyar önkormányzati formában lássuk - írja Rakovszky Iván. 1931-ben, a nagytekintélyű testület hat évtizedes működését ünnepelve, mint a szervezetnek akkor éppen elnöke. A szó európai értelmében azonban a részben választott, részben bürokrácián kívül álló elemek sorából kinevezett tagok alkotta Közmunkatanács önkormányzat, az önkormányzatnak angol jellegű formája, aminthogy megalkotásának gondolata is angol példából indult ki. ... Kiegészíti a székesfővárosi autonómia működését. Fölé és egyszersmind melléje épült a maga politikától mentes és az igazgatásnak egyetlen szűkebb, bár nagyfontosságú mezejére szorított működésével. Szakautonómia, a székesfőváros általános autonómiájának kiegészítésére. Tagjait nem a városházi politika kohójának forróindulatú tüzében választják, hanem helyükre szaktudásuk alapján jutnak. Volt és ott van a tagok sorában kiváló építész, nagy múltú városházi vezető, fényes jogászi elme, sokat utazott európai ízlésű művészlélek s a legteljesebb objektivitással kell megállapítani, hogy mindenkor hazánk és fővárosunk hivatott szakembereinek színe-java üte körül a tanács zöld asztalát. ... Autonómia a Közmunkatanács a maga működésében olyan értelemben is hogy, a kormánynak a székesfővárossal, mint az ország első városával és legnagyobb kincsével szemben való ellenőrzési és felügyeleti joga van önkormányzati alapokra fölépítve." Az 1870. évi X. Törvénycikket annak idején nemcsak elfogadták, de hatékony működésre képes intézményt és pénzt is rendeltek mellé. Az állam - az akkori - felismerte, a városok - Pest és Buda 1870-ben -elfogadták, hogy a fejlődés kulcsa: sikerül-e a helyi érdekek fölött megfogalmazni azt a bizonyos koncepciót, úgy dönteni nagy és kisebb ügyekben, hogy a döntés mechanizmusából kikapcsolják a nyers politikai érdekeket. Az ugyanis régi igazság, hogy szembenálló pártakaratok bajvívása során mindig a ló kapja a halálos döfést - a lovagok korában a páncél ellenére nem volt ez mindig így - a ló, noha ő hordja a hátán az egész színtársulatot. Maradjunk is, hogy kerek legyen a kép, s ha már szóba hoztuk, a lovagok középkoránál még egy-két mondatig. Budapest ma 23 hercegség, fejedelemmel, udvartartással, őfelsége mindenkori s célszerűségi okokból eltartott ellenzékével. Van aztán egy főherceg, akinek nem fogadtak hűbéresküt ezek a hercegek és hercegségek. Szemétdombjuk tulajdonjogát ugyanis nem tőle kapták. A főhercegnek magának nincs is szemétdombja. De jogot szerzett arra, hogy mindenért, ami főhercegségében történik, ő feleljen. Ehhez a főhercegi stallumhoz csak ernyő jár. Nincsen kas. Ha kas is kell, hát kérni kell. Vagy ad a király vagy nem. Jobb tömegközlekedéshez, használható utakhoz, metróépítéshez, pénzt. Távlati tervezéshez fedezetnek garanciát, fejlesztéshez, rendhez bátorító törvényeket. Csakhogy a főherceget nem a király nevezte ki hivatalára. Még csak nem is azok - gyakran van így - akik őt emelték éppen pajzsra a kosztól járhatóvá vált Duna vizén. Na de mit kezdjünk azzal a dilemmával, hogy akár akarja, akár nem, leginkább koronájának erre az ékkövére kellene büszke legyen az a király? Ha másért nem azért, mert ez az európai hagyomány. S mert itt él, itt az otthona, vagy a munkahelye, ahol a kincstár bevételét termeli minden ötödik alattval .