Budapest, 2005. (28. évfolyam)
12. szám december - A címlapon: Sebestyén László: Karácsonyi vásárok
DECEMBER gflflj^ RH DAP EST BUDAPEST a városlakók folyóirata XXVIII. évfolyam 12. szám Megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 ////. évfolyam, 1945-1941 (szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor) IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 (szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János) Főszerkesztő: Buza Péter Olvasószerkesztő: Saly Noémi Szerkesztő bizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kelecsényi László (irodalom), Kirschner Péter (civil világ), N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szöveggondozást Bognár Antal végezte. Kiadja: Száz magyar falu könyvesháza Kht. (Felelős kiadó: Farkas Erika) PRESSXPRESS 1089 Budapest, Elnök utca 1. A szerkesztőség levelezési címe: 1101 Budapest, Monori utca 1-3. Telefon: 262-5747,fax: 261-4453 E-mail: budapest@mail.tvnet.hu Web: http://budapest.neuropolis.hu Szerkesztőségi órák: minden hónap első keddjén délután öttől hétig a Spinozaházban (Budapest, VII. Dob utca 15.) Stúdiómunka: Tandem Grafikai Stúdió - Faragó István és László Zsuzsa http://tandemgrafika.hu Telefon: 355-3777 Nyomdai munka: Grafika Press Rt. 1101 Budapest, Monori utca 1-3. Vezérigazgató: Farkas Tamás. Telefon: ZKZ-SIAl, 261-5680 ISSN: 1785-590X Nyilvántartási szám: 2.2.4./237/2004 A borítón: Karácsonyi vásárok. Összeállításunk a 9. oldalon A hátsó borítón: Tizenhat szék és egy biliárdasztal, írásunk a 37. oldalon • BUDAPEST karácsonyi készülődését inkább jellemzi hisztériás pánikhangulat, mint szeretetteljes ünnepvárás. Már november elején bombázni kezdtek bennünket a bevásárlóközpontok, nagyáruházak, sőt újabban a bankok is. A „gondolkodj nagyban " jelszó szellemében húzogatják a mézesmadzagot orrunk előtt, csábítva felelőtlen és felesleges költekezésre azt, akinek van pénze - vagy hitele -, és keserítve azt, akinek egyik sincs. A várost ellepik a bódék: jóformán csak a Vörösmarty tér igényes, de borsos árú kézműves tárgyai méltók a figyelemre, másutt a kínai piaccal vetekszik a színvonal (bár az ár korántsem). Fuszekli, hamisított parfüm, karácsonyfa-égők füzérei, vízen úszó mécsesek, sárga bögre, görbe bögre. A virágüzletek kirakatában mikulásvirágok, kockás masnikkal illegő adventi köszönik. Advent? Ki gondolkodik azon ebben a forgatagban, mit is jelent ez a szó? Bod Péter református prédikátor így magyarázta: „így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, ahol ott kezdi most is a görög eklézsiában. Négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentumon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll, és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó ítéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján." A szupermarketek pénztárainál tolongok hada leginkább az utolsó ítélet látomására emlékeztet. Venni, enni, adni, etetni, mert muszáj, mert mit szólnak, ha nem, mert tavaly is az volt a vége, hogy... És évről-évre rosszabbnak tűnik az egész. Vagy lehet, hogy csak a lépték más, mint azelőtt? Hiszen a száz évvel ezelőtti karácsonyi reklámok se buzdítottak egyébre, mint hogy költsünk sok pénzt szeretteinkre, attól sápad a sógornőnk, s nem utolsó sorban : attól gazdagszik a kereskedő. Voltak ebben a városban másféle karácsonyi szokások is. Az asszonyok becsöngettek a szomszédba egy láboska halászlével, töltött káposztával, tányér bejglivel, hanukai fánkkal. Kóstoló is lehetett, puszta kedvesség, de olykor több is annál. Mert megtalálták ezek a láboskák és kistányérok az öregeket, az elhagyottakat, a koldusokat is. Amíg a budapestiek nem számítottak arra, hogy az elesetteken majd intézményesen gondoskodnak, gondoskodtak róluk maguk. Keveset, de sokan adtak. Nemcsak szokás volt, erkölcsi kötelesség is. Most megint rajtunk, városlakókon lenne a sor. Állam, város, egyház gyakran pont oda nem lát el, ahol a legnagyobb a szükség. Magányos öregekhez, elgyötört gyerekekhez. De mi látjuk-e őket? Eszünkbe jut-e az ünnepi készülődés forgatagában, a bevásárlási tülekedés közepette a házbeli néni, bácsi, az az egyedül élő anya azzal a két girhes kis poronttyal, az a kivert apa, akit eltiltottak a családjától? Átmegyünk? Áthívjuk gyertyagyújtásra, vacsorára? Vagy, ha saját magány keserít, megosztjuk-e a még jobban rászorulóval? Nehéz kapni, nehéz adni. Manapság sok ember ajándékoz úgy, hogy valójában a saját diadalát üli, még abban is a saját örömét keresi, hogy örömet szerez. (Már ha szerez.) A középkorúak nemzedéke még jól emlékszik azokra a karácsonyokra, az ötvenes, hatvanas években, amikor a meleg kesztyű, sapka, sál és két könyv mellett az álmok netovábbja volt egy doboz gombfesték, netán egy új társas, amit nyomban ki is lehetett próbálni. Az aprónép pedig rajzolta, ragasztotta, hímezte a testvérnek, szülőnek, nagynak szánt bumfordi kis ajándékokat. Venni. Miből? Jó volt mégis. De csak azért éreztük jobban magunkat, mert gyerekek, fiatalok voltunk. Vagy azért, mert a forintban kifejezhetetlen ajándékokban igazi figyelem összpontosult? A másikra szánt idő, a készítő kezének melege - tudjuk, érezzük, ez hiányzik az elektronikus csodakütyükből, konyhagépekből, drága kencékből és göncökből, szellemes vagy szellemtelen, de lélektelennek mindenképp lélektelen győzelmi zálogokból. Legyen valahogy másképp. Nehéz szembefordulni az árral, nehéz nemet mondani reklámsújtotta gyerekeinknek vagy önmagunknak, nehéz beszélgetést kezdeményezni a családtagokkal efféle kényes kérdésekről, igaz. A nagyváros karácsony előtti vásári pörgése nem kedvez az elmélkedésnek. De rosszat rosszul, szeretetlenséget szeretetlenséggel orvosolni nem lehet. Hát akkor? Csöndesebb, meghittebb, boldogabb karácsonyt, BUDAPEST •