Budapest, 2006. (29. évfolyam)
10. szám október - A címlapon: Rajta vagyunk a térképen - Sebestyén László felvétele
BUDAPEST a városlakók folyóirata XXIX. évfolyam 10. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945-ill. évfolyam, 1945-1947 (szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor) IV-XXVI évfolyam, 1966-1988 (szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó Jánosi FŐSZERKESZTŐ: Buza Péter OLVASÓSZERKESZTŐ Saly Noémi SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal a szerkesztőség levelezési címe: 1089 Budapest, Elnök utca 1. E-mail: budapest0mail.tvnet.hu Web: http://budapest.neuropolis.hu/ KIADJA PRESSXPRESS felelős kiadó: Dávid Ferenc 1089 Budapest, Elnök utca 1. Telefon: 219-0354, fax: 210-2195/103 TERJESZTÉS HÍRVILÁG Press Kft. Tel./fax: 411-0491 hirvilag.press0hirvilagpress.com H A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatja GRAFIKAI TERV, TÖRDELÉS: Nemes András NYOMDAI MUNKA: Pharma Press Kft. 1089 Budapest, Elnök u. 1. telefon: 210-4190, 210-4194 ISSN: 1785-590 X Nyilvántartási szám: 2.2.4./237/2004 A BORÍTÓN: Rajta vagyunk a térképen 124. o.l A HÁTSÓ BORÍTÓN: Egy könyv, ami kettő (38. o.l 1 BUDAPEST BUDAPEST együttműködésre ítéltetett. Így summázható a mostani önkormányzati választás perdöntő fontosságú üzenete. Üzen aztán sok minden mást is persze ez a minden eddiginél zaklatottabb voksolás, amelyhez gyötrelmes út vezetett. Gyalázatos vesszőfutás. Indíthatnánk ennek okán ezeket a sorokat ezzel a mondattal is: Budapest elveszítette békés-fehér ártatlanságát. Mert amire évtizedek óta nem volt példa: most rendőrök vezettek és rendőrök vertek. S amihez hasonló sem esett vagy ötven éve: házat, autót lobbantott lángra az indulat — a rombolás öncélú, civilizálatlan s nemtelen szenvedélye —, pusztított a rabló erőszak. Felheccelt tömeg kevergeti a város közterein, hadosztályokat szervezve magából, gyakorolva közben az árnyékos háttérben „demokratikus jogait ", melynek következtében százszor annyiuknak a jogai sérültek, sérülnek azóta is, immár visszavonhatatlanul. Mert ami történt, megtörtént. A fűre lépni — sőt! — mostantól szabad. Budapest átengedte a Kossuth teret. Feladta: a polgár. Akié a város. Zászlók lobognak, nemzetiek, s persze a nép nevében, szónokok árulják avitt portékájukat, gyakorolják szabadosságukat — egészen a köztereit szennyező szükségletekig. Semmibe véve Budapest méltóságát, amelyről pedig azt hittük, szűk két évtized után végre elmondható, hogy újra a birtokában van. Hát nincs. Ilyen előzmények után, ilyen jelen időben, ilyen jövővel a legközelebbi látóhatáron, ilyen környezetében a társas viszonyoknak mégis azt kell mondjuk, s talán naivan ragaszkodni is ehhez a premisszához: Budapestet együttműködésre ítélte október elseje. A lehető legszűkebb, mindössze egy fős többség arra kell hogy ösztönözze a kormányzó koalíciót és főpolgármesterét — a maga hatékonysága s Budapest érdekében -, hogy a főváros közgyűlésében, bizottságaiban, a kerületekkel párbeszélve az eddiginél sokkal intenzívebben keresse a megegyezést az életünket, jövőnket érintő minden fontos kérdésben. Nincs mód arra — mint a nem túl elegáns fordulat minősíti a szokásos eljárást —, hogy lenyomják a dologról másként gondolkozók torkán a még oly megváltónak s szakszerűnek is gondolt intézkedéseket. El kell most és végleg felejteni azokat a fordulatokat is, amelyek a megkerülhetetlen egyeztetés-egyezkedés-megegyezés helyett újabb frontokat nyitnak a mindennapok ütközeteiben. Elfelejteni, de legalább nem hangoztatni, hogy ez a város „polgári" vagy hogy liberális, hogy szociáldemokrata. Nem. Egyszerűen csak és éppen ezért legfőképpen: Budapest. Valóban világváros, amelyet nem szabdalhat darabokra az ideológiai varázsköpönyegekben tetszelgő politikai ízlés és - sajnos - gyakorlat. S a többség annál könnyebben keresheti a megegyezést minden szakmai döntés előkészítése során bárhol-fővárosban, kerületben mert ugyanerre kötelezte el magát Demszky Gábor majdnem-legyőzője, Tarlós István, s Katona Kálmán nemkülönben. Miközben már-már gúzsba kötött, s ezért a csárdás lendületét felvenni minden esetleges szándék ellenére aligha képes két kormányzó párt ennek a megegyezési kényszernek a tudatában kormányozza Magyarország fővárosát, arra is felkészülhetnének végre talán, hogy az osztatlan sikertelenségnek s alkalmatlanságnak örvendő fővárosi törvény megváltoztatását kezdeményezzék. Hogy az ellenzéki pártokkal együtt hozzáigazítsák azt a hatékony működés igényeihez. Elvégre azt mondja most már évek óta minden politikai szereplő, hogy a huszonhárom kiskirályság modellje (egy tehetetlen uralkodóval) csak arra jó, hogy sokan sütögethessék tartósan közel kétmillió honfis polgártársunk rovására a maguk pecsenyéjét. Miközben tönkremegy a város. Tudjuk, sokszó esett az utóbbi években - a Budapest hasábjain is — arról, valamiféle, a Közmunkatanácshoz hasonló formációra lenne szükség ahhoz, hogy a fejlesztés ne jelentsen rombolást Budapest élő, történelem-hitelesítette városszövetében. De hogy egy ilyen testület talán egyszer, a régen várt újra békeidőkben megszülethessen majd, első lépésként ahhoz is kell egy ilyen beavatkozás. Mert huszonnégyfejű alkalmatlanságunk tönkreteszi a jövőnket, s azt, hogy az országgal is szót értsen saját fővárosa. Nem polgár az, aki ne hinné visszavonhatatlan s megcáfolhatatlan igazságnak: mi magunk vagyunk az erő, a történelmét ezer év óta építők békés és igazságát mindig a ráció határai közt kereső közössége. Akaratunk letéteményese a politika. De tudnia kell, a talán naiv reménykedők biztosak az igazukban. Hogy az örök város mi vagyunk. A polgáraiból és polgáraival építkező BUDAPEST .