Budapest, 2007. (30. évfolyam)
7. szám július - Kálmán Attila: Lélegzetfelvétel az űrből
BUDAPEST Lélegzetfelvétel az árból Egy kutatás szerint 15 év alatt alig csökkent Budapest zöldfelülete Kálmán Attila Egyre több zöld növényzet esik áldozatául a magán- és gazdasági célú ingatlanfejlesztéseknek – legalábbis az 1990 és 2005 közötti időszak változásai erre utalnak. Teljes borúlátásra azért nincs ok: a Studio Metropolitana újszerû, ûrfotókkal alátámasztott kutatása a negatív folyamatok mellett számos újdonsült fásításra is talált példát. Úttörô jellegû munkára vállalkozott a Studio Metropolitana három szakértõje, Gábor Péter, Jombach Sándor és Ongjerth Richárd, akik űrfelvételek segítségével átfogó tanulmányban elemezték Budapest és az agglomeráció zöldfelületeinek az elmúlt másfél évtizedben bekövetkezett átalakulását, arányainak változását. Magyarán azt, hogy a rendszerváltás óta, egész pontosan 1990 és 2005 között hol, milyen mértékben csökkent, esetleg nôtt a városi, elôvárosi zöldkörnyezet. Mivel hasonló léptékû tanulmány mindeddig nem készült, a szerzôk remélik, munkájuk a késôbbiekben alapjául szolgálhat a fôváros és térségének zöldfelületi monitoringjához is. A változásokat két különböző időpontban, 1990. július 23-án, illetve 2005. augusztus 1-jén készült űrfelvételek összehasonlítása nyomán rögzítették. A kutatás gyakorlatiasságát mutatja, hogy az elemzést a Budapest Városfejlesztési Koncepciójában meghatározott körzetekben végezték és értékelték. A belsô, átmeneti, külsô, hegyvidéki, Duna-menti, elôvárosi és agglomerációs – egymást olykor területileg átfedô – zónák többségében leginkább azt tapasztalták, hogy az 1990-ben meglévô, régi zöldfelületek nagyobb számban tűntek el, mint ahogy azóta az újabbak keletkeztek. Összességében tehát napjainkra kevesebb zöldnövényzet található, mint a rendszerváltás idején, s ez igaz a kisebb parkokra éppúgy, mint például a nagyobb erdôségekre. A csökkenés döntően emberi beavatkozás következménye: egész egyszerűen beépítették a szóban forgó területeket, melyek legnagyobb részt üres telkek, felhagyott, gyomos ipartelepek voltak. Többé vagy kevésbé, de minden zónában, Budapesten és az agglomerációban is csökkent a zöldfelület nagysága 1990 és 2005 között. Egyetlen, üdítô kivétel a Duna-menti régió, ahol növekedést figyeltek meg a kutatók. Reménykeltô lehet, hogy a jelentôs, városi szintû közparkok esetében nem történt számottevô változás, a zöldfelület ott 2005-ben nagyjából ugyanakkora volt, mint tizenöt évvel korábban. Akad példa a közparkok egyes részeinek ingatlanfejlesztési hasznosítására, ilyen a Tabán és az Egyetemisták parkja, de ugyanígy akad példa újak létesítésére is, mint az egykori Ganz-gyár helyén épült Millenáris. Habár a budai beépítéseket a közfélelem egyre jellemzőbbnek véli, a kutatás egyik viszonylag megnyugtató megállapítása, hogy erdőterületek a legnagyobb, mintegy 31 százalékos arányban még mindig a hegyvidéki, valamint – csaknem 11 százalékban – az elővárosi zónában találhatók. A hegyvidéken a zölddel való borítottság lényegében nem változott – amennyit az egyik helyen csökkent, annyit gyarapodott másutt. Kissé meglepő adat, hogy a lakótelepeken általános volt a zöldfelület növekedése, mindeközben a kutatók azt is megállapították, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelt célpontjaivá váltak a szántóterületek. Jóllehet, ott csak idôszakos a növényborítás, ám biológiai aktivitásuk miatt jelentôs értékkel bírnak, s ott nyílik a legjobb lehetôség a zöldkörnyezet fejlesztésére. A kutatók ugyanakkor óva intenek, hiszen a szántók az ingatlanfejlesztôk szemében elsô számú tartalékterületnek számítanak. Ezt igazolják azok a példák, ahol a 2000-es adatbázisban még szántóként szerepelô területeket mára már beépítették. A fővárosban a vasúti területek mentén is nőtt a zöldterület, csakhogy ez a természetes, sok esetben a gondozatlanság miatt szaporodó gyomnövényzet térnyerésének az eredménye. Kék színnel jelölve a vizsgálat körzethatárai 2 2007 július