Budapest, 2007. (30. évfolyam)
7. szám július - A címlapon: Sebestyén László: Palatinus Strand, Margitsziget
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXX. évfolyam, 7. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III évfolyam, 1945-1947 szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI évfolyam, 1966-1988 szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô és e szám szerkesztôje: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1089 Budapest, Elnök utca 1. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelős kiadó: Dávid Ferenc 1089 Budapest, Elnök utca 1. Telefon: 219-0354, fax: 323-0103 Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1089 Budapest, Elnök utca 1. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Strandkaland (20. oldal) A hátsó borítón: Egy patinás vendéglô tündöklése és bukása (16. oldal) 2007 július BUDAPEST BUDAPEST zajos város. Ezzel nem mondunk újat – mindenki hallja a saját fülével is, ha jó még az a fül. A városlakó dohoghat vagy őrjönghet, mindhiába. Környezetvédők, fülészek és ideggyógyászok is hajtogatják, hogy tenni kellene valamit, mert a zaj éppoly ártalmas az egészségünkre, mint a szennyezett víz, az ólom vagy a kátrány, de – hogy szorosan a témánál maradjunk – mindeddig süket fülekre találtak. Hiába mondják, hogy a fejükre gyógyult walkmannal mászkáló kamaszok egynegyede hallássérült. Hiába azt is, hogy a túl erős zaj úgy fölnyomja az ember adrenalinszintjét, hogy csuda, s hogy ehhez hozzá lehet szokni, mint a droghoz – épp olyan veszélyes függőség, csak sunyibb. Az pedig, hogy az adrenalinszint összefüggésben áll az agresszivitással, bizonyított tény – aki nem hinné, nézzen a diszkóbalesetek statisztikáira, vagy autóstársai arcára az állandósult pesti dugókban. S hiába léteznek elôírások, amelyek megszabják, hány decibellel üvöltethető a zene más ember ablaka alatt, mekkora zajt bocsáthat ki egy üzem, mekkorát egy gépjármű motorja: ezeket az előírásokat senki emberfia nem képes ma betartatni Budapesten. Ahhoz, hogy a polgár vizsgálatot, eljárást kezdeményezhessen az otthonát élő, kivédhetetlen zaj-inzultusok ellen, neki kell bizonyítania, amit egyébként mindenki hallhatna, ha elmenne a tetthelyre. Hogy tud bizonyítani? Keres (hol? hogyan?) egy szakvélemény kiadására jogosult embert, mérőberendezéssel, odahívja a lakásába (mondjuk, hajnali háromkor?), majd az eredménnyel a hatóságok elé járul: intézkedjenek... Ez lehetséges – bár roppant macerás – akkor, ha mondjuk a szomszédjában diszkót nyitottak. Nem lehetséges, ha olyan helyen lakik, ahol éjszakánként motoros suhancok egykerekeznek, aranyifjak rendeznek autós gyorsulási versenyt, martalócok kutyaviadalt. Akkor sem lehetséges, ha menetrend szerinti vagy „magánerôs” diszkóhajók úsznak el az ablaka alatt – az utóbbi az igazi, mert a menetrend szerintiek éjjel egykor kikötnek, és csend lesz, ám a magánbuli addig és olyan hangerôvel tart, ameddig és amilyennel a kedves megrendelô parancsolja, le-föl a Margitsziget és a Gellért tér között. Mire a partlakó (ne irigyeljük őt) elaludna végre, a hajó visszajön, nem ismer izgalmat. (Kit hívjunk ilyenkor? A vízirendőrséget? Jó. És? Felkiabálnak a kapitánynak? Megmérik a decibelt?) Beszélhetnénk a fel-felüvöltő autó- és lakásriasztókról, az oktalanul szirénázó rendôrautókról vagy azokról az autósokról, akik úgy hallgatják a kocsiban kedvenc zenéiket, hogy a szirénát se hallják, ha elsüvít mellettük (sôt netán jobbról érkezik). Meg a tereken, aluljárókban erôsítôkkel harsogó, csinnadrattázó párt- vagy hitszónokokról, utcazenészekrôl. (Kinek az áramát is használják ilyenkor ôk?) S másként, de nem kevésbé bosszantóak a járműveken mobilozók vagy fülhallgatóba menekülôk – némelyiknek az egész testébôl árad a zene, de úgy, hogy a busz vagy a metrókocsi másik végén is hallani. Rájuk szólni nem mer senki. Így élünk. Május utolsó napjaiban a Városházán bemutatták Budapest zajtérképét (azóta már az interneten is megtekinthetô). Szörnyülködjék rajta ki-ki kedvére. A pirossal és sötétkékkel jelölt területeken élôk a megengedettnél jóval nagyobb zajban élnek. Ijesztôen sokan. A szakemberek leszögezték: a térkép kiindulási alap lehet a következő évek intézkedéseihez, de azokat nem pótolja. Nyomós érv lehet viszont majd ama tárgyalásokon, ahol határozat születhet végre a Belváros autómentesítésérôl, az alsó rakparti forgalom csillapításáról vagy megszüntetésérôl, ahol döntenek a kritikán aluli útburkolatok javításának sorrendjérôl és így tovább.Néha nem is kellene sok ahhoz, hogy a lakók egy kicsit jobban érezzék magukat. Például nem a legzajosabb területeken élőket kellene tovább terhelni azzal is, hogy minden nagyobb városi vagy állami ünnepséget az ablakuk alá szerveznek, az ilyenkor szokásos hangerővel, ami egyébként egyértelműen – és elvileg büntethetően – az egészségkárosítás kategóriájába esik. Mert nem mindenkinek van hova menekülnie az otthonából.) Reménykedjünk hát, hogy ezzel a térképpel a kezében felocsúdik, és képes lesz csendre inteni magát BUDAPEST