X. ker. tisztviselőtelepi Széchenyi István gimnázium, Budapest, 1929

ben a liliomos királyfit példaképül állította a magyar tanulóifjúság elé. A Himnusz éneklése után emelkedett lélekkel távoztunk az ősi temp­lomból. Május 25-én Witz Béla r. hittanár a hősök tiszteletreméltó emléké­ről mondott ünnepi beszédet. Az iskolai év folyamán ezidén is két kultúrestélyt rendeztünk. Ez estélyek célja, hogy egyrészt alkalmat adjunk tanítványainknak a nyilvánosság előtt való szereplésre, másrészt, hogy megismertessük a szülőkkel az iskolában folyó munkának egyik olyan oldalát is, amely az életre nevelésnek fontos eszköze. Aki ebben a munkában részt vett és megállja helyét, a nyilvános szereplés eredményeként megszerzett természetes mozgásával és biztos fellépésével oly útravalót visz magá­val az életbe, mely gyakran jobban biztosítja a boldogulást, mint tengernyi iskolás bölcseség. Ezek az ünnepélyek arra is adnak alkal­mat, hogy szülők, tanárok, tanítványok olyan területen is találkozza­nak, amelynek hangulata más, mint a fogadó óráké vagy a tanteremé. Úgy tapasztaljuk, hogy a szülők is hasonló fontosságot tulajdonítot­tak az iskola által rendezett kultúrdélutánoknak, mert igen nagy számban vettek részt előadásainkon, amit az igazgatóság azzal is igyekezett előmozdítani, hogy csekély ruhatári díjon kívül a résztvevők belépődíjat, nem fizettek. A december 5-én tartott estély műsora a következő volt: 1. Abt Ferenc : Dalra fel! Előadta az énekkar. 2. Ammer : Nem, nem, soha ! Énekelte a VI. o. tanulóiból alakított énekkar. 3. Papp-Váry Ele­mérné : Riadó. Szavalta Benkő Gyula II. o. t. 4. Danc­a : Kis koncert, I. tétel. Hegedűn előadta Tar István, zongorán kísérte Fricsay Ferenc V. o. t. 5. Boldieau : Bagdadi kalifa, nyitány. Előadta az intézet zenekara. 6. a) Schubert: Wiegenlied; b) Brahms: Walzer. Előadta zenekari és Fricsay Ferenc zongorakíséretével Janzer György VI. o. t. 7. Jókai: A munkácsi rab. Szavalta Urbán István VIII. o. t. 8. Hegedűs Tamás VII. o. t.: Szerenád. Hegedűn előadta Molnár Béla VII. o. t., zongorán kísérte a szerző. 9. Schulmann : Grillen. Zongorán előadta Szabó Gábor VII. o. t. 10. Víg­jelenet. Előadták Billa János, Gelley István és Urbán István VIII. o. tanulók. 11. Hubay: Hejre Kati. Hegedűn előadta Kéri Gyula VIII. o. t., zongorán kísérte Szabó Gábor VII. o. t. 12. Mozart: Varázsfuvola, megnyitó. Előadta az intézet zenekara. 13. Reviczky Gyula: A törvény betűje. Szavalta Takács József VI. o. t. 14. Schubert: Tavaszi dal. Előadta a zenekar. Második kultúrünnepélyünket május hó 24-én tartottuk a követ­kező műsorral: 1. Szabó-Molnár : Széchenyi induló. Előadta az intézet zene- és énekkara. 2. Thomas: Miatyánk. Szavalta Benkő Gyula II. o. t. 3. a) Szabó-Molnár: Mikor akác nyílik. b) Pallós­ Emőd: The Daylibab. Énekelte Márkus Elek, Szabó Gábor VII. o. t. zongora­kíséretével. 4. Karinthy : Hogy írták volna meg egyes költők Petőfi »Megy a juhász szamáron« c. költeményét? Elmondta Kőrössy János VIII. o. t. 5. Hegedűs : Három régi tánc : a) Menuette ; b) Bolero ; c) Ländler. Előadták Kéri Mária, Ádám Gyula és Wieser István VII. o. tanulók. 6. Strauss : Cigánybáró, toborzó. Előadta a zenekar. 7. Szabados Antal VIII. o. t. felolvasta »Első csalódásom« c. novel-

Next