II. kerületi községi polgári fiúiskola, Budapest, 1897

I. Adatat­ az iskola történetéhez. Az 1897—98. tanév augusztus hó 31-én kezdődött. E napon voltak a pótló, javító és magánvizsgálatok. Szeptember hó 1—4־ ig bezárólag tartott a beirás, 5־ ikon volt a »Veni Sancte«, ezután az egész ifjúság előtt az intézet rendtartási szabályai olvastattak fel s 6-án megkezdődtek a rendes előadások. Behatott összesen 348 tanuló, 5-tel több, mint a múlt iskolai évben. Az épület 19 tantermét, egy rajztermét, egy előadó termét és egy tornatermét 26 osztályba sorozott 1020 növendék használta, nem számítva ide azokat a növendékeket, kik vívó- és tánczórákra jártak. Helyszűke miatt a polgári iskola ötödik osztályát ez évben nem lehetett megnyitni. A vívást Szarka Manó, az intézet buzgó tornatanára, a tánczot pedig Róka Gyula, a fővárosban közkedveltségnek örvendő táncz- és illemtanár vezette. A székes­főváros tekintetes Tanácsának engedélyével az intézet növendékein kívül más intézetek mindkét nemű növendékei is használták az iskola mind a két udvarán léte­­sített jégpályákat, havi­­ korona díjért. Hogy az ifjúság mily szeretettel használta ezt a nemét is a testedzésnek, arról legfényesebben tanúskodik az a körülmény, hogy a befizetett díjakból tisztán 115 frt 50 kr. maradt a pol­­gári iskola szegény tanulói részére. Ez összeghez számítandó a tánczkör tagjai által adott 26 frt 51 kr., továbbá egyik intézeti tanár által adományozott 5 frt és végül a tornaverseny után az udvaron talált 2 korona, így a szegény tanulók alapja összesen 148 frt 1 krajczárral gyarapodott. Ebben a túlzsúfolt intézetben , az idén kanyaró következtében egy elemi iskolai osztályt több napra be kellett zárni. A polgári iskolából ragályos bajok miatt 83 növendéket kellett kitiltani. Sajnálattal kell felemlítenem, hogy ebben az évben is egy növendékünk, Wolffart János II. A) osztályú tanuló, jobb létre szenderült. A tanári testületben hosszabb ideig tartó betegségben csak Balogh Alajos buzgó tagtársunk szenved, a ki hosszas betegsége következtében sz. közgyűlési határozat értelmében 1898. évi január hó 1-én nyugalomba vonult. Helyét úgy a mult, mint a jelen iskolai évben Tattay Ferencz aki. közép­­iskolai tanártársunk tölti be, a ki folyó hó 11-én rendes tanárrá választatott. A tanári testületben még a következő változások állottak be: Főt. Várady Gyula hittanár úr helyét, a ki 1897. évi április hó 1-től egész a tanév végéig nagy odaadással működött, sőt. Thym Adolf hittanár úr foglalta el. Volenszky Gyula tanár úr, a­ki az egész tanéven át nagy szorgalommal működött, saját kérelmére a VII. ker. Kazinczy-utczai polgári fiúiskolához helyeztetett át. Helyét Valter Vilmos középiskolákra képesített tanár foglalta el. Herd­l

Next