Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1876
A dór vándorlás. (Folytatás és vége.) Azok szerint, melyeket eddig elmondottunk, nincs okunk a felől kételkedni, hogy a Herakleidák mondája a görögök virágzásának korában általánosan el volt terjedve, hogy azt a görögök épen úgy méltatták hitelre, mint akármelyik más mondát is, hogy azzal történetüknek egy igen fontos részét, a dórok a Peloponnesosban való letelepedését, magyarázták és fejtették meg maguknak. A virágzás után következő hanyatlás idejében, amidőn a görög műveltség különösen Nagy Sándor hódításai folytán, külsőleg roppant mértékben elterjedt, az alexandriai iskola emberei, különösen a történészek és chronologusok, kik újat teremteni nem tudván, a régi anyagot hangyaszorgalommal feldolgozták, tudományuk minden eszközével beleszorították a Herakleidák mondáját a történet schematikus keretébe ,és igy a maguk módja szerint biztosították a dór vándorlás történeti hitelességét. De daczára a monda ezen elterjedésének, daczára hitelességének, az csak a későbbi időnek szüleménye, csak a gondolkozó ész alkotmánya; a mythosokat teremtő képzelő-tehetségnek nincsen része létrejöttében, — egy szóval, amit a Herakleidákról és a dórok visszatéréséről szóltak és meséltek a görögök az nem mythos. A kinek van érzéke a görög mythos iránt, az a legelső pillanatra észre fogja venni, hogy a szóban forgó mondában egyetlen egy sajátság, egyetlen egy kellék sincsen, mely a legegyszerűbb mythosban is található. Ennek ellenében ugyan azt lehet mondani, hogy a monda mythosi zamatja elveszett a történetírók és genealógiák száraz előadása folytán; azzal lehet vádolni Apollodorost, hogy oly ügyetlenül adja elő a mondát, hogy annak mythosi sajátsága, minden költői szépsége kárbaveszett és Herodotosnak azt lehet szemére vetni, hogy ő művének már első fejezetében kimutatja, hogy mennyi érzéke van a mythos szépsége iránt, a midőn Jo és Europe mythosát egyszerűen, mint valóban megtörtént dolgot az Euhemerismus legszebb ügyességével magyarázza, és így igen természetes dolog, hogy Herakleidák mondájával sem bánik el jobban. Ezt ugyan lehet állításunknak ellene vetni, de azért ama monda mythikus jellege nincs megmentve, még akkor sem hadozja Herakleidák visszatérését a nap mythosával azonosítja és azt állítja, hogy a nap utjának mythikus előadása. Ha pedig nem mythos a monda, akkor annak eredete bizonyosan azon korban keresendő, a midőn a mythosok alakulása már régen megszűnt. Nem szükséges azt bővebben fejtegetnem, csak arra utalok a mit már előbb (1876. 9. 1.) említettem, hogy a hagyomány nincsen összeköttetésben a görögök azon mondakörével, mely cyklikusnak neveztetik, és ezen körülmény is a mellett bizonyít, hogy itt nem egy ősi hagyománynyal van dolgunk, hanem a reflexió egyik szüleményével. Alapja e hagyománynak, vagyis gyökere már Homérnál található és Homér előadása, melyről most fogok szólni, összehasonlítva azzal, amit eddig bővebben fejtegettem, talán magyarázatát is adja a hagyomány keletkezésének. Azt olvassuk az Iliasban,a) hogy Zeus egykor az olymposi istenek előtt azzal dicsekedett, hogy az nap fog az ő véréből az születni, aki minden szomszédjai felett uralkodni fog. A ravasz Here hallván Zeus szavait és ismervén azoknak jelentőségét, azt viszonza Zeusnek, hogy ő hazudik és szavát nem fogja teljesíteni ; esküdjék meg Zeus, hogy csakugyan úgy lesz, a mint mondta, hogy csakugyan az nap fogja a nap *) *) Cox, History of Greece I. és Mithology of the Argannations. — a) XIX. 95. kk.