Református Egyház Skót elemi és polgári leányiskola, Budapest, 1931
iskolának. Mint vendég C. M. Macleroy glasgowi ref. lelkész és felesége kerestek fel bennünket. A volt növendékekkel való érintkezés nemcsak az eddig szokott módon történt a vasárnapi iskolában, meg a Nőszövetség kézimunka óráin, hanem ez évben egész rendszeressé is vált a november 12-én megalakult „Volt iskolatársak szövetsége“ által. Az 5 év előtt végzett két IV. osztály növendékei a szokáshoz híven találkozót tartottak. A tanári testület munkája A tantestület körében az elmúlt év óta történt változás. Ács Margit gép- és gyorsírás tanárnő férjhez ment és így állásától meg kellett válnia. Helyette Szemere Noémi oki. tanárnő tanította e tárgyakat ez iskolai évben. Párhuzamos osztálynyitás folytán a polgáriban egy újabb munkaerő beállítása is szükségessé vált és így jött körünkbe Bokor Róza oki. rajz- és kézimunka tanár. Szabadságolásra a tantestület körében nem volt szükség. A tantestület tagjai közül csak egyesek és oly csekély óraszámmal mulasztottak betegség miatt, hogy ez számításba nem is jöhet. A szülőkkel való érintkezést a szokott módon eszközöltük. Minden tanárnőnek voltak hetenként rendszeres fogadóórát, azonkívül az osztályfőnökök otthonaikban látogatták a növendékeket, ami azok sokkal igazságosabb megismerését eredményezte és tartottunk szülői értekezletet is. Ez évben csak egy alkalommal novemberben, amikor is dr. Beveridge Vilmos lelkész megnyitó szavai után Prém Margit igazgató tartotta meg előadását az „Összhangzatos testi, erkölcsi és szellemi nevelés“ címen. Előadásához elsősorban Beveridge Vilmos dr. és Calder János ref. lelkészek szóltak hozzá. Tanári értekezletet 13 alkalommal tartottunk, egy ízben Baumann János szakfelügyelő elnökletével. Társadalmi és irodalmi munkásságot elsősorban Dedinszky Gizella tanárnő végzett, ki rendes tanítási munkáján kívül ez évben doktorátust is szerzett, az angol nyelvből vizsgázván, azonkívül főleg a Főiskolát végzett nők egyesületében fejtett ki buzgó tevékenységet úgy, hogy a nyáron mint ez egyesületnek képviselője és kiküldöttje fog szerepelni annak Edinburghban tartandó nemzetközi gyűlésén. A misszió Nőszövetségi munkáját ez évben Hock Margit tanárnő vezette nagy buzgósággal és szép sikerrel. Továbbképzés. Az említett gyűlésen való részvétel csak kis időre fogja lekötni Dedinszky Gizella dr.-t, aki a szünidő többi részét is Nagybrittániában fogja tölteni, hogy tanulmányait teljesebbé tegye. Külföldi tanulmányútra megy a tantestület egy másik tagja is, Szemere Noémi tanárnő, ki a Perugia-i egyetemen óhajtja letenni az olasz nyelvmesternői vizsgát.