Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)

1845-01-16 / 114. szám

Csütörtök 114. Januar 16. 1845. BUDAPESTI HÍRA­DÓ. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, gránátos­­utczai Claudy-házban 46(-ik szám alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok, csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. Ezen lapok minden héten négyszer, u. m­. kedden, csütör­tökön, pénz. és vasáru, jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., bontókban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbetű­s hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. A testgya­korlat jelentőségéről különösen nemzeti szempontból’s tekintettel a kisded óvásra III. (Vége.) M­e­g­y­é­k. Közgyűlések Ugocsa és Verő­­czében. Krassómegye követszámoltató gyűlésén a követi jelentés egyik szakasza. Budapesti hirharang. Külföldi irodalom. IV. Buffon Histoire de ses travaux et de ses idees par P. Klorens Paris 1S14­.) K­ü­­l­föld. Nagybritannia, Franczia-, Spanyol-, Görög- és Törökország. Egyesületi közlés : Iparegyesület. Magyar nemzeti múzeum tárgyában. Hivatalos és magánhirdetések. Lolteria hozás. Nemzeti színház. Ga­bonaár. Statuspapirok árkelete. Dunavízállás. T­á­r­c­z­a. Akarat és Hajlam. Regény, b. Jósika Miklóstól. Anya és vetélytárs. (Folytatás.) és a mPÉW. (A testgyakorlat jelentőségéről, különö­sen nemzeti szempontból ’s tekintettel a kis­ded óvásra. III. Vége.) E hont átalában véve, ép, egész­séges , erös termetü nép lakja, melly napi szakmányát rend­szerint elvégzi, ’s földi rendeltetésének megfelel a nélkül, hogy erre testgyakorlat által idomulnia kelljen, maga a munka lévén a leghatályosabban képző testgyakorlati tényező. De vizsgáljuk kissé közelebbről a dolgot. Nem fogjuk-e tapasz­talni, mikép némelly vidékeken erős ugyan a nép, de azért még erősb, idomosb is lehetne? Vagy elégséges erő-e az, melly épen csak annyi, hogy a szakmányi munka által egé­szen fölemésztetik, kimeríttetik, ollyannyira, hogy mi sem marad nemesi emelkedésre, szellemibb munkálatra, értelmi és kedélyi nemesbítésre? — Igenis, tagadhatlan , hogy van­nak vidékek e hazában, hol bizonyos bélyege a lassú elnyo­­morodásnak, elsatnyulásnak vehető észre a nép termetén. ’S mi oka ennek? Egyéb erőgyilkoló ’s lélekölő visszaéléseken, ’s bűnökön kívül gyakran kétségtelenül azon körülmény is, hogy a zsenge gyermek idő előtt szoríttatik erejét felülmúló munkákra. Az erötetés nem neveli az erőt, csak a józan, okosan vezérlett, fokozatos erőfejlesztésben rejlik üdv és boldogulás. — Vájjon ártana-e ezeknek, ha czélszerű test­­gyakorlattal megismerkednének? miután épen a fokozatos fejlesztés egyik megbecsülhetlen titka a gymnastikának. — De tegyük fel, hogy a nép átalában véve, nem igen szorul művészeti szabályok szerint fejtő testgyakorlatokra. ’S itt egy szomorító gátkőre akadunk. Hazánkban nem a nép teszi a nemzetet. — ’S hát ama százezrek, sőt mondhatni milliók, kik a valóságos nemzetet képezik, nem érdemelnek tekinte­tet? ’S­em a nemzetösszeg e részénél, melly a valódi nemze­tet alkotja, van az értelmi súly, a szellemi lelkesülés, a hon­ért égő buzgóság. — Ma már, mint felebb említem, a béke gyümölcseit érleljük és élvezzük. De ki áll jól, hogy ez soká, hogy ez mindig így leend? ’S ha valamikor — ne adja Isten, hogy hamar legyen — vész körzi e hazát, mit ér, ha ama tömeg, mellynél a testi erő, nem tud lelkesülni’s buzdulni a honért, mivel nincs nevelési egyensúly testi képzés ’s ér­telmi művelés közt, — azon számosoknál pedig, kik lelke­sülni tudnak, nem áll megfelelő arányban e buzgalommal a testi, a végrehajtó erő , ismét, mivel nincs nevelési ellensúly szellemi képzés és testi edzés közt?! Mit ér a legtöbb lel­kesedés, a legbuzgóbb óhaj, a legszentebb akarat, ha gyönge a műszer, melly az akaratot tetté szentesítse? Mit ér, mint a szentirás is mondja, ha erős a szellem, de a test gyarló? Miképen fog illy két egészen különböző elem ve­­gyületéből összeforrasztott nemzet harczolni a hazáért, mi­kép védendi meg a trónt, mikép onlandja vérét királyáért? Oh, szomorúan fog elhangzani akkor a nemzetrázó szózat: „Hazádnak rendületlenül légy hí­r, oh magyar!“ — Illy gyá­szos korszak bekövetkeztetését minden módon, minden esz­közzel gátolnunk, akadályoznunk kell; ezt tennünk szent pol­gári kötelességünk. A veszély ellen legbiztosb, leghatályo­sabb fegyver, ha készen állunk minden pere­ben a vész fér­fias fogadására. A férfiasan edzett erő visszarettenti a bo­­rongós fellegeket! Vad erejében bizakodó műveletlen csorda halomra dönt bár milliónyi müveit, de gyönge, gyáva nem­zeteket! — Igen, de mikép eszközölhetjük azt, hogy a fino­mul müveit nemzetrész testileg erős, ’s igy lelkileg bátor is legyen? Nem máskép, mint a szellemi ’s testi nevelés kellő egyensúlya által. ’S mi a testi nevelés fötényezője? A gymnastika. Ha már ezek szerint nem tagadhatni, hogy a testgya­korlatok ügye országos és nemzeti fontosságú, térjünk már most le szűkebb korlátú mezőnkre,­­ a kisdedovásra. A kisdedovás valóságos működési köre: a testi és lelki fejlesztés. Minden, mi ezen túlcsapong, megsérti az esz­me tisztaságát, vétkezik a feladat czélja ellen. Kik szoros értelemben vett tanítást tűznek ki itt munkálkodásuk czél­­jául, nincsenek tisztában önmagukkal, nem értették soha, és nem értik a kisdedóvás lényegét. Ennyit megjegyeznem elég arra, hogy a kisdedek czélszerű testi fejlesztését egyik fő­­feladatnak, vagyis inkább az egész feladat felének vallhassam. ’S nem vagyunk-e kötelesek erre minden lehető alkalmas eszközt felhasználni, ha azt akarjuk, hogy óhajtott siker koronázza fáradalmunkat, hogy lelkiismeretünk itélőszéke előtt magunknak jó bizonyságot adhassunk ? De íme e szó „siker“ felkelti aggodalmamat, hogy tán valaki a kézzelfog­ható,­­s gyakran csak szemkábító, ámító süker értelmét vél­hetné lappangni e szóban. A kisdedovás körében nem te­szünk, nem szabad tennünk semmit a látszólagos, a fitogta­­tási eredmény kedvéért, és így a test fejlesztése körül sem. Azért minden próbatér, minden színpadias mutatvány innen szigorúan kiküszöbölendő. A kisdedovás a legszerényebb mesterségek egyike, kisdedóvónak soha sem szabad büsz­kélkedve, vagy öntetszőleg felkiáltania: „íme e gyermek ál­talam jön azzá, a­mivé fejlődött!“ Ez elszentetlenítné az eszme érdekét. Siker ránk nézve az, mi a jövőben fejük. Az elvetett mag nem marad mag, ha gyümölcsözni akar, hanem gyökérré változik, ’s a kéz, melly veté, sem ismer rá többé. A legfényesb palota, a legmagasb torony is alapokon nyug­szik , ’s az alapokat nem látja a világ. Mi alapokat készítünk a zsenge lélekben és testben, alapokat, mik eltemetkeznek a leendő ember lényébe, ’s miken öntudatlanul emelkedik a jellemfejlemény. — A testi fejlesztésre igen alkalmas eszkö­zül használhatjuk a testgyakorlatot. Nem czélom itt fejtegetni, milly nemei az eféle gyakorla­toknak czélirányosak a kisdedóvás körében; itt csak azt kell megérintenem kitűzött feladatomhoz képest, hogy a testgya­­korlat jelentősége egészen le a kisdedóváshoz terjeszkedik. Vagy ki merné mondani, hogy a gyönge kisded nem szint­­olly gyermeke a hazának, mint a serdülő ifjú? hogy nem tartozunk annyit tenni az ő egészsége, az ő erősítése és ez­által életbentartásáért, hogy felnevelkedvén, valaha ő is mun­kás részt vehessen a státus életében,­­mint amazért, ki már közelebb áll a cselekvőség e korszakához? Nem, nem, illy gondolat nem férkőzhetik a józan elmékhez. De igen, mondhatná valaki: minek tehát a testgyakorlat a kisdednek, miután abból eredményes haszna nem lesz, sőt, ha kisdedévein túl nem folytatja, bizonyosan elfeledendi a gyakorlatok minden nemeit ? Ez korlátolt lelkületű ellenve­tés volna. Szabályt nem önmagáért tanulunk, hanem hogy szerinte tegyünk; meglehet, elfeledtük valamelly nyelv sza­bályait, de gyakorlatban azért tudjuk a nyelvet. A kisded is feledendi tán részben a gyakorlatok végrehajtását, de meg­marad az alap, mint munkáló tényező teste idomaiban, izmai fejleményében , egészsége szilárdulásában, észrevétlenül. ’S ez maga is, ha szinte folytatás által mi sem járulna többé hozzá, kihat aránylag az életbe, — ha pedig folytonos fej­lesztés követi később is, épen üdvös hatálya alapul szolgá­­land. ’S már mondom, mi a jövőnek dolgozunk, minden csil­logó eredmény követelése nélkül. Vagy nem legmagaszto­­sabb feladata-e a nevelésnek az, hogy nem csupán az egyénre, hanem az egyénben az egész fajra , az emberiség­re, nem csupán az egyén művelésére, hanem benne és általa az összes emberiség-felnemes­ítésére munkál? ’S kik kö­vessék tehát e dicső elvet, ha mi nem, kik a neveléssel leg­közelebb foglalkozunk, kiket a hon, a nemzet, a község, a szülők, gyermekeik nevelésével, ’s mennyire tőlünk telik, bol­­dogításával megbíztak. Igen, nekünk minden kisdedben egy leendő honpolgárt kell szemlélnünk, ’s igy minden gyermek ápolása ’s művelésében az emberiség, ’s közvetlenül az édes hon nemzetének felnemesbítésére működünk. Ezen tudat leg­­édesb, legjutalmazóbb díjunk. Igen, ’s ezt tennünk is kell, mulhatlanul, csak igy mondhatván el egykoron részünkről is a költővel: „Szent hazánk! megfizettük mind, mivel csak tartozánk !“ N. F. Megyék*­ ­ Ugocsából, dec. 30. A mai napra törvényesen ki­jelölt követválasztási gyűlésünket az egész hon előtt köztisz­teletben álló főispánunk b. Perényi Zsigmond v­éltsága ve­zérlé, ki is megnyitván azt, sajnálatát fejezte ki, hogy egyik országgyűlési követünk és másodalispánja e megyének Butykay Menyhért kimúlt az élők közöl; megemlítő, hogy Ugocsa­­megyét 1807­. évtől fogva három illy csapás sujtá; ezután elnöki tekintélyével sürgette az adóbeli hátralévő tartozások iránt már ezelőtt 6 évvel megrendelt munkálat beadatását az illetők által, melly ha készen nincs, minél hamarább ké­szíttessék el, mert addig lisztújítást sem tarthat. Ezen fel­szólításra első alispánunk és számvevőnk, mint leginkább érdeklettek, előadták, hogy ezen munkálat be nem adásá­nak oka nem hanyagság, mivel 20 évről ezen tárgyban jól kidolgozott munkálatot készíteni roppant munka, mellyben ugyan már annyira haladtak, hogy azt erömegfeszítés mellett egy hónap alatt mint készet beadhatják. — Majd követünk Szentpályi László beadván jeles tudományát ’s utasításában lelkismeretes eljárását tanúsító követszámolási jelentését, hó­dolati hálás érzelmét kitüntető beszédében a t. megye gyá­­molítása ’s benne vetett bizodalmáért köszönetet mond. „Át­nyújtom a t. R-nek — imigy szólt — az országgyűlésen tárgyaltatott 88 tárgyróli jelentésemet, mellyekre nézve bá­tor vagyok megjegyezni, hogy a jövendő legbiztosabb bírája a jelennek; az én legtöbb törekvésem ezután is a t. Rendek­­hezi hódolati mélységes ragaszkodással hozzám mutatott ke­gyelmét megérdemelni.“ Ezen beszéd zajos éljenekkel fo­gadtatván , már e megyét három országgyűlésen képviselő felnevezett követünknek köszönet szavaztatott. Az uj törvé­nyek még meg nem érkezvén, elnök ö­éltsága azon ígérete mellett, hogy azok kihirdetésére újra összehívandja a Ren­deket , az uj évre minden lehető jókat kívánván az egybe­­gyült Rendeknek,— e gyűlést bezárta. Verőczéből. Eszék, dec. 25. F. évi dec. 19-én mizgos főispánunk elnöklete alatt követszámoltató közgyűlé­sünk volt, mellyen egyszersmind a kapcsolt részek közgyűlé­sére küldetendő követek valónak megválasztandók.E közgyű­lést mngos főispán ur egy, a Rendekhez intézett jeles beszéd­del nyitotta meg, mellynek érdekes­ helyei következők: „Miután ősi, százados gyakorlat által szentesített institutióink helyébe vagy idegenektől kölcsönzött, vagy még uj­as gya­korlat által meg nem erődített institutiókat léptetni szándék , a dolgokat minden oldalról meg kell fontolni; ezen, intéze­­teinkhezi ragaszkodás kezeskedik, miszerint a törvényhozás­ban szükséges javítás minden zavar nélkül menend foganatba. Meg kell a küldőket győzni, hogy az óhajtott gyümölcs meg­teremjen. Nem kell rész hazapolgárnak szüntelen bélyegezni azt, ki valamelly tárgyban ellenkező véleményt nyilvánít; az pedig még kevésbbé teljesíti egy jó honpolgár kötelességét, ki minden után,módon véleményét másra, akarata ellen , tö­rekszik feltolni. — Alkotmányunk magában hordja tökéle­­tes dü­ldetésének csíráját, más részről mérséklő szellem van benne arra, hogy semmi újat hirtelen fel ne karoljunk. — Igen sok, mi első pillanatban kívánatosnak látszik, ha a meg­fontolás mérlegébe vetve szorosabban vizsgáltatik, az állo­mány bizonyos öszszezavarását hordja magában. — A köz­­bátorság főalapját és erősségét a fejdelem iránti, és kölcsö­nös szent bizodalom és egyesség teszi. Csupa önkény szerint sem végrehajtó hatalom, sem törvényhozó test nem működ­hetik.“ — Ezen beszéd közhelyesléssel fogadtatván, annak jegyzőkönyvbe igtatása rendeltetett, mi egyszersmind tanul­bizonyságul szolgál, hogy e beszéd tartalma e megye­ben- Bt. IMESI'I HÍRADÓ TÁRÓCZÁJ I. AKAN­­AT es BAtJILAM. Regény,­­B. JÓSIKA MIKLÓS-ról. Anya és vetélytárs. CFolytatás.) Vannak kik az első látás hatalmát tagadják, kiknek hatályta­lan , lanyha véralkatuk megfoghatlattná teszi azon hatalmat, melly ollykor egy üdvperezet éltünknek, jövőnk örök delejtűjévé teszi. ti boldogok! — kikben minden szenvedély a csendes érzelem szí­nét ölti magára , vagy ti boldogtalanok! — kiknek illyen perczeik nincsenek, s kiknek sem az érzelem sem a szenvedély ünnepi alakja fel nem tűnt soha. — Miért szólnék előttetek, miért fejtegetném azon mondhatlan valamit, mi épen mivel magasb eredetű, nem is öltöztethető földi szavak, világi eszmék hideg öltönyébe. Miért mondanám, hogy van villám, melly egy hasadásával átvilágítja egész éltedet, hogy van tekintet, melly óvhatlan erővel sziveden éget át, hogy vannak lények , kiknek hatása ellen kedélyünkre nincs ovószer. A legjobbak-e ezek mindig? Isten tudja — — van-e az üdv­­koszoruzott homlok tükrén egy Leviathan jegy, — az angyali te­kintetben valami daemoni’s midőn rá tekintesz, nem ragadja-e meg édes kin , mondhatlan és lángerejü egész valódat, szintúgy mint átömlengő öröm, melly felett valami végzetszerű­ségedez ? Egész életről határoztak perczek már, miért fejtegetni ezt. — Nézd ezen ifjút, nézd e tekintetet, mellyben félelem ’s a sze­relem legmagasztosb ’s legcsudásabb kifejezése egyesül: mondanád saját alakja jött vele egy sötét erdőben szemközt, ’s midőn sisak­rostélyát emelte fel, nem földi arczát, lelkét, ’s annak szellem­képét, túlvilági, jóslói tekintettel látja maga előtt, ki e tekintettel egész jövőjét tárja fel. Ön­ kiáltott fel Ákos, ön­ szólt, azután ellenállhatlan erő­vel ragadva a nőt karjai közé, ki elmerevülten ’s ellenkezve enge­dett. Látszott, hogy ez a nő részéről inkább valami rémülés és meglepetés eredménye, ’s hogy Ákos egészen magán kívül volt, így tartotta­ őt keblén’s csókjaival árasztotta el arczát, de mindez kevés perez műve volt; mert Mária kiszabadította magát, kezét nyújtotta védve előre, ’s azon hatálylyal, melly aligha egé­szen ismeretlen volt Ákos elött, szólt, bár lehellete maradozott, ’s egész tartásából látni lehetett a vihart, melly keblében dűl. — Ön az? — Ön merészlelt ide jöni ’s magányomat háboritni? — Igen, ki minden léptedet követte, ki egy mennyei estét töltött veled Pesten. — Megálljon ön! szólt Mária szigorán , ne folytassa , amaz órá­ban, mikor öntől ájultan vitettem lakába, önnek karjai közt jöt­tem eszméletre, ’s álmos mámoromban érzékeim pillanatnyi rabja ’s martaléka, a szenvedély vonult át érzékeimen, m­ig eszemre tér­tem , ’s első szavam átok volt — — Ákos még egyszer terjesztő karjait a nő után , ’s felkiáltott: Ne vádoljon ön! ellenállhatlan szenvedély, melly az óta a világon át keresztül furia szövétnekével, vetett ama, mennyóra örvé­nyébe; ne vádolj! legisteniebbike a hölgyeknek, ’s vedd átkodat vissza — — Vissza ! — kiáltott Mária : éltem gonosz doemona ! vissza ! és most mit keres ön itt, ki adta tudtára, hogy itt vagyok? — — Hah megálljon! — nem — nem, ez nem lehet, ön leányomat ke­reste , ön az, kinek minden lépte tudva előttem, ki csak kevés perczczel ezelőtt — — Én! — , én vagyok az! mond Ákos, és ön szintolly igaz­ságtalan mint szigorú ítéletében. — Meglehet, hogy a nőszív, a legszelídebb erények mellett amaz Arimant rejti keblében, melly földi gyarlóságunk követője : de én öntől nem rettegek, nem! — hogy férne félelem hozzám , ki szerettelek , ki képedet évek óta kiálthatlanul hordtam szivemben , ki leányodban gyenge emlékké­pedet imádtam. Igen! hiába tagadod, enyém vagy­ enyém voltál, bírtalak, szived minden verése enyém volt, karjaidat fűzted nyakam körül, fü­rteink vegyültek össze, enyém voltál, mikép nő többé ez életben nem lehet soha. Amaz átok a hideg boszu átka volt, nem a szere­lemben ittas nőé. Kihallgatom önt, mond Mária hidegen, szóljon, mondjon mindent, ezen órának jöni kellett, nem szokta a sors az illy órákat elengedni. — De hogy ön, ki egy perczc­el azután, hogy ártatlan gyermekem lábainál láttam a hold árjában heverni, most nekem az anyának mer szerelemről szólni! — ez utálatot gerjeszt szivemben. »

Next