Budapesti Hiradó, 1845. január-június (107-206. szám)

1845-03-28 / 154. szám

Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn. jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 6 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez.p. A hirdetmé­nyek minden apróbelű­s hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Péntek 154. Martius 28. 1845. BUDAPESTI HÍRADÓ. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, gránátos­ utczai Claudy-házban hittik szám alatt, és minden császári királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba­­ külföldre menendő példányok csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg a „BUDAPESTI HÍRADÓ“ I. évi április 1 jén kezdendő második évnegyedes folyamára előfizethetni, helyben: 2 ft 48 kr, postán küldve 3 ft 30 ka­jával pengőben; — szinte szolgálhatunk még az első évnegyedi folyamból is teljes számú példányokkal. — Az előfizetés elfogadtab­k gránátos-utczai Dlaudy­­házban 466. sz. alatt a kiadóhivatalban és minden cs. kir. postahivatalnál. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Újabb em­berbaráti adakozások a szepesmegyei éhező szegények részére. Ma­gyar tudós társaság. Országgyűlési halászatok VI. — Szegénység és gyáripar.— Levelek egy posztógyárnak Tolnában felállíttatása iránt.— Gyászhir. Megyék. Közgyűlés Bácsban. Temesből czáfoló nyilat­kozat a Pesti Hírlap 436. számában közlöttekre. Tudnivalók a pestme­gyei gazdasági fiókegyesületről. (Folytatás.) Igazítás. — Külföldi iro­dalom. VI. Italienische Zustände, geschildert von dr. C. J. A. Mitter­­m­aier. 1844. (Folytatás.) Külföld. Spanyolország. Francziaország. Nagybritannia. Poroszország. Schweiz. Amerika. Egyesületi közlések : Magyar gazd. egyesület. Pestbudai hangászegyesület. Hivatalos és magánhirdetések. DUGVA Bonszie és erdély. A szepesmegyei szegények részére szerkesztőségünknél múlt számunk óta ujabban köv. kegyes adakozások történtek pengőben: t. Némethszeghy Ben. 2 ft. — Valero J. A. pesti nkeresk. 50 ft. J. L. ur 5 ftot. Tratt­­ner Terézia kisassz. 2 ft, Károlyi Szidónia k. a 2 ft. — Té­­szen (a múlt számunkban kitett 49 ft 15 krnyi részlettel) a mostanig begyült ’s kezünknél lévő kegyes adakozási öszveg­y 10 ftot és 15 krt pengőben. MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG. I. Az academiának 1843. tartott XIVd. nagygyűlésében kihirdetett nyelvtudományi ju­talomtételre f. hó 23káig, mint határnapig, öt pályamunka érkezett, következő jeligék mellett: 1) Hirkoszoru nélkül meddő telek e rövid élet. 2) Itt szent igazság ül a trónuson — Repkényt az ész, kaczajt nyer a bohócz. Vörösmarty. 3) Quis in tam lubrica et minus expedita via non interdum la­­balur. Scheller. 4) In der Tiefe wohnt die Wahrheit. 5) Mul­­to labore constat ars dicendi. Quintilianus. — II. Az ugyan­akkor hirdetett philosophiai jutalomtételre két pályamunka érkezett illy jeligékkel: 1) Felix qui potuit rerum co­gnosces causas. 2) A gondviselés az emberi nemet sem egészen függetlenné, sem épen rabszolgává nem terem­tette. Tocquille. — Az 1842 ben tartott XHIV. nagy­gyűlés által kihirdetett természettudományi jutalomtételre öt munka küldenett be illy jelmondatokkal: 1) Adatokat kérünk alázatosan. Nagy Károly. 2) C’ est l’ histoire natu­relle de son pays, qu’on doit le plus étudier. Dumeril. 3) A természettudományok művelése által országunkba egy más országot idézendünk elő , ’s igy tudományos fáradozásaink által a kettőztetett emberiségü boldog haza örök létét fels. királyunk ápolgatása alatt kivivandjuk. Bugát. 4) Velum meum non elevabit. 5) Difficile est, fateor, sed tendit in ardua vir­tus ! Et talis meríti gratia major erit! — E munkák mai ülés­ben bemutattatván, a jeligés levelek bontatlanul az academia, a mélt. másod elölülő és Schedius Lajos tt. pecséteivel lepe­csételve a levéltárnoknak adattak állal őrzés végett, a kézira­tok pedig háromhárom illető osztálybeli rendes tagnak adat­tak ki vizsgálás végett. A száz száz arany jutalmat, ’s netalán elhatározandó másod, harmad, ’s több mellékjutalmat a folyó évben tartandó XVI. nagygyűlés fogja oda ítélni. Kelt Pesten a m. tudós társ. kisgyüléséböl. Mart. 26án 1845. D. Sche­­del Ferencz titoknok. Országgyűlési halászatok VI. (Folyta­tás.) Ezeket ékint előrebocsátván, ha meggondolja ő felsége mennyi munkával ’s költséggel eszközlötte ezen országának ’s minden hozzákapcsolt és vele szomszéd tartományoknak megmaradását, ’s kötött légyen a törökkel annyi évi békét azért, hogy ha korai és rendei ez alatt megpihenvén, a vá­rakat rendbeszedhessék, a romladozott­ és elpusztitottakat megépíthessék, újíthassák, ’s épségökhöz tartozó mindennemű hadiszerekkel felkészíthessék, miszerint béke mint háború idején, a szerencse bármi esetében megolalmazva maradja­nak ; — továbbá, hogy a legközelebb lefolyt országgyűlés alatt Erdélyben kiütött újabb forrongások ügye is e császári felségére hagyatott; — ha meggondolja végre: boldog­­emlékezetű elődeinek e részben kitűzött ma­gas szánd­ékát (alta supervndie capta consilia), — Ma­gyarországára, ’s a szomszéd országokra és tartományokra, sőt az egész keresztyénségre nézve üdvesben nem lát semmit, mint hogy Magyarországgal, mikint hajdan, elválhatlan tiszveköttetési kapcsolókban virágozzék Er­dély, Havasalföld és M­oldva, mellyekböl merí­tette ön nagy szerencséjére, de Magyarországnak’s az egész keresztyén világnak roppant kárára eddig a török, minden hadviselési hatalmát, ’s ehez szükségese­ket a keresztyének ellen, — ’s mellyek nélkül ő,sem ez előtt, sem ezután soha, a csata síkjára ki nem léphet, magyar és a szomszéd országokat’s tarto­mányokat nem háborgathatja, sőt saját fészkében ’s honában sem lehet bátran és biztosan*). — Megjegyzi pedig azt is ő felsége, hogy Erdélynek, egyszers­mind Bátorynak , azon kori állapotától, midőn vele az alku­dozások kezdettek, midőn ő Erdélynek egyedüli ura volt, a mostani felette igen különbözik, ’s a legnagyobb veszély kö­zött forog ; — mert Bátory türhetlenné ’s gyűlöletessé lévén alattvalói előtt, nemcsak ezektől de magoktól a töröktől is koczkára van téve, ’s a törökök saját segedelmével felkészült és alattomban felizgatott vetélytársaitól üldöztetik, hogy mig ezek egymást kölcsönösen felemésztik, azalatt azon törökök a mindenből kifogyott ’s eleröllenedett tartományba hatalmas sereggel benyomulván, azt annál könnyebben ’s magok min­den vesztesége nélkül hatalmuk alá hajthassák; — a mint e részben, semmit nem gondolván az esküvel és saját aláírá­sokkal megerősített békekötésre , még e télen minden előké­születeket megtesznek, ’s ő felségének a török udvarból sa­ját követétől most ismét érkezett az előbbieket megerösitő leveléből, mikint a budai pasáéból, és abból mellyet a török császár fővezére Naszuli pasa, futár által küldött ő császári felségéhez ,’s melly ezennel i­d­erek­esz­t­e­t­i­k, min­denki előtt nyilván van, hogy a török most, megkötvén a perzsa királylyal a békét, az említett tartományt már többé nem adófizetőkép, hanem örökségül követeli (non amplius pensionariam sed omnino haereditariam vendicire) , ’s vilá­gosan hirdeti, miszerint azt nem engedheti, ’s a Zsitvato­­roknál kötött, a zultán által is aláirt szerződést, sem meg nem tarthatja , sem megtartani nem akarja. Miután tehát e tárgyak többé nem az egyezkedések és tana­­kozások körében forognak, hanem immár Magyar­­országot önfentartására,s e derék tartomány védelmére szólít­ják , nem ollyképen ugyan hogy a törökkel kötött alku elle­nére megtámadó háború kezdessék , de hogy a törökök is azon alkuszerződés szabott határai­ között tartassanak , — miután továbbá a békekötés­eik és Gik czikkének szavai ma­gokban elég világosak, ’s következő tartalmúak: „hogy mig a békesség tart,semmi kárt a keresztyén országoknak (és tartományoknak) ne cselekedj­enek; — és hogy várakra ütni és megvenni, se titkon, se nyilván se valami praktikával ne legyen sza­bad, sőt még csak próbálni is azokat meg­­v­enni, avagy elfoglalni akárminemü módon; és hogy egyik részről is rabságra emberek­el ne fogattassanak, (’s a rosz embereknek és a két csá­szár ellenségeinek menedék vagy táplálék ne nyujtassék). A mi pedig adatott (méltóságos) Bocskay fejede­lemnek, az a bécsi végezés és pactumok sze­rint maradjon.“ **) A bécsi végzések azonban azt ren­delik, hogy „ha Bocskaynak, saját ágyékából és törvényes ágyból nemzett és származott (iva­dékai, ez az eredeti szerződésből is kimaradt) fiú ágon nem lesznek, akkor azonnal mindazok mik neki engedtettek, Magyarország törvényes ki­rályára, következéskép az ország koronájára szánjanak,úgy,hogy az ő vérei vagy sógorai ’s ezeknek örökösei közöl senki,semmi jogot vagy hatóságot sem a fel­delerűségre, sem a birtokokra, sem a vármegyékre, mellyek azon Bocskay urnak engedtettek, soha semmi idő­ben nem fognak követelni“ ’stb. — nem ok nélkül végezte a nádorispán úr a közelebb­i 11 jelenlévő tanácsos urakkal egyhangúlag, hogy e részről ezen tartományt illy­n­képen, mint a török azt kerengi, elhagyni nem kell, hanem iránta ezen nyilvános köz-országgyűlésen az összes karok­kal és rendekkel idején tanácskozni ’s határozni; — mind­ezeknél fogva ő császári királyi felsége, ha rendeit igen-igen kegyelmesen buzdítja, szíveskedjenek e mindnyájok megma­radását illető tárgy fontosságát komoly értelemmel felfogni, — és minthogy ezen nemes tartományt keresztyén kezek közt, szabadnak, virágzónak, ’s a török torkából kiragadott­­nak óhajtják; minthogy továbbá az ellenségnek minden bá­torsága ’s hadi merénye a gyorsaságon alapszik, most mind­járt ön szükségök ’s hasznuk rendkívüli voltához képest ha­tározni az iránt, hogy ha az ollyannyira ravasz ellenség fel­tett czéljától valami jómódon elvonható nem volna, ’s az erdélyi tartományba berohanást kisértene, vagy Magyaror­szág részeibe nyilván haddal berontana ’s igy ez által a békét megszegni akarná, miképen lehetne neki el­be kelni, és az említett tartományt a keresztyénségnek és az ország­nak megtartani (Provincia pro Christianis et Regno conser­­vari), miszerint az ottani hiveknek elébb nyujtassék segede­lem , hogysem az ellenség ott lábát megvesse, vagy tábori székét az egész keresztyénség ellen felü­sse. Mindezek elrendezéséhez tartozik pedig a fentebbiek sze­rint először, hogy az ország várai növelék-katona­sággal (auctionariis militibus) éléssel, á­gyúkkal és egyéb hadszerekkel m­ielőbb elláttassanak és felkészíttessenek, egy­szersmind azoknak romjai, a­mire a Karok és Rendek az in­gyenmunkákat eddigelé mindenkor megajánják, megépíttes­senek. Aztán, hogy nagyobb szükség esetében az országla­kosok az átalános és részletes felkelésre nézve magukról meg ne feledkezzenek (tam insurrectione generali, quam par­ticulare sibi ipsis non desint). És mivel harmadszor nyilván tudva van, hogy a múlt évekbeli rovat, még az ő felsége egyéb királyi jövedelmeinek ’s a királyi kincsletre szállott javaknak hozzáadásával sem volt ele­­gendő, — és ennek az az oka, mert a lefolyt utóbbi országgyűléseken, a törökkel meg­erősített béke miatt, azon rovat, melly hajdan óta a jobbágy- és zsellérházaktól szokott volt szedetni, kapu­számitásra változtatván, a­h­o­l ezelőtt egy jobbágy- vagy zsellérház két, a földesur pedig egy magyar forintot fizetett, most épen megfordítva az egy kapuszámmá változtatott négy jobbágyhoz tartozik csak három magyar forintot fizetni az ő felsége kincstárába*), miért is nem csoda, ha a várak olly nagy pusztulásra jutottak, miután az adó ezen kapu­szám szerinti számítás által csak egy kapunál is hat magyar forinttal csökkent**). Mivel tehát az illy­újítások és változtatások veszedelmesek, és az újabb tapasztalás tanúsága szerint megszűnvén az ok, meg­szűnik az okozat is ***), Erdély állapotára nézve pe­dig a töröknek a fentebb elősoroltak miatt hinni nem kell, sőt Magyarország felett sokkal inkább, mint bármikor őr­ködni, nehogy azon ellenség törekvései által valamelly kárt szenvedjen, és ezen szükség idején más szomszéd he­lyeken (Erdélyben), a mint mondják, egy jobbágyháztól körülbelül tiz forintot fizettek. Ez­ekért a cs. kir. felsége kegyelmesen kívánja, hogy a Karok és Rendek is e részben hazájuk és saját megmaradá­suk iránti szeretetük bebizonyítására, illy nagy szükség kö­zeledtével, az említett várakra legalább három egymás­után következő évre, minden évben egyegy jobbágy- és zsellérháztól — kivévén a ki­vetteket és kiveendőket — három magyar forintot, a földes­urak pedig másfelet fizessenek, de ollyképen, hogy egy eziránt hozandó uj törvényczikk ere­jével !) minden vármegyében egy országnagy egy főbirto­kos nemessel (unus magnás cum nobili potiore), vagy ha ott országnagy nem léteznék, azon megye föbirtokos nemesei közöl kettő ’s egy egyházi személy , kik a legszigorúbb esküvel legyenek lekötve az iránt, hogy min­den ajándék vagy személy tekintete nélkül hí­ven eljárnak hivatalukban, ’s ha különben cse­­lekesznek­ hamis esküvésök büntetésével mul­­hatlanul lakóijának, f ő császári királyi felsé­gének a kamarától küldendő embereivel együtt az adószámítást kezdjék meg, ’s most és mindenkorra végezzék be is­ úgy, hogy minden helységben vagy városban az egész, fél és negyed­rész jobbágytelkeket, mikint a lakott zsellértelkeket is. ír­ják össze, ’s arra vigyázzanak, miszerint a házak ne csu­pán akkor legyenek pusztán, midőn a rovó (dicator) megjelenik, 's mihelyt ez el­távozik, a jobbágyok tüszint ismét ha­za térnek; ezért tehát jegyezzék fel egyszer­smind a pusztán hagyottakat is, hogy az illy telkek szántóföldeitől, réteitől és egyéb tartozandóságaitól azok is fizessék a k­ö­z­a­d­ó­t (publicam contributionem), kik a puszta lakon kívül a földek terméseit szedik, és mind­e­mellett eddig csupán saját házaiktól fizették a rovatot, mi­szerint a rovati jövedelmeknek hajdan a megyék megszállása által (olim per condescensionem Comitatu­­u­m fieri solita) okoztatni szokott csökkenése ezáltal is *­ I­n comperto est: Dicam praeteritorum annorum, acce­­dentibus etiam aliis Suae Majestatis regiis proventibus, et in Fiscu­m Regium devolutis bonis, minime suffecisse, et causam hujus esse, quod praeterilis ultimis Diaetis, ob pacem cum Turcis firmatam­ Dica hacc, ab antiquo a domibus colon­ica­­libus et inquilinariis exigi solita, in portarum connumerationem conversa sit (És mégis 1843ben is por­taszám szerint adózunk, kétségkívül a török béke miatt 11), et ubi an­­tea domus una colonicalis sive inquilinaria 2 florenos ungaricales, dominus vero terrestris unum pendebant, nunc vice versa 4 domus colonicales in unam portum conversae, non plures quam 3 florenos ungaricales in Suae Majestatis Fiscum pendere obligantur.“ **) „Liquidem Dica per hanc portarum connumerationem in unica porta ad p fi. ungar. decreverit “ ***) Álmodta volna-e azt a jó Mátyás király , hogy az ok már 1613ban megszűnt­én, az okozat még 184-ében sem szűnik meg?! f . f) És ez iránt törvényünk még mai nap sin­cs, 's hol a kormány a dicatis conscriptióra és repartitióra nézve már 1613ban illy biztosítékot, illy alkotmányos biztosítékot kívánt, nekünk inkább tetszik e fontos tár­gyat századokon át a szolgabirák önkénye által kitoltatni. ff) Boldog isten ! hová maradt ez a semes pro semperi! *) „Regno suo Hungáriáé, vicinisque Regnis et Pro\ inciis, adeoque tuti Chrislianitati nihil magis expedire videt, quain ut Transylvania, Valachia Transalpina, et Moldavia cum Regno Hungáriáé, prout •dim , indissolubili Conjunctions viuculo ílorerent. — Ex quibus hac­­tenus .... Turcae omnem suain bellLerandi potentiam . . . felicissime desumpserunt, et sine quibus nec ante nec post unquam belli aream tractare . . . quin neque in suo portu et patria sccuri et tuti esse pote­­runt." — Illy fontosnak nézte 1613ban az ausztriai kormány Erdélyt, Oláhországot és Moldvát nemcsak Magyarországra, de az egész nyu- gotra nézve, — ’s hogy illy fontosnak nézte 200 év múlva magára az északi hatalom is, eddig elég tanúságait adta. **) Eredeti szavai ezek a zsitvatoroki béke azon példányának, melly az országos levéltárban őriztetik, ’s Luczenbacher által a Tudo­mánytár 1834. 3. kötetében kiadatott, a törvénykönyvbeli latin pél­dányban, honnan a kir. előadásokba is átvétetett, a zárjelek közöttiek­kel több van ; — mi, ha egyéb tanúságunk nem volna is, eléggé mu­tatja, hogy az országos levéltárban őriztetett példány nem az, mellyben a végmegállapodás történt, és épen ezért nincs a török biztosok által is aláírva.

Next