Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)

1845-09-12 / 249. szám

172 neméhez képest osztályokra helyesen felosztanák, ’s azokkal átallában nem napszám szerint dolgoztatnának, mégpedig ut­, hogy ha valaki a bizonyos időre kivetett munkáját elébb elvégezné, annak az egész idő beludassék ; ellenben a rész­venye munkásnak csak tett munkájához képest vetessék be szolgálat ideje. Azon kulcs mindazáltal, melly a közmunkák­nál illykép mérlegül szolgáland, olly szabatos legyen, hogy azt mindenki egészsége megrontása, vagy ereje nagyobb megfeszítése nélkül, járáskelési idejét is betudva , könnyen elvégezhesse. Illy általános kivetés szüli, ha igazságos, azon morális erőt, mi által egyedül lehet a néppel örömest és si­kerrel dolgoztatni; ellenben a napszám szerinti dolgoztatás elfojtja a munkásban az iparra serkentő ösztönt, ’s ha lehet, a felügyelők megcsalatására, az idő akármiképeni elmu­lasztására készít; míg ama rendszer minden jóakaratú mun­kásban, annak tudása által, hogy ha például három napra ki­vetett munkáját egy nap bevégzi, a két napot magának meg­nyerheti, nagyobb szorgalmat gerjeszt, mivel jótékonyság­gal van összekötve és közvetve fizetéssel jár. Az utakban vagy hidakban nagy záporok alkalmával ke­letkezett károkat az almérnökök rögtön kiigazíthatnák, azok­ról az alispán­ hivatalt tudomás végett, a főmérnököt pedig biztosabb rendelkezések tétele végett rögtön tudósítanák, és azokat havi jelentéseikben is megemlítenék. Továbbá, az ál­­mérnökök a telt munkákról, azok minőségeiről, a felhasznált néperőről, a feldolgozott és még készen lévő kőanyagról, a megyei szerszámokról rendes tabelláris könyvet vezetnének; n­yugtatványokat szolgáltatnának ki a helységeknek kiállított napszámaikról, úgy részletesen is a törvény értelmében min­den egyes jobbágy vagy zsellér könyvébe a tett szolgálatot feljegyeznék ; ezekenkivül a megye katonai és egyéb épületei­ről lelettárt (inventarium) vezetnének; abban az évenkint tör­tént változásokat feljegyeznék, ’s így mindent kellő világos­ságban és tudomásban tartanának. Az ekét organizált mér­nöki hivatal néhány közgyűlésileg kinevezett megyei egyedek közbejöttével, minden három hónapban egyszer, avagy neve­zetesebb tárgyak keletkezésekor is összeülhetne, a jövőre teendőkről tanácskozhatnék, ’s tanácskozásuk eredményéről rendesen vezetett jegyzőkönyv a közgyűlés­ek­be terjesztet­hetnék. Minden tervek készítése a főmérnököt illeti, ’s ő volna egyszersmind azokról felelős is. Itt néha azonban mégis tör­ténnék , hogy újabb munkákról az almérnökök terveket ké­szítenének, azokat csak úgy lehetne életbeléptetni, ha fő­mérnök a helyszínen azokat részletesen megvizsgálván, jók­nak , sőt saját felelőssége alá vehetőknek elismeri, és így a közgyűlésen is megerősítést nyerendne. Tulajdonkép a fele­­letteher mindenek iránt a főmérnököt illetné, az almérnökök pedig egyedül végrehajtók és munkáltatók lévén, a hivatal igényeihez képest a főmérnök rendelkezése alatt állanának és követett eljárásuk felől neki tartoznának számot adni. Mond­hatná itt valaki: ha már az almérnökök is szakértő szemé­lyek, minek függnének egy harmadiktól, a főmérnöktől, hanem egyedül az alispáni hivataltól és a megye rendeitől, és ezeknek tartoznának egyenesen felelősséggel ? Erre rövid feleletül azt jegyzem meg, hogy épen ez teszi lelkét tervem­nek, mivel minden rendszeresített munkánál, hol több egye­dek egy czélra dolgoznak, egy igazgató alatt szokott ösz­­pontosíttatni annak kezelése, különben a mérnöki hivatal, ha annak egyedei külön irányban szabadon működhetnek, egy széjjelágazó testület leend, zavar támad és egyenetlenség. Nézzük például az utak kezelését más országokban, vagy tekintsük a részvényes társaságok által véghezvitt roppant munkákat, és mindenhol több mérnökök foglalatoskodnak; vannak gyakornokok, segédek, munkáltatók, aligazgatók, felügyelők; mindeniknek megvan saját köre, saját rendel­kezése ’s abban feleletterhe; de nem hiányzik soha a főigaz­gató sem, ki a külön körben munkálkodó egyedeket egy czélra irányozva, összetartja , ki lelket ad az egész mérnöki testületnek, mindenki munkájának ellenére , ’s ki a társasá­goknak egyedüli felelőse. Tervem szerint is az almérnök volna a munkáltató, ki tudván azt, hogy munkáját ’s eljá­rását más hivatalnok szakértőleg számba veendi, igyekeznék mindent pontosan tétetni ’s kellőleg végrehajtani; a főmér­nöknek pedig érdekében állana figyelni ’s őrködni a felett, hogy az almérnök hivatala körében előforduló munkákat ren­desen teljesítse, mivel azok iránt ő tartoznék közvetlen fele­­letteherrel. Az almérnököt tehát kellő cselekvésre ösztönözné, be­csületérzése mellett, még a főmérnök beavatkozása is; ezt pedig minden tett munkaérti feleletteher serkentené a szor­galmas utánlátásra. Másként állana a viszony, ha az almér­nök egyenesen az alispáni hivataltól függne , mert így előbb elhanyagolhatná hivatalában szükséges foglalkozásait, gon­dolván , úgy sem értik szorosan technikai eljárását, köny­­nyebben hibázhatna vagy megfelejtkezhetnék valamiről, mi­nek hiányát csak a kivitt munka után venné észre, mi a fő­mérnök közbejöttével nem olly könnyen történhetik meg. Kü­lönben is két technikus egy tárgyban mindenkor biztosabban mehet, előadván mindegyik saját véleményének mutani in­dokait. Meg volna bizonyosan az almérnöknek elegendő ter­jedelmes foglalkozása, és meg kétszeresen a főmérnöknek is ; meg volna mindeniknek saját köre, ’s a teljesített mun­­k® felett érdemlett dicsősége. Az érdemeket szerzett almér­­nökökből volnának idővel főmérnökök választandók, ’s e fo­kozat volna más megyékre nézve is. Előadott tervemnek meg azon két jóoldala van : sőt hogy eleintén ha az almérnökök terjedelmes tapasztalással ne°m bírnának is, a főmérnök vezetése alatt és mellett, kinek abeli tulajdonát kétségbe vonni nem lehetne, hamar tökéle­tesen kiképeztethetnének, ’s idővel úgy, mint gyakorlottak léphetnének főmérnökségre. Második jó oldala az: megyéink gyakorlati iskolát nyitnának fiatal mérnökeinknek magok technikai kiművelésére; tágas mezőt tárnának a szabad ver­senyzésre ’s kitüntethetésre; meglátná rövid idő alatt min­denki , milly alkalmas mérnökeink növekednének, pedig azok hiánya mellett még ekorig egy ország sem élvezhette a tech­nikai munkák virágzása jótékonyságait. A mérnöki hivatal az utak állapotja szerint tett osztályo­­zat után következő évre minden télen kiszámítaná, mennyi erő leszen szükséges azok tatarozására, ehez képest kitűn­nék, mennyi marad fel még az egész megyei erőből új utak kezdésére, csatornák ásatására és egyéb közmunkák fedezé­sére. Illy módon az egész erőt különnemű munkákra, szem előtt tartva azok közt a legsürgősb szükségüeket, helyesen lehetne kiosztani, úgy mindazonáltal, hogy az egész megyei törvényes erőből bizonyos részlet a tájbeli körülményekhez képest előfordulható véletlen esetekre fentartatnék. Ezen fel- és beosztása a népi erőnek különnemű mun­kákra kevés évek múlva , midőn az egész úlszemélyzet ki­szabott kötelessége körébe tökéletesen beoltva és avatva, úgy minden legcsekélyebb helyzeti körülmény is előtte ismeretes volna, olly pontossággal történnék meg a már néhány évi tapasztalás után is, hogy az előlegesen czélba vett munkák a rájuk kiszabott erővel mindenkor teljesedésbe mehetnének, ’s ezen körülmény tervemnek ismét kitűnő czélszerűségére ’s hatására mutat. A felosztott erővel a mérnöki hivatal szabadon ’s korlát­lanul minden idegen hátráltató befolyás nélkül rendelkezhet­nék , mert csak attól lehet felelőséget méltányosan igényel­ni, kiszabad akaratt­al működhetik, különben ha a tech­nikus kezei bár­mi módon megköttetvék , az egész intézkedés czéltalan szemfényvesztés leend. Ezeknél fogva az alhivatal egyedül az alispáni hivatal alá volna rendelendő ,s csak et­től, és a megye rendeitől vonathatnék feleletteher alá. Jelen körülményeink közt új törvényünk értelmében nem látom, mikép lehessen felelőségi kötelezettséggel terhelni a közmunkás erőt kezelőket, mivel azoktól, illetőleg a szolga­­bíróktól nem lehet követelnünk, hogy mostani állásuk mel­lett , egész napokon át a munka vezetésénél legyenek, és különben is, mivel a közmunkák technikai kezelésébe hiva­tásuknál fogva nem lévén beoltva, habár nagy erőveszte­­séggel munkáltatnak is, szinte nem látom őket méltányosan feleletterhével sújthatni. Az építésekre nézve igen czélszerű volna az úthivatal felállításával azon rendet behozni, miszerint a mesterem­ber ne napszámban, hanem átalában, előleges kiszámítás mellett azon ár szerint dolgozzék, melly jelen időnkben min­den, kivált megyéinkben napirenden lévő munkák neméhez képest tökéletesen tudva van; ’s ehez képest a beadott ’s előlegesen meghatározott árszabály után, rendszeres alak­ban szerkesztett árjegyzéke (Überschlag­) mellynek egyszer­smind a követelt pénzöszlet részletei szerint, a munka rész­letes minőségét előtüntetni kellene, a kerületi mérnöktől, ki a munka végrehajtásánál személyesen felügyelt, hitelesen bizonyítva megismertetnék,­­s úgy ismét a főmérnöknek utóbbi átvizsgálás és megerősítés végett átküldetnék. Jelen időnkben az építési tárgyak kivált közönségesebbek külön nemeihez képest, eléggé biztosan lehet a mesteremberek il­ledelmes fizetéseit meghatározni, mivel több tapasztalások után már határozottan tudva van, pédául egy betanult kő­műves naponkint 8—10 vagy 12 órát dolgozva, az anyag és fal neméhez képest, minő köbméretű falat készíthet el, egy­szerű falrakásnál, vagy bolthajtásnál; továbbá hány □ ölet vakolhat vagy meszelhet be; ’s ezekhez képest mégis vannak az árak határozva: mit érdemel a kőműves egy köb­öl faltól 1' 2' vagy 3' láb vastagságú téglából vagy terméskőből ra­kott falnál, vagy bolthajtásnál, mit egy □ öl bevakolásáért vagy bemeszeléséért. Hasonlón tudva van: mit érdemel az ács bizonyos nemű és vastagságú fának két vagy négy oldalt ölenkinti kifaragásáért és kibárdolásáért; mit édemel minden □ öl beléczezéséért és zsindelyezéséért; mit a körülmények­hez képest bizonyos hosszúságú czölömp febakolásáért ’sat. szinte így határozottak az asztalos, festő, üveges ’sat.kivált naponta előforduló közönségesebb mesterségeknél a munka­bérek. Tervem életbeléptetése után tehát mindenkor értel­mesebb mesteremberekkel lehetne dolgoztatni, tökéletes jó munkák léteznének, a pénzbeli fizetések illedelmesek lenné­nek, és sem egy sem más részről csalatás nem történhetnék, és még bízvást lehetne mondani, hogy a megyékben jelenleg az építésekre egy éven át kifizetni szokott észlelnek, ha nem több, egy­ötöd része a házi pénztárnak meggazdálkodtatnék, ’s ezen fölül még minden munka rendesebben ’s tartósabban is hajtatnék végre. (Vége következik.) (Adalék a váltóüzletek hatásinak megismertetéséhez.) Pestmegye septb. 3dikai közgyűléséből közfigyelemre méltó egy magánfolyamodás, mellynek története ez: Volt nem rég egy atya, ki három ö­­rökösének szép vagyont, de adósságot is hagyott. Az atya halála után az egyik főember, — magyar szokás szerint, ki­­vévén a kiveendőket — nem a vagyont, hanem az adóssá­got kezdvén öregbíteni, — nehogy eltékozolja örökségét, testvérei azt 1843. nov. 17-én Pestmegyétől zár alá vétetni kérték , ’s a vizsgálatra küldöttség neveztetett; de a fiember eszére és lelkébe térve, testvéreivel a megye első alispánja előtt olly egyességre lépett, hogy a közörökség mindaddig osztatlan állapotban kezeltessék, mig az atyai tetemes ősi adósságok a közörökség jövedelméből kifizetve nem lesznek, ’s nehogy tán ezen egyesség másoknak előítéletes legyen, bevalló adósságit 13,847 pgö ft 39 krban, kijelentvén, hogy ennél több adóssága nincs, ’s ha lenne, lekötelezte magát, hogy a­zár elrendeltethessék ellene. Történt mégis, hogy a bevallott és kifizetett 13,847 pft 39 kr. adósságán kivül több adóssága jőve napfényre, ’s ezért a kiküldött megyei kül­döttség jelentése nyomán, miután amaz egyesség 1844.nov. lákán Pestmegye közgyűlésén egész terjedelmében felolvas­­tatott, kihirdettetett, és annak senki ellene nem mondott, Pestmegye a panasztott ifj. T. J. javait zár alá vette, a ne­ki kölcsönözéstől mindenkit eltiltott, a zár 1845. febr. 12-én országszerte is kihirdettetett. A zárlott ő felségéhez nyújtott folyamodványában megsemmisittetni kérte a zárt, többek kö­zött azért, hogy „senki sem mutathat ellene 1843. nov. 19- től fogva egy kötelezőt, vagy váltólevelet is, mellyel alá­irt vagy elfogadott volna“, és midőn ezen a megyéhez le­küldött folyamodása 1845. febr. 12-én megyei gyűlésen fel­olvastatott , ’s nyilvánossá lett, akkor sem mondott annak senki ellene, a zárlol­ ellen egy hitelező sem jelentkezett. A gazdag zárlottnak azonban baráti támadtak, tanácslók, ajánl­kozók arra, hogy egyessége , ’s a zár ellenére is kézbe ke­rítik örökségét, csak fogadjon el azt kimerítő váltóleveleket. A frigy megköttetett, — adós és hitelezők összejönnek 1845 apr. 18-án Pozsonyban az ottani váltótörvényszék által a zártal­at 106,000 p­o­ntot haladó öszvegben elmarasztalják, ’s egyenesen a pesti ingatlan vagyonra rendeltetik el a váltói végrehajtás. Megtudván az atyai hitelezők ama pozsonyi ter­vet, nehogy váltói végrehajtások által megelőztessenek, sz. kir. Pest városa előtt csődöt kértek a zárlott ellen, ’s a csőd elrendeltetvén, a pozsonyi terv meg lön hiúsítva. Azonban 1845. máj. 3dikán a bukott felfedezvén szenvedő és cselekvő állapotját 152,185 pft adósságot vall be, olly kizárással, hogy annál sem több sem kevesebb adóssága nincs. Hitelezői pedig, hogy a csőd­állapotot ujjaikon forgathassák, az atyai hitelezők számát jóval haladó számra oszták fel magukat, és a csődtömeg nevében a bukott örökségét mindjárt 1845. máj. 3-án a bukott testvérei ellen űzőbe vették, azt gyanítván, később, hogy a bukott által kizárással bevallott 152,185 po fmnál tán még több lehet annak öröksége ; aug. 4, 5, 6. be­jelentési napokban 292,967 p­ö­tt 45 krajczár követeléseket jelentettek be, ’s a követelők száma 47. Elég sok, arra, hogy közölök legalább egy kettő az 1844. nov. 18 án nyilvá­nosan tárgyalt, megrendelt, országszerte kihirdetett zárnak ellene mondhatott volna, vagy az áladósnak polgári, vagy nemesi javaira betáblázást intézhetett volna. A bukottnak zárgondnoka azon alapos meggyőződésre jött, hogy ime be­­perlett mind váltóleveleken pompázó 292,967 pft 45 kr. vál­tó követelés a zárnak kijátszására, az egyesség meghiusitá­­sára forralt és kifőzött cselszövény, azért, mert ifj. T. J. el­len sem 1843b. midőn a zár kéretett, sem 1844ben, midőn az egyesség kihirdetése mellett a zár megrendeltetett, sem 1845ben, midőn a zárlottnak ő felsége előtt nyilvánított azon vallása, mikép senki sem mutat ellene 1843. nov. 19től fog­va egy kötelezőt, vagy váltólevelet is, mellyet aláirt, vagy elfogadott volna, megyei gyűlésen felolvasztott, ’s a zár országszerte kihirdettetett, — soha egy hitelező sem jelent­kezett, mégis most 292,967 p­ft 45 kv. követelés jelentetett be ellene, mellyből a zár előtti időre nem több, csak 284,880 pft van keltezve. — Ide járul, hogy a zárlott csupán egy ló­­tó-futó szegény zsidó alkusz B. H. kibocsátó rendeletére 274,247 pft erejéig fogadott el váltókat, ki neki garasban sem kölcsönözhetett annyit, még pedig olly „hiphop, ott le­gyek a hol akarom“ ördögi mesterséggel, hogy 1844. septb. 5kén, 15kén, octob. 15kén ugyanaz nap Pesten is, Bécsben is bocsátotta ki B. H. a váltókat, m­a zarlott pedig ugyan­az nap Pesten is, Bécsben is elfogadta volna azokat, és az alkusz B. H. sept. 18kán Pesten forgat egy váltót 22,820 p.­­ftról, másnap sept. 19kén már Bécsben teremve, ott bocsá­tott ki kettőt, egyet 15,230, másikat 48,340 p.ftról. Ki hi­szi? T. J. aug. hóban 94,430 p. ftot vesz fel, sept. 4én pe­dig már 50 pengő forintra szorult; septb. 5dikén ismét fel­szökvén az ugorkafára 21,230 pft kölcsönt kap, — ha igaz, és pedig Pesten 18,000et,. Bécsben 3,230 pg. ftot ugyanegy nap ; — august, sept, octob. három hónap alatt 230,625 p. ftot vesz fel, ha igaz , — ’s már decemb. 20kán 230, febr.­lső és 18kán 80 és 80 kölcsönzésekre szorul. — 1845. máj. 3kán 152,185 pft adósságot vall eskü alatt, hogy annál sem több, sem kevesebb adóssága nincs , mégis august. 4, 5, od. napjain 292,967 ft 45 kr. követelés jelentetett be ellene — világos eskütörés­ — cselekvő állapotjára pedig azt esküvé, hogy osztatlan örökségén kivül semmi értéke sincs; pedig 1844. aug. 1 töl 1845. máj. 3káig amaz esküvéseig 9 hónap ’s néhány napig — ha szintett ’s koholt nem volna adóssá­ga, 288,712 pftot vett fel, és igy mindennap 1031 ppo ftot, minden órán 42 pftot költött volna el éjjel és nappal, credat Judaeus Apella. A zárgondnok ezekért 1844: 6. t. ez. 28. §a és az 1687: 14. t. ez. szerint az adósságokat hamis és koholt váltókkal szinte bűnösöket bűnperbe fogatni, előre letar­tóztatni kérvén Pestmegye törvényszékétől, ezen tárgy köz­gyűlésen vétetett fel. És Pestmegye, ki gr. Cs. Zs. törvény­­székileg befogatását kevés napok elött meghozsánnázta., — Cz. ügyvédet a gyűlés teremében letartóztatta, miért? meg­­mondák az újságírók: most a hazának, és szivének Pest vá­rosának nem nagy dicséretére váló ama vallókkali csempes­­ségben a másod alispán lelkes részvéttel küzdése mellett is előre letartóztatásnak helyét nem találta, hanem az ügyet áttette a törvényszékre, — igaz, hogy leggyorsabb vizsgá­lat meghagyásával, de ismeretesb a városi eljárások régi gyorsasága, mintsem vérmes remény támadhatna a hazafi aggódó keblében arra, hogy amaz erkölcsi romlottság csírá­jában elfojtassék. Pedig ha a forgatmányos csődkövetelőknek sikerülni találna a megyei zár megtörésével, kijátszásával, az egyesség fordulásával kézbe keríteni az elcsábított bukott­nak örökségét, és azok ennek szemét a kibocsátóra utalással fogják kitörölni, keresd sült bolond pénzedet attól, kitől írásod van , — (de a­­kinek semmije sincs) mivelünk semmi közöd , ki fogja akkor az elcsábított és késő bánatra tért zárlott­­nak elorzott örökségét visszaadni ? Isten legyen irgalmas a szegény magyar hazának ! kinek tehetős magyar fiait a vál­­tókkali bánás tudatlansága miatt eddig is többes számban kol­dusokká tették a zsákmányra leskülődő iparlovagok, kik a csempészség langymeleg fenyegetésétől el nem rettennek, sőt vérszemet kapva, jövőre is a régi nótára fognak a szó-

Next