Budapesti Hiradó, 1845. július-december (207-310. szám)

1845-09-12 / 249. szám

Péntek 249. September 12. 1845. BUDAPESTI HÍRADÓ. Előfizethetni licitben a kiadóhivatalban, gránátos­­utczai Dauhy-házban 4­66 ik szára alatt, és minden császári királyi postahivatalnál.­­ Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok, csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasam.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbetűs hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Ha­lálozások. A Duna torkolata. A magyar közmunkák tárgyában , vonat­kozólag az 1814­. évi 9dik törv.czikkre (Folytatás.) Adalék a váltó- üzletek hatásinak megismertetéséhez. Sopronyi levél (Ellenjegyzetek az ,Életképek­-ben közlöttekre.) Figyelmeztetés a vukovár-fiumei vasút megépítésére. Külföld. Nagybritannia. Spanyolország. Nor­végia. Németország. Egyveleg. Hivatalos es magánhirdetések. Lőtéri f­ákban húzott számok. Nemzeti színházi játékrend. Gabonaár. Sta­­tuspapirok és részvények árkelete. Dunavizállás. MAGYAARORSZÁG és ERDÉLY. A nagy magy. királyi udv. Kamra az ó zólyomi kir. bányakamrai uradalomban megüresü­lt számtartói állomásra Hell Jenőt ugyanazon uradalombeli kasznárt, továbbá az ujonan létesített ideiglenes k. kam­rai pagony­ tiszti állomásra Csalán Nachtnebel Kevencz eddig krassói k. kamrai pagony tisztet; — végre a családi k. kamrafelügyelői hivatalnál megü­resült számtartói állomásra P­r­e­is­z­er Ferencz ed­dig lugosi k. kamrai ellenőrt alkalmazta. Josefy Ignácz mistolczi k. sómázsálómester f. évi aug. 24én meg­­halálozott. HALÁLOZÁS. Nádasdi S­árközy Isván kir. tanácsos és több megyék táblabirája, a helv. hitvallású belső somo­gyi egyházvidék gondnoka, a félszázados fáradhatlan hiva­­taloskodás után 2od alispánságból néhány év előtt nyuga­lomba lépett, de élete fogytáig a közügyek iránti szünet nél­küli részvéttel buzgott tisztes ősz Somogy megyében Nagy- Bajomban, közelebb múlt aug. 29-én életének 87dik évében a boldogabb életre szenderült által. Gyermekei és számos unokái a legjobb atyát gyászolják. Áldás emlékezetére! (A Duna torkolata.) Igen különös, hogy midőn a Duna árja egész éven át minden keresztülfutott tartományban nem mindennapi bajokat okozott, épen akkor torkolatánál — minek egyébiránt igen természetes oka is van — az ellen­kező eset állhat be ,s a víznek rendkívüli sekélye nem kevés alkalmatlanságokat okozhat a kereskedésnek, sőt azt meg is akaszthatja, ha egy újabb szerencsés felfedezés azt nyitva nem tartja, és a mármár beállott veszélyt el nem hárítja. Már júliusban érkeztek Galaczból a Lloydhoz Triestbe levelek, mellyek szerint a sulinai torkolatnál zátonyra ültek az ausztriai Lloyd gőzösei, ámbár minden terhüket kirakták, hogy azok felett elsikamolhassanak. Az időveszteségen kívül kár ugyan nem érte őket, de a szakadatlan közlekedés Bécs és Konstantinápoly között mégis annyiban felakadt, hogy az in­neni hajók ki a tengerbe már nem mehettek, sem a túliak a tengerből be a Dunába nem vergődhettek, hanem Szulinánál kényszerültek szállítmányaikat kicserélni, úgy hogy a ten­geren jöttek ismét a tengeren Konstantinápolyba, a dunaiak a dunai kikötőkbe térjenek vissza. Ha egész Európa ezen visszás körülményeket méltán fáj­lalja , mi magyarok irántok közönyösök nem maradhatunk annál inkább, mert ezen folyamon a gőzhajózás előnyei, a mieink is, és mert egy tapasztalt hajóskapitány a „Journal des Österr. Lloyd“ nyomán kijelenté, hogy ő az ott meglévő gépekkel képes volna nyolc­ nap alatt a zátonyon három láb­­nyi mélységet kitisztítani, miről azonban az ott lakók mit sem akarnak tudni, következéskép ezen helyen mélyebb víz­állásra csak úgy tehetni szert, ha egy hathatós szélvész azt kieszközli az­által, hogy a hullámok csapkodásai a zátonyt elpusztítják! Igen természetes, hogy olly fontos tárgyban, mint a du­nai hajózás, minden reményt csak illy segedelembe helyez­hetni , nem nagy vigasztalás; búsultunk is ezen sok és szép sejtelmeink könnyen el nem hárítható akadályán, — midőn az érintett lap egyik újabb számában nem kis örömmel egy hoszabb czikk felett ezen felírást olvasók: Auffindung eines schiffbaren Kanals über die Strombarre (der Donaumündung). Ezen Galaczban augustus 10én kelt közlésben a fentebb érintett események részletesben adatnak elő, és azon tudó­sítás közöltetik, hogy Metternich nevű gőzös kapi­tányának sikerült egy ujabb mélyebb csator­nát a tengerbe kitalálni. A szulinai őrök azt állítják ugyan, hogy ezen csatorna már előbb is ismeretes volt, de hogy annak feneke sok el­­sülyedt karók és elveszett horgonyokkal van rakva, mi miatt hajózásra épen nem alkalmas. Florio M­­ur „Metternich“ gőzös derék kapitánya ez­által el nem ijesztete magát és minden kezénél lévő nauticai eszközökkel ezen új csatorna fenekét megvizsgálta és úgy ta­lálta, hogy ott a karóknak és horgonyoknak semmi legkisebb nyomuk sincs, sőt hogy az egész fenék csak lágy iszapból áll, melly, ha rajta a hajó fel is akadna, a hajót meg nem sértheti, mi a sulinai durva kavicson könnyen megtörténhetik. Ennek következtében Florio kapitány úr, hogy mások is használhassák felfedezését, azonnal kitűzte a csatorna irá­nyát horgonyokon függő nádjelekkel, megterhelteté gőzösét, ’s azt megszálló, mire „Metternich“ gőzös jut. 29én ezen új csatornán legelső tört keresztül diadalmasan a fekete tengerbe. Ennek láttára egy másik rakott hajó is neki evez, és a ..Metternich“ mutatta után minden legkisebb akadály nélkül megszállja a tengert, mellyből azután kevés nap múlva több mint 50 áruhajók a Dunába felérkeztek, mi annál örvende­­tesb, minthogy darab idő óta ezen út nekik teljesen el volt zárva. Florio felfedezése a közelgető ínség ezen nyomasztó pil­lanatában Magyarországra nézve is legnagyobb fontosságú, és ha mások ebeli fáradalmit dicsőítik és érdemeit magasz­talják, részünkről kevesebbet nem érdemel, és azért el nem mulaszthatok a magyar sajtó útján is megismertetni érde­meit , egyszersmind hazánk figyelmét újra ezen tájra irá­nyozni, melly iránt ma egy európai nemzet sem viseltetik olly hideg egykedvűséggel, mint mi magyarok — közvetlen tő­szomszédságában ! Igaz, hogy nekünk itthon elég dolgunk van min magunk­­kal, de azért még sem szükséges, hogy tőszomszédságunk­ban mindenben mások által megelőztessünk. Látjuk, mire megy a dolog a velünk egy korona alá tartozó Horvátországban, hol rokonszenvet irántunk gerjeszteni el­mulasztottuk ! Mire mehet iparunk, kereskedésünk, ha ott, hová természetesen irányul, még idegenebbek leszünk, és az oroszok, olaszok, francziák mind azon helyeket elfoglalták, honnan érdekeink ellen működhetnek? működtek is, és mely­­lyeket saját érdekeink előmozdítására könnyű szerrel elfog­lalhattunk volna, mit csak a pesti asztalosok legközelebbi butorküldeménye is eléggé bizonyít, melly újabb és több kí­sérletekre bennünket felbátoríthatna. Épen itt lennének még olly fogyasztók, kik még a magyar iparral helyesen beérik, és épen itt kellene törekedni, hogy a behozott vágómarháért szükséges négy milliónyi érték, nem aranyok és húszasokkal, hanem gácsi és szakolczai posztóval, hermaneczi és körmöczi papírral, gömöri és erdélyi vassal, pesti kertyükkel és kala­pokkal ’sat. fizettessék ki, helyén volna büszkén ide mutatni és viusqu’ á la mer’ magyar emlékeket tisztelni, mellyek őseink nemes vérével ázottak, és pedig nem azért, hogy iva­dékai róluk elfelejtkezzenek! Tömérdek azon czikkek mennyisége, mellyek ezen dunai tartományokba Szászországból, Poroszhonból, Krakóból, déli Németországból, sőt még Lengyelországból is behozat­nak, és mellyeket a pesti műipar már is kiállíthatna, és pedig olcsóbban, mi által a fogyasztást még növelhetné is. Hogy egyet említsek, déli Német- és Szászországból esztendőnként körülbelül lómázsakártya hozatik ezen tartományokba, hol bizonyosan azt gondolják, hogy ezen iparc­ikk nálunk még tökéletesen ismeretlen, tehát gyártásához sem értünk, holott nincs város, melly ebben örvendetes elöhaladást nem tanusítna, ha minden egyéb iparágakra nézve annyira hátra maradt is, hogy otthon még csak egy imádságos könyvet sem köttethet be!! Közelget az idő, mellyben ezen tartományokban egy uj korszak fog beköszönni. Németország rajai előbbutóbb ide irányulandnak , meg akarjuk-e várni, hogy ezen vidék is, nálunknál magasabb fokon állandóan, ipari czikkekkel ben­nünket kínáljon, vagy hogy egy prohitív rendszer azokat ke­reskedésünknek egészen elzárja ? Az európai műveltség már sokáig késni nem fog sátorát a Duna ezen partjain is felütni, tömérdek szükségeket ébresz­teni, kincseket előállítani, de mások, messziről jöttek, fog­ják ezen előnyöket élvezni, kincseket gyűjteni — és a ma­gyar, kinek csak kezét kellett volna kinyújtani, hogy a töb­bieket megelőzze, ismét bús keservekkel fog panaszkodni, hogy elszigetelve magánosan áll! hogy fenyegető veszélylyel mindenünnen körülveszik, hogy mindenütt ellenséggel talál­kozik! ’sat.­ mert más nemzetek restellik bevárni, míg ő itt­hon utópiai terveit mind, egy szálig, tökéletesen nem léte­sítette — és azután mások boldogításáról is gondoskodan­­dott volna. ------------­(A megyei közmunkák tárgyában, vonat­kozólag az 1844-ik évi 9ik törvényczikkre.) Folytatás.) Most térjünk kissé át a megyékben mester­emberek által tétetni szokott mindennemű építésekre. Tudjuk, hogy hidaknál, vagy a megye egyéb épületeinél előforduló építésekkel és igazításokkal egyenesen a kerületi szolgabírák szoktak megbizatni. Rendelkezésük után a mesteremberek, közönségesen falusiak, vagy napszámban, vagy előleges alku mellett dolgoznak, vagy nem ritkán minden előleges egyezkedés nélkül állnak munkába, ’s annak végrehajtása után megjelennek szokott árjegyzékekkel, mellynek többhe­­lyütt szokás szerint hatod vagy tized része a kifizetéskor le­­vonatik. Ezen divatozó szokás, milly kárt okoz évenkint a megyék házi pénztárának, mindenki elgondolhatja, kinek csak alkalma volt falusi mesterembereinket kiismerhetni, ’s ki megfontolva figyelemre méltatja ezen szokás czéltalan fer­de voltát. A mesteremberek ha napszámban , kivált megyék részére, minden kellő ellenőrködés nélkül dolgoznak, tudjuk, mennyire képesek megnyújtani a legcsekélyebb munkát is, mindamellett, hogy azt rosszul és hanyagul teljesítik. Előle­ges alku melletti vállalkozásnál pedig, minthogy falusi mes­terembereink rajzolni és számolni rendesen nem tudnak, nem képesek a munkáért esendő költséget kivetni, azért közönsé­gesen jóval többet szoktak, mint mennyit érdemelnek, kö­vetelni , mit ismét az illető szolgabíró nem tudván megítélni, a követelt ősziét bizonyos részének lealkudozása után is, több szokott fizettetni ez után falusi mesterembereinknek imigy­­amúgy tudatlanul összehányt-vetett munkájukért, mint bármelly városi jeles mesterembernek hasonló, de rendesen készített munkájáért kellett volna fizetni. Innen magyarázható azon naponta tapasztalható sajnos körülmény, miszerint me­gyék részére az építések aránylag sokkal nagyobb költségbe kerülnek mint magánosoknak, és mind e mellett is rendesen elkészítve nem lévén, minduntalan igazítást és foltozást kí­vánnak. Nem ritkán mesterembereink a szolgabíróval tett alku mellett látszólag jutányos árt követelnek, de más­felől a fel­vett munkát is ollykép hajtják végre, miszerint az csak rö­vid ideig lehet állandó, ismért helyreigazítása pedig másod­szori, nemritkán harmadszori költségbe kerül. Ha pedig mesterembereink minden előző egyezkedés nélkül, csak a munka elkészítése után nyújtják be kifizetendő dijak jegyzé­keit, ezekben, — előre tudván, hogy a kitett ősziét hatod vagy tizedrésze levonulik , — harmad vagy negyedrészszel többet szoktak felróni, hogy a levonás után előre czélzott nagy nyereségük ki ne maradjon. Ezekhez képest látható, mikép az építések rendes kezelése nélkül mindenkor a sze­gény adózó pénztára szenved , ’s mindezek nem történnének igy, ha az építések tárgyavatott egyedekre bízatnának , kik pontos előleges kiszámítás után fel tudják vetni, a mesterem­berek munkáját, ’s azokért járandó illő bért, ismerik azon árjegyzéket, melly szerint a mesteremberek munkájuk ne­méhez képest országszerte fizettetni szoktak, és gyakorlati­lag értik, várjon a felvállalt munka az előleges tervhez hí­ven, és a fizetéshez képest illőleg hajtatott-e végre. Nem le­het csodálnunk, ha a megyékben, azoknak úgymondva oeconomiáját tárgyazó mindennemű ügyek ferdén mennek, mivel az ide vonatkozó tárgyak elintézése egyedül a szolga­­bírókra , quasi universalis tudományú személyekre szokott bizalmi. Az előadottakból önként világosan kitűnik, mikép a me­gyei közmunkák vezetésére, a bíráskodástól azaz a szolga­­biróitól elválasztott külön hivatalt, más országok példájaként szakértő technicus személyekből szükség felállítani. Szakér­tők alatt értek olly mérnököket, kik az utak készítésében, és ehez rokonneműekben, például hidak építésében, mind elméletileg alapos tudománynyal, mind gyakorlatilag elég jártassággal bírnak. Ezeket minden nagyobb úri pártfogás nélkül, egyedül érdemeik szerint kellene megválasztani, sőt a megválasztáskor még a mérnöki oklevelet sem lehet egye­dül csalhatlan, és a felérintett szükséges mérnöki tulajdonok ’s képességek bizonyos jeléül tekinteni; mivel tanodáinkban ezen tudomány rendszeresen nem taníttatván, mérnökeink nagy része ezen ágban szükséges ismeretekkel nem bir, ’s csak azon kisebb része jártas, melly magánszorgalom és szerencsésb körülmények közt töltött gyakorlat után iparko­dott alapos tudományt szerezni az utak és hidak építésében.­­S ennélfogva az útmérnök választásakor jövendőre fetétlenül szükség volna megkívánni, hogy az ajánlkozó egyed mérnöki oklevelén kivü­l az illető megyéktől vagy társaságoktól, mely­­lyeknél szolgált, ellátott bizonyítványokkal tegyen tanúságot, minő technikai munkáknál szerzett légyen tapasztalást; sőt még ez által sem nyújthatván kellő megnyugtatást feltétele­zett képessége felöl, ezúttal ideiglenesen ugyan kiválasztat­nék , de csak akkor nyerhetne hivatalában végképen a meg­erősítést, miután alapos tudományát és jártasságát a gyakor­lati téren is kitüntette. Az úthivatal rendszerzéti személyzete, a megyék nagy­ságához , fekvéséhez és helyezeti körülményeihez képest egy főmérnökből, bizonyos számú almérnökökből, útmesterekből, és utkészitőkből vagyis uttatarozókból állana. Hegyes vidé­kekben mostohább körülmények közt minden 25—35 mér­földre, szerencsésb helyeztetésnél pedig 45—55 postamér­földre szükséges egy utmérnök; hasonlóan a körülmények­hez képest, minden 8—12 mérföldre egy izni, olvasni és számolni tökéletesen tudó ulmester, és minden mérföldre egy ultatarozó. Például Hontmegyében, mellynek jelenleg csinált uta 54 mérföldet teszen, szükséges két ulmérnök, öt ulmes­­ter és legalább 50 ultatarozó. Ezeken kívül volna még az egész alszemélyzetet összetartva kormányzó, annak bizonyos irányt adó főmérnök. Lehet, hogy némelly kisebb megyék­ben több egyedből álló személyzet kívántatik, mint aránylag sokkal nagyobbakban, mivel gyakran a kisebb hegyes vidékű megyék több csinált utakkal bírnak, ezeken számtalan hi­dakkal vannak ellátva, több vadvizektől és rohanó patakok­tól fenyegettetnek, ennélfogva több foglalatossági anyagot nyújtanak az arhivatalnak, mint sok nagyobb, síkfekvésü, vadvizektől és vízmosásoktól nem ostromolt megyék. Neveze­tesen Hont megyében több tárgya van a technikai munkáknak, mint honunknak általam jól ismert majd két akkora, de ezen tekintetben szerencsésebb fekvésű és helyzetű több me­gyéiben. A főmérnök, mint az úthivatalnak összetartó feje, az egész megye minden technikai ügyeit vezetné ,s azok végre­­hajtására ügyelne, minden mérnöki tárgyak, nevezetesen: határjárások (metallók), hitelesítések, úgy minden építések is köréhez tartoznának. Az almérnökök a megye technikai tárgyaihoz aránylag kiszabott kerületekben az új utak készí­tésénél, a régiek javításánál, hidak építésénél, csatornák ása­tásánál ,sat. folytonosan egész napon át jelenlenni tartozná­nak ; tulajdonkép tehát ők volnának a végrehajtók és mun­káltatók minden technikai tárgyban. Minden hónapban rész­letes jelentést tennének a főmérnöknek az utak, hidak, me­gyei épületek, csatornák ’sat. körül véghezvitt munkákról, a felhasznált és miképen alkalmazott erőről és a feldolgozott anyagokról. A főmérnök kötelessége volna minden három hónapban az almérnökök kerületeit beutazni, nekik a fonto­sabb teendőkről írásban is utasítást adni é s a teljesítetteket az almérnökök havi jelentéseikhez képest megvizsgálni. A mérnöki kerületek beutazása után, azaz: minden három hó­napban tartoznék a főmérnök a tapasztaltak, ugyszinte az almérnökök havi jelentéseiből kivont adatok nyomán az al­­ispáni hivatalnak és a megye közgyűlésének terjedelmes je­lentést adni az utak, hidak és egyéb épületek állapotáról, a lefolyt három hónap alatt véghezvitt, nemkülönben a követ­kező három hónap alatt foganatba veendő munkákról, hely­­ségenként felhasznált napszámokról és a feldolgozott anya­gokról. Az almérnökök a kirendelt napszámosokat a munka

Next