Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-01-01 / 517. szám

l sóbb aristokratiának azon tehermentesség, mellynek hajdan egy mindenek felett súlyos kötelesség , a haza folytonos védelmezése , felelt meg. A nemesség ezen kiváltságáról már lemondani készül, ’s hogy tényleg még nem osztozik a paraszttal a terhekben , csak ellenzéki reformistáink hibáinak tulajdoníthatni.. . Hivatal- és birtokképességét már osztja a paraszttal, ’s a mi még úri kiváltságaiból fenmarad , mint az úriszék, azt hiszem, nem nagy öröködésébe kerülene róla lemondani, ha épen hasznosnak fog mutatkozni a nép javára: megválni a legolcsóbb igazságszolgáltatástól. . . Még csak egy országgyűlési és a magyar aristokratia kiváltságai oda fognak redukálódni, hol nem lesz semmije, mivel magát az ifjú Európa szemei előtt meg kellene szégyellnie. Mégis, mintha már vége felé volnánk civilisabói pályafutásunknak és a joglemondás^ 'és osztogatásra már kifogytunk volna minden időből, 'ellenzéki reformistáink semmit sürgetőbbnek nem látnak, mint minden politikai cselekvényeiket úgy irányozni^' hogy ezen ősi intézet erejében minél inkább elaléljon: eddigi törekvéseiknek is legkitűnőbb sikere az volt, hogy az új kor ama szívemelő hódítmányának — ami, ha nem veszik elejét a dolgok intézői, majd magának fogja meghódítani a társadalmat—a financziális aristokratiának mindenfelől kitárták hazánkat, úgy, hogy, ha valahol és valami remény lehet reá, csak a magyarnak honában fog egyszer felvirulhatni az új Jerusálem. Hiszen királyunknak úgy is jerusalemi király czime van , miért ne lenne már egyszer Jerusálemé is. — Pedig ezen a szabadságnak , minek ők olly rettenthetlen „sans peur et sans reproche" bajnokainak képzelik magukat, soha , de soha sem lehet máskint fenmaradni Magyarországon, mint aristokratiai intézeteinknek kifejlődésre képes rendszerében. Szabadságra a népek növekednek, és ezen nevelésre legalkalmasabb intézetek az aristokratiaiak. Hol van ma Európában olly tömérdek anyaga mellett a rendetlenségnek, a legnagyobb és legrendesebb szabadság? Ahol az alkotmánynak ősi feudális formái ma is a legnagyobb tiszteletben tartatnak, a legaristokratiaibb országban. Angliában. Mi tartotta fen a san-marinoi egy mfldnyi respublikát, annyi századokon keresztül egy absolut status közepette, ama dús , német városi respublikákat többnyire autokratiák közepette, sőt magát a helvetiai köztársasági szövetséget" is, ha nem azon aristokratiai intézetek rendszere, mellyeknek eleitől fogva a mérséklet és bölcseség szelleme volt fő jellemvonása? És ezen intézeteket akarják a mi quasi liberálisaink aláásni, természetesen, jószívű ábrándból vagy az irigység és könnyelműség azon philosophiája szerint, mivel az Aesop vadkana túrta ki tövéből a hatalmas tölgyet, mellynek tetején a szárnyasok királya honolt, ’s melly csak őt ütötte agyon; ’s az elégületlen békák kértek a türelmes lécz helyett, melly őket egészen szabad akaratukra bízta, egy más királyt, melly aztán , mint tudva van, őket felfalta És a városi rend, ezen egyik alkotórésze iránt feudális alkotmányunknak, minő szorongó gondoskodással vannak messzelátó hazánkfiai! Ez a rend eredetileg nyert ’s azután szerzett jogait ildomossága által mai napig is fentartotta’s ezután is, hiszem, megörzendi azokat, mert védszárnyai alatt olly virágzásra jutott és olly jólétnek örvend, miilyennek nem a többi. Beligazgatásában lehetnek hiányok, javításra várakozók; képviseltetése az országgyűlésen lehet teljesebb, a közelválasztási rendszer czélirányosabban elintézhető, ártalom nélkül : kik azonban ettől nevezetes változásokat remélnek, azok a dolgok természetéről nem szoktak gondolkozni. Azon állapot közt, mellyben egy osztály áll, midőn egy tanácskozó és törvényhozó gyülekezetben számosak — ha kell, 45 és több — által is képviselve, elegendő orgánummal bir érdekeinek, kívánságainak vagy követeléseinek és véleményeinek az ész és igazság fegyvereivel ótalmazására, érvényesítésére és keresztülvitelére, a materiális eldöntésre azonban pedig csak két szavazattal, és a közt, midőn 1847ben mart. 21én , midőn a fülnapi ív , azaz azon idő, mellyben a nap középpontja (sugártörésrei tekintet nélkül) láthatár feletti pályájának felét elvégzi, a 6 óra , az igazi dél középidőben 12 óra 7'/1 perezkor áll be. Éhez adván tehát a 6 órát, és belőle ugyanannyit kivonván, lesz (sugártörésrei tekintet nélkül) napnyugta : 6 óra 7 ‘/1 perezkor estve a napkelte : 6 óra 7 perezkor reggel. A másik kérdés az : czélszev-e , hogy a sugártörés közönségesen tekintetbe sem vételik, miután tudjuk, hogy a sugártörés rendszerint emeli a tárgyat, és a nap központját magába a láthatárba helyezi, midőn az még 33'-czel alantabb áll ? E kérdésre velünk együtt minden okos ember a sugártörésnek számba vétele mellett fog nyilatkozni, mert miért hagynék ezt el, miután a természetben megvan? A sugártörés azt eszközli, hogy a nap központja néhány perccel előbb éri el reggel, és később hagyja el ejtve a láthatárt, mintsem anélkül történnék. Így előbbi példánkban a nap központja 4'-czel előbb látszik a láthatáron, mint félnapi íve megkívánná , ’s ugyanannyival későbben hagyja azt elejtve, mint sugártörés nélkül megtörténnék. Ez által tehát 4'-czel előbb látszik felkelni ’s ugyanannyival későbben leáldozni a nap, mint sugártörés nélkül. E 4'-ezet tehát kivonva a felkelés idejéből, ’s ugyanannyit hozzáadva a lenyugvás idejéhez, lesz a felkelés ideje : 6 óra 31 perezkor reggel a lenyugvás ideje : 6 óra 11 '/1 perezkor estve, melly helyett (az időközben megtörténő apróbb változásokra is figyelve) áll az 1847ik évi Mezei Naptárban felkelési idő : 6 óra 4 perczkor reggel lenyugvási idő: 6 óra 12 perczkor estve. A Naptár szerkesztője már csak azért is czélszerűnek tarta középidőben is sugártörésre" tekintettel adni az illető rovatokat, minthogy faluhelyen, kivált Magyarország nagy rónaságain a napfelkelés és lenyugvás ideje az, mellyhez szoktak a mesterséges órák igazításánál alkalmazkodni, mit egyébiránt róna vidékeken, helyesen is cselekesznek. Költ Pesten decemberben 1846. A Mezei Naptár szerkesztősége által, mindkét czélra csak tizenhat orgánummal bir, a különbség az, hogy az elsőben csak jót és igazat eszközölhet — ’s azt igégebb vagy hamarabb, de bizonyosan,— mert az igazság erősebb a világ minden volumánál — de roszat sohasem , a másikban pedig a jót sokkal csekélyebb erővel ’s a roszat sokkal tetemesbbel eszközölheti *). Nem azért tevém ezen rövid észrevételt, mintha ellenezném a városi ügynek, végéhez már olly közel álló, rendezését, hanem azért, mert ellensége vagyok minden ábrándnak, melly a közéletben tanyát ver, ’s kivált a politikaiaknak , mert ezek a legveszedelmesebbek. Csak e szempontból is legyen szabad végezetre még egy pár észrevételt tennem ellenzéki reformistáink azon törekvésére, miszerint egy alacsony censusra alapított választói rendszer és abból kifolyó közvetlen kormányi felügyelés nélküli municipális hatalom által, városunkat tiszta democratiákká és a censusnak dissolváló természeténél fogva akaratlanul anarchiákká óhajtják változtatni. Mellőzve azt, hogy illy intézetek a mi alkotmányunkba illesztve, olly szörnyet képeznének, mint az egyiptomi Sphynx, vagy a Horácz „ars poétikai szörnye: mivel vélik ők a városok jóllétét, a szabadságot és rendet gyarapítani, ha a lábszíjjat, ollót, sutát és korongot rendeltetése mellől elszólítják politizálni? mivel vélik gyarapítani a közerkölcsöt, ezen alapját minden szabadságnak, rendnek és jóllétnek, ha a munkássághoz szokott és megelégedett városi népet kicsiny és megromlott nagyravágyások, választási cselszövények, megvesztegetés és demagógia martalékává teszik? Radicalis democratiát akarni most! No hiszen figyelmezzetek Helvetiára, mellynek aristocratiai respublicáiban eddig tűrhető szabadság és rend uralkodott, közelebbről adni fog egy uj példát a régiekhez: miképen közvetíti a radicalis democratia a közjólétet és a civilistio haladását! Abban nem lesz köszönet... Ha a városi képviselet ügye azon nyomon jutand czélhoz, mellyen megindult, természetesen maga után vonandja a városok legnevezetesebb és minden korszerű javításra képes intézeteinek, a kézművesi és minden ipari testületeknek felbomlását is : ha magas census lesz megállapítva, lesz financzialis aristocratia, alattomos háború szegény és gazdag között ; ha alacsony. . . lesz anarchia és nyilt háború a társaság azon két osztálya között, mellyre azt a census osztotta fel, mindkét esetben lassan-lassan felbontván minden törvényes testületeket és eltörölvén azoknak fentartó szellemét; — de helyükbe egyszersmind titkosokat, szerteágazóbbakat és egymással ellenségeskedésben élőket, magvait mindennemű alattomosan tenyésző rosznak, erkölcstelenségnek és zenebonának, állítván, mint ezt azon országok törvényszékeinek mindennapi története tanúsítja, hol ezen testületeket vagy a forradalom szélvésze, vagy a hamarkodó reform szelleme magával sodorta, ahelyett, hogy a szükségekhez módosította volna . . . Ebből, véleményem szerint, csak az a tanulság, hogy ha a városi népességeket követő stb. választási és más politikai jogokban akarjuk részeltetni, azt csak a fenálló intézetek, szokások és erkölcsök, mint a rend természetes elemeinek alapján, tegyük. Venio nunc ad fortissimum .... de erről egy következő czikkben. Megyek BIHARBÓL. ,,F." minden praesidium ellensége vagyok," mondá B. D. egy fényes nappal, tömérdek nép jelenlétében. ’S szavai most esztendeje gyászosan be is teljesedtek ; mert az ellenzék soraiból, mellynek 1832 óta minden vetélytárs nélkül ő volt vezére ’s határtalan kényura, valók voltak, kik kardot emeltek az administrator ellen a tanácsházban! Eddig a veszedelem, bár sajnos fájdalmakat szült köz- és magánéletünk minden ágaiban , csak a rideg távolból fenyegetőzött felénk, mellyel még mindig hatalmunkban állott csendesíteni; most ellenben a rémitő fergeteg nem határszéleinken, nem kapuink elött dúl, hanem itt velünk a teremben, vagyon- és személybátorságunk templomában, viaskodott. Előmenetele olly sebes volt, hogy ha Isten és kormány nem akadályozzák rettenetes szándékait, nemsokára a megmaradás és helyreállhatás minden reményéről le kell mondanunk. Mi koránsem nagyítjuk a dolgot. Hiszen B. Ö. ma is dicsőségének tartja, hogy uralkodásának ragyogó korszakában ama dőre szavakat elharsogtatható teljes pathosszal Bihar megvegyülése teremében, maga után ragadva az éretlen fiatalságot, megvesztegetve a hallgatóság ízlését, s azt eredményezve, miszerint a bihari ellenzék nagy státusférfiak és honpolgárok tekintélye helyett, inkább piaczi kofák és utczai lengeségekre hivatkozik. Ha kül- és belviszonyaink, élet- és halálkörülményeink ollyanok volnának, mint például Anglia vagy Francziaországé, összes erőnkből kiáltanék : „Nézzétek! O’Connell nem mondott ennyit Izland százados elnyomatásáért, mégis mikép bánt vele az angol alkotmány! nézzétek! ezen nyilatkozat nem kevésbbé vakmerő, mint mellyel Mirabeau a forradalmat megalapító!“ De a mi helyzetünk e tekintetben egészen más, és hogy más, illy józanészszel ellenkező mondások után, örök hála a gondviselésnek! Valóban, mi mindig mosolyogtunk, midőn hallók, hogy Biharmegye rendkívüli állapotát holmi apró mendemondák ’s pártgyanusitgatások elvéből akarják megítélni, ’s annyival inkább csodálkozánk e gyermekies, a történet bizonyságain nem alapuló és czélhoz soha nem vezető intézkedésen, mert még nagyobb hazafiak is elég hályogosszeműek nem látni, hogy Biharban lépésről lépésre a legutolsó esetig minden úgy történt , mint az „én minden praesidium ellensége vagyok“féle vezéri elvből természet szerint lehetett következni. Vétkes hatása megvolt e szavaknak más esetekben is. Egy közgyűlésen bizonyos agg ellenzéki táblabiró annyira föllelkesült B. Ö. imer állításán, miszerint indítványozá, hogy azon zászló, mellynek széllobogása alatt B. Ö. egykor követte lön, nem a levéltárba, mert ez rá nézve kevés dicsőség volna, hanem még a közgyűlési teremben függő hold, szűz képénél is magasabbra tétessék , követendő példájára az utókornak. Lehetetlen e határt nem ismerő tulságok után , a mellett, hogy boldogtalanságunk legbizonyosabb okául azokat tartjuk, eszünkbe nem hoznunk gr.Montalembert forradalmat jellemző emberséges állítását, miszerint a revolutio is először a legfőbb templomok keresztjeit hajigálta le , azután az Istenétől elvezetett árva nép bús szenvedélyét a törvényes hatalom ellen lázítolta ; lehetetlen, mondjuk, eszünkbe nem juttatnunk ezt és azon gondolatot , hátha még ésetében a híres pártvezérnek kezd beteljesedni, mikép az „én minden praesidium ellensége vagyok" elveken nyugvó politikai pálya láthassa maga ellen harczolni a következményeket, mellyekből biographiát alkotand a chronograph. És el is tagadhatlan az emberi dolgok folyamában azon lehetőség, hogy a szándékosan elhintett politikai bűnök megboszulják önmagokat. Midőn B. Ö. az 1842dik évi martiusi közgyűlésen, most másod-alispán ’s akkor t.biró S. Gy-nek, ama legkövetkezetesebb conservativ férfiúnak válaszolva , gr. Dessewffy Aurél nagyveszteségű halálát teljes örömmel megtapsoló, a többi, mindent megvető állításai közt azt is említé , miképp a hamis „Világ,“ vagyis conservativ haszontalan magasztalására nem szorult. És a conservativek őt ekkorig nem is magasztalák, nem is fogják magasztalni soha; ’s miért ? mert öszszes nyilvános életében nem találtak a megye békéje ’s nyugalma érdekében tett egyetlen egy nemes vonást sem. Mondaná valaki, „hiszen az egész commissio ideje alatt nem ven részt a közgyűlésekben, tehát világos, hogy ezután már békére hajlik." Igen bizony, ki akar búni a commissio és pártvezéri felelősség terhe alól. Valamit csak kell tennie , hogy sárba sülyesztett pártjáért a közvélemény előtt kimenthesse félrevonultságát. "S lehet, mikép pártemberei elég nyomorultak lesznek őt még több ideig mentegetni; lehet, hogy a mindinkább ellene forduló közvéleménynek is nyújthatnak még egy kis tápot, hosszú távollét után történendő megjelenésével, lehet, hogy az álbizalom, melly részére az elvetemedettebb utakon szereztetett, nem leend még egészen elválasztható nagy szavai üres árjától;—de a Nemesis, melly eljövetelében megakadályozhatlan, ítéletében megvesztegethetlen, nem fog késni, mint nem késik megindult folyamban egyik csepp a másik után. Lento gradu ad vindictam sui divina procedira. Máris hajladozni kezd az egykori dicsőségbirodalom aranykoronája. Ennek igazolásául legyen elég röviden ide iktatnunk a báródsági nemes kerületnek illy értelmű határozatát, miképp Hiedelemmel nyilvánítva a jelenvolt közbirtokos nemesség, miszerint azon szeretet és bizalom, melly vezérelte őket a múlt évben B. Ö. tb. elválasztására, kebleikben megszűnvén, most azért egész illendőséggel felkérik tisztelt t.biró urat, hogy jelen körülményekben azon kapitányi hivatalról, mire elválasztva van , lemondani szíveskedjék. Továbbá határoztatott, hogy a megyei t. közgyűlés keressék meg, hogy ezen akadályok gördülvén elő , uj kapitány választására , a rendes szokás és gyakorlat szerint, törvényes bizonyságot kiküldeni méltóztassék, és kényszeríteni se tessék a t. birtokos köznemességet, hogy a bizalom megszűntével is B.Ö.tb. urat kapitánynak elfogadni tartozzék." ’S ezekhez minthogy elég világosak, nem adunk semmi commentárt. ’S a közvélemény tudni fogja, mikép tájékozhassa magát olly hazafiakra nézve, kik annyi vétket hintenek az ártatlan nép szűz erkölcseibe. Itt a most esztendei rémülő napok felett fájdalmas gondolatok szállnak meg! Semmi sem olly világos, minthogy megyénk szerencsétlen helyzetén egyedül szilárd és tartós conservativ párt segíthet; mi örökké ismételjük, hogy ennek megállapítása nélkül minden intézkedés csak bajnövesztő leend. Meg van már próbálva minden egyéb eszköz, de a bajon segítve legkevesbbé sincs. Nem kell öszszezavarni egy fél millió lakos boldogságát egy pár ember személyes gyűlöletével. Azt pedig ne mondja senki, hogy Biharban nem lehet alakítani conservativ pártot. Ez ámító mesebeszéd. Van conservativ elem elég, csak öszve kell szedni. Sőt, mint H. J. a jelen gyűlések alatt igen helyesen és csípősen szemére lobbantó az oppositiónak, vannak már a conservativek lábainál csúszó -mászó ellenzéki emberek is. Aztán a köznemesség kevés kivétellel conservativ érzelmű. Van férfiú is , ki körül lehet központosulni a küzdelemben. Ott van a másodalispán, ki a conservativ párt legviszontagságosabb napjaiban is character tisztán állott; bátorságát és gyakorlati életismereteit pedig még dühös ellenei is megvágják. Tehát uraim semmi mentség Politikában egyik ember használ eszével, másik áldozik erszényével, ’s ki semmit sem tesz, mint nem ember, sohaerán kívül marad.“ Számolunk az elkövetkező szemrehányások pillanatira! Azonban csak egyet kérünk, hogy szándékunk tisztasága félre ne magyaráztassék. Hannibal ad portás. A baj megérett, mozognunk kell teljes erővel és bátorsággal. Aki nem hibás, ne vegye magára , ki pedig köteles, szolgáljon meg érdekeiért. Ez a józan igazság. Nem arról van szó, hogy alkotmányos országban legyenek-e politikai pártok, hanem *) „Egy aristokrata“ a P. Hírlapban a városi ügy és szavazat elrendezését legfőkép azért sürgeti és azzal indokolja , hogy „törvényhozásunkban, az ipar és kereskedés e tárgygyal foglalkozó egyének által képviselve nincs(!)“ Ezek a pesti hírlapi aristokraták és demokraták, agricolák és publicolák meg ifjú liberális mágnások, sajátságos reformerek: ők ezt is amazt is , ők mindent akarnak reformálni — ’s ha kérded : miért ? jobb volna , ha igy felelnének „biz’ én nem tudom,“ mint olly szembeötlő — nem is tudatlanság — hanem ügyetlenséggel állani elő, épen mintha valki azzal akarná indokolni a parasztság országgyűléseni képviseltetését, „mivel törvényhozásunkban a földművelés azzal foglalkozó egyének által nincs képviselve.“ De ők nem gondolnak azzal a mi volt, ami van és legkevesebbet azzal, ami lesz; ők csak reformálnak , ez szenvedélyük. Jó-e vagy rész ? ez náluk az akaratnak nem legel- határozóbb momentuma.