Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-05-23 / 597. szám

350 féri, seedsi ’sat. gyármunkások milliói, kiket kereset-társaik határtalan concurrentiája az elélhetés legszűkebb portréjára szőrit ’s az olly gyakran előforduló kereskedési crvisek néha attól is egészen megfosztanak, ha a magát krumpli-gazdaságra vetett, addig is mindig éhezett ’s most már épen éhenhaló izlandi földművelő ’sat. — munkájának védelmet, tulajdonképen pedig elélhetésének biztosságot esdékel ’s ennek következésében nem védvámokat állitnak — hiszen épen ezek voltak leginkább az ők és nyomoruk szülői, a helyett inkább eltörlik azokat — hanem szegényi törvényt hoznak’s megadóztatják az ő javukra gyáruraikat és landlordjaikat; — ha a vagyonosságra vergődött gyárur, azon aggodalmában, nehogy a külföldi iparosnak szabad versenye, bizonytalanná és ingadozóvá tegye az ő már megülepedett gazdagságát,vagy azon mindennemű iparosnak természetében fekvő kívánságában, hogy a piaczon csak ő árulhasson és igy senkinek jobb vagy olcsóbb készítménye az övének rövidségére ne szolgálhasson, más szókkal: a monopólium ösztöne unszolásának következésében, tiltóvámokat kér és eszközöl maga javára, mellyeknek uralma alatt nagy iparkodás nélkül is kérelemben dúskálhasson . — mindezt egyszerűnek , természetesnek , könnyen felfoghatónak találjuk. Azt sem tartjuk ellenkezőnek a józan észszel, ha a status valamelly, az országban elkerülhetlenül szükséges, de különféle termesztési viszonyokban fekvő nehézségek miatt bajosan sikerülhető, és a kedvezőbb körülmények közt, tökéletesebb eszközökkel működő külföldinek versenyével meg nem birkózható, iparág fentartására megadóztatja a közönséget, védvám — vagy ami illy esetben czélszerűbb : prémium-formában; valamint egészen illendőnek tartanók azt is, ha valamelly kormány olly gépek behozatalát, mellyek alkalmazása egyszerre több munkás kezet tenne feleslegessé, következőleg egész sereg napszámosokat vagy független mesterembereket földönfutóvá, illő mértékben alkalmazott vámok által úgy mérsékelné , hogy az ipari átalakulás erős krisisek nélkül menjen véghez . . . Mindezt, mondjuk, természetesnek találnók. De hogy a magyar táblabíró, kinek mindezen viszonyokkal semmi köze, lázvíz, védvámot akar, azt fel nem foghatnék , ,ha tapasztalásból nem tudnák, mekkora hatalma van rajta a szóknak, mellyeket nem vagy csak félig ért, ’s mellyek egyébiránt legnemesebb érzéseit látszanak kifejezni. Előmozdítani akarni a honi ipart, becsületére válik hazáfnk érzelmének, de nem ám politikai értelmének , azt védvámok által akarni eszközölni. Hol van hazánkban az a műipar, melly a külföldi verseny által eltiporva porban heverne’s felemelkedni nem tudna? hol a gyármunkások ezrei, kiket ime concurrentia napról napra kenyerek elvesztésével fenyegetne ? Csak ezeknek érdekében lehetne szó némi okszerűséggel védvámról. De mi illyen krisiseket sehol sem látunk. Sőt azt tapasztaljuk, hogy mindazon iparágakban, mellyek hazánkban , általános civilisaciói állapotunkkal természetes öszhangzásban, gyökeret vertek, a legnagyobb biztosság uralkodik. Szűr- vagy színes posztó- , vas- , papiros-, üveg- és szeszgyárosainksat. részéről még nem hallottunk más panaszt, mint a közlekedés módjának nyomorúsága miattit. — — külföldi verseny és védvám , nem hiszszük, hogy még esze ágában is járt volna egynek is, mig ezen ódonsága a rég elkárhoztatott mercantil-rendszernek, divatos, kaczér és minden előítéletnek hodoló ,nemzeti‘ ruhájában , köztünk, mint egészen váratlan vendég, meg nem jelenik ’s addig közgazdasági állapotaink iránt domidocussága által is meglehetősen felvilágosított táblabiránknak szemeit egészen el nem kápráztatja ’s hatalmas iparrali ábrándozásokba nem merik. Ekkor is csak a táblabirák látják meg egyszerre képzelődésükben a reánk tátongó elszegényedés örvényét, melly felé ellenállatlanul sodortatunk ’s melly okveletlen el fog nyelni, ha magunkat tele védvámokkal nem sorompózzuk el! Az iparűző ezen tátongó örvényekről mit sem tud; az ő dolga az egész országban tűrhető ’s ha nem is olly ragyogó mint angol és franczia osztálysorsosaié, de sokkal jobb mint a földművelő és táblabivóosztályé. Ha valakit illy örvény fenyeget, úgy épen ezen osztály az. Ennek volna hát szüksége védelmező sorompókra ; a földművelést kellene virágzóbb,vagy inkább, gyümölcsözőbb állapotra emelni, — amit ugyan nem körülsorompózás, hanem épen ellenkezőleg, a vidámabb és élénkebb mozgásának útjában álló gázok és sorompók elhárítása által lehetne elérni. De a táblabíró annyira kegyébe vette az új mercantilis theoriát — miszerint csak a gyáripart kell ápolni nagygyá és hatalmassá nevelni, hogy árnyékában a földművelés is, dús kényelemnek örülhessen —, hogy költői nagy hajlamánál fogva képes magát még gazdagnak is képzelni, csak dús gyárosokat láthasson. Azért, hogy az országkörüli vámsorompók felállításában — melly dolognak elintézésére az angol parlament legalább is tiz évi előmunkálatot szánna, mind a mellett is hogy az indirect adók kiterjedt rendszerének segélyével ott a legkönnyebb dolog a legteljesebb ipari statistikának jutni birtokába — hogy ezzel tehát időt ne vesztegessen , a táblabiró rögtön fel is állította a védvámrendszert, a legszigorúbbat, melly valaha — nem gyakorlatban , hanem valakinek csak képzelődésében is — létezett: sorompóval vette körül „minden honpolgár“ lakát! Ezen intézkedésnek legtisztességesebb és kíméletesebb neve ,szép illusio; a földművelés miatta fel nem virult jobban, mint volt — az idő igen kurta is lett volna rá —, a táblabiró meg nem gazdagodott, sőt mindinkább közelit a csődhöz, — és a honi műiparnak az enthusiasmus melege által hajtott uj sarjadékai, mint üvegházi növény a szabad levegőn, egymásután hervadoznak le. *) Illy formán sehol és sohasem mozdították elő a gyáripart. Ennek tenyészésére három kell: tőkepénz, dologértés és piacz. Ahol ezek nincsenek, ott sem véd rám sem semmi nem fog teremteni egyszerre gyáripart, de a közjóllét és műveltség gyarapodása lassankint mind a három kelléket kifejlendi, és ha természetellenes eretetésekkel a dolgok folyamát meg nem zavarják , olly gyáriparnak adand léteit, miilyen az ország égalji, népességi és civilisatiói viszonyaihoz illik. Az árjegyzékek. I. Ezen lapok már többször igen helyesen figyelmeztettek arra, hogy a különféle áruczikkek ára nem egyformán változik, és hogy általában az utolsó félszázad alatt az ipartárgyak minden kivétel nélkül ,elemesen, némellyek alig hihető arányban sülyedtek, még ellenben a nyers termékek és életneműek ára aggasztólag felrúgott! Ennél a sociális viszonyokra nézve fontosabb körülmény alig lehet, mert ha tagadhatlanul onnan származhatik csak ezen komoly következményű és felette súlyos ár-aránytalanság, mivel az első nembeli tárgyak kelletnél nagyobb menynyiségben kínálkoznak , az utóbbiak pedig a mai fogyaszt) Legújabban az „Életképek“ ödik száma hozza azon tudósítást, hogy Dézsőna ,védegyleti gyűlést tartott, de nem volt mit róla feljegyezzen a tollvivő, — a jegyzőkönyv is elhányódott. — A honi kelmék számára állított iparműtár megbukott, és — ami igazán szomorú — egy nagy költséggel felállított bőrgyár is megszűnt dolgozni — perse, a forgótőke elégtelensége miatt. — Valamennyi megbukott magyar ipari vállalatnak , mind ez a története , vagy dologértetlenség , vagy tőkepénz hiánya miatt esett el mind egyig. — Jushoz képest kellettnél kisebb mennyiségben áruitatnak akkor közönyös nem lehet a stabusra nézve, ha némelly fenálló intézetek az első nembeli tárgyak előállítására inkább szolgálnak, mint az utóbbiak bővebb termesztésére, mert akkor a státus közvetett teherrel és közvetlen áldozatokkal fogja eszközölni, hogy az első nembeli tárgyak a szükségen felül, az utóbbiak a szükségen alul fognak kiállíttatni. Minthogy pedig a szükségen felüli tárgyak értéknélküliek, látni való, hogy ezen után a termékek ahelyett, hogy értékesíttetnének, meglévő értékeket is elvesztenék, azaz a valami drága munka és időpazarlással — semmire változtatnék általa mig ellenben azon tárgyak termesztése elhanyagoltatnék, mellyek fogyatkozásából a statusra ezer baj háramlik, és mellyek nélkül a status fő czélja el sem érhető. Alig hihető, de azért mégis szomorú igazság, hogy ezen tárgy kellő figyelemre eddig nem lön méltatva. Az ember azt gondolná , hogy, mihelyt észrevétetik , mikép egy czikk ára csökken , mert szerfeletti mennyiségben kínálkozik a piaczokon , ruszint annak további előállításával felhagyjanak és annak termesztésére törekedjenek , minek árra nőttön növekedő kapósságánál fogva naponkint felszökken, és hogy ezen változás magától álljon be anélkül, hogy az közgazdászilag sürgettessék. Pedig mégsem úgy van. Sokan úgy vannak meggyőződve, hogy gyapotfonás nélkül a status fen nem állhat, annyira, hogy még kötelezni is szeretnék a státust annak rendkívüli eszközökkel is előmozdítására! Ez nézetünk szerint szörnyű rosz számítás, mert nézzük az árjegyzékeket a nagy világpiaczokon : Triestben 1845ben március 24-én ez volt a gyapotfonal különféle számainak ára, legkisebb Ebből tehát láthatni, hogy két év alatt alig történt változás , és azon kevés , ami történt, inkább sülyedésre mint áremelkedésre mutat, mi annál rendkívülibb tünemény, minél általánosb volt e két évben minden egyéb tárgyak áremelkedése, mint lejebb fogjuk kimutatni, és minél drágább lett azóta ezen czikk nyersanyaga , a gyapot maga, mellynek árjegyzéke a két évben ugyanazon napokon ez vala . Ebből világosan kisül, hogy a gyapot több mint 52 preentnyi árfelszökkenésének daczára a gyapotfonal nemcsak fel nem szökkent, hanem inkább a piaczok mindenütti túlárasztása miatt visszament, mi a fonógyárak nyilvános kára nélkül meg nem történhetett, és illy tények ellenében, illy világos kereskedelmi számok elvitázhatlansága daczára is fonógyárak felállításával ipari, kereskedelmi és közgazdászati tekintetben czélszerűleg lehetne intézkedni? Valóban nem és mivel magánvállalkozók illy körülmények között egyáltalában tőkéket nem veszélyeztethetnek, nézzük, mit követelnek a státustól, hogy mégis fenállhassanak. Azt mndják, egy 11,000 orsóval felszerelt fonógyár újonnan felállítva a belföldön belekerül 264,000 ftigében . Schweiczban, p. o. hol a szabadkereskedés elvei már előbbre haladtatják az ipart, csak 242,000 ftba; ha pedig már 12 év óta dolgozik és törleszti beruházótt tőkéjét, csak 96,800 ftba. Ennél fogva az évi költség az elsőnél még 74,960 ft, míg ez az utóbbiaknál 65,276 és 50,320 ftra megy. Most, és erre különös figyelmet kérünk, nézzük, mit állítanak elő ezen tőkék *•—A Schweiczban ? 40 számú fonalat . . 60 — . . 80 beruházása által belföldön és Belföldön Schweiczban 264,625 font 280,408 font 165,375 „ 183,493 „ 99,250 „ 110,124 „ Igen természetes e szerint, hogy az előállítási költség a fentebb érintett három rendbeli gyárra nézve így áll Belföldön Schweiczban 40 számú fonalnál 17 ft 13M7 1017 60 — — 263/5 „ 2134 16’3 80 - - 45V* „ 35*' 27” Mindezt tehát védvámmal, vagyis a külföldi olcsó fonál kitiltásával követelik a fonók, hogy a status kiegyenlítse, mi már a mai vámreformi mozgalmakkal egyáltalában meg nem egyeztethető. De minthogy ez még nem elég, mert nemcsak 12 év óta dolgozó és tökésöket törlesztő gyárak vannak, Water twist 6— 8 sz. ang. font kr 22’ * legmagasabb ár 23'/1 - -10-14,, „ 55 55 23 24 - — 16 -24 „ „ 55 55 25 26 - - 28-32 „ „ 5 5 5 5 29 30 - - 34-36 „ „ 55 5 5 35 36 - - 38-42 „ „ 55 55 41 42 Fehér máltai mázsa „ „ 55 55 41 46 Szmyrnai „ „ „ 5 5 5 5 50 85 Ugyanott 1847ben május 1 jén ezen áruezikkára ez vala: Water twist 6— 8 sz. k. ang.font kr 22/* 23 - - 10-14 „ „ 55 55 55 23 23' * - - 16-24 „ „n 55 55 26— - - 28-32 „ „n 55 31— - - 34-36 „ „ 55 55 5? 35 V*— — 38 40 ,, ,, y~ 55 rt 42 '/*— Máltai fehér mázsa. „ „ 5? 55V 35 43 Szmyrnai „ „ „ 55 ‘i rt 43 75 Északamerikai gyapot mázsája Markus 24kén 1845ben frt. 19 —24 Május 1 jén 1847ben frt. 34—38 Surat —— 18— 20 27—30 Mako —— 26 —28 39—45 Subugé —— 20— 21 32---Uso —— 1911—20 31—32 Kirkagáz —— 21 —23 32---Cassaba —— 25— 32—33 Maczedoniai —— 18 -20 31-33 41 4 biztosítson, de egyszersmind bizonyos, nem ingadozó — mind mennyiségére mind értékére ismert — birtokot adjon ne csak az egregiusnak , de a grex nek is. (34. 1.) Misz. Istvántól, Werbőczytől a múlt század végéig jó volt, legalább jó lehetett, az ma nem jó; abból — tetszik, nem tetszik — kit öltünk. (42. 1) — Az álladalom ne keressen a honpolgár után örökösödést, de kivánja tőle, hogy törvény útján járuljon kivétel nélkül a közteherviseléshez, a lehető legigazságosabb arányban. (43.1.) Ildik kérdés: Mikint lehet azt (ősiséget) az egész és a magánosak háboritása nélkül, de egyszersmind az óhajtott czélt minél hamarább közelítő módon, a kor kivonataihoz idomítani? (4.1.) 1) Mondassák ki : minden birtok marad abban a kézben , mellyben a törvény találja. (48 I.) 2) A követelőknek kivétel nélkül adassák bizonyos határidő egy, két vagy három esztendő, melly alatt jogaikkal előállhatnak. 3) A perek elintézésére, a megyékben viszonyok kiegyenlítése ugyanazokra bízatván, a többire rendeltessenek rendkívüli bírák. 4) El kellene rendezni egy rövid eljárási módot. 5) Minden per kezdete hirdettessék ki a hírlapokban. 6) Próbáltassák egyesség. Ha nem sikerül, ítéltessék el a per érdemileg. 7) Becsültessék meg a birtok, és a jószágon fekvő beruházások is. (50. I.) 8) Vagy egyenesen törvényileg megállapítandó aránynyal, vagy pedig a birák által minden ide vágó körülményeknek minden egyes esetbeni józan megfontolásával határoztassék el, a kiszámított summa hányad részével — tartozzék megelégedni a követelő. (51. 1 ) 9) Ami a jószágbecsültet illeti-----ennek legjobban megfelel a királyi kincstárnak becsümintája. De van a kincstárnak beruházások becsűjét is szabályozó a fötörvényszékek elveiből készülve öszpontositott munkálata is. (52. I.) 10) Becsüilésekre minden bírósághoz — — egy számvevő tisztség — — adassék minden esetre. (53. I.) 11) Tüszint kellene felállítani egy elegendő kiterjedésű hitelbankot. (53. I.) 12) Lehetne a mindennapi forgalom és hitelezésekről rendelkezni, elvben azt tartván szem előtt, hogy a tulajdon ugyan már a tettleges birtokosé, de a jogkövetelők kielégítésére szolgálandó sommák a birtokos irányában minden esetre idegen tulajdont képeznek. 13) A korona már életbe lépett jogaival, úgy szinte őt szenvedőleg érdeklő pereivel a többi országbeliekkel egy vonalba esvén — mi örökösödési jogit illeti, azt — — kellene a közterhek megállapítása alkalmával méltó és aránylagos számba venni. Ezekben központosul (folytatja szerző az 54. lapon) nézetünk, hogyan lehetne elavult ősiségi rendszerünket kiegyenlíteni, vagy hogy a szokatlan tárgyhoz annál szelidebben szóljunk, simuljunk, már újabb törvénykönyvünk előttünk álló töredékének — mert a mi eddig történt, csak töredék, minek azonban töredéknek maradni nem szabad, de nem is lehet — műszavával élve, a csak követelésben levő jogokat kisajátítni, és az új derülő korhoz , és annak rendszeréhez idomítani, tűzvész nélkül , és hogyan kellene az idétlen késleltetés, habozás, időmulasztás által különben kérlelketlenül annál bizonyosabban , ha nem is a szó egész valóságában, de mégis főlegmeddig veres tentával nyakunkba írandó ,,uti possidetis“ hatalmas szavait és azoknak természettörvény elleni következéseit megelőzni Aetas ürgét, az idővel meg kell alkudni. Pedig gondoljátok el , mi pontokról hangzottak e hatalmas magasztos szavak? s) — Ébren magyar! ne késs, élni siess , későn ne járj; különben, ha lakolsz , magadnak , ne másnak tulajdonítsd. (55. I.) Ne ábrándozzunk tehát — ezek végszavai — 's ne kételkedjünk. Itt az idő ! Jó királyunkkal, önmagunkkal kezet fogva, bölcsen , fontolva , minden oldalról jól meghányva. Él minden indulatossággal, minden viszálykodással, bár honnét is tolakodó önzéssel. — Elé te veled, nagyot egyedül teremtővel, önmegtagadás ! — Mindnyájunkra szükség van. Nincs számfeletti, csak az, ki drága személyét a közjó elibe állítva, magát azzá teszi, bárki, és hol is legyen az. — Nem ki kezén? kitől ? de mii— Egyedüli jelszavunk : Jó királyunk ! Hazánk! — *) A nyájas olvasó pedig kétség kívül azt fogja most ,elgondolni, melly helyről, és ki által jön e komoly figyelmeztetés? — *