Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-05-30 / 600. szám

366 „Előre látjuk önök ellenvetéseit, de egyetlenegyet sem fognak ellenünk felhozhatni, mellyet nem a szabad kereskedés pártolóinak kopott könyveikből szednének ki. Bátran kihír­­juk önöket, mondjanak csak egy szót ellenünk, melly rögtön vissza ne forduljon önök és azon elv ellen, melly egész po­­litikájukat vezérli. „Mondani fogják tán önök, hogy ha mi nyernénk is e védelem következésében, ámde Francziaország nem fogna semmit is nyerni, mert a fogyasztó fogná viselni a költséget? „Mi erre ezt felelendjük: „Önöknek többé nincs joguk a fogyasztó érdekére hivat­kozni. Önök ezt mindig feláldozták, valahányszor a termesztő érdekével egybeütközött. — Ezt önök azért tették, hogy ösztönt adjanak a munkára, hogy terjeszszék az ip­ar biro­dalm­át. Ugyanezen indokból, most is így kell tenniük. „Önök maguk előzték meg az ellenvetést. Midőn igy szóltak önökhöz: a fogyasztónak érdekében áll a vas, kő­szén , sésam , búza és szövetek szabad behozatala. — Igen, mondanak önök, de a termesztőnek érdekében áll kirekesz­­tetésök. — No már, ha a fogyasztóknak érdekében áll a ter­mészetes világosságnak behozatala, biz’ a termesztőknek is, kitiltatása. „De, azt is mondák önök, a termesztő és fogyasztó, mind­egy. Ha a gyáros nyer a védvám által, ő nyeretni fogja a földművelőt. Ha a földművelés virágzik, ez megint a gyá­raknak nyitand piaczokat. — Hiszen jól van, ha önök nekünk adják a nappali világítás monopóliumát, mi mindjárt sokkal több faggyút, szenet, olajat, szurkot, viaszt, szeszt, ezüs­töt, vasat, bronzot, kristályüveget vásárlandunk iparunk táplálására, és a mi több, mi és a mi szállítóink meggazda­godván , sokkal többet fogunk fogyasztani és a h­o­n­i ipar minden ágaiban jóllétet elterjeszteni. „Azt fogják tán önök ellenvetni, hogy a napvilága ingyen adomány, és ingyen adományokat visszautasítani annyit tenne, mint magát a gazdagságot utasítani vissza a megszer­zés eszközei előmozdításának ürügye alatt ? „De vigyázzanak önök, nehogy halálos tőrt döfjenek po­­litikujuk szívébe : önök eddig örökké azért utasították visz­­sza az idegen terméket, m­e­rt közeledik az ingyen adomány vagy ajándékhoz, és annyival inkább, mennél in­kább közeledik ahoz. Hogy más egyedárusok követelései­nek engedjenek, önöknek csak fél indokuk volt, hogy a mi kérelmünket teljesítsék, egész indokuk van, és visszautasítani bennünket épp azon alapra támaszkodva, hogy a mi kívánságunk alaposabb, mint másoké, ha­sonló lenne ezen aequatiohoz: -+- x -+» = — , más szók­kal , képtelenséget képtelenségre halmozni. „A munka és a természet a különböző tartományok és ég aljak szerint különböző arányban járulnak valamelly termény előállításához. Azon rész, mit a természet ad hozzá , mindig ingyen van ; a munka része az, mi értékét teszi és fizetni való. „Ha egy lisaboni narancsnak az ára fél annyi, mint egy párisinak, oka az, hogy az egyikért természetes , követke­zéskép , ingyen-meleg teszi azt, mit a másik mesterséges, tehát drága melegnek köszönhet. Midőn, azért, mi hozzánk portugálliai narancs érkezik, elmondhatjuk, hogy félig in­gyen, félig terhes czímen veszszük meg, azaz, fél órán, a párisiakhoz hasonlítva. „Már pedig önök épp,ezen fél-ingyenségből (bo­csánat a szóért) okoskodják ki a portugálliai narancs kizárá­sát, igy szólván: hogyan birja kiállani a honi munka a külföldinek versenyét, midőn amannak mindent tennie kell, midőn innennek csak a baj felét kell végeznie, a többit a nap vállalván magára ? — De ha a félingyenség önöket a verseny kizárására határozza, mikép bírhatná önöket az egész ingyenség a verseny bebocsátására? Vagy nem logikusok önök, vagy — visszautasítván a félingyent, mint ártalmast a honi munkának — kénytelenek a fortiok­ és két annyi erélylyel visszautasítani az egész ingyent. „Ismételjük, mikor valamelly termék, kőszén, vas, búza, vagy szövet jő hozzánk kivülről ’s mi azt kevesebb munkával szerezhetjük meg, mintha magunk készitenék , a különbség ingyen adomány, mit ajándékba kapunk. Ez ajándék inkább vagy kevésbbé tetemes , a szerint a mint a különbség nagyobb vagy kisebb­­ negyede , fele , háromnegyede a ter­mény értékének, ha a külföldi csak háromnegyedét, felét vagy egy negyedét kívánja a fizetésnek; ollyan teljes , mily­­lyen csak lehet, mikor az ajándékozó, mint a nap a világos­ságra nézve, tőlünk semmit sem kíván. A kérdés, mellyet forma szerint felállítunk ez : mellyiket akarják önök hazánk­nak, az ingyenfogyasztás jugalmát-e vagy a terhes termesz­tés előnyeit ? Válaszszanak, de legyenek önök logikusak, mert valameddig ki fogják rekeszteni a külföldi kőszenet, vasat, búzát és szöveteket, épen azon arányban, a­mint áruk közeledik a zérushoz, micsoda következetlen­ség lenne bebocsátani a napvilágot, mellynek ára egész nap folytában zérus?“ Lehet-e a védvámrendszernek ennél találóbb és eltipo­­róbb czáfolatát írni ? , , Megyei*» LIPTOBOJ. L - Sz.-Miklós , május 28. A február 22-ei évnegyedes közgyűlés óta több soronkivülit tartottak Liptómegye rendei, mellyek tárgya majdnem kizárólag a nyomasztó ínség enyhítése, és a katonaságnak e megyébe szál­­littatása volt; eredmények pedig , hogy április elején Ambró Antal helytartósági tanácsnok e nagysága , mint az inség enyhítése ügyében kiküldött kf­. biztos ide érkezvén hétezer pftot négyszázlék­ kamat, és hat évi visszafizetés mellett a szűkölködő adózók közt olly czélból osztatott ki, hogy vetésre szükséges gabonamagot szerezhessenek ,­­ hogy a megye által az inség enyhítésére ajánlott tízezer patnak beszedése már valahára megkezdetett, és végre hogy a személy- és vagyonbátorság tekintetéből annyira óhajtott katonaság e hó első negyedében ide rendeltetett.­­ Az elsőre nézve meg­­jegyezzük, hogy a kölcsön nyert hétezer­­forint várakozá­sunkat egyáltalában ki nem elégité , ’s ha a likavai és hra­­deki kincstári uradalom a vetésre szükséges gabonamagyal jobbágyait maga bőkezűleg el nem látja, és a szlecsi kegyes alap­­ványi uradalom, beszterczei káptalan és némelly ma­gános uraságok telkes gazdáik iránt hasonló kedvezést nem mutatnak, a felsegitendők száma olly nagy lett volna, hogy egy egész lelkes jobbágyra alig juthat vala 2 p forint, mivel 1 pozsonyi mérő burgonyánál többet nem szerezhetett. Most e hétezer pforintból körülbelül négyszáz telkes jobbágy ré­szesült, azonban mindezeknek mind a többieknek földei mai napig még egy harmadában vetetlenek. A másodikat illető­leg: A­mint a megye az inség enyhítésére ajánlott tízezer­­forintnyi sommát beszedetni kezdé, mi április 39 én történt, mindjárt közel négyezer egyén közápolás alá vétetett, minek következtében a koldulás megyeszerte megszűnt, vagy leg­alább olly arczátlanul nem űzetik, mint eddig. Van azonban Liptó megyében még tízszer annyi szűkölködő, ki e segede­lemben nem részesülhet vagy a megyei végzésnél fogva, vagy, mert szégyenli magát koldusnak vallani, és mégis gyerme­keivel együtt éhhalállal küzd. Ezek többnyire egy vagy két— nyolczad telkes jobbágyok, kiknek vetése parányi, családjok pedig olly számos mint egy egésztelkes jobbágyé, sőt néha még számosabb. Mi földeiken terem, a vetésre szükségesen kí­vül , mellyet más éveken még őszszel elkülönöznek, az alig tart el február hónapig; ez időben elszélednek, mert otthon már nincs semmi élelmük, mindent kész­pénzen kell vásár­latok , mellyet vagy itt tutajozás és faszállitás által szerez­nek, vagy az alföldre menve munka után nyernek. Jelenleg a munkabér az élelmi czikkek árához olly arányban áll, hogy egy családatyának csaknem lehetetlen gyermekeivel munka­béréből élni. A tutajos nem kap többet annak fejében most, midőn egy mérő burgonya 5­0.forintba kerül, mint midőn 1 mérő 50 váltó kr volt. Telkeiket eladnák e nyomorultak, de nincs vevő. Innét van, hogy vagy éhen halnak, vagy rab­lásra szánják magukat, és Liptóban soha annyi tolvaj nem volt, mint jelen időben. Inn­i­kiki átláthatja, hogy bizony személy- és vagyonbátorságunk a tízezer­­forintnyi áldozat daczára is veszélyben forog, és ennek elhárítására a kato­naság okvetlenül szükséges jön. A katonaság, mint már érin­tők, ide már be is szállíttatott, de nem kincstári élelmezés mellett, mit e megye legnyomasztóbb körülményeinél fogva kért. A honi pénztár üres lévén csak az első alispán erélyes­­ségének köszönhetni, hogy egy időre elláttatott. — ’S igy ha a jövőre­ nem kedvező, (mert igen sok földvetetlen hever) kilátásokat nem említem is , az elősoroltak elegendők voltak arra, hogy más politikai kérdések háttérbe szorittassanak. — Illy állapotban talált minket május 17dike , mellyen második évnegyedes közgyűlésünk kezdetei­ben. Mélyen tisztelt fő­ispán ur ő méltósága nyitá meg azt, szives üdvözléssel. A magyar kir. udv. kanczellariai némelly rendeletek elintézte után , szóba hozatott az ide berendelt katonaság; a vitat­kozás sokáig tartott, vegyítve kormány elleni vádakkal, mert kérésünk a kincstári ellátás iránt meghallgatást nem nyert; határozhatott : keressék meg felírásban a nmlgy magyar kir. helyi.tanács , miszerint az ide berendelt katonaságot, miután annak élelmeztetése adózóinktól egyáltalában ki nem lelik, kincstárilag ellátni méltóztassék , a lisztnek beszállítására a legközelebbi kincstári magazinumból szükséges fuvarokat minden beszámítás nélkül a nj megye most is megajánlván; ha pedig ez nem történnék , az érintett katonaságot inkább az előbbi állomásra költöztesse; migpedig válasz érkezendik, a rozs megvásárlására megkivántató pénzöszveg a házi pénz­tárból, mellybe az utolsó napokban némi csekély öszveg befolyt, rendeltessék ki, de kárpótlás már e közgyűlésből szorgalmaztassék. — A közgyűlés második napján a felírás hitelesü­lelvén sebes postán elküldetett. KÖRÖSBŐL, máj. 17. 1847. Főispáni helyettes mű­gos gr. Pejachevich Péter elnöklete alatt tartott közgyűlésünkben József nádor ő fensége elhunyta következtében István cs. k. főherczeg ’s kir. helytartóhoz részvét- é s örömtanusitó iratot intézni határoztunk, egyszersmind azon kívánat fejeztetvén ki, hogy ő fensége jövő országgyűlésen felkiáltás utján vá­lasztassák nádorrá. Erre főisp. helyettes ur számos tagból álló választmányi nevezett ki István ő fenségének Horvátor­­szágbani utazása alkalmával tisztelkedendőt. Imnez illedéki tárgyak után Preh­­—n zágrábmegyei másodalispán kellemetlen történetére került a sor; említett alispán ur Kö­rösmegye hatósága alá tartozik , nemzetségi háza Precec nevű püspöki uradalomban lévén; ő predialista , ’s az emlí­tett uradalom irányában bizonyos, általa legjobban ismert okoknál fogva magát ellenzési állásba helyezé ’s annak most mindenféle alkalmatlanságot igyekszik okozni, sőt a sedria­­lis irományok szerint a predialistákat az uradalmi jobbágyok, az uraság ’s maga a megye ellen is felizgatta, magát e tet­teknél , miket nagy buzgalommal űzött, a predialisták mögé rejtvén, azonban még sem tudott annyira elrejtezkedni, hogy most az egész cselszövény napfényre ne kerüljön. A vrdek még múlt decemberi közgyűlésen ügyészi kereset alá akar­ták őt vonni, de mivel bizonyosan nem tudtuk vagy ki nem fürkészhettük , váljon valósággal kebelbeli nemes-é vagy nem, ezért a tárgyat eldöntés végett legfelsőbb helyre ter­jesztettük. Erre Preh úr folyamodott ’s buzgón védte ma­gát megváltván egyszersmind, hogy e qua indivisus fráter mindenesetre kebelbeli nemes. Mivel ezen igen szerény ké­relemhez a predialisták folyamodványa is csatolva volt, melly­­ben szokás szerint a megyei tisztviselőség ellen igen sok becsmérlés foglaltatott, miről a predialistáknak bizonyosan még csak fogalmuk sincs, azért e rút és egy alispánhoz mél­tatlan eljárás közakarattal törvényes vizsgálat alá bocsáttatott ’s az ügyészi kereset elrendeltetett. Némelly hasonló eset adta elő magát egy ifjú lelkészszel, ki a hivatalosan működő szolgabirót ’s az egész megyét legfelsőbb helyen igen fekete színekkel festeni ’s a legepésebben gyalázni merészkedett, mivel egy úrbéri repositiót vesztett. A jó lelkész ur el­en szinte ügye­­ keveset határoztatott. — Politikai tárgyak kö­zöl csak egy indítvány merült fel, melly szerint Horvát- és Tótországban a latin nyelv képviseletével fel kellene hagyni, és a helyett inkább a kor szellemének hódolva a nemzetiség alapjára fektetni minden haladási fejleményt, mire nézve jövő országgyűlésen az 1806ikai határozatot oda kellene módo­sítani , hogy belső ügyek vitelében latin helyett a nemzeti nyelv alkalmaztassék. Ezen indítvány közhelybenhagyással fogadtatott. Egyébiránt követeinknek azon utasítást is adand­­juk, miszerint jövő országgyűlésen magyarul beszéljenek. Szolgáljon ez czáfoló tanúságul azon magyaroknak, kik azt hiszik, hogy a horvát hazafiak (vagy türek) Magyarországtól elszakadni kívánnak. —Alkotmányos szabadság ’s a szüksé­ges reformok törvényes utáni kiküzdése a mi czélunk ’s tö­rekvésünk , ’s ezt szellemileg összeköttetve egyesülten ér­hetjük el; a nyelvegység itt csak annyiban szolgál eszközül, a mennyiben közös törvényhozással bírunk; nálunk mind­annyi derék ’s buzgó hazafiakat találhatni, — valódi horvá­­tokat, de azért egyet sem, ki a magyarnak ellensége volna. — Rend. lev. BUDAPESTI HIRHARANG. Ifjabb Bartay Endre, jeles zongorász hazánkfia, sz. Pétervárott élete huszonnnegyedik évében elhunyt, írásai e napokban érkeztek Pestre a moszka hatóságtól. A szép tehetségű fiatal művészt családján kívül számos ismerősei is méltán sajnálják. — Ismét valami jóté­kony czéllal összekapcsolt nagyszerű ünnepély terveztetik Pesten, mellynek jótékonyságát egy ember, a vállalkozó, legalább mindenesetre érezni fogja, mikép már többször is érezte, mivel alkalmasint másokat is részesíe ezen kellemes értelemben. Igen különös az , miszerint, az illy jótékonysá­gok ellen számtalanszor kikelt már a sajtó, mivel többnyire az tapasztaltatik, hogy a nyilvános számadás illy alkalommal vagy elmarad, vagy csak amúgy „jöttünk mentünk száz fo­­rint“féle modorban teljesíttetik, és mindamellett minduntalan ismét megújulnak az illy pénzcsikarások. Minden illy alka­lommal legszigorúbb ellenőrködést kellene gyakorlani a vá­rosi hatóság részéről, és pedig nemcsak a bevételre, hanem a költségre nézve is, mellyek gyakran úgy számíttatnak föl, mintha szalma helyett is sáfrányt vásárolnának. Szinte több figyelmet érdemlenének azon naplopók, kik nyilvános mulató­helyeinken mindenféle szerencsejátékokkal pénzt csalnak a szegényebb osztálytól, és gyakran lopásokra is alkalmat szol­gáltatnak , múlt hétfőn pedig csaknem emberhalált is okoz­tak, in­den hamis játékon kapatvan, nagy verekedést idéztek elő, mellynek következtében egy becsületes varga meg is halt; némellyek azt állítják ugyan, hogy guta ütötte őt meg, de mások viszont azt erősítik, hogy az ütés nem gutától, ha­nem egyszerű széklábtól származott. Ez alkalommal az egyik hamis játékos igen példás lélekéberséget tüntetett ki, mert látván, hogy asztalát, üvegeit a felbőszült nép összetöré, ’s hátát is ugyancsak döngeti, kárpótlásul a nagy zavarban egy arany órát lopott, ámde ezen is rajta kapák, ’s némellyek már kiáltoztak, hogy föl kell őt akasztani, midőn még épen jókor rendőrök érkeztek, és megszabaditák a kétszeres tol­vajt. Az illy csalárd­ játékokat végkép meg kellene tiltani, mert ezek által igen sok pénz zsaroltatik a szegényektől, így például a zugligeti egyik játékos három év alatt házat vett csupán ezen gyönyörű nyereségből! — Budán e napokban az Őrzseszüzek zárdája közelében egy kis lyány vizet akar­ván meríteni a Dunából, a hullámok közé zuhant; egy köz­katona tüstint leveté kardját, csákóját ’s a lyány után ugrott, már szerencsésen meg is ragadá őt, midőn a közes örvény mindkettőt elsodra. — A jövő lóversenyre nagy előkészü­letek történnek, bizonyos hős mindennap bundában megy gyalog a svábhegyre, ’s csupán retket eszik, hogy annál könnyebb lehessen és jobban lovagolhasson. — Egy pesti nagykereskedő irodájában a könyvvivő főnök he­lye megürülvén, mindenki azt gondola, hogy a legügyesb egyént fogja helyére előmozdítani a nagykereskedő; de csalatkoztak, mert ő a leggorombábbat választá ki, mond­ván, hogy leginkább gorombaság az, mellyel az ügye­ket bölcsen vezethetni. Lám, és mégis vannak, kik a hidvá­­mosak gorombaságát kárhoztatják! — Egy gyógyszerárustól hallottuk, miszerint nála már három hét óta egyetlen or­vosi vövény sem fordult meg, melly gyomormegromlás­ból származó bajra mutatna; ez csak elég világosan ta­núsítja az i..il a mostani drágaság nagyságát, vagy leg­alább is azt bizonyítja, hogy azon betegek nem élnek a vendégfogadói ételekből. — A fél malaczot ígérnek, zsák­kal forgolódjál, mondja a közpéldabeszéd, a­mi annyit is tesz, hogy az író, ha valamelly műve színpadra ke­e­rül, maga futkosson előbb az irodába utalványért, és aztán a pénztárhoz. Úgy hiszszük, a nemzeti színház méltósága sem­mit nem veszítne, ha előadás utáni nap az utalványt az illető írónak megküldené. Tiszteljük egymást, ha akarjuk, hogy viszont mások által tiszteltessünk. — Múlt szerdán Pesten egy derék polgárt temettek el nejével együtt, mindketten ideg­lázban haltak meg, melly ismét aggasztólag kezd pusztítani. — A nemzeti színház, hivatalos számadása szerint, múlt év­ben kerekszámmal tizenhat ezer forintnyi tiszta nyereségben részesült, ennek annál inkább örvendhetni, mivel e szerint a mostani fölemelt beléptidíjak mellett ez évben természete­sen még nagyobb lesz a tiszta haszon, és aztán majd még többet lehet az intézet szellemi emelkedésére fordítani. Drá­­maírók jutalmára kiadatott, szinte kerek számmal szólva, há­romezer forint, idegen művészek ellenben tizenöt ezer fo­rintnyi tiszteletdíjban részesültek. Igen érdekes lenne azt is közleni, ho­gy az íróknak fizetett háromezer forint mennyi hasznot hajtott a színháznak, ’s viszont mennyit az idegen művészek tizenötezer forintja, ’s majd meglátnék, kik érdem­

Next