Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)
1847-02-21 / 546. szám
Ezen lapok minden héten négyszer,u. m. kedden, csitortokon, pent, és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban (5 ft., postán borítékban 6 ft. ez. ) A hirddtmények minden apróbetűs hasáb soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Vasárnap 546. Februarius 21. 1847. BUDAPESTI HÍRADÓ. EIi.tiz •thetes helyben a kiadóhivatalban, hatvani nt mezai Horváth-házban II.'sik szára alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányokat csak a bécsi császári postahivatalnál rendeltethetnek meg. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Előléptetések. Nyugalmazás. Válaszai fens. István főhgnek a magyar kir. egyetem tanácsához, és kir. magyar természettudományi társulat másodelnökéhez. Nyilt levelek Erős Lajoshoz Szabolcsba (Barátkozzunk meg, de mivel ? V.) Megyék : Közgyűlés Baranyában. Zágráb megye körlevele a turopolyai ügyben (folytatás ) Budapesti hirharang. A pesti testgyakorló-intézet ügye és közgyűlése. A kénégénygőz beszivatása mellett tett kísérletek eredménye. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Portugália. Modena. Poroszország. Északamerika. Hivatalos és magánhirdetések. MGtYilRORSZiJG és ERDÉLY. Ö cs. kir. ap. fölsége báró Bedekovics Lajost magy. k. udv. első alkanczellárt — egy ugyanehez menesztett legfelsőbb kézirata szerint — sok évi hű és hasznos szolgálatai elismerése mellett érdemlett nyugalomba helyezni legkegy. méltóztatott. ő cs. kir. ap. fölsége Busán Hermánt, horvátországi Ítélőtábla elnökét czimzetes udv. tanácsossá; továbbá Ru 1fner Ferenczet egri főkáptalan nagyprépostját czimzetes püspökké , úgy szinte a nyitrai székes káptalanban a követk. kanonokokat, u. m. Greguska Istvánt nagypréposttá, Mészáros Andrást olvasó, Tordy Györgyöt éneklő, Kelecsényi Jánost őrkanonokká, Lorecz Imrét székesegyházi, Uhlarik Jánost trencsini, Krajcsik Jánost zsolnai, Vagyon Istvánt pedig gradnai főesperesekké kinevezni legkegy. méltóztatott. Veres Márton, abrudbányai k. bányamérnök offenbányai k. főbányatisztté; Röszner Jenő kir. bányagyakornok pedig alsómagyarországi k. második bányamérnök-segéddé lön érdemesítve. A nagy magy. kir. udv. kamara a Bogsánban megüresült kamr. urb. mérnöksegéd-állomásra Klobucsarics Lipótot eddig nagybecskereki ideigl. kamr. urb. mérnököt alkalmazta. VÁLASZA fenséges István főherczegnek a magyar kir. tudom. egyetem tanácsához: „Nemes és Vitézlő Urak ! Azon gyöngéd részvét, mellyet f.hőséről kelt feliratuk által felejthetetlen édes atyám elhunyta fölötti fájdalmam iránt tanúsítottak, annál jobban esett fiúi bánatos szivemnek, mennél inkább megvagyok győződve, hogy azon elismerés, mellyel czimzett uraságlok részéről boldogult atyám áldásteli működését ’s különösen a hazai tudományosság előmozdítása körül szerzett érdemeit méltányolva látom , meg fogja a dicsőült emlékét ezen királyi egyetem kebelében is, melly nagyszerű hivatásánál fogva egyszersmind az ifjú nemzedékre olly hatalmas irányt gyakorolhat, késő időkig híven őrizni. — Vegyék hűséges ragaszkodásukért őszinte köszönetemet, ’s legyenek biztosítva, hogy azon jóakaratu hajlandóság, mit boldogult atyám részéről tapasztalhattak, irántok bennem tovább élend. Egyébiránt minden jót kívánva maradok czimzelt uraságtok jóakarója István m. k., kir. helytartó. Becs, böjtelő 15én 1847.“ VÁLASZA fenséges István főherczegnek a magy. természettudományi társulat másod-elnökéhez : ,,Nemes és vitézié ur! A királyi magyar természettudományi társulatnak irántam eddigelé tanúsított hű ragaszkodásának újabb bizonyságát látom azon bánatos részvétben, mellyet felejthetlen édesatyám elhunyta felett czimzett uraságod által irántam kifejezni szíveskedett. — Boldogult atyámban, ki után kényeim hullani nem szűnnek, melegkeblü pártolót vesztett ezen társulat ügye is, ’s mit méltán lehet fájlalnunk, elveszté elébb, mintsem a társulatnak még csak azon óhajtása teljesülhetett volna, hogy a boldogult iránt táplált hódolatát különösen is, mint czimzett uraságod levele szerint épen készült, tanúsíthatta volna. — De fenmarad bizonyára mindnyájunknál a Dicsőült emléke, mellynek hív megőrzése által róhatja immár csak le ezen társulat is a tisztelet azon adóját, mellynek kivánt zálogát az élőnek — mint szerette volna — megvinnie többé nem lehetett. — Részemről legszebb feladásomnak tekintem a Dicsőül! nyomdokait követni uj pályámon, mellyet felséges urunk kegyelme nyitott számomra, ’s mellyen czimzelt uraságod a társulat nevében is annyi bizalommal üdvözölt. Fogadja ezért ’s vigye meg a társulatnak is őszinte köszönetemet; ki egyébiránt minden jót kívánva, maradok Bécsben, böjtelő hó 16kán 1847, czimzett uraságod jóakarója István, kir. helytartó.“ (NYÍLT LEVELEK Erős Lajoshoz, Szabolcsba. Barátkozzunk meg, de mivel ? V.) Ha a Jelenkori Programm független commentátora, kedves barátom (kinek elmefuttatásaiban csak a közönség egy részének száján forgó szemrehányások bágyadt viszhangját veszem észre), jobban megértette volna, amit commentált, úgy be kell vala látnia, hogy ama „tényekben“ nyilvánuló „siker,“ melly után az ő hazafi lelke ’s meg nem értett programmjának szelleme sóvárognak, épen azon előleges működést, azon előkészítő munkát tette szükségessé, mellyet múlt levelemben emlitek. Ugyanis mi magyarok azon nagy hibában szenvedünk nagy részben, miszerint majd minden dolognál legnagyobb fontosságot a részletekbe, az apróságokba helyezünk, és nem azt nézzük mindenek felett, hogy mi a szellem , melly az illy dolgot átlengi é s mi a főelv, melly a kiindulási pontot képezi; a melly szellemnek és főelvnek befolyása alatt aztán az illy dolog megvitattatik és eldöntetik. Pedig ezek körül forog az egésznek sarka. Sok azt hiszi, hogy legbiztosabban úgy jártunk volna el, ha minden pártorganizatiói és összeszedési törekvéssel felhagyva, neki gyürkőzünk, és arczunk verítéke között nagy rakás czikkeket írunk minden kigondolható teendőről , és azután várjuk , hogy szellemi fegyveres csalázásunk eredményéül hova fog a nemzeti értelmesség csatlakozni, amint a független commentátor kifejezi magát. A Jelenkori programm commentátora itt látja rejteni a bölcseség körét. Pedig nem rejlik ebben semmi, ha közelebbről megnézzük. Mert, barátom, hosszas lethargiájokból felébredvén nálunk a vélemények, amint mozgani megindultak, az ide és tova billenés és természetes habzás között, az egymást érő tervezgetések árjában, azon legfőbb problémája a magyar politikának, hogy ország és kormánynak micsoda viszonyban kelljen egymáshoz államok ? mi legyen a valódi alkotmányos állás most a kormány irányában? és így a pártoknak micsoda külön csoportozátokban kelljen összeregleni, hogy ezen valódi állásnak meg legyen felelve? Ezen nagy problémák, mondom, sok ideig egészen elkerülték figyelmünket. Régente a magyar politika alkalmasint a következő három szabályból állhatott: „óvakodj’ a némettől, semmi terhet ne vállalj , és minél kevesebbet engedd a kormányt kormányozni.“ Látod, hogy ez csupa negatív. Ebben remekelni, ebben egyetérteni, és így pártokra nem szakadva, boldog egybehangzásban maradni mindenkivel, és igy munkálni a haza úgynevezett javát, igen könnyű volt. Ezen hagyománykép öröklött politikától ma sem igen tud sok közölünk szabadulni — noha már ma az tökéletesen le van járva — és ezért esik soknak még ma is olly nehezen magát egyik vagy másik párthoz csatlakozásra elhatározni. Innen van aztán, hogy van sok, ki „független“ szeret martélni, ami többnyire annyit tesz, hogy maga sem igen tudja, mit akar, mert ha tudná, lehetetlen volna be nem látnia, mikép eszméit úgy viheti csak keresztül, ha párthoz csatlakozik; innen van, hogy van sok, ki azon áldozatokra ’s gyakori önmegtagadásra, melylyek pártműködés mellett elkerülhetlenek, nem igen mutatkozik hajlandónak, hanem mindig csak „meggyőződését“ emlegeti, mi alatt meg sokszor nem fekszik egyéb, mint azon igyekezet, sem az egyik, sem a másik oldal barátságát nem kockáztatva, a kenyértörés pillanatában oda állani, hol legtöbb népszerűségre és legkevesebb izgágára nyílik kilátás. Megengedem, hogy lehetnek kivételek, de te meg azt nem tagadandod,hogy általában véve igazam van, és azért még ezen eszmezavar tisztába hozva nincsen, míg a habozás határozott irányok elől, a politikai tétovázás, a párti működések szükségének belátása elől háttérbe nem szorulnak,mindaddig nem lehet a részletekben eligazodni és nem is igen érdemli meg a fáradságot. Hiszen, hogy példával világosítsam mondásomat, ha áll az , mit némellyek közéletek a kormányra ráfogni akarnak, hogy t. i. ő azzal, miszerint ezen haza magyar és alkotmányos akar és tud maradni, még máig sem barátkozott meg, világos, mikép ha ez valóban áll, az öszszes erőt és a had derekát, alkotmány és nemzetiség naponként fenyegető veszélytől megmentésére kell egyedül fordítani; világos, hogy a nemzetnek jogai iránti lázas féltékenységét, az elmék ebből származó örökös izgatottságát meghiggadni, nyugpontra eljutni engedni egy pillanatig sem szabad — és ez esetben a ti ellenzéki politikátok volna jó, — ámde haladási politikátok még így is rész, mert ha áll az,hogy a kormány így gondolkozik , úgy megfoghatlan , mikép vélhetitek, hogy közös alap hiányában vele alkotmányosan haladni, vagy tőle csak illy szellemű engedélyeket is kinyerni lehessen; tehát egészen közönyös is, hogy miből állanak azon haladási részletek, mellyekből, illy állásában a dolgoknak, úgy sem lehet semmi. Ha ellenben, mint elvbarátim és én hiszszük, az áll, mikop a kormány teljesen megbarátkozott azzal, hogy ezen haza alkotmányos és magyar akar és tud maradni, úgy a mi conservatív politikánk a jó, mert közös alapon állván a kormánynyal, a haladási feladások iránt vele szükséges és nélküle lehetlen eligazodások lehetőségét magában foglalja; de azért ebből sem az következik, hogy a haladás részleteinek a főelvek megállapítása felett nagyobb becset kelljen tulajdonítani. Midőn tehát azt láttuk, hogy azok, kik meggyőződésünk szerint roszpolitikát követnek, túlsúlyra vergődtek, az ellenkező véleményüeket elriasztva háttérbe szorították és a haladás alkalmait elszalasztották, a feladás nem az volt: elmélyedni a részletekbe, elleneinknek ezek körül elkövetett hibáikat mutogatni előlegesen fel, vég és czél nélkül tervezgetni nagyobbrészt olyanokról , mikre Isten tudja legjobb esetben is mikor fog a sor kerülni, és e mellett azt, mi legfőbb és most legszorítóbb szükségű, részünkről is háttérbe szorítani, hanem ellenkezőleg az volt a feladás: a háttérbe szorított elvrokonokat felkeresni, felbátorítani, a közönyösöket felizgatni, minden létező conservatív elemeket összegyűjteni, nyomatékokat a közéletben belevetni a mérő serpenyőbe, ezen működések „sikereit tényekben“ láttatni velők, és így nekik elméletileg és egyszersmind gyakorlatilag megbizonyítani igyekezni, hogy épen a haladás érdekében nekik kell rajta lenniök, miszerint túlsúlyra ők vergődjenek, mert az ellenzéki politika — mellynek javulásához semmi remény, tényeiben semmi siker — már kiindulási pontjában, már gyökerében hibás és tévesztett, miből aztán azt, hogy a részletekben sem boldogulhatott és minden lépten zátonyokra feneklett, mindenki,mint természetszerü következtetést, könnyen abstrahálhatja amúgy is magának. Ezen küzdelem szellemi fegyverekkel folyt, a nemzeti értelmesség többségének megnyerésére volt számítva , és annak okadásokból származó meggyőződést kelteni törekedve, csatlakozását ezen feltétel alatt vette igénybe, habár a jelenkori programm független commentátora ezt kegyesen megengedni nem méltóztatik is. Fogja e „siker lényekben“ követni ezen küzdelmeket már most és ott, hol azok legjelentékenyebbek, t. i. a törvhozás terén, — noha erősen reményem — de bizonyosan nem tudom, mert meglehet, hogy még egy 1843ra van szükségünk, hogy a tapasztalás tanúságai elvégre ellenállhatlanok legyenek; de annyit tudok , hogy az ollyan kommentátorféle politikánál, mellynek jelszava „sem kormány mellett, sem az ellenzékkel“ könnyebb ugyan nem igen lehet, kivált mikor két párt áll egymással szemközt, mellynek mindketteje működéseinek folytában már bizonyos súlylyal bir, és egymás irányában természet szerint feszült állásban van, mert illyenkor igen magasztosnak tetszhetik a békéltetőnek , a pártiálságokat mérséklőnek szerepe, melly a részrehajlatlanság köpenyét vállára véve,supremus arbiterkint aztán a mérőserpenyőt tetszése szerint jobbra vagy balra billenthetni véli; —nincs, mondom, az illyen politikánál könnyebb — de igen is van korszerűbb és szükségesebb a jelen pillanatban, és ez azon politika, melly oda munkál, hogy elvégre valamelly határozott, és érthető főirányzat alapjára fenekeljen le a nemzeti értelmesség erősebb része, mellyből mint egyetemes kiindulási pontból, biztosan lehessen kiindítani, és oda ismét viszszavezetni a részleteket. A kérdés tehát végelemezésben az, hogy mi legyen ezen főirányzat ? Ez véleményem szerint nem lehet más, mint egy, (hogy a Jelenkori programm szavaival éljek) „adott viszonyainkat“ józanul számba vevő politika, melly (hogy ismét a Jelenkor szavaival éljek, melly mondom „soha szem elől nem téveszti, hogy gyorsabb kifejlődés csak egy föltétel alatt lehető, t. i. ha nemzetünk a birodalmi kapcsolat méltányos igényeivel, a birodalmi kormány pedig a magyar alkotmány jogos követeléseivel állandó frigyet köt, és teljesen kibékikelik.“ Úgy van „állandó frigyet köt és kibékíttetik.“ Perse, de hol van frigy és kibékítés, közvetítés és közbenjárás, szóval eszközlés nélkül? És ha nem békült volna is ezekkel még ki a kormány, ki legyen ezen közvetítő és közbenjáró? Tié, barátim , kiknek semmit számba nem vevő politikátokat, már eleget volt szerencsém elemezni ? Vagy talán a jelenkori programm által teremtetni óhajtott közbenső párt, melly maga sem tudja mit kell ellenzeni, mit conserválni? Vagy végre mi, kiknek politikai hitvallásunk az, hogy alkotmányos haladásunk legelső és legszükségesebb kelléke egy lábraállitott kormány , melly a törvényhozási és közigazgatási téren vele főirányzatilag összevágó többségre, és ennek segélyével eszközlött törvényhozási sikerekre támaszkodik? Kérdezek magadat is, hogy ha valóban szükség van ezen állandó frigyre és kibékítésre, vájjon ki fogja azt eszközleni és létrehozni? és vájjon hiszed-e komolyan, hogy az nektek, ha eddigi politikátok mellett maradtok, valaha sikerülhet ? Mindezekből én azt vonom ki, hogy a politikával foglalkozó embereknek ma nem az feladásuk, Jeremiásként a felett jajgatni, hogy a pártok egymás leggyőzésére keserű harczot folytatnak, és attól feltételezni a dolgok jobbra fordultát , hogy ebben ki fognak majd fáradni, mint ezt a jelenkori programm teszi, hanem ellenkezőleg az a feladás , oda hatni, hogy elvégre győzzön az elméletileg jobb és gyakorlatilag hasznosabb főirányzat, és e szerint tétova, kapkodás és határozatlanság megszűnvén, meg legyen nyerve a szilárd alap, mellyre állani és mellyről a dolgokat tényekben nyilvánuló siker reményével is biztosan intézni lehessen. Nem öszvezavarni az ollyan elemeket, mellyeknek egymással politikai elvrokonságuk nincs, hanem elkülöníteni szükség azokat egymástól, hogy önelveik győzelméért becsületes küzdelemben víhassanak, és e közben szükségből is, okosságból is megtanulják, egymás kölcsönös politikai irányzatait respectálni, véleményeiket kölcsönösen tűrni, a politikai elágazásokból származó súrlódásokat a társadalmi életre nem vinni által — szóval: másokban is tiszteletben és becsben tartva azon szabadságot, melylyet magunk számára követelünk, minden nemei között a szolgaságnak egyet sem utálni inkább , mint azt, mellynek járma alá szenvedélyeinek türelmetlensége szokta a gyarló embert görnyeszteni Azonban az alkotmányos érettség illyen fokához csak küzdések és politikai párt-tusák között szokik az ember, mert ezeken kívül nincs tárgy, mellyen az magát gyakorolhatná, és kellőleg kiképezhetné. Politikai elveket képviselő iskolákra kell szabatosan szétszakadnunk, barátom, be kell látnunk, hogy ez alkotmányos fejlődésünk és érettségünk öregbítése érdekében elkerülhetlen, de nem kifáradnunk kell az elveink győzelme utáni küzdelemben. Ekkor szent és kész a béke közöttünk, mert ha ezt beláttuk, belátandjuk azt is , hogy egymást viszonyosan tűrnünk és nem üldöznünk kell, mert egy hazának fiai vagyunk, szabadok véleményeinkben, szabadok tehát abban is, hogy azok diadaláért vállat vállhoz vetve küzdhessünk. Főirányzat tehát, kedves barátom, mindenekelőtt, és nem a részletek!Emlékezzél vissza az 1843-i országgyűlést megelőző időszakra. Várjon nem volt-e minden függő kérdés megvitatva, amit nálunk így nevezni szoktak, vagy legalább nem volt-e hirlapilag keresztül-kasul vezérczikkezve? És mi volt az eredmény? Semmi, mert el volt tévesztve a főirányzat, vagyis inkább olly főirányzat körül történt, habár reményem szerint mulandólag a megállapodás, melly az „adott viszonyokat“ nem vette számba, szóval, nem volt homogén azon elemekkel, mellyekkel együtt akarta volna a haladást eszközleni. Jól tudom én kedves barátom, és oda vágnak önmagam legforróbb vágyai is, hogy ezen hazában sokkal szélesebb alapon kell felvirulni az alkotmányosság fájának, mint a mellyen azt ma sínylem inkább, mint díszletii látjuk. Sokkal többekre kell árnyékának kiterjeszkedni mint ma, a politikai jogokban számosabbaknak kell részesíttetni, a terhekben pedig részesülni mindenkinek. Jól tudom én mindezeket, és