Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-02-21 / 546. szám

Ezen lapok minden héten négyszer,u. m. kedden, csi­tor­­tok­on, pent, és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban (5 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. ) A h­irddtmé­­nyek minden apróbetűs hasáb­ soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Vasárnap 546. Februarius 21. 1847. BUDAPESTI HÍRADÓ. EI­i.t­i­z •­t­h­e­te­s helyben a kiadóhivatalban, hatvani nt m­ezai Horváth-házban II.'sik szára alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az a­u­s­z­t­r­i­a­i birodalomba s külföldre menendő példányokat csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. TARTALOM. Magyarország és Er­dély. Kinevezések. Elő­léptetések. Nyugalmazás. Válaszai fens. István főhgnek a magyar kir. egyetem tanácsához, és kir. magyar természettudományi társulat másod­elnökéhez. Nyilt levelek Erős Lajoshoz Szabolcsba (Barátkozzunk meg, de mivel ? V.) M­e­g­y­é­k : Közgyűlés Baranyában. Zágráb megye körlevele a turopolyai ügyben (folytatás ) Budapesti hirharang. A pesti testgya­­korló-intézet ügye és közgyűlése. A kénégénygőz beszivatása mellett tett kísérletek eredménye. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Portugália. Modena. Poroszország. Északamerika. Hivatalos és magán­hirdetések. MGtYilRORSZiJG és ERDÉLY. Ö cs. kir. ap. fölsége báró Bedekovics Lajost magy. k. udv. első alkanczellárt — egy ugyane­hez menesztett legfelsőbb kézirata szerint — sok évi hű és hasznos szolgálatai elismerése mellett érdemlett nyuga­lomba helyezni legkegy. méltóztatott. ő cs. kir. ap. fölsége Busán Hermánt, horvátországi Ítélőtábla el­nökét czimzetes udv. tanácsossá; továbbá R­u 1f­n­e­r Ferenczet egri fő­káptalan nagyprépostját czimzetes püspökké , úgy szinte a nyitrai székes káptalanban a követk. kanonokokat, u. m. Greguska Istvánt nagypré­posttá, Mészáros Andrást olvasó, Tordy Györgyöt éneklő, Ke­le­c­s­é­n­y­i Jánost őrkanonokká, L­o­r­e­c­z Imrét székesegyházi, Uhlarik Jánost trencsini, Krajcsik Jánost zsolnai, Vagyon Ist­vánt pedig gradnai főesperesekké kinevezni legkegy. méltóztatott. Veres Márton, abrudbányai k. bányamérnök offenbányai k. fő­­bányatisztté; R­ö­s­z­n­er Jenő kir. bányagyakornok pedig alsómagyaror­szági k. második bányamérnök-segéddé lön érdemesítve. A nagy magy. kir. udv. kamara a Bogsánban megüresült kamr. urb. mérnöksegéd-állomásra Klobucsarics Lipótot eddig nagybecske­­reki ideigl. kamr. urb. mérnököt alkalmazta. VÁLASZA fenséges István főherczegnek a magyar kir. tudom. egyetem tanácsához: „Nemes és Vitézlő Urak ! Azon gyöngéd részvét, mellyet f.­hő­séről kelt feliratuk által felejthetetlen édes atyám elhunyta fölötti fájdalmam iránt ta­núsítottak, annál jobban esett fiúi bánatos szivemnek, men­nél inkább megvagyok győződve, hogy azon elismerés, mel­lyel czimzett uraságlok részéről boldogult atyám áldásteli működését ’s különösen a hazai tudományosság előmozdítása körül szerzett érdemeit méltányolva látom , meg fogja a di­­csőült emlékét ezen királyi egyetem kebelében is, melly nagyszerű hivatásánál fogva egyszersmind az ifjú nemze­dékre olly hatalmas irányt gyakorolhat, késő időkig híven őrizni. — Vegyék hűséges ragaszkodásukért őszinte köszö­­netemet, ’s legyenek biztosítva, hogy azon jóakaratu hajlan­dóság, mit boldogult atyám részéről tapasztalhattak, irántok bennem tovább élend. Egyébiránt minden jót kívánva mara­dok czimzelt uraságtok jóakarója István m. k., kir. hely­tartó. Becs, böjtelő 15én 1847.“ VÁLASZA fenséges István főherczegnek a­­ magy. természettudományi társulat másod-elnökéhez : ,,Nemes és vitézié ur! A királyi magyar természettudományi társulatnak irántam eddigelé tanúsított hű ragaszkodásának újabb bi­zonyságát látom azon bánatos részvétben, mellyet felejthet­­­len édesatyám elhunyta felett czimzett uraságod által irántam kifejezni szíveskedett. — Boldogult atyámban, ki után ké­­nyeim hullani nem szűnnek, melegkeblü pártolót vesztett ezen társulat ügye is, ’s mit méltán lehet fájlalnunk, elveszté elébb, mintsem a társulatnak még csak azon óhajtása teljesülhetett volna, hogy a boldogult iránt táplált hódolatát különösen is, mint czimzett uraságod levele szerint épen készült, tanúsít­hatta volna. — De fenmarad bizonyára mindnyájunknál a Dicsőült emléke, mellynek hív megőrzése által róhatja im­már csak le ezen társulat is a tisztelet azon adóját, mellynek kivánt zálogát az élőnek — mint szerette volna — megvin­nie többé nem lehetett. — Részemről legszebb feladásomnak tekintem a Dicsőül! nyomdokait követni uj pályámon, mel­­­lyet felséges urunk kegyelme nyitott számomra, ’s mellyen czimzelt uraságod a társulat nevében is annyi bizalommal üdvözölt. Fogadja ezért ’s vigye meg a társulatnak is őszinte köszönetemet; ki egyébiránt minden jót kívánva, maradok Bécsben, böjtelő hó 16kán 1847, czimzett uraságod jóaka­rója István, kir. helytartó.“­­ (NYÍLT LEVELEK Erős Lajoshoz, Szabolcs­ba. Barátkozzunk meg, de mivel ? V.) Ha a Jelenkori Programm független commentátora, kedves barátom (kinek elmefuttatásaiban csak a közönség egy részének száján forgó szemrehányások bágyadt viszhangját veszem észre), jobban megértette volna, a­mit commentált, úgy be kell vala látnia, hogy ama „tényekben“ nyilvánuló „siker,“ melly után az ő hazafi lelke ’s meg nem értett programmjának szelleme só­várognak, épen azon előleges működést, azon előkészítő munkát tette szükségessé, mellyet múlt levelemben emlitek. Ugyanis mi magyarok azon nagy hibában szenvedünk nagy részben, miszerint majd minden dolognál legnagyobb fon­tosságot a részletekbe, az apróságokba helyezünk, és nem azt nézzük mindenek felett, hogy mi a szellem , melly az illy dolgot átlengi é s mi a főelv, melly a kiindulási pontot képezi; a melly szellemnek és főelvnek befolyása alatt aztán az illy dolog megvitattatik és eldöntetik. Pedig ezek körül forog az egésznek sarka. Sok azt hiszi, hogy legbiztosabban úgy jártunk volna el, ha minden pártorganizatiói és összeszedési törekvéssel felhagyva, neki gyürkőzünk, és arczunk verítéke között nagy rakás czikkeket írunk minden kigondolható te­endőről , és azután várjuk , hogy szellemi fegyveres csalá­­zásunk eredményéül hova fog a nemzeti értelmesség csatla­kozni, a­mint a független commentátor kifejezi magát. A Je­lenkori programm commentátora itt látja rejteni a bölcseség körét. Pedig nem rejlik ebben semmi, ha közelebbről meg­nézzük. Mert, barátom, hosszas lethargiájokból felébredvén ná­lunk a vélemények, a­mint mozgani megindultak, az ide és tova billenés és természetes habzás között, az egymást érő tervezgetések árjában, azon legfőbb problémája a magyar politikának, hogy ország és kormánynak micsoda viszonyban kelljen egymáshoz állam­ok ? mi legyen a valódi alkotmányos állás most a kormány irányában? és így a pártoknak micsoda külön csoportozátokban kelljen összeregleni, hogy ezen va­lódi állásnak meg legyen felelve? Ezen nagy problémák, mondom, sok ideig egészen elkerülték figyelmünket. Régen­­te a magyar politika alkalmasint a következő három sza­bályból állhatott: „óvakodj’ a némettől, semmi terhet ne vál­lalj , és minél kevesebbet engedd a kormányt kormányozni.“ Látod, hogy ez csupa negatív. Ebben remekelni, ebben egyet­érteni, és így pártokra nem szakadva, boldog egybehang­­zásban maradni mindenkivel, és igy munkálni a haza úgy­nevezett javát, igen könnyű volt. Ezen hagyománykép örök­lött politikától ma sem igen tud sok közölünk szabadulni — noha már ma az tökéletesen le van járva — és ezért esik soknak még ma is olly nehezen magát egyik vagy másik párthoz csatlakozásra elhatározni. Innen van aztán, hogy van sok, ki „független“ szeret martélni, a­mi többnyire annyit tesz, hogy maga sem igen tudja, mit akar, mert ha tudná, lehetetlen volna be nem látnia, mikép eszméit úgy viheti csak keresztül, ha párthoz csatlakozik; innen van, hogy van sok, ki azon áldozatokra ’s gyakori önmegtagadásra, mely­­lyek pártműködés mellett elkerülhetlenek, nem igen mutat­kozik hajlandónak, hanem mindig csak „meggyőződését“ emlegeti, mi alatt meg sokszor nem fekszik egyéb, mint azon igyekezet, sem az egyik, sem a másik oldal barátságát nem koc­káztatva, a kenyértörés pillanatában oda állani, hol leg­több népszerűségre és legkevesebb izgágára nyílik kilátás. Megengedem, hogy lehetnek kivételek, de te meg azt nem ta­­gadandod,hogy általában véve igazam van, és azért még ezen eszmezavar tisztába hozva nincsen, míg a habozás határo­zott irányok elől, a politikai tétovázás, a párti működések szükségének belátása elől háttérbe nem szorulnak,mindaddig nem lehet a részletekben eligazodni és nem is igen érdemli meg a fáradságot. Hiszen, hogy példával világosítsam mon­dásomat, ha áll az , mit némellyek közéletek a kormányra ráfogni akarnak, hogy t. i. ő azzal, miszerint ezen haza ma­gyar és alkotmányos akar és tud maradni, még máig sem barátkozott meg, világos, mikép ha ez valóban áll, az ösz­­szes erőt és a had derekát, alkotmány és nemzetiség napon­ként fenyegető veszélytől­ megmentésére kell egyedül fordítani; világos, hogy a nemzetnek jogai iránti lázas fél­tékenységét, az elmék ebből származó örökös izgatottságát meghiggadni, nyugpontra eljutni engedni egy pillanatig sem szabad — és ez esetben a ti ellenzéki politikátok volna jó, — ám­de haladási politikátok még így is rész, mert ha áll az,hogy a kormány így gondolkozik , úgy megfoghatlan , mikép vélhe­titek, hogy közös alap hiányában vele alkotmányosan ha­ladni, vagy tőle csak illy szellemű engedélyeket is kinyerni lehessen; tehát egészen közönyös is, hogy miből állanak azon haladási részletek, mellyekből, illy állásában a dol­goknak, úgy sem lehet semmi. Ha ellenben, mint elvbarátim és én hiszszük, az áll, mikop a kormány teljesen megbarát­kozott azzal, hogy ezen haza alkotmányos és magyar akar és tud maradni, úgy a mi conservatív politikánk a jó, mert közös alapon állván a kormánynyal, a haladási feladások iránt vele szükséges és nélküle lehetlen eligazodások le­hetőségét magában foglalja; de azért ebből sem az követ­kezik, hogy a haladás részleteinek a főelvek megállapítása felett nagyobb becset kelljen tulajdonítani. Midőn tehát azt láttuk, hogy azok, kik meggyőződésünk szerint rosz­politikát követnek, túlsúlyra vergődtek, az ellenkező véleményüeket elriasztva háttérbe szorították és a haladás alkalmait elszalasz­­tották, a feladás nem az volt: elmélyedni a részletekbe, el­leneinknek ezek körül elkövetett hibáikat mutogatni előlege­­sen fel, vég és czél nélkül tervezgetni nagyobbrészt olya­nokról , mikre Isten tudja legjobb esetben is mikor fog a sor kerülni, és e mellett azt, mi legfőbb és most legszorítóbb szükségű, részünkről is háttérbe szorítani, hanem ellenke­zőleg az volt a feladás: a háttérbe szorított elvrokonokat felkeresni, felbátorítani, a közönyösöket felizgatni, minden létező conservatív elemeket összegyűjteni, nyomaték­okat a közéletben belevetni a mérő serpenyőbe­, ezen működések „sikereit tényekben“ láttatni velők, és így nekik elméleti­leg és egyszersmind gyakorlatilag megbizonyítani igye­kezni, hogy épen a haladás érdekében nekik kell rajta lenniök, miszerint túlsúlyra ők vergődjenek, mert az el­lenzéki politika — mellynek javulásához semmi remény, tényeiben semmi siker — már kiindulási pontjában, már gyökerében hibás és tévesztett, miből aztán azt, hogy a részletekben sem boldogulhatott és minden lépten záto­nyokra feneklett, mindenki,mint természetszerü következtetést, könnyen abstrahálhatja amúgy is magának. Ezen küzdelem szellemi fegyverekkel folyt, a nemzeti értelmesség többsé­gének megnyerésére volt számítva , és annak okadásokból származó meggyőződést kelteni törekedve, csatlakozását ezen feltétel alatt vette igénybe, habár a jelenkori programm független commentátora ezt kegyesen megengedni nem mél­­tóztatik is. Fogja e „siker lényekben“ követni ezen küzdel­meket már most és ott, hol azok legjelentékenyebbek, t. i. a törv­hozás terén, — noha erősen remény­em — de bizonyosan nem tudom, mert meglehet, hogy még egy 1843ra van szük­ségünk, hogy a tapasztalás tanúságai elvégre ellenállhatla­­nok legyenek; de annyit tudok , hogy az ollyan kommentá­torféle politikánál, mellynek jelszava „sem kormány mellett, sem az ellenzékkel“ könnyebb ugyan nem igen lehet, kivált mikor két párt áll egymással szemközt, mellynek mindket­­teje működéseinek folytában már bizonyos súlylyal bir, és egymás irányában természet szerint feszült állásban van, mert illyenkor igen magasztosnak tetszhetik a békéltetőnek , a párti­­álságokat mérséklőnek szerepe, melly a részrehaj­­latlanság köpenyét vállára véve,supremus arbiterkint aztán a mérőserpenyőt tetszése szerint jobbra vagy balra billenthetni véli; —nincs, mondom, az illyen politikánál könnyebb — de igen is van korszerűbb és szükségesebb a jelen pillanatban, és ez azon politika, melly oda munkál, hogy elvégre vala­­melly határozott, és érthető főirányzat alapjára fenekeljen le a nemzeti értelmesség erősebb része, mellyből mint egye­temes kiindulási pontból, biztosan lehessen kiindítani, és oda ismét viszszavezetni a részleteket. A kérdés tehát vég­elemezésben az, hogy mi legyen ezen főirányzat ? Ez véle­ményem szerint nem lehet más, mint egy, (hogy a Jelenkori programm szavaival éljek) „adott viszonyainkat“ józanul számba vevő politika, melly (hogy ismét a Jelenkor szavaival éljek, melly mondom „soha szem elől nem téveszti, hogy gyorsabb kifejlődés csak egy föltétel alatt lehető, t. i. ha nemzetünk a birodalmi kapcsolat méltányos igényeivel, a birodalmi kormány pedig a magyar alkotmány jogos követe­léseivel állandó frigyet köt, és teljesen kibékik­elik.“ Úgy van „állandó frigyet köt és kibékíttetik.“ Perse, de hol van frigy és kibékítés, közvetítés és közbenjárás, szóval eszköz­lés nélkül? És ha nem békült volna is ezekkel még ki a kor­mány, ki legyen ezen közvetítő és közbenjáró? Ti­é, ba­rátim , kiknek semmit számba nem vevő politikátokat, már eleget volt szerencsém elemezni ? Vagy talán a jelenkori programm által teremtetni óhajtott közbenső párt, melly ma­ga sem tudja mit kell ellenzeni, mit conserválni? Vagy végre mi, kiknek politikai hitvallásunk az, hogy alkotmá­nyos haladásunk legelső és legszükségesebb kelléke egy lábraállitott kormány , melly a törvényhozási és közigazga­tási téren vele főirányzatilag össz­evágó többségre, és ennek segélyével eszközlött törvényhozási sikerekre támaszkodik? Kérdezek magadat is, hogy ha valóban szükség van ezen ál­landó frigyre és kibékítésre, vájjon ki fogja azt eszközleni és létrehozni? és vájjon hiszed-e komolyan, hogy az nek­tek, ha eddigi politikátok mellett maradtok, valaha sike­rülhet ? Mind­ezekből én azt vonom ki, hogy a politikával foglal­kozó embereknek ma nem az feladásuk, Jeremiásként a fe­lett jajgatni, hogy a pártok egymás leggyőzésére keserű har­­czot folytatnak, és attól feltételezni a dolgok jobbra fordul­tát , hogy ebben ki fognak majd fáradni, mint ezt a jelen­kori programm teszi, hanem ellenkezőleg az a feladás , oda hatni, hogy elvégre győzzön az elméletileg jobb és gyakor­latilag hasznosabb főirányzat, és e szerint tétova, kapkodás és határozatlanság megszűnvén, meg legyen nyerve a szilárd alap, mellyre állani és mellyről a dolgokat tényekben nyil­vánuló siker reményével is biztosan intézni lehessen. Nem öszvezavarni az ollyan elemeket, mellyeknek egymással politikai elvrokonságuk nincs, hanem elkülöníteni szükség azokat egymástól, hogy önelveik győzelméért becsületes küzdelemben víhassanak, és e közben szükségből is, okosságból is megtanulják, egymás kölcsönös politikai irányzatait respectálni, véleményeiket kölcsönösen tűr­ni, a politikai elágazásokból származó súrlódásokat a társadalmi életre nem vinni által — szóval: másokban is tiszteletben és becsben tartva azon szabadságot, mely­­lyet magunk számára követelünk, minden nemei között a szolgaságnak egyet sem utálni inkább , mint azt, mellynek járma alá szenvedélyeinek türelmetlensége szokta a gyarló embert görnyeszteni Azonban az alkotmányos érettség illyen fokához csak küzdések és politikai párt-tusák között szokik az ember, mert ezeken kívül nincs tárgy, mellyen az magát gyakorolhatná, és kellőleg kiképezhetné. Politikai elveket képviselő iskolákra kell szabatosan szétszakadnunk, barátom, be kell látnunk, hogy ez alkotmányos fejlődésünk és érettsé­günk öregbítése érdekében elkerülhetlen, de nem kifárad­­­nunk kell az elveink győzelme utáni küzdelemben. Ekkor szent és kész a béke közöttünk, mert ha ezt beláttuk, belá­­tandjuk azt is , hogy egymást viszonyosan tűrnünk és nem üldöznünk kell, mert egy hazának fiai vagyunk, szabadok véleményeinkben, szabadok tehát abban is, hogy azok dia­daláért vállat vállhoz vetve küzdhessünk. Főirányzat tehát, kedves barátom, mindenekelőtt, és nem a részletek!Emlékezzél vissza az 1843-i országgyűlést megelőző időszakra. Várjon nem volt-e minden függő kér­dés megvitatva, a­mit nálunk így nevezni szoktak, vagy legalább nem volt-e hirlapilag keresztül-kasul vezérczik­­kezve? És mi volt az eredmény? Semmi, mert el volt té­vesztve a főirányzat, vagyis inkább olly főirányzat körül történt, habár reményem szerint mulandólag­ a megállapo­dás, melly az „adott viszonyokat“ nem vette számba, szóval, nem volt homogén azon elemekkel, mellyekkel együtt akarta volna a haladást eszközleni. Jól tudom én kedves barátom, és oda vágnak önmagam legforróbb vágyai is, hogy ezen hazában sokkal szélesebb alapon kell felvirulni az alkotmányosság fájának, mint a mellyen azt ma sínylem­ inkább, mint díszletii látjuk. Sokkal többekre kell árnyékának kiterjeszkedni mint ma, a politikai jogokban számosabbaknak kell részesíttetni, a terhekben­­ pedig részesülni mindenkinek. Jól tudom én mind­ezeket, és

Next