Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-05-28 / 599. szám

Péntek 590. Május 28. 1847.­­ Előfizethetni helyben kiadóhivatalban, hatvani ut­­ozat Horváth-házban 483 ik szám alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az ausztriai birodalomba s külföldre menendő példányok csak a bécsi császári posta­hivatalnál rendeltethetnek meg. Szén lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbetűs hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Elő­léptetés. Nemesítés. Adakozás a nagy-szalontai tizkárvallottak részére. Helyzetünk és a reformok XXV. (Mit kell tennünk, hogy virágzóbb gyáriparunk legyen?) Úti vázlat Tiszától Adriáig. Megyék és váro­sok: Közgyűlés Győrben. Pestváros rendőrségi kihágásainak 1846dik évi áttekintése. A honi izraeliták között magyar nyelvet terjesztő pesti egylet részéről kiadandó magyar izraelita naptár ügyében külföld. Nagybritannia. Francziaország. Spanyolország. Portugália. Olaszország. — Poroszország. — Legújabb. — Hivatalos és magánhirdetések. — Loteriákban húzott számok. Nemzeti színházi játékrend. Gabonaár. Sta­­tuspapirok és részvények árkelete. Duna-vizállás. HAGYARORSZÁG és ERDÉLY. 6 cs. k. ap. Fölsége hallerkői gróf Haller Ferencz titkos taná­csost és vezérőrnagyot sz. István magyar kir. rende középkeresztjével diszesiteni; Wolf­stein Józsefet a pesti k. egyetemnél mathesis ta­nítóját pedig magyar okleveles nemességgel megajándékozni legkegy. méltóztatott.­­ cs. k. ap. Fölsége, hazánkfiát Seeburger Jánost, bécsi köz­kórház aligazgatóját, második udvari orvossá és cs. kir. valóságos kor­mányszéki tanácsossá kinevezni legkegz. méltóztatott. Szerkesztőségünkhez a nagy-szalontai tűzkár­­vallott szegény lakosok részére legújabban bekül­dött J. B.­­ oftot. — Begyült tehát mostanig (a lapunk 592. számában kitett ’s általunk már rendeltetése helyére elkül­dött 95 p forinttal öszvesen 96 fi­ggőben. K. Helyzetünk ’s a reformok. XXV. febr. 18. (Mit kell tennünk, hogy virágzóbb gyár-iparunk legyen ?) Ez­úttal még a babonák irtásán fogunk iparkodni, mellyek a társadalmak gazdaságának tárgyában, hazánkfiainak elmé­jén , darab idő óta, határtalan uralkodást bitorolnak. Poli­tikai szenvedélyeknek és izgatásoknak köszönhetni legna­gyobb részt elterjedéseket, a­mint ezek lassan kint lecsila­­podnak, úgy azok is viszont ki fognak menni divatból. A magyar józan észszel úgy sem férnek egybe kivált a gazda­sági babonák. „Ott vásárolni, a hol legjobbat és legolcsóbban adnak", és „ott adni el, a hol legdrágábban és legpontosabban fizetnek” — e két oeconomiai szabályt suttogja neki örökké jó­zan esze, a­nélkül, hogy valakitől tanulta volna’s ezeket fogja ő elvégre is vezérelvül kitűzni minden gazdasági intézkedéseiben, daczára legtüzesebb védvámistáink hol a nemzeti büszkeségre, hol a féltékenységre, hol a zsebre hivatkozó érthetően, de annál rejtélyesebb ’s a nem gondolkozókra annál erősebb hatású rettegtetései­­nek. Illyenek, példáunk ak­ért, hogy „a* nemlét fü­g­getlensége veszélyben forog,“ ha a külföldnek, de leginkább a szomszédnak „ipari felsőbbségét“ rajtunk, tovább is eltűrjük. Ezen ijesztő phrasist, fogadni mernénk, egy elfogulatlan ember sem érti......... Véd­vámistáink értelme szerint talán „független“ és „ipari felsőbbséget“ gyakorló nemzet az, melly gyártmányo­kat ad el a külföldnek, ellenben függő és szolganemzet az, melly a természet nyers­ terméké­t adja érettek cserébe. Te­gyük fel egy pillanatig, hogy kereskedés dolgában eféle vi­szony nem fél­képtelenség, ’s kérdjük meg a józan észt, váj­jon mellyik részen áll a függetlenség és felsőbbség: azon-e, mellyik kenyeret és nyers­anyagot — az ember és ipar táp­lálékát — ad, vagy azon, melly ezekért cserébe felesleges­séget és czifraságot ad a másiknak? mellyiknek van nagyobb szüksége a másikra? mellyik élhet meg a másik nélkül? há­ború idején mellyik jöhet nagyobb szorultságba ? Ezen kér­désekre bátran k. olvasónkra bízzuk a feleletet. De ismétel­jük , hogy ipar és kereskedés dolgában a függés viszonya kölcsönös, függetlenség pedig legalább is félképtelenség. Ezen kategóriába tartozik a „független kereskedés“ agyréme, a­mi a nem gondolkozók elméjére varázs­erővel hat.— Minekutána védvámistáink a szabadkereskedést ellen­zik, legalább a „független keresked­és­­ védvámok él­alma alatt akarják eszközölni, nem érthetnek alatta egye­bet, mint olly kereskedést, mellyet csak mi folytassunk, a nélkül, hogy velünk valaki folytatna, azaz: csak eladjunk a­nélkül, hogy vennénk, és mások csak vegyenek tőlünk, a­nélkül, hogy valamit nekünk eladhatnának .... És illyen képtelenséggel nálunk hazafisági diplomát lehet nyerni! Hát még az illyésekkel, mint „külföldnek adózás“ meg „le­csap­olás“ ’sál.? Azt meg sem gondolná az illyen r­e­­torikai figurákkal elkábított honiipar-védő, hogy a­mennyit mi a külföldnek adózunk, ép annyit, sőt — a­mint alább megmutatandjuk — még többet adózik­­ nekünk, ’s hogy ezen „lecsa­polás“nak természeti törvénye szerint, a mennyi lefoly a csapon , épen annyit kell szükségkép jel­önteni a szádon.---------­Mindezekre azt jegyezhetné meg ellenfelünk: „megen­gedem, hogy ezek csak buzgalomközben ejtett szólásformák, csak izgatási eszközök, de a czél magas és nemes: előmoz­dítani a honi ipart, kedvezni a nemzeti munkának az idegen felett !“ Igen szép , ha nem is olly­eszes — kivált ha eszközévé nem a kirekesztést választja. — Mert tár­­sadalmi gazdaságban a főczél nem a termesztők, hanem a fogyasztók ; nem a munka , hanem a jólét, — ’s a tökély útja: minél kevesebb munka és minél több jólét. — A ki­zárási rendszer ezzel épen ellenkező utat követ: minél több munkát és minél kevesebb jólétet! Mert midőn a honi*)­he­­nyeség-, ügyetlenség- vagy tudatlanságnak elsőséget ad a külföldi iparkodás, ügyesség és értelmesség felett, akkor a fogyasztónak ad sok és drága munkáért kevés jólétet; a fo­gyasztót áldozza fel a termesztő cupiditásának, kinek érdeke: minél több munkáért, azaz minél drágábban állítn­ elő, ugyanazon mértékű jólétet, miszerint az egyenes logika oda vinne, hogy ha a külföldi munkát kizárjuk, zárjunk ki nép­gazdaságunkból minden gépet is, mert a gép épen úgy ve­télkedik a kézi munkával, mint a külföldi munkás a honival, és erre nézve amaz — ha többet és jobban dolgozik — va­lóságos munka-kimélő gép, — melly után tovább menvén, a következések lánczolatán csak hamar oda jutnánk, hogy töröljük el, vagy zárjuk ki az ekét, a fejszét ’s a fűrészt’sat. is, mert igy az emberi munkának mezeje még tágasabb lesz ’s hazánk jóléte képtelen magasságra fog emelkedni! Ilyen képtelenségekre visz minden elve a védvámistáknak , ha kö­vetkezéseiket az ész törvényei szerint kifejteni próbáljuk. Mi­ből csak az következik, hogy a közgazdaság fela­dásait mindig a fogyasztók szempontjából kell megoldani. Mert a társadalomnak minden tagja fogyasztó lévén, csak ezen egy tekintetben egy és ugyanaz mindnyájának érdeke. Midőn, ellenben, ha a termesztők szempontjából kezdjük fejtegetni a közgazdaság kérdéseit, az érdekek mind egybeütközők lévén , a végeredmény vagy feláldozása és elnyomása némellyeknek magok által is a végső eszményi állapot: mindennek háborúja mindenki ellen — az őseredeti zűr!­Mi hát az a fogyasztók általánosan meg­egyező érdeke ? az a pont, mellyet törvényhozónak szeme előtt kell tartani minden társadalmi gazdálkodást érdeklő in­tézkedéseiben? Mondtuk már: ott venni, a hol leg­jobbat és legolcsóbban kapunk; — ottadniel, a hol legdrágábban és legpontosabban fizet­nek. Igen, de a védvámrendszer következése épen az ellen­kező Hogyan van mégis, hogy pártolói olly számosak és olly buzgók ? Csak onnan , hogy minden iparűzőnek is egyálta­lában olly termesztőnek, ki védvámok által saját terményei­nek monopóliumot szeretne biztosítani a honi piaczon, olly sokkal túlnyomóbb termesztői érdeke, mint a fogyasz­tói n­épen azért, mivel a munkásság­ vagy iparnak csak egy ágát gyakorolván, annak terményeivel kell becserélnie minden másféle élet- és kényelemkellékeit, gazdagságának is mindig csak az , lehető forrása , hogy csak amazt lássa biztosítva, ezzel mint aprósággal keveset gondol . . . Min­den ember, ki valamelly ipari vállalatból fényes jövedelmet húz, kész annak védelméért harczra kelni, de kinek jutna eszébe egyéni csekély fogyasztási­ért még viaskodással is kur­títani meg csekély kényelmeit? Ez a szerep elvégre is csak némelly jólelkű stalusférfiak és szaktudósokra marad, midőn velök szemben az egoismus fényes fegyverével küzdő gyáro­sok hatalmas phrlanxa áll. Nálunk, az igaz, ezeknek szere­pét táblabírák és prókátorok vállalták el, és ezen fonákság elég csudálatos is volna, ha már egyszer nálunk állandóul nem divatoznék: felcserélni a szerepeket — a­mi­nek okáért mennek is aztán olly derekasan dolgaink. Ámde nemcsak balítéletek és rögeszmék vezetik nálunk a kizáró rendszer prókátorait; ha ők azokat fenhangon hir­detik is, magukban tán szégyellik, hogy képtelenségekkel kell izgatniok. Védokaik dandárja a kizáró rendszer mellett — mit elhallgatnunk méltánytalanság volna —az, hogy „ha­zánkban a gyáripar még nem elég erős, sza­bad verseny terére lépni a külföld óriás ipa­­rával; neveljük fel azt előbb a védvámok szárnyai alatt, ’s akkor mindeniknek legyen szabad a vásár piaczainkon.“ Azaz: azt a kü­lönbséget , mivel a külföldi iparűző olcsóbb tőkepénz, na­gyobb ipari értelmesség és ügyesség, jobb közlekedési esz­közök és általánosan jobb rend következésében, olcsóbban képes termeszteni, mint mi, vámokkal egyenlítsük ki, sőt valamivel tegyük kedvezőbbé , azaz positívvá is — a nélkül úgy sem lenne sikere — a honi iparos részére. Ez által e leend ura a honi piacznak — más szókkal: a fogyasztóknak, vagyis mindnyájunknak, ’s mi mindnyájan az ő tulajdonai —, csakhamar neki fog izmosodni, ’s nem sokára versenyfutásra lehet indítani az egész világ iparával. — Mellőzve ezúttal azt, hogy ezen ígéretüket a védvámok sürgetői még soha sem tartották meg, hanem a legszerényebb védelmen kezdve, a­mint erősödtek, a­helyett hogy ugyanazon arányban le is szállították volna a védvámokat, azokat mind felebb-felebb emeltették — a­mint ezt Francziaország financziális históriája már bizonyítja, a német vámszövetségé pedig készül bizo­nyítani— míg végre valóságos és teljes tiltó vámokká csigázták fel, mellőzve azt, hogy a termesztési feltételek ezen különbségét szigorúan elhatározni bajos, sőt lehetet­len, ’s így a hypothesis szerint is ok nélkül való kedvezést kapna a nemzeti munkásságnak egy része a többiek erszé­nyének rovására, mellőzve azt, hogy a védvámokat rend­szerint csak az ipar némelly ágainak javára alkalmazván, ez­által a többiek igazságtalan elmellőzésben részesülnek,­­ hogy a társadalmi gazdaság némelly munkásainak hizlalására a nagyobb rész szalonnáját tartozik oda adni, hogy néhány nagy termesztő gazdagítására a fogyasztók összesége adó­zik— azon különbséggel t. i., mivel másutt olcsóbban meg­szerezhetné élet- és kényelemkellékeit — mellőzve mindezt ’s még egész sorát az okoknak, miért a védvámokat, mint az ipar előmozdításának eszközeit hazánkban, egész lelkünk­ből ellenezzük. — készek vagyunk arra is, hogy elhagyván szempontunkat, miből mi a társadalmi gazdaság kérdéseit megfejtendőknek tartjuk, t. i. a fogyasztók érdekét, a termesztők, vagyis a monopóliuméra álljunk ,s ebből az ab­normis szempontból is megmutassuk a védvámrendszer ár­­talmasságát, alaptalanságát, sikertelenségét, szükségtelensé­gét és czélellenességét. A védvámrendszer sürgetői egyenlőkké akarják tenni az előállítás feltételeit... Mi ez egyéb, mint megtá­madni magának a kereskedésnek elvét? Ha egyenlőkké tet­tétek mindenütt a productio föltételeit, hisz’akkor Loson­­czon és Miskolczon nincs többé gabonavásár, azon vidékek, mellyek most oda venni jőnek, magok fogják termeszteni gabonakelléköket ’s a Tisza és Duna dús térségei hely érte­­lemben zsirtokba fuladhatnak; úgy nem lesz hová szállítsá­tok fel a Dunán, vagy Fiume felé bánsági, vagy bácskai búzátokat; Tokaj maga ihatja meg aszúját, Ménes és a többi a magáét’sat. ’sat. Hiszen ha ezen különbsége nem léteznék a termesztés feltételeinek a világon mindenütt, nem volna egy lépésnyi kereskedés is. Nem képtelen kívánság-e tehát ezen feltételeket egyenlősíteni akarni védvámok által ? Kö­­vetkezéskép, nem ártalmasak-e ezek a legnagyobb mér­tékben? De alaptalan is a védvámrendszer sürgetőinek azon véleménye, hogy a munka vagy termesztés feltételei közötti különbség miatt, valamelly vidék vagy ország ipara elnyom­hatja vagy megbuktathatja a másiknak hasonnemű iparát. Azért, hogy a Bánság rónái olly dúsan termik a legjobb bú­zát, megszűnik-e Zemplén vagy Trencsin azt termeszteni ? Abból, hogy a feltételek egy helyt ollyan kedvezők, nem következik, hogy ugyanazon ipar más helyt — ha nem is épp olly nyereséges, de legalább — hasznos ne legyen? Kolozs­váron három forintért csinálnak egy nadrágot, Pesten etért: következik-e ebből, hogy a pesti szabó megbukjék a kolozs­várinak concurrentiája miatt ? Még ha igaz volna is, hogy egyik vidék vagy ország munkájának versenye elnyomhatná a másiknak iparát, si­kertelen lenne az erőködés , védvámok által egyenlíteni ki a termesztés feltételei közötti különbségeket. — Ha p. o. Ausztriának kedve eredne, magas védvámok által olly ne­mes borok termesztését előidézni, miilyenek a miéink, ’s tegyük fel, hogy az ausztriai termesztőnek sikerülne mester­séges dombok, napsugár-visszaverő falak és dér ellen védő mesterséges és drága készületek által, a mieinkhez hasonló minőségű bort sajtolni ki, minthogy ezen nálunk merőben fe­lesleges— mert a gondviselés által ingyen végzett— de nála elkerülhetlenül szükséges munkák, tömérdek költséget kí­vántak , hogy borát némi nyereséggel adhassa el, a magyar termékre legalább is 100—3001 n ad valorem-vámot kellene szabni, különben vele nem versenyezhetne. Ezen védvám­­mal kerdjük — ki volnának már egyenlítve a termesztési feltételek közti különbségek? Teljességgel nem. Csupán az eladási feltételek lennének egyenlőkké téve. Ha­nem az ekép egyenlő piaczi értékűvé tett termékek közt egy nevezetes különbség maradna fen a közönségre—a fogyasz­tókra— nézve:­—mind azon felesleg, mellyet a fogyasztó az ekint felemelt áru magyar borért, valódi termesztési ér­tékén felül fizetni fogna, a kincstárba folyna ’s igy az orszá­gos kiadások csatornáján megint a közjóra áradna ki,­­ más szókkal: az érték csak átköltöznék egyik zsebből a másikba; mind az ellenben, mivel az ausztriai mesterséges ma­gyar borért többet kellene fizetni mint az igazi,vámolat­­lan magyar termékért, el lenne vesztegetve napsugár és bér kényszerítő szörnyűségekre .A termékek szabad és aka­dálytalan kicserélése által a legtermészetesebben ki lennének egyenlítve mind­ezen különbségek a termesztési feltételek­ben : az ausztriai, a­helyett hogy tőkepénzét és munkáját a napsugáraival­ küzdésre fecsérelné, körülményeihez illőbb foglalatosságban keresné meg értékét azon terménynek, mellyet a magyar legjobb minőségben fogna neki szolgáltat­ni.­ Egy forint értékű kartonnal, egy forint értékű bort venne ’s nyeresége mindkettőnek tetemes volna , amannak, mert sokkal kevesebb bajába kerülne a kartonnak , mint a bornak termesztése; innennek is, mert jó bora termesztésé­ben a munka legtetemesebb része nem is az övé, hanem a jótékony gondviselésé volna, így egyenlíti ki a szabad for­galom a munka feltételei közti különbségeket. D E végre te­hát egészen szü­k­ségte­l­ene­k a védvámok. Ha valahol a gyáripar nagy tőkéket halmoz egybe, — ez­által a kamat­lábat leszállítja ,— a vállalkozásokat megkönnyíti, — sok és ügyes munkásokat csődít egybe, a hasonnemű iparosok tü­zes versenye viszont lassankint lenyomja a nyereségeket, — a munkásoké a napszámot, a tőkepénzeké a kamatlábat ’s következésképen, ugyanazon ok, melly az ipart igy vszpon­­tositotta, azt fogja eszközölni, hogy az szerte is terjedjen ’s ott telepedjék le megint, hol a tőkepénz nagyobb kamatot, az ipari munka nagyobb nyereséget, a munkás tetemesebb napszámot és olcsóbb élelmet kapjanak. — így történik, hogy az angol tőkepénzek átjőnek a csatornán, Belgium és Fran­­cziaországban, Olasz és Németországban gyári vállalatokat alapítani. Ekint, az ipar természetének törvényei szerint, ön­kénytesen egyenlítődnek ki a tehetségig minden különbsé­gek , mellyek a munka feltételeire nézve, természeti helyez­tetés, általános civilisatioi állapotok és polgári institutiók kö­vetkezésében imitt amott létezhetnek. De ha még a termesztők szempontjából sem igazolható a védvámrendszer, ugyan mi ösztönözhetne vállunkra venni a keresztet ?-------------­ÚTI VÁZLAT TISZÁTÓL ADRIÁIG. Velencze, máj. 17ik 1847. Édes Hiradóm! Mielőtt a Tisza partját elhagy­nám, egy meglepő észrevételemet kell veled köszlenem a Ti- *) Ezen elmélkedéseink egészen általánosak ’s hazánkra ép úgy szólanak, mint Franczia- vagy Szászországra. —

Next