Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)

1847-06-03 / 602. szám

Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Buda­pesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán bo­rítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmé­nyek minden apróbetűs hasáb­­soráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Csütörtök 602. Junius 3. 1847.­­ BUDAPESTI HÍRADÓ. Előfizethetni helyben kiadóhivatalban, hatvani atp­ozai Horváth-házban 483 ik szám alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál . Az ausztriai birodalomba­­ külföldre menendő példányok csak a bécsi császári posta­­hivatalnál rendeltethetnek meg. Előfizetési figyelmeztetés. F. hónap végével,BUDAPESTI HÍRADÓ­-nk 1947 ki­lső félévi folyama lejárván, ezennel második félévi (julius—decemberi) uj folyamára előfizetés nyittatik. Minthogy pedig legfensőbb rendelet folytán a nagy budai kir. üdv. kincstár által (1. Híradónk 592ik számát) olly hírlapokért, mellyek he­­tenkint kétszer küldetnek el, a postadij félévre 48 pgő krról 1 ft 12 krra , ollyanokért pedig, mellyek hetenkint kétszernél gyakrabban küldetnek szét, 2 pengő forintra emeltetett, ennélfogva kénytelenek vagyunk az eddigi szokott félévi postai előfizetési díjt, a legfensőbb rendelet értelmében, hetenkint kétszeri szétküldésnél 24 krral, 4szeri küldésnél pedig 1 ft 12 krral pengőben emelni.­­ Szabad akaratoktól függ egyébiránt a­z. elő­fizetőknek lapjainkat olly helyekre is, hova eddig négyszer küldettek, csak kétszer járatni. Előfizethetni e szerint a bekövetkező 2dik félévre Buda­pesten házhozhordással boríték nélkül 5 pfttal, postán, hetenkint borítékban kétszer küldetve 6 ft 24 krral pgében, postán hetenkint borítékban négyszer küldetve 7 ft 12 krral pengőben. Jelentjük egyszersmind, hogy azon esetre, ha alázatos folya­modásunk, mellyet legfelsőbb helyre terjeszteni, lapunk és előfizetőink érdekében, szükségesnek ítéltünk, kegyes meghallgattatást nyer, később azt, mennyivel a 4szeri küldetésért most több fizettetnék , visszatéritendjü­k. Az előfizetés elfogadtatik Pesten hatvani-utczai 483ik számú Horváth-házban a kiadó-hivatalban és minden magyar- és erdélyországi kir. postahivataloknál. — Külföldre járatni kívánt példányok iránt a megrendelések csupáncsak a bécsi cs. kir. főposta-hivatal utján történhetnek. A B. P. Híradó szerkesztősége. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Elő­léptetések. A szabad kereskedés elveinek újabb terjedése I. Megyék: Kiegészítő tudósítás Biharból. Budapesti hirharang. Iparegylet. Honleá­nyok könyve iránt. A pest-váczi vasut­vonalon f. évi máj. 2'ikétől 30-aig utazott személyek száma. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Szardínia. Görögország. Amerika. Hivatalos és magánhirdetések. IRODALOM és TUDOMÁNY. Kritikai szemle. B. Jósika Miklós legújabb működése: MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Az eszéki kerületi főpostai hivatalnál megüresült ellenőrségre Geor­gievich György, Péterváradján ellenőrködő postatiszt, a budai fő­postahivatalnál megüresült három járulnokságra pedig Táborffy La­jos, Weidinger Károly és Rösz­­­er Móricz postahivatali gyakorno­kok alkalmaztattak. Frankenburg Adolf — magyar kir. udv. kamrai járulnok— bővebb értesítés szerint — a magyar kir. udv. kanczelláriánál magyar tolmácsi, egyszersmind sorjegyzői alkalmazást nyert. A nagy magy. k. udv. kamara a sopronyi harminczadhivatalnál meg­üresült harminczados­ segédi állomásra Krieghammer György po­zsonyi harminczadhivatali járulnokot, ’s az ekét megüresült pozsonyi harminczadhivatali járulnokságra Sandhaus János farkasvölgyi har­minczadhivatali írnokot alkalmazta. A szabad kereskedés elveinek újabb ter­jedése. I. E­szim alatt már értekeztünk egy párszor lap­jaink hasábjain, de megszakadt fonalunk, mert, őszintén megvalljuk, a szabad kereskedés elvei elterjedése azon idő­ben váratlanul maradt kl reményeinkhez képest, és kivált Francziaországban, hova e tekintetben szemeinket méltán irányoztuk, az érdekeltek hatalma oda birta a dolgot vinni, hogy ezen elvek a tudományos discussio teréről még a gya­korlat mezejére át nem vergődhettek. Az érintett érdekeltek hatalma azonban aligha birta volna a tudomány és civilisatio ezen újabb gyözedelmét hátráltatni és megakadályozni: ha közbe nem jöttek volna a szerencsét­len gabonaconjuncturák, mellyek, ámbár a britt szigetekben gyorsabb fejleményére szolgáltak az újabb státusgazdászati tannak, az ebeli törekvéseket a szárazföldön mégis vissza­lökték a régi slendriánba, mert a rövidlátó tömeg nézetét­­ sanctionálták a rettegő kormányok , minthogy a gabonakivi­tel ellen fölbőszült tömegeket csak azzal vélték lecsilapithatni, ha azon tárgy kivitelénél szigorú tiltó rendszerhez folyamod­nak, mellynek ugyanazon pillanatban szabad (!) bemene­telén üdvösségeket kerestek. (!!) Francziaország, melly többyire haladás vezéréül szeretné magát feltolni, e tekintetben szerencsében szerepet visz, és ezen szerep annyival inkább szerencsétlen, mivel általa sokan tévedésbe hozatnak, mert sokan mindig haladni vélnek, midőn a francziák példáját követik! Szerencsétlennek kell pedig ezen szerepet mondanunk, mert sehol sem vanak olly fontos okok az eddig követett ke­reskedelmi és státusgazdászati rendszer megváltoztatására, mint épen Francziaországban, hol a sociális viszonyok alapja annyira ingadozik és a boldogtalan hírességű „Babeuf“ kárhozatos tanja majd e majd ama formában ismét és ismét felmerül, sőt honnan ennek aggodalomteljes szülöttje — a „communismus“ — már sok civilizált ország minden zugába is becsempésztetett. Ha a magas védvám és ennek az illetők által tagadott, de kimaradhatlan mindenkori következménye — a tiltó rendszer — ezen sociális bajokat előidézte , ugyan mikép lehet ezen rendszer megtartása mellett azokat orvosolni? Ez annyit tenne, mint egy sebet meggyógyítani akarni, ha a tőr benne marad, vagy még naponkint mélyebben bele­száratik. Vagy talán abban kételkedik valaki, hogy azon sociális bajoknak nem a véd- és tiltórendszer az oka? Ezen kétséget bajos volna eloszlatni, mert Francziaországnak egész histó­riáját XIV. Lajos óta fel kellett hozni, de épen azért bajos is állításunkon kételkedni, mert ezt csak az képzelheti, ki előtt a mondott história tökéletesen ismeretlen, mit aligha valakiről feltehetni. Már­pedig minden legrövidebb történeti sommázatból is világos, hogy, ha a franczia nép először feu­dális aristocratiájában látta köz-elenyésznének okát, az en­nek helyébe nyert új kereskedelmi és ipari aristocratiával csak egyéneket cserélt fel egyénekkel, nem pedig nyomott boldogsággal, mert a földbirtok helyébe a bank, a hitel és az ipar lépett, és a munkások szintúgy kizsákmányoltatnak, mint előbb, csakhogy — mások által. Mint nálunk nem régen divatozott a „semmit rólunk nél­külünk,“ úgy divatozott Francziaországban: Tout par In­dustrie, tout pour erle! (Mindent az ipar által, és iparért!) és mindkét esetben a tömeg azt harsogtatván, azt gondolta: no most ő az úr! pedig a tömeg mindig csúffá lett. Különb­ség csak abban van, hogy nálunk hamar kihűlt a szeg a zsákból, de Francziaországban azon kitagozat fonalán a véd­és tiltórendszer egész tökéletességében fejlett ki, és a „ „Tout par l’industrie“ igazsága a legszebben beállott, úgy, hogy még könyerend is miatta Francziaország, hanem a­­ „Tout pour esle“-nek nyoma csakugyan nincs, mert a munkás „industrie“ meztelenül jár és éhen hal, és az iparo­sok minden osztálya annyira elégületlen és elkeseredett, hogy minden alkalommal nyilt ellenség gyanánt készek a status ellen kikelni, azt nem is említvén, hogy sok nevezetes ipar­ágak (mint a hajógyártás a vas rendkívüli, mesterséges meg­drágítása miatt) épen a tiltórendszer következtében lebilin­­cselvék. Mind­ennek véget csak a szabad kereskedés vethetne, és vetend is , abban bizonyosak vagyunk , de a haladás pályá­ján ellankadt Francziaország, úgy látszik, e tekintetben má­sok által fog megelőztetni. Azért szomorkodásunkra mega­kadt értekezésünkhöz új örömmel fogunk, minthogy a fran­cziák pauzáió tespedések irányában a berlini és bécsi szabad kereskedés melletti mozgalmak, vigasztalnak ben­nünket és erősítnek nézetünkben, hogy a szabad kereskedés elvei folyvást mindinkább terjednek. Berlinben ugyanis nemcsak egy formális „Naviga­tionsac­e“ behozatala, melly a kereskedés szabadsága ellen inditványoztatott, és melly által annak elvei legérzékenyeb­ben sértettek volna, megbukott, úgy, hogy az egyesült or­szággyűlés eb­be nem is fog kerülni, hanem az egész adó­rendszer is olly reformoknak néz eb­be, mellyek mind a ke­reskedés szabadságának kedveznek és azt elősegitendik. Egyébiránt a szabad kereskedés érdekei közvetlen előmoz­dítására még egy „Freihandelsverein“ is alakult, mellyhez annál alaposabb reményeket szabad csatolni, mivel a Zoll­verein, ezen a szabad kereskedésnek kisebb mértékben, mint Irodalom és Tudomány. KRITIKAI SZEMLE. JÓSIKA MIKLÓS LEGÚJABB MŰKÖDÉSE. I. „Sokak előtt hihetlent mondandók; de a költő lelke ’s kedélye érteni fog enge­­met, mert a költő lelke magasból szállt alá; ’s mert a költő kedélye egy szen­tély, hová a profamim vulgus lábai be nem térnek soha.“ Jósika. #­# Az élet ősforrása minden költészetnek. — A társalmi élet határozza meg nemcsak azt, mit teremt a költő — hanem azt is eléje szabja, mi kép teremtsen. Csak ke­vés nagy szellemnek adatott az erő : uralkodni az ellentétek és ellenmondásokkal tele élet benyomásain, egységet, öszhangot hozni annak műveibe. — Kiegyenlíteni az élet és költészet el­lenmondásait , az ellentéteket dühös csatáik közepett megszün­tetni — csak keveseknek sikerül. Az élet külbenyomásai több­nyire szellemi kifolyásokba olvadnak föl — de sokat megtarta­nak az ősanyagból, annál többet, minél csekélyebb a szellem, mellynek égető ereje által a magában nyers és durva elemnek e felolvasztása történik... Nagy költőket csak a hozzá­­jok hasonlók képesek felfogni! — Oily hypothesis ez, mellyet az ezredévü vén tapasztalás megdönthetien igazsággá bélyegze. Minél finomabban és szabadabban ki van művelve az élet, minél egyenletesb a tömeg műveltsége, annál nagyob­bak, halhatlanabbak azon költők és bölcsészek, kik szellemkormányzókul a tömeg fölé emelkednek. így volt ez a görögöknél, kiknél a poesis élet, és az élet poesis volt. Nemcsak testi képzettségök szolgál eszményünkül plastica és festészetben, hanem szellemi műveik is mintákul szolgálnak, mellyek szerint dolgozni törekszünk, legalább kellene tö­rekednünk. Jól mondja egy szellemdús író: „Die Grazien, zu deren Antlitz wir erst aus tausend Schleiern uns hindurchar­beiten müssen , hatten dem Griechen, frei lächelnd an der Wiege gestanden.“ Költészet és művészet e népnél nem volt történetes szükség­lete a műveltebbek­ ’s jobbaknak, a költészet és művészet ná­­luk az élet kiegészítő része volt. Az erő, szépség és erény érzete nemcsak kevés választottnak nyomo­­rúan betanított, fejébe vert , hanem az egész nemzet tulajdona volt; e fenséges, magasztos istenszerű érzelem művészeti te­remtményeikben csak még tisztábban, félreismerhetlenebbül tükröződik vissza; a görögöknél tehát a művészet nem volt csu­pán fényűzési tárgy, hanem nélkülözhetlen életszükséglet, melly nélkül az életet nem is tudták gondolni. — Ott egy költőnek sem juthata eszébe, Jósikának idézetül fölhozott sorait ajkaira kibocsátani. Sőt ellenben : a költő mindig a néphez intézte lel­kesült költelmeit, és jaj Göröghon költőjének, kit a nép nem értett volna !.. Maga magát költőnek tarthatta volna ugyan, de a nép csak kigúnyolja, kineveti vala­mt,... mert ollyasmit kel­lett gondolnia ’s mondania, melly e nép művészet-sphaeráján egészen kívül esik; minthogy pedig e sphaera az általánosan szépet és igazat egész kiterjedésében , foglalá magába, minden­esetre valami nem igazat, nem szépet kelle gondolnia ’s szavakba öltöztetnie, hogy meg ne értetett legyen. A görög nép előtt csak a rút, az emberietlen vala érthetetlen.. . Mint megváltoztak az idők ? ! — Minő szétrongyolt, szag­gatott a mi életünk! Mennyi neme a műveltségnek, és e művelt­ségek mi sokszerü alakúak. A görögök magasztos humanismusa undorító pártcsaholássá fajult; a szép általános érzete kihalt; alig pislog a ,modern hellene­k­ — a francziák közt némi szikrája az általános keltemnek, de melly nekik annyi előnyt nyújt úgyszólván az egész emberiség fölött. Valamint vallási ál­­lodalmi és társalmi állásunk egészen más jön , úgy irodalmunk — úgy művészeteink is... Nálunk ezen legkevesbbé cso­dálkozhatni. Hol annyi és olly összeütköző a szabadalom — ott szellemi tekintetben is iszonyú távnak kell a többé é s kevesbbé müveltek közt tátongani. Hegyek­ és mélységeknek! ’S milly kevesen állnak e keskeny csúcsokon, és milly tömér­­deken senyvednek el ama piszkos, sötét völgymélyekben , mely­lyekben előítéletek , bősz őrültség, vak túlbecslése a legsilá­nyabb erőknek uralkodnak’s egymást kölcsönösen ostromolják?... Ki a hegyen áll, azt természetesebben kevesbbé értik, mint azt, ki mélyen alant a fenéken fetreng, és a szűk völgymedret vad lármájával könnyen betöltheti. Minél kevesb a műveltség az alant­­ságban , annál könnyebb a költőnek , ki magasb lépcsőre nem emelkedik, az alsóbb régiókban megértetni ! De ha a költő föl­emelkedik zugó szárnyain a költészetnek, nemcsak gyermeki érzelmet, rejtélyes hitet hord keblében — ha képleteit átható, taglaló értelem is ékíti... akkor teljes joggal nevez­heti kedélyét szentélynek, mellybe, ’s mellyhez föl a profanum vulgus lábai el nem juthatnak soha. Annak oka, miért tet­szik vagy nem tetszik nálunk némelly költő a tömegnek, teljességgel nem a magy­ars­ág­ban keresendő, hanem azon költő műveltségének nagyobb vagy kisebb álta­lánosságában. Egészen ellenkezőleg a classicus görög néppel, hol csak az tetszhetett, mi az egyetem­es nép kifejezése volt, jelenünk­ben csak az tetszik, mi nem hat túl valamelly osztály nagyobb vagy kisebb felfogás erejének szűk körén. Mint­hogy az elvontan szépet és jót legnehezebb, sőt előrejárt művel­tség nélkül épen nem lehet megérteni, innen sok nem­zetnél épen a legjobb költők a legnépszerűtle­­n­e­b­b­e­k. Annak oka, miért kedveltetik valamelly író, teljességgel nem nemzetiségében keresendő, hanem azon arányban , melly­­ben ő népének műveltségéhez áll. Ha e műveltség még nincs ki­fejlődve, ’s ha maga a költő sem áll magasb fokon, mint a nép nagy tömege , akkor őt e tömeg meg fogja érteni. . . Ha fölül­­ emelkedik e tömegen, akkor bámulni fogják ugyan őt, ha álta­lában érteni bizonyosan nem. Látjuk , hogy jelenkorunk egész ellenmondásban áll a régi korral, mellyben művészetek és tudo­mányok szabadon és nyiltan virágzanak; midőn mindenkinek szabad volt, annak édesen­ enyhitő gyümölcsét élvezni; midőn a biteljes nektárnak senki nem téve eléje a költőleg bepáczolt al­jasság mámorító, rágó mérgét. Ezen szakadás a nép és műve-

Next