Budapesti Hiradó, 1847. január-június (517-617. szám)
1847-06-03 / 602. szám
Ezen lapok minden héten négyszer, u. m. kedden, csütörtökön, pént. és vasárn.jelennek meg. Előfizetési ár félévre Budapesten házhoz-hordással 5 ft., borítékban 6 ft., postán borítékban 6 ft. ez. p. A hirdetmények minden apróbetűs hasábsoráért 5 (öt) ez. kr. fizettetik. Csütörtök 602. Junius 3. 1847. BUDAPESTI HÍRADÓ. Előfizethetni helyben kiadóhivatalban, hatvani atpozai Horváth-házban 483 ik szám alatt földszint, és minden királyi postahivatalnál . Az ausztriai birodalomba külföldre menendő példányok csak a bécsi császári postahivatalnál rendeltethetnek meg. Előfizetési figyelmeztetés. F. hónap végével,BUDAPESTI HÍRADÓ-nk 1947 kilső félévi folyama lejárván, ezennel második félévi (julius—decemberi) uj folyamára előfizetés nyittatik. Minthogy pedig legfensőbb rendelet folytán a nagy budai kir. üdv. kincstár által (1. Híradónk 592ik számát) olly hírlapokért, mellyek hetenkint kétszer küldetnek el, a postadij félévre 48 pgő krról 1 ft 12 krra , ollyanokért pedig, mellyek hetenkint kétszernél gyakrabban küldetnek szét, 2 pengő forintra emeltetett, ennélfogva kénytelenek vagyunk az eddigi szokott félévi postai előfizetési díjt, a legfensőbb rendelet értelmében, hetenkint kétszeri szétküldésnél 24 krral, 4szeri küldésnél pedig 1 ft 12 krral pengőben emelni. Szabad akaratoktól függ egyébiránt az. előfizetőknek lapjainkat olly helyekre is, hova eddig négyszer küldettek, csak kétszer járatni. Előfizethetni e szerint a bekövetkező 2dik félévre Budapesten házhozhordással boríték nélkül 5 pfttal, postán, hetenkint borítékban kétszer küldetve 6 ft 24 krral pgében, postán hetenkint borítékban négyszer küldetve 7 ft 12 krral pengőben. Jelentjük egyszersmind, hogy azon esetre, ha alázatos folyamodásunk, mellyet legfelsőbb helyre terjeszteni, lapunk és előfizetőink érdekében, szükségesnek ítéltünk, kegyes meghallgattatást nyer, később azt, mennyivel a 4szeri küldetésért most több fizettetnék , visszatéritendjük. Az előfizetés elfogadtatik Pesten hatvani-utczai 483ik számú Horváth-házban a kiadó-hivatalban és minden magyar- és erdélyországi kir. postahivataloknál. — Külföldre járatni kívánt példányok iránt a megrendelések csupáncsak a bécsi cs. kir. főposta-hivatal utján történhetnek. A B. P. Híradó szerkesztősége. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. Előléptetések. A szabad kereskedés elveinek újabb terjedése I. Megyék: Kiegészítő tudósítás Biharból. Budapesti hirharang. Iparegylet. Honleányok könyve iránt. A pest-váczi vasutvonalon f. évi máj. 2'ikétől 30-aig utazott személyek száma. Külföld. Nagybritannia. Francziaország. Szardínia. Görögország. Amerika. Hivatalos és magánhirdetések. IRODALOM és TUDOMÁNY. Kritikai szemle. B. Jósika Miklós legújabb működése: MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Az eszéki kerületi főpostai hivatalnál megüresült ellenőrségre Georgievich György, Péterváradján ellenőrködő postatiszt, a budai főpostahivatalnál megüresült három járulnokságra pedig Táborffy Lajos, Weidinger Károly és Röszer Móricz postahivatali gyakornokok alkalmaztattak. Frankenburg Adolf — magyar kir. udv. kamrai járulnok— bővebb értesítés szerint — a magyar kir. udv. kanczelláriánál magyar tolmácsi, egyszersmind sorjegyzői alkalmazást nyert. A nagy magy. k. udv. kamara a sopronyi harminczadhivatalnál megüresült harminczados segédi állomásra Krieghammer György pozsonyi harminczadhivatali járulnokot, ’s az ekét megüresült pozsonyi harminczadhivatali járulnokságra Sandhaus János farkasvölgyi harminczadhivatali írnokot alkalmazta. A szabad kereskedés elveinek újabb terjedése. I. Eszim alatt már értekeztünk egy párszor lapjaink hasábjain, de megszakadt fonalunk, mert, őszintén megvalljuk, a szabad kereskedés elvei elterjedése azon időben váratlanul maradt kl reményeinkhez képest, és kivált Francziaországban, hova e tekintetben szemeinket méltán irányoztuk, az érdekeltek hatalma oda birta a dolgot vinni, hogy ezen elvek a tudományos discussio teréről még a gyakorlat mezejére át nem vergődhettek. Az érintett érdekeltek hatalma azonban aligha birta volna a tudomány és civilisatio ezen újabb gyözedelmét hátráltatni és megakadályozni: ha közbe nem jöttek volna a szerencsétlen gabonaconjuncturák, mellyek, ámbár a britt szigetekben gyorsabb fejleményére szolgáltak az újabb státusgazdászati tannak, az ebeli törekvéseket a szárazföldön mégis visszalökték a régi slendriánba, mert a rövidlátó tömeg nézetét sanctionálták a rettegő kormányok , minthogy a gabonakivitel ellen fölbőszült tömegeket csak azzal vélték lecsilapithatni, ha azon tárgy kivitelénél szigorú tiltó rendszerhez folyamodnak, mellynek ugyanazon pillanatban szabad (!) bemenetelén üdvösségeket kerestek. (!!) Francziaország, melly többyire haladás vezéréül szeretné magát feltolni, e tekintetben szerencsében szerepet visz, és ezen szerep annyival inkább szerencsétlen, mivel általa sokan tévedésbe hozatnak, mert sokan mindig haladni vélnek, midőn a francziák példáját követik! Szerencsétlennek kell pedig ezen szerepet mondanunk, mert sehol sem vanak olly fontos okok az eddig követett kereskedelmi és státusgazdászati rendszer megváltoztatására, mint épen Francziaországban, hol a sociális viszonyok alapja annyira ingadozik és a boldogtalan hírességű „Babeuf“ kárhozatos tanja majd e majd ama formában ismét és ismét felmerül, sőt honnan ennek aggodalomteljes szülöttje — a „communismus“ — már sok civilizált ország minden zugába is becsempésztetett. Ha a magas védvám és ennek az illetők által tagadott, de kimaradhatlan mindenkori következménye — a tiltó rendszer — ezen sociális bajokat előidézte , ugyan mikép lehet ezen rendszer megtartása mellett azokat orvosolni? Ez annyit tenne, mint egy sebet meggyógyítani akarni, ha a tőr benne marad, vagy még naponkint mélyebben beleszáratik. Vagy talán abban kételkedik valaki, hogy azon sociális bajoknak nem a véd- és tiltórendszer az oka? Ezen kétséget bajos volna eloszlatni, mert Francziaországnak egész históriáját XIV. Lajos óta fel kellett hozni, de épen azért bajos is állításunkon kételkedni, mert ezt csak az képzelheti, ki előtt a mondott história tökéletesen ismeretlen, mit aligha valakiről feltehetni. Márpedig minden legrövidebb történeti sommázatból is világos, hogy, ha a franczia nép először feudális aristocratiájában látta köz-elenyésznének okát, az ennek helyébe nyert új kereskedelmi és ipari aristocratiával csak egyéneket cserélt fel egyénekkel, nem pedig nyomott boldogsággal, mert a földbirtok helyébe a bank, a hitel és az ipar lépett, és a munkások szintúgy kizsákmányoltatnak, mint előbb, csakhogy — mások által. Mint nálunk nem régen divatozott a „semmit rólunk nélkülünk,“ úgy divatozott Francziaországban: Tout par Industrie, tout pour erle! (Mindent az ipar által, és iparért!) és mindkét esetben a tömeg azt harsogtatván, azt gondolta: no most ő az úr! pedig a tömeg mindig csúffá lett. Különbség csak abban van, hogy nálunk hamar kihűlt a szeg a zsákból, de Francziaországban azon kitagozat fonalán a védés tiltórendszer egész tökéletességében fejlett ki, és a „ „Tout par l’industrie“ igazsága a legszebben beállott, úgy, hogy még könyerend is miatta Francziaország, hanem a „Tout pour esle“-nek nyoma csakugyan nincs, mert a munkás „industrie“ meztelenül jár és éhen hal, és az iparosok minden osztálya annyira elégületlen és elkeseredett, hogy minden alkalommal nyilt ellenség gyanánt készek a status ellen kikelni, azt nem is említvén, hogy sok nevezetes iparágak (mint a hajógyártás a vas rendkívüli, mesterséges megdrágítása miatt) épen a tiltórendszer következtében lebilincselvék. Mindennek véget csak a szabad kereskedés vethetne, és vetend is , abban bizonyosak vagyunk , de a haladás pályáján ellankadt Francziaország, úgy látszik, e tekintetben mások által fog megelőztetni. Azért szomorkodásunkra megakadt értekezésünkhöz új örömmel fogunk, minthogy a francziák pauzáió tespedések irányában a berlini és bécsi szabad kereskedés melletti mozgalmak, vigasztalnak bennünket és erősítnek nézetünkben, hogy a szabad kereskedés elvei folyvást mindinkább terjednek. Berlinben ugyanis nemcsak egy formális „Navigationsace“ behozatala, melly a kereskedés szabadsága ellen inditványoztatott, és melly által annak elvei legérzékenyebben sértettek volna, megbukott, úgy, hogy az egyesült országgyűlés ebbe nem is fog kerülni, hanem az egész adórendszer is olly reformoknak néz ebbe, mellyek mind a kereskedés szabadságának kedveznek és azt elősegitendik. Egyébiránt a szabad kereskedés érdekei közvetlen előmozdítására még egy „Freihandelsverein“ is alakult, mellyhez annál alaposabb reményeket szabad csatolni, mivel a Zollverein, ezen a szabad kereskedésnek kisebb mértékben, mint Irodalom és Tudomány. KRITIKAI SZEMLE. JÓSIKA MIKLÓS LEGÚJABB MŰKÖDÉSE. I. „Sokak előtt hihetlent mondandók; de a költő lelke ’s kedélye érteni fog engemet, mert a költő lelke magasból szállt alá; ’s mert a költő kedélye egy szentély, hová a profamim vulgus lábai be nem térnek soha.“ Jósika. ## Az élet ősforrása minden költészetnek. — A társalmi élet határozza meg nemcsak azt, mit teremt a költő — hanem azt is eléje szabja, mi kép teremtsen. Csak kevés nagy szellemnek adatott az erő : uralkodni az ellentétek és ellenmondásokkal tele élet benyomásain, egységet, öszhangot hozni annak műveibe. — Kiegyenlíteni az élet és költészet ellenmondásait , az ellentéteket dühös csatáik közepett megszüntetni — csak keveseknek sikerül. Az élet külbenyomásai többnyire szellemi kifolyásokba olvadnak föl — de sokat megtartanak az ősanyagból, annál többet, minél csekélyebb a szellem, mellynek égető ereje által a magában nyers és durva elemnek e felolvasztása történik... Nagy költőket csak a hozzájok hasonlók képesek felfogni! — Oily hypothesis ez, mellyet az ezredévü vén tapasztalás megdönthetien igazsággá bélyegze. Minél finomabban és szabadabban ki van művelve az élet, minél egyenletesb a tömeg műveltsége, annál nagyobbak, halhatlanabbak azon költők és bölcsészek, kik szellemkormányzókul a tömeg fölé emelkednek. így volt ez a görögöknél, kiknél a poesis élet, és az élet poesis volt. Nemcsak testi képzettségök szolgál eszményünkül plastica és festészetben, hanem szellemi műveik is mintákul szolgálnak, mellyek szerint dolgozni törekszünk, legalább kellene törekednünk. Jól mondja egy szellemdús író: „Die Grazien, zu deren Antlitz wir erst aus tausend Schleiern uns hindurcharbeiten müssen , hatten dem Griechen, frei lächelnd an der Wiege gestanden.“ Költészet és művészet e népnél nem volt történetes szükséglete a műveltebbek ’s jobbaknak, a költészet és művészet náluk az élet kiegészítő része volt. Az erő, szépség és erény érzete nemcsak kevés választottnak nyomorúan betanított, fejébe vert , hanem az egész nemzet tulajdona volt; e fenséges, magasztos istenszerű érzelem művészeti teremtményeikben csak még tisztábban, félreismerhetlenebbül tükröződik vissza; a görögöknél tehát a művészet nem volt csupán fényűzési tárgy, hanem nélkülözhetlen életszükséglet, melly nélkül az életet nem is tudták gondolni. — Ott egy költőnek sem juthata eszébe, Jósikának idézetül fölhozott sorait ajkaira kibocsátani. Sőt ellenben : a költő mindig a néphez intézte lelkesült költelmeit, és jaj Göröghon költőjének, kit a nép nem értett volna !.. Maga magát költőnek tarthatta volna ugyan, de a nép csak kigúnyolja, kineveti valamt,... mert ollyasmit kellett gondolnia ’s mondania, melly e nép művészet-sphaeráján egészen kívül esik; minthogy pedig e sphaera az általánosan szépet és igazat egész kiterjedésében , foglalá magába, mindenesetre valami nem igazat, nem szépet kelle gondolnia ’s szavakba öltöztetnie, hogy meg ne értetett legyen. A görög nép előtt csak a rút, az emberietlen vala érthetetlen.. . Mint megváltoztak az idők ? ! — Minő szétrongyolt, szaggatott a mi életünk! Mennyi neme a műveltségnek, és e műveltségek mi sokszerü alakúak. A görögök magasztos humanismusa undorító pártcsaholássá fajult; a szép általános érzete kihalt; alig pislog a ,modern hellenek — a francziák közt némi szikrája az általános keltemnek, de melly nekik annyi előnyt nyújt úgyszólván az egész emberiség fölött. Valamint vallási állodalmi és társalmi állásunk egészen más jön , úgy irodalmunk — úgy művészeteink is... Nálunk ezen legkevesbbé csodálkozhatni. Hol annyi és olly összeütköző a szabadalom — ott szellemi tekintetben is iszonyú távnak kell a többé é s kevesbbé müveltek közt tátongani. Hegyek és mélységeknek! ’S milly kevesen állnak e keskeny csúcsokon, és milly tömérdeken senyvednek el ama piszkos, sötét völgymélyekben , melylyekben előítéletek , bősz őrültség, vak túlbecslése a legsilányabb erőknek uralkodnak’s egymást kölcsönösen ostromolják?... Ki a hegyen áll, azt természetesebben kevesbbé értik, mint azt, ki mélyen alant a fenéken fetreng, és a szűk völgymedret vad lármájával könnyen betöltheti. Minél kevesb a műveltség az alantságban , annál könnyebb a költőnek , ki magasb lépcsőre nem emelkedik, az alsóbb régiókban megértetni ! De ha a költő fölemelkedik zugó szárnyain a költészetnek, nemcsak gyermeki érzelmet, rejtélyes hitet hord keblében — ha képleteit átható, taglaló értelem is ékíti... akkor teljes joggal nevezheti kedélyét szentélynek, mellybe, ’s mellyhez föl a profanum vulgus lábai el nem juthatnak soha. Annak oka, miért tetszik vagy nem tetszik nálunk némelly költő a tömegnek, teljességgel nem a magyarságban keresendő, hanem azon költő műveltségének nagyobb vagy kisebb általánosságában. Egészen ellenkezőleg a classicus görög néppel, hol csak az tetszhetett, mi az egyetemes nép kifejezése volt, jelenünkben csak az tetszik, mi nem hat túl valamelly osztály nagyobb vagy kisebb felfogás erejének szűk körén. Minthogy az elvontan szépet és jót legnehezebb, sőt előrejárt műveltség nélkül épen nem lehet megérteni, innen sok nemzetnél épen a legjobb költők a legnépszerűtlenebbek. Annak oka, miért kedveltetik valamelly író, teljességgel nem nemzetiségében keresendő, hanem azon arányban , mellyben ő népének műveltségéhez áll. Ha e műveltség még nincs kifejlődve, ’s ha maga a költő sem áll magasb fokon, mint a nép nagy tömege , akkor őt e tömeg meg fogja érteni. . . Ha fölül emelkedik e tömegen, akkor bámulni fogják ugyan őt, ha általában érteni bizonyosan nem. Látjuk , hogy jelenkorunk egész ellenmondásban áll a régi korral, mellyben művészetek és tudományok szabadon és nyiltan virágzanak; midőn mindenkinek szabad volt, annak édesen enyhitő gyümölcsét élvezni; midőn a biteljes nektárnak senki nem téve eléje a költőleg bepáczolt aljasság mámorító, rágó mérgét. Ezen szakadás a nép és műve-