Budapesti Hiradó, 1847. július-december (618-722. szám)

1847-09-19 / 664. szám

Ezen l­apok minden héten négyszer, n. m. Kedden, csütör­tökön, pént. és vasárn. jelennek meg. Előfizetést ár félévre Buda­pesten házhoz-ajánlássa! 5 ft., Postán borítékban heten­ként kétszer küldve 6 ft 24 kr, négyszer kü­ldie pedig 7 ft 12 kr pp. A hirdetmények min­den négyszer hasábozott apró­­betűs soráért vagy ennek helye­ Vasárnap 604. September 19. 1847. - ért 5 ez. kr. a kettős hasába sorért pedig 10 p. kr. fizettetik. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban, hatvani ut­ázal Horváth-házban 583ik szám alatt­ földszint, és minden királyi postahivatalnál. — Az a­u­s­z­t­r­i­a­i birodalomba­n külföldre menendő példányok csak a bécsi császári posta­hivatalnál rendeltethetnek meg. A B. P. HÍRADÓ I. évi october-decemberi évnegyedes folyamára előfizethetni helyben 2 ft 48 kral, postán 4szeri küldéssel 4 ft 6 kr, 2szeri küldéssel pedig 3 ft 42 krjával pengőben. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Kinevezések. A ki­rályi helytartó körútja (fogadtatása Debreczenben Biharban.) Az euró­pai gabonaerisis, és az eszmék általa előidézett uj fordulata I. — Czá­­folat Biharból (vége.) Budapesti hírharang. Halálozások. A magyar or­vosok és természetvizsgálók Vill. nagygyűlése Sopronyban (folytatás.) Külföld. Nagybritannia- Francziaország Spanyolország. Portugália. Schweicz. Poroszország. Törökország. Amerika. Hivatalos és magán­hirdetések. MAGYAR­ HIZÁ­n­ és ERDÉLY. Ő cs. kir. ap. Fölsége a zágrábi székes káptalanban a köv. kanono­kokat, u. m. Bierling Jánost éneklő kanonokká, Haramusztek Józsefet császmai préposttá, M­i­h­á­c­s Mihályt székesegyházi, V­u­k­a­­novich Antalt dubtezi, Hochreitner Zsidort kamarczi, Vuko­­vich Mátét goriczi, Vukassevich Antalt kemleki, Kelemen Mihályt vaskai, Krály Jánost császmai, P­ende­­­in Imrét urboczi, és Rochich Ignáczot turopolyai főesperesekké; végre Martinche­­vich Ignácz nedeliczi plébánost, Sypták Pál belleczi plébánost és Moyses István bölcsészettanítót a zágrábi káptalan kanononivá kine­vezni legkegyelm. méltóztatott. A KIRÁLYI HELYTARTÓ KÖRÚTJA. (Debreczen­­b 51.) Van egy neme a hódoló tiszteletnek, melly külfény csillogásaiban is ugyan, de mégis nem annyira azokban, mint inkább a legbensőbb örömtől dagadó kebel őszinte ör­vendezéseiben mutatkozik. E nemével a tiszteletnek fogadá szab. kir. Debreczen városa, királyi helytartó István főher­­czeg ö fenségét, midőn határai felé sept. 11 kén mindnyá­junktól epedve vártan, közeledék. — A Vámospércs felöl ér­kező magas vendéget, a város határában a helybeli polgár­­mester elnöklete alatt előre kimenő díszes küldöttség fogadá, mellynek is, és az önkéntes vállalkozókból először ez alka­lomra kiállított, ’s jól begyakorolt csinos egyenruhás polgári lovasságnak kíséretében, délután 4 óra tájban, a talpon álló városi 50 ezerből álló néptömegnek, ’s a vidékről mindenfe­lől besereglett nagy sokaságnak riadozó éljenei közben, a szent-anna és czegléd-utczákon készített diadalkapukon ke­resztül ő fensége megérkezvén, a városház felékesitett ter­meiben megszállott. Alant a városháznál, a város főbírája, fel­­kertekor pedig termei ajtajánál, csinos növendék leánysereg ü­dvözlék ő fenségét. — Majd alig pihenvén kissé magát úti fáradalmaiból ki, előbb ugyan a helybeli városi öszves ha­tóságnak , majd Szabolcsmegyének, a Hajdúkerületnek, ’s a helybeli helvét­ hitvallásu prédikátori, ’s főiskolai oktatói kart magához vevő helv. hitv. tiszántúli egyházkerületnek, a helybeli plébániának, a kerületi táblának ’s váltótörvény­széknek üdvözlő hódolatait fogadá el ő fensége, mindenik testületnek ékesen csengő éles hangján, örömre ragadó sa­játságos kedves magyar szónoklattal, nyilvánítván kegyes hajlandóságát. —Est-ebéd következett erre 7 órakor, melly­­nél ő fensége magas jelenlétében, vidékiekből ’s helybeliek­ből álló válogatott vendég-koszorú élvezé a magyar szíves­séggel fűszerezett gazdag lakomát. Most jövének a felséges csász. kir. házra, közelebbről pedig a fenséges vendégre irányzott pohárköszöntések, mellyek bár mind kikeresett szónoklatot tanul­tának is, közöttök m. a. minden jelenle­vők osztatlan véleménye szerint legünnepeltebb az volt, mellyet a tiszántúli helv. hitv. egyházkerület nevében, ez egyházkerület dicső főgondnoka, aagit Vay Miklós ö ke­­gyelmessége szavalt el. — Est-ebéd után ő fensége a dísze­sen kivilágított utczákat szemlélé meg, ’s derült arczvoná­­saiból olvasni lehetett a menetet sűrű tömegekben környező tősgyökeres magyar nép ártatlan örömén való magas tetszé­sét.— Másnap reggel sept. 12-én a kath. egyházban tartott szent miseáldozat után, ő fensége magas kíséretében, a helvéthitvallásnak helybeli fötanodája épületét látogatá, ’s az itteni könyvtár ritkaságait szemlélé meg, ittlétének örök emlékezetére fenséges nevét a főiskolai könyvtárban lévő vendégkönyvbe is beírni kegyeskedvén. Megszemlélé to­vábbá a főiskolai museumot ’s növénykertet, mindenütt a látottakkal­ magas megelégedését nyilvánítván; majd a ref. nagy templomban is időzött egy kevéssé 's utoljára a helyben levő császári királyi salétrom-intézeteket látogatá meg , mindenütt és mindenhova, a roppant néptömeg har­sány éljeneitől kisértetve. — Végre Sept. 12én d.e. 10 óra tájban, kísértetve a város határáig a polgári lovasság és számtalan kocsin ’s szekeren utána menő díszes sokaság ál­tal— elvált tőlünk a fenséges vendég, útját N.-Várad felé vevén, ’s mi a fenséges k. helytartót , azon óhajtásunk köz­ben bocsátók további körútjára, hogy öt, mint az öszves magyar nemzet osztatlan hódolatának magas tárgyát, öt — kinek messzire terjedendő életéhez e nemzet, olly édes örömest köti szebb jövendőjének gazdag reményeit — ragyogó pályáján, boldogítva áldja meg e haza nemtője. — Utóirat. — Ma azaz September 14én estve ő fensé­gének a királyi helytartónak harminczadik évi születési ünnepén, a városháza és annak környékében és a főutczán levő házak, ismét kivilágitatának ; ’s a népnek, ünnepélyes zene és taraczkdurrogások hirdetek a jeles napnak emléke­zetét. — 7. (Biharból. V.- Olaszi, sept. 12.) Olly elragadtatás, annyi lelkesedés, miilyennek e napon tanúi valának, nem kö­zönséges dolog.­­S egy kis históriai visszaemlékezést is megér­demel annyival inkább, minthogy a jelenkor boldogsága — egy nagy ember szerint - csak úgy lehet tartós és fájdalmas következések nélküli, ha a múltak tanulságos ismeretén alapul. „Mint egyes emberek életének van kezdete, folyama és vége , úgy a népek életének is. A kezdetét egyesült erő vagy véletlen eset, folyamát ezer változás szüli, ’s végét legtöbbnyire nemzeti meghasonlás szokta kisérni a „honte­metőbe.“ Midőn őseink Európában megtelepedének, e kis világot majd hanyatlóbb, majd virágzóbb nemzetek lakók körül. ’S ha most széttekintünk, ott, hol mind­ezek egykor valának, vagy épen semmit, vagy csak sziv-é s lélekszo­­moritó omladékokat látunk. (Leroskadt Dzenghakhán óriási mongol birodalma, a szentvidékü Göröghon romjain épült ozmán hatalom rostwidó félben áll: az exarchátusok, olygar­­chiák és foeudalismus örök létre törekvő intézetei a világ­­história elfutó árnyékivá lőnek. Hát a nemes lovagok hazája, szép Lengyelország hol van? Ez sincs többé!......... És mi élünk. Igen! Ámde senki sem fejthetné meg közölünk, ezen életet a költők arany álmai boldog megvalósulásának, vagy a gondviselés érdemünk feletti kegyelmének tulajdonítsuk-e inkább? A költők arany álmai minket nem érdekelhetnek;— minket, kik századokon keresztül, mint rosz testvérek egy­mást sohasem szeretünk. Szeretetlenségünk gyászos poesise túlszárnyalja dicsőségünket, melly hogy még főponton nem állhatott, abból kitetszik, mert­ nagyszerű emlékeket nem hagya maga után. Azon néhány romdarabot, melly még itt vagy amott a vércsék és denevérek éji tanyájául fenáll, nem mondhatni józanul nemzeti nagyságnak. Semmi sem mutatja nagyobb élénkséggel egykori pártokra oszlott kisszerü­­ségünket, mint épen e romok és düledékek. Minket tehát a jövendő érdekelhet csak egész valójával, most kivált, midőn egy halhatlan atyának lánglelkü fia a köz­­birodalom és szeretet szárnyain közeledik határaink felé ama legnemesb királyi házból, melly ezer vihar és sze­rencsétlenség közepett is megotalmazá Magyarország szent koronáját! „Ennek karjába vezérlett bennünket a sors, az isteni végzés!“ mondá Széchenyi. És a nagy gróf szavait számtalan hű kebel örök hálával zengi vissza a felséges ausztriai ház iránt, mellynek háromszázados jósága é s igaz­­ságszeretete egy statusférfiu véleménye által nem megbántva, hanem magasan dicsőítve van. Mert ki nemzeti jellemünket történetileg ismeri, az is látja, hogy a magyar búban öröm­ben , harczban békében, mindig szerette királyait, szerette egész az önfeláldozásig. Csoda-e, ha most reményei meg­valósulásának boldog pillanatában leirhatlan lelkesedéssel ’s bizodalommal hódol azok egyik legközelebbi vérének is, ki azonfelül az ország legnépszerűbb ’s legjobban szeretett fér­­fia ? Ez a „vitám et sanguinem“ fogadása után apáinknak csak hálás kötelesség-érzetből eredett következés. Ő fensége megyénk határa szélét, hová Debreczenből jőve , az ott rá­várakozó másodalispán által üdvözöltetett,­­s miután a hó­dolatteljes üdvhangokra honszerető lelkének ama kitűnő éberségével válaszolt volna, melly hazánk életviszonyait a legtávolabb czélokig átkarolja, a mindinkább növekedő lo­vagok ’s bandérium kíséretében, az útba eső községek leg­forróbb hálálkodásai mellett belépő székvárosunk határára. ’S innen pedig elfogadván először V.­Olaszi, azután Nagy­várad városainak, ’s végre az izraeliták közönségének tisz­telgéseit , délutáni négy és öt óra közt csakugyan megérke­zett ő fensége ’s a b. Patachich építette nagyszerű püspöki residentiában megszállott. A rá várakozó hálás nép sokasága tömérdek volt. Óriási megyénk valamennyi vidékéről, mintha egy általános örömbucsú napja lett volna, mellyen minden­kinek örvendnie kell, betódult a lakosság ’s a székváros északi határát, mellyen ő fensége vala eljövendő, megszám­­lálhatlan tömegben elárasztó. ’S midőn ő fensége közeledtét észrevevé, a legkisebb hit vagy mozdulat­ tapasztalására, örömben, lelkesedésben határtalan volt. Nevelé e rendkívüli látványt még inkább azon kedves tünemény , hogy Erdély testvérhazánk fényes küldöttsége is megyénk székvárosában teendi hódolatát ő fenségének.. ’S most a megyei küldöttség vala szerencsés ő fensége elibe juthatni. A szónok főispáni helytartó volt, kinek értelem ’s érzelemdús szónoklatára ő fensége kegyes válasza következett. A nemes bátorsággal párosult férfias hang, a magas lelki erő ’s mély belátás, a valódi honszeretet legmelegebb kifakadása, a szeretetreméltó magyarság ’s őszinteség, mellyek ő fensége nyilatkozatában tündöklenek, olly elragadtatást ’s lelkesedést idéztek elő, melly szűnni nem akart ’s melly leirhatlan. Mindenki elér­­zékenyült örömében, ’s a jelenet rend kívülisége némákká tevék ajkait. Ezután az erdélyországi említettem küldöttség, melly fényben , pompában , derékségben igen meglepő volt, álla ő fensége előtt. Majd nem sokára az ebédhez nyíltak meg a püspök ur teremei. ’S mi ismét boldogok valónk ő fensége ajkairól magyar édes hangon hallani a jelen­­lenlevő tekintélyek éljeneztetését. Már estve lévén, ő fensége számtalan öröm és éljenkiáltozások közt kegyeskedett meg­nézni a tiszteletére adatott jeles tűzijátékot és a kivilágított székváros főbb pontjait, mellyek közt legérdekesb jelenetek valának : az administrator lakja, V -Olaszi ’s N.-Várad vá­rosok házai, az izraeliták imaháza ’stb. Másnap ő fensége újra lovagok ’s bandérium kíséretében reggeli 7 óra tájban elhagyó városunkat ’s miután a határszélen az elválás helyén az első alispán által legutolszor üdvözöltetett volna, megyén­ket is. Ámde az általa elragadtatott sokaság lelkében még most is hangzanak ,s hangzani fognak örökké ő fenségének ama feledhetlen szavai, hogy hozzánk jőve csak haza jönni monda magát, mert igy bizonyára mint legnagyobb jólte­­vőnk őrködni ’s virasztani is fog hazánk boldogsága és sza­badsága felett! B. Gy. (Rövid közlés.­) Sept. 1­3 án reggeli 7 óra után bande­­riális kiséret mellett N.-Váradról kiindulván ő fensége, Nagy- Zarándon Biharmegye küldöttsége búcsúszónoklatát hallgatta ki, ’s Aradmegye üdvözletét fogadta el. Kis-Jenőre — saját uradalmának főhelyén — megebédelvén, különféle bandé­rium ’s egy, mintegy 20 tagból álló úri lovasság kíséretében, a polgárkatonaság sorai közt, délutáni 6 órakor fényes be­menetelét tartotta Arad városába, ’s megszállván özvegy gr. Forrayné házában, rövid pihenés után Arad megye rendeit és sz. kir. Arad városa küldöttségeit fogadta. A tisztelgés után a fényesen kivilágított város utczáit és a város ligetében ren­dezett népünnepélyt szemlélte meg. — Sept. 14-én, mint születése napján, reggeli 9 órakor a piacz közepén álló sz. háromság szobránál tábori misét hallgatván, Békés, Csanád­­megyék, a katonai tisztikar és a kath. clerus tisztelgéseit fo­gadta ő fensége. A tisztelgések után a megye erdei által a „fehér kereszt“ czimü vendéglőben mintegy 300 személyre rendezett ebédet tekinté meg, maga özvegy gr. Forrayné ö­nigánál ebédelvén néhánynak társaságában. Ebéd után ő fensége a vár erősségét tekinté meg, a honnani visszajötté­­vel a polgári őrség által rövid szónoklat mellett, fáklyás ze­nével tiszteltetett meg. Esteli 9 órakor a megye erdei által a székházban rendezett tánczestélyt magas jelenlétével sze­­rencsésitette. — Sept. 15-én Aradmegye rendei és Arad városa búcsút vevén, reggeli 9 órakor Arad városából ki­indult, ’s fogadván a temesmegyei határszélen e megye ha­társzéli küldöttsége üdvözletét, útközben pedig Vinga város tanácsa tisztelgését, a megyebeli németajkú jobbágyok elő­­lovaglása ’s egy, mintegy 20 főből álló úri lovasság, külön­féle úri és polgári bandériumok ’s a város határszéli küldött­sége kíséretében, délutáni 2 órakor fényes bemenetelét tar­totta Temesvárra. Itt megszállván Lonovics J. megyei püs­pök ö­nmaga lakában, Temesvár városa, Temes, Krassó, Torontálmegyék, a róm. kath. iskolai kar, a gör. nem egye­sült papság és a katonai tisztikar tisztelgéseit fogadta. A tisztelgések után ö­nmaagának mintegy 200 személyre terített asztalához ült. Ebéd után megszemlélvén a csinosan kivilá­gított város utczáit, főisp. helytartó báró Ambrózy Lajos ő maga teremeiben rendezett tánczestélyt tisztelte meg magas jelenlétével. Az európai gabonaerisis és az eszmék ál­tala előidézett uj fordulata. I. A politikusok sokáig mesterkéltek, az ellenzékiek írtak, terveztek, szónokoltak , a conservativek óvakodtak, a bölcsek gáncsoltak , a publi­cisták okoskodtak, a gazdagok uralkodtak, a szegények nyögtek, a türelmesek sóhajtottak, a szenvedélyesek fellá­zadtak , a jámborok reménylettek, a hitetlenek kétségbe es­tek, — és a zavarnak vége hossza nem volt e földi nyilvános és magán életben, mellynek végtelen és megmásíthatlan sa­­nyaruságait a tizennyolczadik század szomorú emlékezetű vége felé , egy általános vérözön által vélték megszüntet­hetni! Azonban a példátlan iszonyatosságu vérontás és Euró­pának szellemi és politikailag fenekestéli felforgatása mit sem használt a népek azon általános jóllétének előmozdítására, mellynek kedvéért a régi rendet feláldozták. A gazdagok is­mét gazdagok maradtak és a kormány rudjához állottak, a szegények pedig szaporodtak, terhük nőtten nőtt, és a leg­serényebb munka után sem élhettek. Ennek daczára a kor­mányok zavarodásai is mindinkább növekedtek, sőt egy hal­latlan hosszú béke idejében annyira kiapadtak a státusok kincsforrásai , hogy a legkétségesb eszközökhez valának nyúlni kénytelenek, mellyek a legnépszerűbb nevek és ürü­gyek alatt a nemzetek vagyonára nézve nemcsak károsak, de vészthozók valának; azon bilincseken pedig, mellyekkel boldogtalan emlékezetű statusgazdák a XVIII. században a nemzetek életmozgásait lenyűgözték , a productív erők fej­lődését korlátozták, szellemi és anyagi gyarapodásukat el­­fojtották vagy legalább késleltették, nem hogy tágítottak volna , hanem azokat, és pedig általánosan mindenütt szo­rosabbra húzták annyira, hogy végre az industrializ­­m­u­s, ezen arany vagy gyapotbálványa a vén Európának, meg Pauperismus és a Communismus, (e kettő amaz elsőnek természetes két szülötte) fejekre nőttek ugyan, hanem azért még sem tanították meg őket, hogy rész után járnak. Azért e rákfenében szenvedő statusok socialis bajain se­gítve nem is jön! mert azok valódi okát kitalálni vagy nem értették vagy nem akarták , annyira , hogy voltak, sőt — in­­credibile dictu! — vannak, kik magokat stalusgazdáknak mondják, és kik nem iszonyodnak azon okokat, mellyek az illy bajokat szülték, még ma is ott behozni akarni, hol eddig még nem is léteztek!! Illy szomorú helyzetben nyomorogtak mind­azon státu­sok , hol az emberi­ nem és az országok üdvét az ipar ma-

Next