Budapesti Hiradó, 1848. január-június (723-875. szám)

1848-05-23 / 843. szám

490 sem boldog, ha beteg,­­ sőt az óriási erővel bíró ember is csak állatként tengődik, ha tudománya nincs.“ A honvédelemre minél erősb, az idő s az élet minden viszontagságaival megbarátkozott, bátor szívü, legkivált n­őtelen férfiak (kik övéik után kevésbet aggódnak) legalkalmatosbbak: kikben, ha még vagyonosak is, a való honszeretettel párosult dicsvágy testi erejüket felül­múlja , az erkölcsi erőt pedig férfias kitűrés biztosítja. Mi legyen a hon anyagi erejére szükséges ? annak részletes vitatásába nem bocsátkozom. Mindenki tudja, miszerint csak ép s izmos emberfaj termett inkább folyto­nos dologra, s jól termett marha, szabályos testű s tar­tós lófaj , erőművek, vizek, fegyver, pénz, pénz s pénz, (a hadviselésnek főkellékei) s az ipar mozdítják elé a hon gazdagságát s öszvesen feltételezik a nemzet nagyságát, mire különösen az akarat s tudomány is határozó eszközül szolgál, melly gyakorlaton kivül a harczfinak testi s er­kölcsi erejét is kimondhatlanul növelvén, mint egész életerejének próbaköve leginkább a küzdtéren nyilvánul. Hogy tehát újjá született nemzetünk jövendőre is bár melly ellenséggel szembeszállhasson, nem kellene késni, sőt hova hamarább egy katona fő-képezdét is, — ott áll már a roppant Ludoviceum —életbeléptetni, s ebben 12 —16 évekig alkalmatos legalább 300 ifjat s pe­dig a gyengébbeket az elemiekben, az idősbbeket a leg­­szükségesb hadtudományokban s rendszeres lovaglásban kiműveltetni. Nem figyelvén az ó világi politikai színezetre, mert hiszen már lejárt a capacitatio ideje, oktatóknak nemcsak kedvencz, népszerű, hanem való, szakértő egyéneket ki­szemelni. Pesten egy nemzeti lovag­iskolát magánosok használ­­hatására is. (s most a lópályázásból két évtized óta ígért tenyésztő nagy eredmény­ hol vagy ?) Továbbá, egy anya lótenyésztő intézettel néhány fiók s tartalék mén osztályokat többnyire róna hazánk védel­mére alkalmatos, minél nagyobb számú lovasságnak el­­láthatására felállítni kellene; szigorú büntetés alatt pedig egy ideig minden­­tól fogva egész 10 évesnek ismert ló­nak az országbeli kivitelét eltiltani szükséges lenne. Már mi a honvédelem értelmi erejét illeti, ezt csak a különféle tantárgyakat magában foglaló hadtudomány teszi dönthetlenné, tekintélyt ad a nemzetnek, s biztosítja életerejét; mire azonban, s különösen az állandó hadsere­get is előkészitni kell. Míg a hadi értelem a nemzet átalános értelmében nem fogamzik meg, a tudományokat népszerűleg előadni, a külföldi hadtani könyveket lefordítva, olcsókká tenni, hogy mindenki megszerezhesse, é­s a hadi literaturát gyámolitni kellene; minek fontossága s terjedelme való­ban tárgy-avatott tagokból álló külön academiát igé­nyelne, s most talpra rendes s levelező tudós se­reg hadtani segéd könyvekkel! Az ország rendőri szolgálatára egy, csupán toborzás útján több ezer önkénytesekből összeállítandó sereget ha­ladéktalanul lábra állítni czélszerű lenne. Mindezeken kívül a kül­megrohanások pillanat­ meg­torlására 20—30 éves férfiakból koczka által egy 150 ezer főnyi állandó sereget szerkeszteni kellene, mellynek (minden, talán 2 évben felváltva) */3da az ország határ­vonalán s különféle helyőri szolgálatra,­­ l/3 a közmun­kákra, utak csinálására, fentartására, folyók szabályozá­sára alkalmazva, l/3 pedig szülőhelyére mezei munka vé­gett szabadsággal bocsátva, legkivált a két utolsó osz­tálybelit, évenkint ősszel, a legközelebb összevo­nandó őrseregnek, vagy hol könnyebb, az fő rendű ál­landó sereg nagyobb testületével fegyver gyakorlásokban használni kellene, mellyből 10 évi rendes hadszolgálat után a legkitűnőbb nemzetőrseregi vezér s főtisztek vál­nának. — Illy módon s e végre részletesen még kidolgozandó terv szerint két testvér hazánknak kevés költséggel nagy tekintetű harczias szellemű, betanult, s honvédelemre ügyes hadserege leendene , melly a nemzeti őrsereggel egyesülve bármelly óriási haderővel megküzdendhet; legki­vált, ha minden alkotó részeivel okszerüleg ellátva leend. A különféle szak­i tanintézeteken, u. m. hadmérnöki, árkász, várépítő, aknász, hidverő, pattantyús, bombász s tüzér testületeken kivül álgyúöntő, fegyver, puskapor gyá­rakat alakitni, élelmi s gazdaságos ruhatárakat felállítni, pontos táj­ismertető rajzokat készítetni,az állandó katonaság számára szigorú hadszabályokat, a nemzetőrsereg részére pedig fegyelmi, s bizonyos esetekbeni becsületi itélőszé­­keket alkotni — roppant nagyszerű teendők! — S végre Vezérek s főtiszteknek hadedzett egyéneket, nem pe­dig csak egy töredék kedvenczeit kellene megválasztani. Honfiak! ezentúl tehát mindenkinek már kiskorától kezdve a hadéletre elkészülni, s minden, talán lángesze mellett is szünetlen munkássághoz szokva nemes önmeg­tagadással is a terhes hadszolgálatra magát alkalmatossá tenni szükséges. Csak eként leend nemzetünk, haderénye­ket szerezve, leggyőzhetlen, — különben veszve a csata, oda a kedves szép haza! Hitem tartja tehát, miszerint egy szilárd jellemű, ügy­szerető, szaktudós s hadtanilag mindenkép kiképezett s csataedzett férfiakból összeálló hadügyérség a fenteb­biekre főgondját egyelőre forditandván , legbölcsebben intézkedend: ti pedig kedves polgártársak! a honjaváért kérlek, bíráljátok meg pártatlan indulattal e sorokat — kérlek a hon szent nevében! tiszteljük törvényein­ket, bizzunk főnökeinkbe, engedelmeskedjünk , tartsuk szemeink előtt honunk kétes állapotját, s egyesül­jünk!!! Az lilliki nd­ű­zcfi-gyülés Hatvan év múlt el , mióta a franczia országos­ rendek a versaillesi palotában összegyűltek. Vannak emberek, van különösen e hazában egy ember, ki visszaidézheti emlékébe nem csupán ama jelenetet, hanem azon nap be­nyomásait is. Ezen ember rendkívüli viszontagságai át­szövődtek ezen egész hosszú időközön. Fülöp Lajos sok éleslátása szemlélődök gondolataiban az 1789iki május Astyanaxa vala , mint most az 1848iki május Priamusa. Soha a világon 60 év olly nagy eseményeket s annyi vál­tozást nem foglalt magában. Négy hatalmas, tehetségeik, népszerűségük és segédeszközeikre nézve a középszerűség felett álló monarcha fosztatott meg ez időszak alatt trón­jától. A nemzetnek a királyságtóli idegensége háromszo­ros áldozattal bizonyíttatott meg. E hatvan év alatt Frank­hon a kormányzat minden formáival kísérletet tett, a közjólléti­ bizottmánytól fogva a legitimitás restaurátiójáig, a köztársaságtól fogva a császárságig. Egész Európát el­árasztotta fegyvereivel s ismét visszatért medreibe, a for­radalom szünetlen s lankadatlan munkált belsejében ezen egész időköz alatt. A rang, kiváltság s territoriális ha­talom minden töredékét porrá zúzta. E tekintetben ezen időszak megmérhetlen. S­ime Frankhion újra összegyűlt előlkezdeni az 1789iki évben próbált, de elrontott művet. Sohasem volt nagyobb merészség, mint az, melly e félel­mes kísérlet ismétlését javalta. A nemesi, papi s polgári rend ama 12 száz küldöttel, hosszú korszak után, elavult formák közt jöttek össze , hogy új alkotmányt készítse­nek. A kimenet túlhaladta a legfélénkebbek aggodalmát, a legbátrabbak reményeit, de a czél Frankhon újjászülése volt. Tévedés, zavar, anarchia, a köz s magán szeren­csétlenségek legborzasztóbb összecsoportulása látszottak a tervre s készítőire kárhoztató ítéletet mondani. Az első frank forradalom minden társadalmi iszonyatok előképe gyanánt áll, mellyeket a világ valaha szenvedett, s a végeredmény az, hogy 60 év után mindent félre kell vetni, s új alapokon uj épületet kezdeni. Az országos rendeket egy monarcha hívta össze; a nemzeti­ gyűlést a nép küldte Parisba. Akkor a nemesség s papság fele részt tett, s azt lehete reményleni, hogy a sulyegyént fen­­tartja a polgári rend progressivebb küldöttei irányában. A megnyitó gyűlésben a papság s nemesség a király ol­dala mellett állott, s a polgárság előttök alantabb helyen, hogy mintegy a fensőbb osztályok iránti kötelességére emlékeztessék. E gyűlés után két hónapi dühös küzdelem következett, egyfelől makacs elhatárzottság, másfelől gyermekes gyöngeség közt, s két hónap után nemesség, papság, polgárság a nemzeti gyűlésbe olvadott. Nyolcz rövid hét elég volt annyi királyi házak ivadékait meghaj­tani , és püspököket, nemeseket, polgárokat egy demo­­craticus öszveség egységébe foglalni. S még ez, lehet mondani, leglassabb s legmeggondoltabb menetele volt a gyűlésnek. Junius utósó napjától fogva, Frankhon köz­vetlen egy nagy gyülekezet szavazataitól függve, sebes futással rohant. De a mostani crisis és gyűlés — ha ha­sonlatosságot keresünk — inkább julius 30ikához (1830) mint az első forradalmi május 4ikéhez hasonlit. — Azon merészségben, melly késztette az id. kormányt, megvetni a párhuzam félelmes előjeleit, s újra azon ösvényre lépni, melly már romlásra vezetett, szeretnők annak zálogát látni, hogy figyelmezni fog az apák által hagyott intésekre. — Valakinek kell teljhatalommal bírni Frankhonban, s e teljhatalomnak kell végrehajtójának lenni. A népnél van a teljhatalom. Igaz. E teljhatalmat 900 ember kezébe adta. Mi nem akarjuk e testület hatalmát nagyitni. E gyűlés tiszte alkotmányt készitni, s időközileg Frankhont demo­­cratikus alapon kormányozni. E kormánynak, ha el akarja kerülni azon örvényt, melly megelőzőjét elnyelte, nem szabad félni, habozni, remegni. De mitől is félne a nem­zeti­ gyűlés saját félénkségén kivül. Nem áll vele szem­közt az ingatag Lajos, a czélszövő Maria-Antonia , nem az összeesküdt s kibujdosott nemesség, nem az elkesere­dett hierarchia. Nem fenyegeti sem idegen beütés, sem a föllázadt Vendée. Egész Francziaország előtte és alatta áll. Sem a hatalom erős védfalai, sem a fensőbb kaszták megszokott fénye, sem más akadályok nem vonják félre figyelmét, s nem gátolják belátása szabad gyakorlatát. Ha vannak o­lyanok, kik Frankhont puszta intésükkel, az erősebb vagy is inkább nagyravágyóbb törvényével akar­ják kormányozni, a legközelebbi választások eredménye nyilvánította, hogy ez csak csekély kisebbség. Azért a nemzeti­ gyűlés félelem nélkül vessen meg minden hely­beli dictaturát, mint a franczia nép megsértését. Lehe­tetlen föl nem ingerülni, midőn egy másik Phaetont lá­tunk újra azon szekérbe ülni, honnan megelőzője lehul­lott. — A megnyitási ünnepély nagyszerű, komoly és csendes volt. De lehetetlen volt remegést nem érteni, midőn a törvényhozás félbeszakasztja vitatkozásait, hogy egy fegyveres nép előtt megjelenjen , azonba hisszük, e félelmes elősejtésünk nem fog igazoltatni *). *) De már igazoltatott! (Lásd francziaországi tudósitásun­­kat.) — Szerk. Illrfitzer. — Némelly pesti lapokban azt olvasók, hogy Pozsony­ban a német zászló tűzetett ki. Ezt a legbotorabb gya­­nusításnak kell nyilatkoztatnunk, és el merjük mondani Pozsonyról, hogy, bár határszéli helyzeténél fogva nem olly túlmértékben fogékony a nemzeti elemre, de azért magyarnak akar tekintetni és bizonyosan legkevésbé gon­dolt arra, hogy német zászlót tűzzön ki; illyesmit Po­zsonyról, már csak azon békés szelleménél fogva sem lehet feltenni, mellynél fogva e város még mindig olly csendes, lakossága olly dicséretes józan viseletű, hogy — ha a hús­véti em­beriséglealázó események olly kiáltólag be nem szennyezik — tükörül lehetett volna felmutatni a haza népségének zavargós napjainkbani példás viseletét. A pesti lapok e költeményéből láthatni, hogy most a tudósí­tások nagyobb része vagy épen alaptalan, vagy olly el­ferdítve s nagyítva adatik elő, hogy az ember, bármit ol­vas vagy hall, kénytelen benne kétkedni. *) — A derék dévényiek, mint halljuk, igen szépen bán­tak a náluk volt izgatóval; kihallgatták egész áhítattal, és mikor elvégzé lázitó beszédét, leszállították a tribunról egész Hiedelemmel, megkötözték s bekísérték a megye házába. Sem nem ütötték, sem meggyilkolni nem akarták, mint Zágrábban sat. szokott történni. Ez izgató „krobat,“ (horvát) volt — mint az idevalók magukat kifejezik az „ilir“ szó helyett. — Mindenüvé kiküldvék tehát a szláv izgatok zavar előidézése végett, s azért kétszerezett figyel­mét igényli e titkos méreg az illető hatóságoknak, terüle­teikre fordítandót. A sz. fejérváriakat is kell egy illy­emissáriusra figyelmeztetnünk, ki onnan egyebek közt azt írja az Agra­­mer Zeitungnak, hogy „most van ideje a magyaroknak nyakát törni, hogy azon tábornok, ki Bécsben a martiusi napokban azt nyilatkoztatá, miszerint 40.000 emberrel meghódítja Magyarországot, most ezt amaz erő negyed­részével is megtehetné, mert ez ország jelenleg olly hely­zetben van, hogy a legkisebb lökés halomra dönthetné;“ továbbá hitelesen tudósítja a nevezett lapot, hogy „Po­­zsonymegyében már minden fel van fordulva;“ látszik, milly hiteles forrásból merit ezen az; egész Pozsonyme­­gyéből, a némelly helységekben 3—4 hét előtt volt pár napi zsidóüldözések óta mukkanást sem hallhatni; a hite­les tudósítás pedig kétségen túl subemissáriusoktól ered, kik zavar előidézése végett zsidóüldözésre izgaták a tót­­ságot; meg „hogy ugyan a megyében a parasztság egy­­átalában nem akar a nemzetőrseregbe állani, mert hiszen csak a puska látása is félelembe ejti a magyar parasztot.“ Itt sem gondolta meg e jó ur, hogy épen azok fejére mondja ez idétlen ítéletet, kiket ő az ilir czélra eszközül akarna használni, miután t. i. Pozsonymegyének legalább is kétharmada bizonyosan tót. A levél alá Kirinsky S. van írva — nem hiszük, hogy becsületes neve azon em­bernek. — Pár nap óta minduntalan intéztetik hozzánk azon kérdés: mit csinálnak in partibus infidelium? Ma (21.) olvasunk a Constitutionelle Donauzeitungban a legújabb Agramer Zeit. után, mellyet eddig nem kaptunk, dolgo­kat , mik véres következéseket vonandnak maguk után. Zágrábban máj, 15. nyilvános ülésben a városházán fel­olvastatván a legújabb nádori rendeletek, a legnagyobb ingerültség közt megégettetni határoztattak, és kiragad­tatván a jegyző kezéből a dühös tömeg által a piaczra vi­tettek, hol tűz­rakarék; mialatt azonban a nemzetőrség, hogy az auto-da­fé-nek bizonyos ünnepies szint kölcsö­nözzön , összegyűjteték, megjelent Osegovics Metell és a bán megbízása következtében a demonstratio elmellőzését kiváná; a bőszült tömeg engedni nem akart, hanem a bánhoz nyomult, ki ismétlé kivánatát és a dühös tömeg csak irániai szeretetből állott el szándékától; a nádori rendeletek helyett azonban elégeté a nádor arczképét (a tudósításban mindenütt csak a „nádor“ szó használta­ik, a ,főherczeg‘ sehol sem.) Ezután felírás határoztatok ő felségéhez és köszönet a bánnak eddigi intézkedéseiért. Az elsőben kifejtetett, hogy a kapcsolt részekben a csend és béke a bán által tökéletesen fentartatik, kb­. biztosságra tehát elég ok nincs, miért kéretik ő felsége, hogy k. biz­tost ne küldjön. A felírást ő felségéhez polgári futár vit­te, ki egyszersmind megbizaték, hogy Zágráb városa szá­mára 10,000 db fegyvert a cs. fegyvertárból, vagy akár honnan, de azonnal szerezzen. Reméli az Agr. Z., hogy ő fels. a hiv Horvátországot kir. tekintélyével utalmazni és önmaga védelmére, minek olly szomorú következései lehetnek, hagyni nem fogja; ha pedig önsorsának engedi át, és Magyarországnak áldozza fel, a magyarok pedig a békés (?) országot megtámadják, akkor ennek fiai a ha­tárőrökkel egyesülve a hős Jelacsics alatt készek inkább véreket és vagyonukat feláldozni, mintsem magukat le­­igáztatni. Óhajtja végre e lap, hogy ő fels­ e királyságok viszonyairól kellő tudomást szerezhessen s azokat orvo­solhassa , melly esetben számolhat az ausztriai császár a horv.-szláv nemzet hűségére. Mire a Donau-Zeit. meg­jegyzi, „hogy olly nép, melly a felelősség nélküli, sért­­hetlen kir. helytartó arczképét nyilvánosan megégeti, nem *) Ez alkalommal legmelegebb és hangosabb dicséretün­ket kell kimondanunk az itteni önkénytes nemzetőrség példás magaviselete felett. Mindennap zene- és dobszó kíséretében látja az ember e derék csapatot a főőrhelyre vonulni, homlo­kán s soraiban Eszterh­ázy Kázmér, Zay és Károlyi grófok és más többekkel, kik ha méltóságukban a honpolgároknak élén, úgy a kötelességben is ott állanak, és midőn a hazafi köteles­ség szent érzetét másokban is ébren tartják, akkor a közrend és bátorság fenállását is a legsikeresebben eszközük. Szerk. Csak igy menti meg buzogányedzett, és szítja fa­­­­junk jelen vérmes s fiatal bátor ivadéka, Isten segitségé­­t ves, az országot végveszélytől, s bár ki közülünk, a legyő­­­­zendő fanyarok, s izzó küzdelmek után, borostyánnal ko­­szoruzva büszkén térendhet vissza valaha övéi közé. Kérem végre tisztelettel a különféle lapok szerkesz­tőit, hogy ez igénytelen soraimat, ha érdekesnek vélik, lap­jaikba felvenni ne terheltessenek. — Pesten, máj. lőkén 1848. — Máttyás Nép. János, egykori huszár ka­pitány.

Next