Budapesti Hírlap, 1854. július (457-482. szám)

1854-07-28 / 480. szám

te utazását, hora a királyné fogja kisérni,­­26 -ra halasztá el. Karlsruhe, jul. 19. A„ Württ.Staatsanz.“­­tek Írják: Gr. L e i n i n g e n t­ok, ki romai rendk­­aissiójából visszatért, a szent szék és a badeni nhgi ormány közt kiegyezést készített elő, melynek ló­­esitése már most teljhatalommal ellátott utódának,­­ r­u­n n­e r nhgi államtanácsosnak feladata lesz. E­zerint a püspökségnek a nhgi kormány még né­mely engedményeket tenne, viszont az érsek a több­i követelésektől elállna. Más, kevesbbé elterjedt, e­ppen nem megvetendő kútfőből eredő nézet sze­­int a pápai kormány igen hajlandó lenne ugyan a éke helyreállítására, de csak oly feltételek alatt, kik a sajnos viszály kívánatos gyors elintézését gá­­tlják s még hosszadalmas alkudozásokat tesznek zükségesekké. München, jul. 19. Orosz császári szárnyác­­édissakoff ezredes, ki közelebb a pzár egy ira­­rt Hohenschwangauban átnyujtá s aztán a würt­­imbergi király udvarához Baden-Badenbe uta­­stt, tegnapelőtt ide visszatért, s tegnap a király­tál audietatián fogadtatott. 15-kén de Basily ■ősz államtanácsos egyenesen Sz.-Pétervárról mint zbineti futár ide érkezett. — Julius 22. Württembergi király ő felsége ignap estve legszorosb incognitoban ide érkezett, lupán a k. titkos kabinet főnöke b. Maukler th. tan. és b. Taubin­heim főlovászmester ki- Sretében. Ő­elge 5—6 napig fog itt mulatni, már meglátogatá az iparpalotát s 11 óra után Nymphen­b­urg kastélyba kocsizott, a király és királyné láto­­atására. Baden, jul. 16. Azon egyént, ki több hónap ott a nagy rgi palotába éjjel történt belopódzkodá­­s által oly sok beszédre adott alkalmat, most, úgy t­szik azon pillanatban, midőn ismét a kastély kör is ólálkodott, elfogták. Ez­ mintegy 20 és egy né­­ány éves egyén, ki elfogatásakor félelem és vesz­­­tés közt erősítő: „Én a régenst nem akartam meg­­ni, én csak­­ virágot loptam.­* S csakugyan ál­­lják, hogy virágeladásból élt és merénye abban il, hogy a rigi kabinet külablakaiból virágokat tart lopni. Atyja udvari inas volt, s azért ő a kas­­ily minden részét pontosan ismeri.­­ Az érsek uj körlevelet intézett valamennyi peresekhez , melyben a korábbi rendeletekkel idehangzólag újabb további magatartási szabá­­­lyokat ad az egy­háznagyon és helyi pénzalap keze­­se iránt. Abban egyszersmind elég világosan ki­­ondatik azon fenyegetés, hogy az alapítványi e­­láróságoknak a kormány által kinevezett tagjai, s állomásaikról le nem lépnek, excommunicatio in­zetését vonják magukra. Hannover a, jul. 20. Az Amerikába kivon­­ulás most oly rend közt kezd terjedni, mely attól dig távol maradt, t. i. a falusi iskolatanítók közt, komolyan tarthatni tőle, hogy ha ez folyvást igy ■t, nem sokára épen a legfontosb, a népnevelési­­en fognak a szükséges erők hiányozni. KÜLFÖLD. Tudósítások a harczterekről. A Duna mellől. Minden jelek oda mú­­lnak, hogy az oroszok ismét támadólag lépnek . Csapataik Kalarastól Kalugerenyn és az Ar­­szon át Szlatináig vannak felállítva, számukat 0,000 emberre teszik. A­ középhad az Argisz­­b partján Kalugerenyn tűzig áll s 65,000 em­­rt számít. A törökök a dzsurdzsevoi vonalat caknyugatra a Vede folyón túl Szlatináig száll­­i meg. Dzsurdzsevoban és a szigeteken mint­­e 9—10,000 ember van, ugyanannyi Olteniz­­ban. Dzsurdzsevotól Szimnitzáig a Duna ivet­hez számos szigetek és mocsárokkal, melyeken túl feküsznek a meglehetős vagyonosságú hely­iek : Slobozie, Puteani, Mulu, Parapani stb. E falukban áll a török hadsereg középhada, mely há­tulról a Vede folyóra támaszkodik, mely körül­belül az ív közepén a Dunába ömlik. Onnan a bal­szárny Ruszevedén át Szlatináig nyúlik, hol kö­zel 8000 ember tartja megszállva az Olt jobb partját. Ez összes haderő mintegy 50,000 főre lé­tetik. A török hadak e felállítása által az oroszok jobb oldalról lennének fenyegetve, ha egyenesen Dzsurdzsevonak nyomulnának, miért valószínűbb, hogy előbb a török középhad ellen fordulnak. A törökök megígérték, hogy Dzsurdzsevót harci színterévé nem teszik. Egy Szilisztria ostromáról irt napló, melyet a „Times“ Nasmyth hadnagytól közöl, igy végződik: „így végződött Szilisztria ostroma, melyről a török büszkén beszélhet. Az orosznak egyszer 60,000 emberből álló serege volt a jobb dunaparton, s 50 ágyúja jó állomásokon, mikből több mint 50,000 lövést tett a várra, a szakadat­lan puskatüzelést nem is említve. Több mint 3 mfdnyi ostromsánczot építettek, 6 lőaknát vet­tettek fel, s mindamellett 40 nap alatt egy tal­palatnyi földet sem foglalhattak el, egy nyomor földsánczot sem vehettek be. — Az ostrom kez­detén egy török tisztnek, ki küldetést vállalt az orosz táborba, eléje terjesztetett annak szükséges, volta, hogy a várat kedvező föltételek mellett az oroszoknak haladéktalanul adják fel. Mert — mon­dák az oroszok — nekünk a várat be kell ven­nünk, az a császár parancsa. — Igen szép, — vá­laszolt a török — de nekünk meg szultánunk azt parancsolta, hogy a várat megtartsuk. — A his­tória elmondandja az utó világnak, kinek paran­csai lőnek leghűbben teljesítve.“ Jasszyból írják: Az oroszok a Hersen és Tirgu Formos melletti táborokon kívül újabban Baken és Merczesk­énél is, nem messze Romántól tábort ütöttek.­­ Az oroszok folyvást rombolják az erdélyi határ felé vivő utak és hidakat, mi a gabnaár roppant emelkedését eredményezi; az Erdély határán fekvő falukból a lakosok a hegyek közé menekültek s alkalmasint rablóbandákat fognak alakítani; az orosz katonák tartásáért csak nyugtával űzetnek, Moldvaország pénztára kimerülve, a kereskedés, földmivelés pang, s mindezt az orosz occupatiónak lehet köszönni. E szerencsétlen ország tehát méltán tekint Austria mint mentő­angyala felé, s a hangulat Austria iránt felettébb kedvező. A montenegrói határról írják: A Berda és Bjelopavljevich nahia fellázadtak és ismét török uralom alá akarnak lépni. D­ániel fejedelem 14- re menő éjjel fegyveres csapatokkal elindult, őket engedelmességre birandó. De a fejedelem felhí­vásának csak kevés nahia engedett. Hogy a fe­jedelem ez ügyben nem nagy támaszra talál, any­­nyiból magyarázható, hogy Bjelopavljevich lakói­tól minden montenegróiak félnek, mert ez a leg­­harcziasabb nahia, de kegyetlenségben is a többit mind fölülmúlja. Askutarii pasa szintén a ha­tár felé indult, a török területet netáni betörés ellen védendő. Belgrádból jul. 19-ről írják, a „Br. Z “nak. Miután régebben a belgrádi kormányzó I z z­e t pasa a szerb kormányt­ biztosította, hogy szükség esetében 20 ágyút adand rendelkezésére, tegnap a mondott pasához kormányától Konstan­tinápolyból parancs érkezett, melyben az e biz­tosítást el nem ismervén, azon eljárást a szerb kormány irányában tőle nem származottnak nyil­vánítja. E tudósítással egyszerre érkezett a magas porta parancsa a szerb hadikészületek tökéletes megszüntetése és az összeírt legénység­nek, vagy esetleg az egész népnek, lefegy­verzése iránt. Egy trapezunti török jel­ölés közelebbi részleteket tartalmaz az Arda­­hsa és Akhaltzik közti jul. 16-ki csatáról. Utána ,­lló napon 4000 török jó rendben vonult vissza Tsuruk-Szuba. Azon aggodalom, hogy az oroszok sokat elfogtak, alaptalan volt, mert másnap 4000 főnyi rendes csapat érkezett Tsuruk-Szuba,­­ S­z­e­­­i­m pasa, ki azóta Konstantinápolyba érkezett, azonnal újra szervezte zászlóaljait s a hadtestek korábbi állo­­­másaikat elfoglalták. Nem Hadzsi­ Ah­met, batumi kormányzó, hanem Hamid pasa esett el a 16-ki csatában. A szomorú kimenetelt a basi­­bozukoknak tulajdonítják, kik nem álltak helyt. Ugyanezen csatáról következő részletes tudó­sítás érkezett Trapezuntból. Miután Uzurgetit az oroszok elhagyták s a törökök elfoglalták, ez utób­­­biak Kutaisz felé nyomultak; számuk 9000 basi - bozukból állt Hamid bey egyik leghatalmasb­­azisztáni főnök alatt. E hadoszlop , belföldiek által elámíttatván, hogy az oroszok csekély szá­­ma Kutaiszban ellenállni nem képes,egy valószínű­leg szándékos tőrbe jutott, mert a mint a Rión folyóhoz ért, nagyszámú orosz haderőre bukkant mely legnagyobb részt nem rendesbenszülött csa­patokból állt, s itt a török kartács- és puskagolyók öldöklő kereszttüze közé jutottak A basi-bozukok rendkívüli vitézséggel megtámadták az ellent, de siker nélkül, az orosz ágyuk rémítő vérfürdőt o­­koztak köztük, s tökéletesen megverettek. H­a­s­z­­s­z­a­n bey (ki Tsefkatilt az oroszoktól elfoglalta) elesett, H­a­m­i­d bey halálos sebet kapott. Mi-­­után a törökök a Rionnál megverettek, az oroszok támadólag léptek föl, s 16-kan S­z­eli­m pasát, ki 9000 rendes csapat és egy sereg basi-bozukkal Uzurgetinél állt, megtámadták. A nizamok cso­­­dás vitézséggel harczoltak, de szerencsétlenségre itt a basi-bozukok nem azon lazokból flazisztá­rnak­ álltak, kik a Rionnál oly hősileg vívtak s csaknem egészen megsemmisíttettek, s mindjárt az első orosz rohamkor egyetemesen megszaladtak, mi által a törökök csatarendje felbomlott; mind­amellett oly vitézül harczoltak, hogy halottak, sebesültek s foglyokbani veszteségüket közel 3000-re teszik. Hadzsi Ahmed pasa a basi­­bozukok vezére e csőcselék összetartásával sike­retlen erőfeszítései közben megsebesült. Szelim pasa maga zúzást kapott és egy lovat ellőttek alóla. Ezen kívül 14 ágyút, mit Szelim pasa egy mellékúton akart megmentetni, az oroszok, kik e szándékot megtudták, elfoglaltak. — E két egymást követett csapás után Guriel tartományt, Tsefkatilt kivéve, a törökök elhagyták, és e két megveretés a batumi hadosztályt 6000 rendes csapatra olvasztotta le. Az „Oss. triest.“ szerint egy orosz érzelmű cserkesz törzs gátolja Redut­kálé és Szukhum­­kalé közlekedését Lesghia és Daghesztánnal. Csa­patok küldettek ellenük. Ham­el­in aladmirál jul. 2-kán Balcsikban egy napiparancsot tett közzé, melyben a fekete - és földközitengeri (Bruat admirál) két hajóraj­nak az ő parancsnoksága alatti egyesülését je­lenti. A két hajóraj e nevet viseli: „A feketetenger tengeri hada” s áll 15 sorhajó, 14 fregát, továbbá korvettek, avisókból stb. Különös működésekre azonban a tengeri had két alosztályra elkülönözve marad, Ham­éli­n és Brunt parancsaik alatt Charner és Lugeo­­ ellenadmirálok másod­parancsnokok maradnak, s gr. Villaumez ha­jókapitány a törzskar főnöke. Y­o­r­o­b­ó­l írják: Az egész tartományban (Thesszália) tökéletes csend uralkodik; a felkelők eltűntek. M. hó 29-kén a N­e­r­o­n franczia gőzös Amaliopolisnál egy hellen kereskedőhajót, mely­nek fedezetén G­r­i­z­a­n­i felkelőfőnök 300 em­berrel volt, aradságba vett és Chalcisba vontatott; ugyane napon egy török gőzös 800 főnyi rendes csapatot hozott Szalonikba. Chroni és B­a­s­­d­e­c­h­i felkelővezéreket 400 emberükkel a pasa csak úgy akarja szabadon bocsátni, ha előbb a falukban elszedett 40,000 piasztert és lovakat visszaadják. Agriában fognak hajóra ülni. Mokri- pizzában A­b d­i pasa, ki oda 6000 emberrel és 6 ágyúval benyomult, a megjelenése miatt megijedt lakosságot megnyugtató. Yolo környékén 8000 török táboroz; a basibozukok nagy kicsapongá­sokat követnek el. M e m e 1­b­ő­l írják jul. 18-ról: Az itteni o­­rosz cs. consulság által néhány nap előtt 34 em­ber a Ces­arevics legénységéből, azon orosz hajóról, mely igen nagybecsű teherrel Észak- Amerikából jővén, az angol-franczia őrhajók kémszemeit az által kerülte ki, miszerint nem a csatornán át, hanem Izlandot és Skócziát meg­kerülve vitorlázott egyenesen Hamburgba, út­levelekkel és a szükséges útiköltséggel láttatott el a hazamenetelre. Dánia állására vonatkozólag a berlini „C. B.“ jól értesült kútfőből hallja, hogy a kopen­­hágai kabinethez legutolsó napokban a nyugati­hatalmak azon határozott kivonata érkezett, misze­rint csapataiknak Holsteinen vagy Schleswigen netán megtörténendő átvonulása esetére, hadi raktárak (?) felállítását, és a hadikikötőknek a dán területen belül használását ne akadályozza. Kopenhágából írják: A Sund legfontosb pontja, a „Trekroner“ ágyutelep nem csak hadi­lábra állíttatott s a szükséges lőkészlettel látta­tott el, hanem a kellő legénységgel is védelme­­zésére. Az úgynevezett „hosszú vonal“ a legna­gyobb öblü ágyukkal meg van rakva, s minden ágyú mellett nagymennyiségű golyó gúlákban felhalmozva. A két ágyutelep Nyholmon szintén tökéletesen fel van fegyverezve. Naponkint ta­lálkozni Kopenhága utczáin tüzérkocsikkal, mik egy helyről másra ágyukat szállítanak, s könnyű tábori ágyuk hosszú sorban álljanak a fellegvár előtti téren. A mintegy 10,000 embernyi rendes katonaságon kivül, mi Kopenhágában és környé­kén van, a kopenhágai polgárkatonaság is töké­letesen szervezve van, s csaknem mindennap gyakorolja magát a fegyverben. — A hadihajók építése gyorsan halad előre. Már három új van munkában, és még más kilenct fog munkába vé­tetni. Sz. Pétervár, jul. 18. A balti-tengerről jelentik, miszerint jul. 6-tól 13-ig az ellenséges hajóhad, a­mennyire tudva van, semmit sem tett. Annak főosztálya, 57 mindenféle hajó, Porka­­landd előfoktól nyugatra horgonyzott, és külön czirkálók voltak láthatók Sveaborg, Reval, Bal­tisportnál és a finn tengeröböl más pontjain. Amélyesen a hadjáratban megjelenni vonakodott, iga iránt ez által gyanút gerjesztett. Boszniában magyar ügynek máskép nem árthatott, mint ha az I­rosz fejedelmének útját állja: a Prisztina és Pro­­pia közti szorost tehát, nevezetesen Fehér­vár­­nél, vigyázattal annyira elzárta, hogy Sk­ander - 9 egy tapodtat sem mozdulhatott. Onnét irt a ki­­únak. E kellemetlen tartalmú hirek kü­lönbözőleg jottak Hunyadira s a többi hadvezérekre. Hunya­­tántoríthatlanságában meg nem rendült ugyan, méltán megütközött azon, mennyire hiusulhat­­a szétoszlott reménynyel a legjobban kiszámított évek is. Rumeliába messzebb behatni annál ke­­sőbé volt tanácsos, már, mert a görög hadak ke­­rdéséről sem érkeztek hírek, Thesszaliának fere­­lmi helytartójától Theripestól csak annyi,­gy még mindig csak készülőben volna: igy mú­­lott Ulászló szép, derék, de kicsiny serege az eh­­­ség földén elszigetelve, az anyaországgal épen közlékkel sem kapcsolatban többé, kitéve min­­t balra fordulható közbeeséseknek. A hadvezért­­ esetekben nem saját személyének veszélyben gála teszi aggódóvá, mert in ultima analysi sze­gyében csak egy egyéni élet van érdekelve, ilynek vége előbb utóbb csak bekövetkezik; de gótlóvá teszi őt azon hadsereg sorsa, melyet az adalom vezérsége alá bízott, melynek fennmará­­sától vagy tönkre verettetésétől függ egy őr­ig végromlása vagy boldogulása, sok annyi millió ■sa, mennyiből hazájának népsége áll. Ily s­z­o­­ngató körülményekben, lelki jelen­­get el nem veszteni férfias, ritka élű, ily erélylyel bírt Hunyadi. A keresztény táborban a szultán közeledése ágtalanító ingerültséget idézett elő. A hadvezér­­ meggyőződtek az iránt, hogy a hátra vonulás a török seregnek Franki melletti táborállása vetkeztében — a vármelléki stratégiai szorongó f­­áz, a Hémosz hegyalja, és a fekete-tenger partja között t. i. még a hosszabb kerülő utakon sem le­hetséges többé. Három lehető vállalat között volt csak a választás. Az első: Se­t­é­t é­j­j­el illanva elindulni, és erőszakolt marsban u­­tat nyerni, miszerint a várnai öböl kikötőjébe a törököknél sokkal előbb lehessen elérni, hová a szállító haj­ók elrendelendők voln­á­nak, de hol venni a ha­jót,annyi fegyveres nép, ló, málha tovaszállítására , miután a Kamcsik folyó torkolatában elfoglalt török gályákat is elégettette a király,mintha ez által útját akarta volna állni a netalán megféremletteknek az elillanásra. Második: Várnába zárkózni,és a szekérvárak mögé vonulni, s magukat ott mindaddig vé­d­e­lm­ez­n­i, m­í­g a ke­resztény hajóhad megmentésükre a ki­kötőbe meg nem érkezendik. E nézet mellett vívott a tanácsban leginkább C­a­e­s­a­r­i­n­i­cardinál, a harezpárt hatalmas agitátors Szegeden. De Várna nem volt elég tágas a keresztény hadsereg elfogadására, vagy a szekérvárak elegendő s állan­dó biztosítást nem nyújtanak ellenséges megtáma­dások irányában. Nem volt annyi élelemszer, misze­rint több napig embert s lovat táplálni lehetett volna, és szabad volt-e reméleni, hogy azon hajóhad, melyet egy erősebb szélvihar vagy a szultán aranya képes volt a Helleszpontban el­­széleszteni, ismét egyesülten a várnai öbölbe vitor­lázhasson ? A harmadik végre :az ütközet me­rénylete. Ennek remélhető szerencsés eredmé­nyére lehetett csak valamit építeni, dicsősé­gesebb is volt a két elsőnél, egy oly ke­resztény hadsereghez méltóbb is, a melynek egy király a vezére v agy Hu­nyadi a rendezője. Ez utolsó javaslat, támogatva a győzni szo­kott, félni nem — bátorlelkű Hunyadi által, vég­re csakugyan a király haditanácsában elfogad­tatott. A király, miután szombján a múlt év hadjára­tában nyert nyíllövés­ okozta — jól be nem gyó­gyult — sebzés fájdalmas daganatot idézett elő, a­­kadályozva jön a csata rendezésében tettleges részt venni, átruházta hatalmát Hunyadi Jánosra. Másnap táborában veszteglett a keresztény se­reg, de ott megmaradni és csatarendbe állani, az ütközetet elfogadni a hely­színe nem alkalmatossá­gát tekintve, tanácsos nem volt, azért is harmad­napra visszavonult némileg támaszpontjához, Vár­nához. Szólottunk eddig a magyar hadsereg kaland­­szerű hadjáratáról­ Várnáig. Minekelőtte az ott meg­történt véres dráma függönyét föllebentenék, szól­junk Murád szultánról, szóljunk tetteiről, mineke­­lőtte seregét Várnához vezette. Tudjuk azt a történelmi előzmén­yekből, hogy Murád, bízva a szegedi békekötésben,bízva a király s Hunyadi eskütételében, a kis-ázsiai lázongók le­győzésére egész hatc­erejével a helyszínére sietett. A pártos Karaman pasa kellemetlenül lepetett meg a szultánnak személyes megjelenésén, a magyarok­kal foglalkozni hitte őt messze Ázsiától a Duna mel­lékén, és ime most mint a villám előtte termett, maga előtt terjesztve hírét a szegedi békekötésnek, több apróbb csatákban győzött is már a lázadók el­len, zsibbasztó erejöket, s egymásbani bizalmukat megrendítette, kik egy eldöntő ütközetet mindig mellőztek, de a melynek pedig mi­hamarább bekö­vetkeznie, vagy magukat megalázva a szultán ke­gyelmébe ajánlani kellett. Karaman és társai megtudva a szegedi béke­kötést, megtudva a szultán egész hatá­erejének Á­­zsiában megjelenését, ügyüket elveszettnek tekin­tették, maguk megadási ajánlatukat némely fölté­telek alatt nyitották át a szultánnak. Murád előbb mit sem akart a föltételekről tudni, de miután meg­tudta volna a béke felbomlását, meg azt is, hogy Ulászló a hadjáratot már meg is kezdette, kegyel­mesebbnek mutatkozott a lázadók irányában, hiszen Karaman pasa neje, nővére volt a szultánnak. Hogy pedig szabad kezet nyerjen a tovább teendőkre nézve, és egész seregével szabadot­ ren­delkezhessék, kegyelmébe fogadta a pártosokat, a­­zoknak harczosait is maga mellé vette; így meg­­foszta azokat egyrészről a tehetségtől ellene újra fellázadni, másrészről saját seregének is számát szaporitá. Csakhamar felszedő táborát, Koszuval szivében a hitelen eskütörők ellen, európai tarto­mányainak megmentésére sietett. Megerőltetett marslim Helleszpont partjára ért. Itt útját állotta a keresztény egyesült számos hajóhad. 126 jól fölfegyverzett gálya őrzötte a Bos­­porust, őrzötte a Dardanellákat. A szultánnak pedig egy csónakja sem volt. Dúlt mérgében a felbőszült szultán, öngyilkossággal szándékozott már éltének véget vetni. De egyszerre felderült csillaga, mert vagy a több nap tartott kemény vihar szétszórta a keresztény hajókat, vagy Murad aranyai által meg­­vesztegették az admirálok, elhagyták állomásaikat, s így a szultánnak alkalma nyílt az átkelésre a lehető intézkedéseket tenni. Ez ugyan még nem igen se­gített volna az ozmán sereg felakadott helyzetén, ha a szultánnak nem sikerült a genuai és velenczei szállítóhajók kapitányait megvesztegetni, kik is 40,000 törököt fejenkint 1 byzanczi aranyért Gal­­lipolinál áthordottak a Dárdánellán. S igy né­hány pénzsóvár olasz kapitánynak egy­etleneg­y éj homályában elköve­tett aljassága eldöntőleg hatott több századokon át a török uralom mega­­lapitására Európában. (Vége következik.) 2695 A spanyol felkelés. A spanyolországi események — írja a Cons­­titutionnel — oly gyorsasággal haladnak előre, mely minden várakozást meghalad. Esparte­­r­o részvétele a mozgalomban, a szerep, melyet abban játszani hivatva lehet, Madrid felé nyo­mulása, nem engedik, hogy a most Madridban kinevezett új ministerium oly figyelemben része­süljön, min­t különben érdemlett volna. Attól tarthatni, hogy az új ministeriumnak nem sike­­rülene megszilárdulnia. Eddig létezését semmi hivatalos tény által nem tanúsító. A „Siécle“ közli Barcellonából jul. 16-ról. Úgy látszik, 13-kán Krisztina királynő férfi­­ruhában ide érkezett, s másnap egy hadigőzösön­­ elment. 14-kén d. u. kezdődött a forrongás. A műhelyek bezárattak, s munkások törték el az ut­­czákat. 9—10 óra közt a Navarra gyalogezred elhagyó a laktanyát zenekarral, mely­ a Blego­­hymnust játszta. A csapatok kiálták „Éljen a ki­rálynő, éljen a szabadság! élje­n az alkotmányt le a tolvajokkal.“ A menet a Guadalajara ezred laktanyája felé vonult mely ezred amahhoz csatla­kozott, a két ezred az alkotmánytérre vonult, azt megszállta, s zászlóját a városház erkélyére feltűzte. Csakhamar ezután megjelent Ramon

Next