Budapesti Hírlap, 1854. november (560-584. szám)

1854-11-29 / 583. szám

Brassó, nov. 19. A cs. k. Schwarzenberg Károly tg 19-ik sorezred gránátos zászlóaljának zászlószentelési ünnepélyéről, mely e napon ment ▼égbe, a „Satellit“ igen érdekes tudósításából sie­tünk a következőket közleni: E gránátos­ zászlóalj valódi lovagias módon a Felséges Császárné Er­zsébet első névnapját választó, melyet ő Felsége mint a nagy austriai birodalom szeretett honanyja ünnepelt. Az idő reggel nem igen kedvező volt, minélfogva a szertartás a r. kath városi plébánia­templomban hajtatott végre. 8 óra után a zászlóalj díszben, fenyűgalyakkal ékesített csákókkal a tem­plom elé vonult. — Gr. Sohlaffgotsch­e altn.a 9-dik gyalog hadtest parancsnoka , excellenciája, b. H a n.d 1 altn. és csapat-osztályparancsnok, to­vábbá b. Csorich városparancsnok vezérőrnagy kíséretében, törzs- és főtiszti fényes környezettel a szép gránátos­ zászlóalj homloksorai előtt ellépte­tett s aztán az egyházba ment, hová mindenki kö­vette s a zászlóalj is fegyverestül­ bevonult. Romái kath. városi lelkész és apát Kovács Antal ur erő­teljes hazafiui beszédet tartott magyar nyelven a nemes magyar nemzet e vitéz fiaihoz, szólt nekik a hazafi kötelességéről legfőbb hadi Ura és Császára iránt, és zászlójáhoai hűségéről stb. Miután az egy­házi beszédet a hadfiak nagy figyelemmel végig hall­gatták, az apát elhagyta a szószéket s nagy misét tartott. Megragadó pillanat volt, midőn a zászló­tartó a nagy oltár előtt egy asztalra helyzett zász­lót az első és utolsó evangyeliom alatt fölemelte s a zászlóaljnak a főoltár jobbján és balján álló tiszti­kara kardjait a zászló oltalma és védelme jeléül kivonta. Ép oly megható volt az is, midőn a nagy mise végével a zászlótartó az oltár elé lépett és jobb térdére ereszkedve a zászló fölszentelése meg­kezdetett. A győri püspök e zászlóra egy szalagot küldött ily magyar és német felirattal: „Istennel győzelemre!“ A nagyszámú és fényes vendégko­­szorú bevégezvén a szokásos szegbeverést, Te Da­mn tartatott, mely után a magas tábornoki kar, a tisztek s az egész vendégsereg elhagyta a templo­mot s a gránátos­ zászlóalj újra a templom előtt se­reglett össze. Mintegy varázsütésre kisütött a nap. A csapat ezután a vásártérre vonult, hol az ünne­pély katonai része végrehajtatott. A piaczra érve négyszöget képezett, midőn a tábornoki kar helyét a négyszög közepén elfoglalta, a zászlóalj parancs­noka megragadta a zászlót s velős szavak kiséreté­ben adá azt át a zászlótartónak, mire végszavait: „Éljen Ferencz József!“ háromszor visz­­hangozá a katonaság. Ezután b. Pászthory ezt a következő magvas magyar beszéddel fordult a zász­lóaljhoz : „K­edves bajnok társaim! Ezen istene­sen felszentelt zászló, melyet Győrmegye püspöke a méltósága fényes szalaggal ékesítni kegyeskedett, és most védkarjaitokba átadatott, vezércsillagként lobogjon előttetek. Ragaszkodjunk hozzá tántorít­hatatlan hűséggel! őrizzük és védjük vérünkkel és életünkkel! Tartsuk meg utolsó pillanatunkig letett eskünket! Legyünk Felséges Császárunk jogainak dönthetlen bástyái ! Legyenek karjaink Fels. Urunk győzhetetlen pajzsai! így méltán bizhatunk, hogy a mindenható nagy Isten,ki eskünket hallja, és szivünk legmélyebb mélységébe tekint, bennünket győ­­zedelemről győzedelemre, dicsőségről dicsőségre vezérlend. Jelszavunk pedig minden esetben, és minden környülményekben legyen: „éljen a mi baj­nok Császárunk Ferencz József. Éljen !“ Egy a kápolnahegy fokáról a felhőkig felhang­zó dörgő éljen követte az ezredes szavait. Erre a legénységnek a haditörvényczikkek olvastattak el s letette a hűségesküt uj zászlajára. A parancsnok ur elléptette a zászlóaljat, mi kitűnő katonai tartással és pontossággal ment végbe. Roppant számú közön­ség vett részt e szép ünnepélyben. /ja­i, S3 a Az élet harcza. Dickens Károlytól. (Folytatás.*) Hogy Clementina , mielőtt e kérdésre felelt, miként nyitá föl egyik zsebét s nézett annak tá­tongó mélységébe a gyűszű végett, mely nem volt ott, — és aztán hogyan nyitá föl az átellenes zse­bet, s azt annak fenekén mint nagybecsű gyön­gyöt fölfedezni vélvén , hogyan távolíta el kü­lönböző gátló czikkeket , minek egy zsebkendő, egy gyertyavég, egy piros alma, egy narancs, egy szerencse-krajczár , egy csirke­nyerő , egy lakat, egy sokkal találóbban leírható mint sokat igérő kis olló, mintegy félmaroknyi leszakadt gomb, né­hány gombolyag fonál, egy kis gyűjtemény hajfod­­ró papírtekercsekből, egy piskóta, mely tárgyakat egyenkint és összesen Britain kezeibe adogatott, s nem tartozik ide. Sem pedig az , hogy zsebét fogságban tartandó, miként ragadó nyakon (mivel annak nagy hajlama volt a legközelebbi ránéz kö­rül összefonódni), s hogyan vett és tarta egész hi­degvérrel olyan állást, mely az anatómia és a ne­hézkedés minden törvényeivel ellenkezni látszék. Elég, hogy végre egyik ujja hegyén napfény­re hozá a gyűszűt, s megzörgeté a tűtartót. Mind­két csecsebecsének irata, a rendkívüli súrlódás miatt annyira elkopott, hogy már enyészni kezdett. „Ez- e a gyűszű, ifjú hölgy, mi ?“ szólt Snit­­phey, ki tréfát akart űzni. „S mit mond e gyűszű?“ „Azt mondja“ szólt Clementina, oly lassan ol­vasva körül, mintha egy torony lett volna. „Feledj és bocs­áss meg.“ Lásd a „B. P. H.“ 575. számát. Snitchey és Craggs szívükből kaczagának föl. „Minő eredeti !g szólt Snitchey. „Mily könnyű !“ szólt Craggs. „Mennyi lélektani ismeretre mutat!“ monda Snitphey. „Mennyire illik minden világi dolgokra !“ monda Craggs. „És mit mond e tűtartó ?“ kérdi a Firma feje. „A tűtartó azt mondja, hogy“ felelt Clemen­tina, „cselekedj, mint kiváncd, hogy mások cse­le­­kedjenek “ „Cselekedj, különben mások megcsal­nak, így jobb volna,“ szólt Snitohey. „Ezt nem értem“ felelt Clementina, kétkedőn rázva fejét. „Én nem vagyok ügyvéd.“ „Ezer szerencse, hogy nem az orvos úr“ szólt Snitohey úr hirtelen feléje fordulván „különben védenczeinek felénél ezt aranyszabálynak tapasz­talná. Bármi s­evetséges legyen is az ön világa — erre elég komolyak ők — s később minket okoz­nak. Mi hivatásunknál fogva alig vagyunk egyéb tükörnél , édes Alfréd úr , de rendesen bosszús és veszekedő emberek folyamodnak hozzánk, kik nem a legkedvesebben néznek ki, s egy kissé nehéz velünk pörölni , ha kedvetlen arctokat tükrözünk vissza. Úgy hiszem“ foly­tatá Snitohey, „hogy ma­­­gam és Craggs nevében beszélek, nemde?“ „Igaz, igaz!“ szólt Craggs. „S így ha Britain úr egy korty tintával kö­telezne le,“ szólt Snitohey a levelek felé fordul­ván, „aláírjuk , lepecsételjük s mielőbb átadjuk ez irományokat, különben a kocsi, mielőtt észre ven­­nék, itt lesz.“ Ha valaki a látszatból akarna ítélni, a kocsi tízszer is megérkezhetek, mielőtt ő észrevette vol­na ; annyira el volt merülve, a mint az orvost az­­ügyvédek ellenében, az ügyvédeket az orvos elle­másik neme iránt, s szerette mindenüvé felírni ne­vét. Szóval, az orvos elvégzé minden teendőjét s letette tisztét s Alfréd azt önmagára ruházván, bát­ran kezdett az élet útjához. „Britain!“ szólt az orvos, „szaladj a kapuhoz, s ügyelj a kocsi érkezésére. Az idő repül — Alfréd !“ „Igaz“ szólt gyorsan az ifjú. „Édes Róza! egy perczet még! Marit — ki oly fiatal és szép, oly nyájas és annyira bámultatik , ki kedvesebb szí­vemnek, mint az életben akármi egyéb — ne fe­ledd. Rád bízom Marit !“ „Ő mindig legfőbb gondosságom tárgya volt, Alfréd. Most már kétszeresen az lesz. Higy nekem, hiven fogom teljesíteni kötelességemet.“ „Hiszem Róza. Jól tudom ezt. Ki nézhetne azozodra , ki hallhatná szavaidat, hogy erről meg ne győződjék! Ah! jó Róza ! Ha oly jól kormány­zott szívvel, oly nyugalommal birnék, mint te, mily bátran hagynám el ma e helyet U. „Valóban?“ felelé Róza nyugodt mosolylyal. „S még­is Rózám — testvérem — ez valódi neved.“ „Használd“ szólt Róza hirtelen. „Szeretem azt hallani, ne nevezz másként.“ „Hát, testvérem — mégis“ szólt Alfréd. „Ma­ri és én jobb szeretnék, ha itt bírnánk a te szilárd tu­lajdonaiddal , mindkettőnket boldogabbakká ten­nének. Nem vinném az életbeni használatra azo­kat, ha lehetne is !“ „Egy kocsi a dombon !“ kiálta Britain. „Az idő nem vár, Alfréd“ szólt az orvos. Mari félre állott volt, földre szögzett szemekkel, ifjú szerelmese nénjéhez vezető­tt s karjai közé adá. (Folyt. köv.) K­ÜLFÖLD. Tudósítások a harczterekről. Délkeleti csatatér. A Krimbéli legér­­dekesb tudósítások a távirati sürgönyök közt ol­vashatók. Azokban különösen föltűnik az, hogy az egyesültek a bombázással egészen felhagytak, s ostromágyaik od­. 18 kán elnémultak. Ebből mindemellett alig lehet egyebet következtetni, maint hogy az egyesültek erejöket elegendő se­­gélycsapatok érkezéséig kímélni akarják, hogy annál kitartóbb hatálylyal kezdhessenek egy második ostromot. E mellett azonban a tudósítá­sok oda látszanak mutatni, hogy az egyesültek nem tartják lehetlennek az oroszok részérőli újabb megtámadtatást,­és az ellen folyvást sán­­czolások által ügyekének magukat biztosítani; de ez egyszersmind mutatja, a­mi Napóleon leve­léből is, melyet Cantiberthez intézett, kitűnik, hogy az­ egyesültek gyengébbek, hogysem táma­dólag léphetnének föl. Ehhez járul a bekövetke­zett viharok kártékonysága, s már a nov. 13—14- ki vihar tetemes károkat okozott az egyesültek hajóiban Mi a várt segítségeket illeti, nov. 15- ig, mint Párisba érkezett tudósítások jelentik, már 15,000 főnyi új segéderő érkezett Krímbe a­­ franczia, és 6000 fő az angol sereg számára. Az oroszok Szebasztopolban uj meg uj akadályokat állítanak az ostromlók ellen, az utczákon uj meg uj torlaszok és tűztelepeket láthatói, szóval két­ségtelen, hogy Mencsikorf hga várost drá­gán fogja eladni, s az egyesülteknek, mint egy­kor Szaragosszában történt, házat ház után kel­lene elfoglalniok s a torlaszok s egyéb akadályo­kat léptenkint legyőzniük. — Odessza előtt még folyvást számos szövetséges hajók czirkálnak, s a zárlatot szigorúan föltartják. Magán­levelek szo­morú rajzát adják ezen nem rég még oly virágzó városnak. A­mint a „Moniteur de P Armée“ írja, min­­­den krími magántudósítások egybehangzólag je­lentik, hogy a szövetséges hadsergek Balablavá­­náli állásukat oly védművekkel vették körül, mi­kép az ellenségnek ez oldalon­­uja­ok támadásá­tól nincs mit félniök. Cherson félszigetnek már topographiai helyzete olyan, mikép már maguk a természeti akadályok azt egy hadseregre nézve, ha az a tengernek ura, teljesen biztos ellentállási ponttá teszik. A védművek, melyek ez akadályok­nak egymással összekötése végett állíttattak, és az oda vivő utat védő tűztelepek jelenleg oly egészet képeznek, melynek az ellenség, egymás­után két ízben szenvedett megveretés után, bizo­nyosan nem fog büntetlenül neki menni. Mint Konstantinápolyból nov. 16- ról írják, oda 10,000 angolt és 30,000 francziát várnak, mint segédserget a krimi expeditio szá­mára. A csapatszállítások Szebasszopol felé na­­­ponkint, sőt mondhatni óránkint szakadatlanul folynak. 9-jeén Gallipoli előtt nem kevesebb mint 22 szállítóhajó haladt, mind rakva a franczia csa­patokkal. Vasárnap és hétfő közti éjen egy rop­pant vihar nagy ijedtséget okozott, Konstantiná­polyban és a külvárosokban számtalan ablakot be­zúzott, fedeleket leszedett, s Ahmed nagy mo­sójának egyik legszebb minaretjét ledöntötte. At­tól tartanak, hogy e vihar a tengeren hasonlíthat­­­lanul nagyobb volt, de bizonyos tudomás még nincs róla. Erzerumból oct. 24-ről írják, hogy u­­tazók állítása szerint az orosz sere­g elhagyta Ba­­jazidot, és visszavonult az orosz határok felé. E visszavonulással megnyílt a diadini út, mely maga után vonandja a Persiávali közlekedést. Az eri­­vani osztálynak, Bajazid elfoglalása után — leg­alább oda látszott irányzottnak Bebutorf terve — feladata lett volna Topra­kale s onnan Karsz felé előnyomulni,és a török sereget az Indzs-De­xeben táborozó grunh­i hadosztállyal egyszerre megtámadni, és így a visszavonulhatást elvágni. De az indzs-dexei csata, bár a törökök azt elvesz­tették, oly gyilkos pusztítást vitt véghez az oro­­­szok sora között, és annyira demoralizálta, hogy az Arpacsain át gyorsan visszatértek,Gumri ágyúi alatt oltalmat keresendők. 3268 Anglia, London, nov. 24. Azon öröm-harangszó, mely tegnap a londoni tornyokról az inkerman­data megünneplése végett hangzott, nem talál viszhangra a ma reggeli lapok vezérczikkeiben. A harcztérrőli tudósítók is igen keserű, hangon szólnak a nov. 5 -én oly drágán vásárl­ott babé­rokról. A „Times“ mindenek előtt an­gz illusiókra utal, mikkel a g­armadát elindulni látták, s miknél fogva a szövetségesek Austria s Törökországtól legalább oly diversiót vártáig mely lehetetlenné tette volna, hog­y Gorcsakoff s Dannen­berg tábornokok Szebasztopol fölmentése vé­gett Krímbe nyomulhassanak. „Kiszállásunk per­­czétől fogva“ — úgymond — „a háború minden más ponton megszűnt, hogy így a világnak né­mileg üres ideje legyen a Krímbeni nagyszerű látványt élvezhetni. A balti hajóhad semmit sem tett többé az ellenség foglalkoztatása végett, s a törökök tétlenül maradtak. Ekkor egymás után két orosz sereggel kelle küzdenünk; lehet, hogy rövid időn még egyenlőtlenebb harczot kellene folytatnunk egy, már útban levő harmadik orosz sereg ellen. Nem arról van többé kérdés, hogy váljon elfoglalhatjuk-e Szebasztopolt, vagy nem. Az oroszok számbeli túlerejénél fogva, talán még nehezebb lenne megtartani a martalékot, mint kivívni. Mi védő helyzetben vagyunk, s újra ha­­jóraülésről, erkölcsi s physikai okokból szó sem lehet. A szövetséges seregek számára nem marad egyéb hátra, mint győzni vagy halni. Ez az ő kö­telességük. Hát a miénk micsoda? Vájjon 26 mil­liónyi népesség mellett még csak 30.000 embert sem küldhetnénk-e egyszerre segítségül, a Krím­ben szorult helyzetben levő maroknyi csapatnak ? Minden félzsoldon levő tiszteket be kell hívni, a néphadat önkénytes helyőrségi, sőt még hadi szolgálatra is fel kell szólítni, s a néphadban tá­madt hézagokat, szükség esetében sorshúzás útján kell betölteni.“ — Leiningen Ernő herczeg,ki mint mid­shipman a fekete-tengeri hajóhadnál szolgál, teg­nap betegségi engedélylyel Konstantinápolyból ide érkezett, s tüstént Windoorba ment a király­nőhöz. — Az inkermani csatában elesett Strang­­w­a­y­s dandár­tábornok helyébe, Raglan lord tü­zérségének főparancsnoksága Dacre Richard alezredesre ruháztatott át. — A legújabb tudósítások szerint, Brown­­ tábornok már jobban van. Karjának elvágatá­­­sáról szó sem volt, úgy hogy azon, remény­nyel kecsegteti magát, mikép két hét alatt újra átvehetendi a könnyű­hadosztály fölötti parancs­nokságot. Távolléte alatt Co­dring­ton vezér­őrnagy helyettesíti őt a parancsnokságban. — Az elesett Torrens tábornok, a 4-dik osztály dandárnokának helyét egyelőre Thorn őrnagy tölti be, a testőr-dandár parancsnoksága pedig Upton ezredesre ruháztatott át, ki egyéb­iránt nov. 5 -én szintén könnyű sebet kapott. — Ma reggel ismét egy erős testőr­csapat indult el innen Portsmouthba, hol a 121 ágyús „Royal Albert“ várakozik reá. E hajó le­génysége mintegy 800 emberből áll, s remélik, hogy 10 nap alatt Balaklavába érkezendik. — Price, fehér-lobogós ellen-admiral tör­ténetes halála következtében, Courtenay ka­pitány kék-lobogós ellen-admirállá léptettetett nőben , s védenczeiket mindnyájok ellenében gon­dolatában mérlegelé , s a gyűszűt és a tűtartót (rá nézve uj eszme) mindenkinek philosophiájával illeszté egymás mellé, szóval jobban bele­kábult e tárgyakba , mint valaha nagy druszája a theoriák és iskolákba. De Clementina, ki jó nemtője vala, — habár Britain­s lehető legkevesebbet tarta ennek észbeli tehetségei felől, mivel nem foglalkozott el­vont eszmékkel, s minden időben készen állt meg­tenni azt , a mit kelle — egy pillantás alatt elő­hozván a tintát , azon szolgálatot téve neki, hogy könyökeinek alkalmazása által magához téríts, mely gyöngéd érintések ál­al annyira fölszurkálta emlé­kezetét, e szót a lehető legbetűszerintibb értelem­ben véve , hogy rögtön eleven és serénynyé lett. Mennyire szenvedett az állásabeli emberek közt gyakran tapasztalható aggodalmasság"miatt, kiknél a toll és tinta használata, valódi esemény, mi­szerint nevét nem írhatja egy nem saját keze által készített okmány alá a nélkül, hogy kellemetlen ügyekbe ne keveredjék, vagy nehogy ismeretlen és nagyszerű öszvegek fizetésére kötelezze magát; s mennyi óvással közeledék az Írások felé az orvos kényszerítésére , hogy követelé az Írások átolvasá­sát mielőtt aláírta volna, s fordítá meg, nehogy va­lami csel legyen hátukra írva; és hogyan csüggedt el, mint olyan, ki egész vagyonát látszék aláírni, — nincs időm elmondani. S aztán mily rejtélyessé lön előtte a kék tarisznya, mely aláírását tartalma­zd ; hogyan tört ki Clementina ellenállhatlan ka­­czajban azon , hogy mily fontos és tekintélyes sze­­mélylyé lett , s szélesedek ki az egész asztalon, mintegy kiterjesztett szárnyú sas, hajtá fejét bal­kezébe, néhány kabalistikus jegy rajzolásának elő­játékául , melyek igen sok tintát fölemésztenek, s melyeket nyelvével törölt ki. S végre, hogy miu­tán a tintát megízlelé, e tekintetben valódi szomjat kapott, minőt a tigrisek éreznek ft folyadékok egy előr­e hihetőleg a csendes-tengeri hajóhad pa­rancsnokává leend. — A kormány újólag 10, 500 tonna-terhű csavar­gőzöst, s 1, 500 tonna-terhű brémai gő­zöst szállítási szolgálatra bérelt ki. — A tábori távirdai készület, 24 mértföld­­­nyire terjedő sodronyokkal,, a „Prince“ hajóval Balaklavába érkezett, s a szövetségesek táborá­ban hihetőleg alkalmaztatni fog.­­ Mint tudjuk, azt állíták, mikép Nolan kapitány adott alkalmat az oct. 25 ki szerencsét­len lovassági megtámadásra, melyben ő maga is elesett, az által, hogy a R­a­g­­­a n lordtól kapott parancs helyett más parancsot vitt meg. Most a „Globe“ következő sorokat közöl : „A Raglan lord által pcV25-ben Lucan lordhoz küldetett parancs szóról-szóra így hangzik : Raglan lord óhajtja, mikép a lovasság gyorsan előnyomuljon, az ellenséget eldözte, s kisértse meg őt az ágyuk­­vitelében meggátolni Franczia lovasság van a baloldalon. Sürgetőd. R. Airey.“ — Sir Hamilton Seymour az előbbi sz.­pétervári követ, a marilebonei választók által meghivatott, hogy az elhunyt Dudley­ Stuart lord helyébe képviselői jelöltül lép­jen föl. — A „Royal­ Albert“ —­ ha lehet — már jövő szombaton Krímbe induland, az „Indiana“ tegnap reggel Toulonba indult. — A börzén azt hiszik, hogy a bank-disconto legközelebb le fog szállíttatni. — A legközelebbi kabineti tanács­ülés pén­tekre van kitűzve. —­ A nov. 5—-i csatában elestek közt két parliamenti tag van, Pakenham és Hunter Blair alezredesek. — A Szebasztopol előtt elfogatott Dun­­kellin lord szabadonbocsáttatása valósul. Atyj­a Clarib­arde lord, Dolgoruky herczegtől, az orosz hadügy­ministertől egy oly levelet ka­pott, melyben a nemes lorddal közöltetik, mikép a császár megemlékezvén azon időről , midőn Clankb­arde lord udvaránál angol követ volt, sze­rencséjének tartja, fiát neki visszaadhatni. Mivel Raglan lord e­közben Mencsikoff herczegnek ajánlatot tett az iránt, hogy Dunkellin lord va­lamelyik elfogatott orosz tisztért cseréltessék ki, a császár azon óhajtását fejezé ki, mikép­p a - 8 a w­­­e­fi kapitány, ki Angolországban van, Orosz­országba visszabocsáttassék.­­ A „Chronicle“-hez Máltából érkezett sürgöny szerint, Torrenss Bentinck tábor­nokok, s több más sebesült tisztek ezen szigetbe érkeztek. Az „Orinoco“ s a „Golden Fleece“ 9- bén onnan Krímbe indultak. Fr­ancziaors­zág, Pária, nov. 24. A­„Moniteur“ nem-hiva­talos részében ma így nyilatkozik : „A császár ama seregrőli gondoskodásában, mely oly bá­torsággal harczol Szebasztopol falai alatt, nem akart csupán arra szorítkozni, mikép a főparancs­nokot rendkívüli teljhatalommal ruházza föl arra nézve, hogy ideiglenesen betölthesse a megürült tiszti áll­omásokat, a zászlóalj vagy lovasszázad - főnöki állomásig bezárólag. Ő felsége azt vélvén, mikép minden jutalom becse emeltetik az által, ha az a csatatéren, mindjárt azon perczben, mi­­­dőn kérdemeltetett, adatik a hadügy-m minister ja­vaslatára, Canrobert tábornokot szintén felhatal­­mazá arra, hogy a becsület­ legio rendjében tisz­teket s lovagokat nevezhessen ki, s katonai ér­demjeleket osztogathasson.“­­ Továbbá ugyancsak a hivatalos lap kö­vetkező nyilatkozatot közöl: „Mindenki előtt föl­tűntek azon kifejezések, melyekkel Raglan lord kijelöli, hogy minő részt vettek tábornokaink s katonáink az inkermani győzelemben."Ezen bizo­

Next