Budapesti Hírlap, 1854. november (560-584. szám)

1854-11-08 / 566. szám

latéve a városi szigeten és az újpesti parton, — egy uj lánczszemeül az anyaváros és az uj telep közti — idők folytával idevégzendő összeköt­tetésnek. Mind az elősorolt előnyök, mind különösen ez utóbbi tekintetek remélnünk engedik, mikép az ottani földbirtoknál érdekelt felek az állami orgánumoknak a kikötő létesítésénél minden szük­séges segélyt nyújtani sietenének, s a vállalat életbeléptetését résztvevő közremunkálással elő­­mozdítandják. Austria­ birodalom, B­é­c­s, nov. 7. Bécsi lapokban az oktatás­ügyi ministeriumnak egy bocsátványa közöltetik f. é. sept. 20 ról, melyet a nevezett ministerium a protestáns hitvallási iratok positiv tartalmának fenntartása végett valamennyi magyar helytartó­­­sági osztályokhoz, a temesvári helytartósághoz, és az erdélyi katonai és polg. kormányszékhez intézett. Szén bocsátvány így hangzik : „Értesíttettem, hogy az itteni elemi iskolák­ban egy a keresztény vallástannak, tantételek és mondatokban stb., Simon M. Kér. Fer. által szer­kesztett két első folyamából Dobsinán készített ki­adás vallásoktatási tankönyvül használtatok. Mind­két tanfolyam egészen rationalistive van tartva, a­mennyiben azok az evangélikus hitvallás lényeges tanait vagy egészen mellőzik, vagy a hitvallási iratokról egészen eltérő értelemben adják elő. Meg­fontolván, hogy a rationalisticai tanok terjesztése az iskolákban nem csak a vallás alapját aláássa, ha­nem az állam szempontjából is, mely csak a törvé­nyileg elismert hitvallásokat tekintheti hivatottak és feljogosítottaknak, tanaiknak az oktatás és ne­velésben érvényessé tételére, tökéletesen meg nem engedhető : az ... a helytartóság megbizatik, a kellő intézkedéseket megtenni, hogy a kérdéses vallási könyvek minden evangélikus iskolákban, hol előfordulnak, használaton kivül tétessenek, és szt evangélikus egyház hitvallásának megfelelőkkel pótoltassamak.“ — A cs. k. haditörvényszék Bécsben okt. 30- ban közzéteszi, hogy Varga István, 1848-ban akkori magyar ministeriumi titkár, ki Bécsben az októberi lázadásban­ részvétel miatt két évi nehéz tömlöczre ítéltetett,de kegyelmet nyert,aztán laká­sát Pestre tette át, most azzal vádoltatik, hogy a felségáruló Kossuth Lajossal összeköttetésben állott , annak megbízásából Magyarországban a császári kormány megdöntésére új összeesküvést ko­holt evégett utasításokat, forradalmi felhívásokat, egyleti papírokat stb. terjesztett, Magyarországnak az austriai államkötelékből kiszakítására törekvő titkos társulatokban részt vett, a külföldről be­csempészett úgynevezett Kossuth - dollárjegye­ket az összeesküvés tagjai közt forgalomba tet­te , és e pénzjegyek elvállalóitól nagy összeg készpénzt váltott be, hogy azt az egyleti c­é­­loknak az országban előmozdítására fordítsa, na­­gyobb részét pedig a központi bizottmánynak Lon- I­donba szolgáltassa. Az ellene még 1853. ápril he-­­ ban elrendelt vizsgálat következtében, mivel tar-­­ tózkodás helye nem tudatik, felszólítunk, hogy 90­­ nap alatt a bécsi haditörvényszéknél jelenjék meg,­­ s a fe­lségárulási bűn vádja ellen magát védelmezze. KÜLFÖLD. todósítások a harczterekről­­ Délkeleti csatatér. A „Moniteur“ ma­­­rét hivatalos jelentést hoz a szebasztopoli­­ lombázásról. Az első Canrobert­onoktól oct. 1­­­8-ról, így szól: ■-¡ 11 „Tábornagy úr! Tegnap napkeltekor az angol 11 reggel együtt megnyitottuk a tüzelést. A dolgok j­­ I mentek, midőn egy tűz­telepi lőportár fellobba- 11 TÁM€MJk~ Két Révay. — Történeti beszély. — Irta Lisznyay Kálmán II. AZ ANYA. (Folytatás.*) E perczben fölhangzott a kardok csattanása s a viszhangzó berekben, mint a favágók megrezzenő baltaütései hangzottak a kimért vágások, mígapart szunnyadó madarai ijedten röpültek tova. — Te vérzel — kiálta a fehérdolmánya — kardom átjárta oldaladat. — Csalatkozol — szólt a vörös — csak ruhái­mat szakitá föl, védd magad ! A csata tovább folyt. Egyszerre a fehér lovag vállán sötét vonal hi­­gyódzott végig, vérrel öntözve a világos dolmányt, s a vörös lovag megállott. Nem tagadhatod — szólt,kardjával a sebre mutatva — a osztanak vége van ; engedd, hogy lo­vadra föl­segítselek. A fehér lovag csakugyan ingani kezdett, bal­kezét a láb­a fogta, mig kardja kihullván kezéből, a vízér kövein csörömpölt végig. — Köszönöm — rebegé a támogatott,—az ügy ki van egyenlítve, s bár a vágás elég mély, ha föl­segítesz, el birok menni hazáig, de — folytatá meg— ütödve, miközben egyszerre megállott — karomat oldaladtól átmelegülni érzem, s valóban mentémre rólad vér csepeg, Gábor ! te vérzesz! —Ne aggódj rajta Gáspár—felelt a vörös lovag— a*. egész egy kis karczolás lehet. *) Lásd „B. P. H.“ 564-dik számát. —Gábor!—szólt a felsegített fehér öltönyü,mi­után kardját és zekéjét magához véve — te derék lovagias fiú vagy, fogadd el kezemet, mint barátsá­gom zálogát; mi ezután csak egymás mellett har­­czolunk. —Legyen—szólt a vörös férfiu,kezet szorítva— bár a jókat nem szeretem,mellettük unom, szégyel­lem magamat — mormogá—Isten veled! — Gábor ! — szólt újra visszafordulva a Gás­párnak szólított — hagyd el a régi utat, légy miénk. — Hagyj el, hagyjatok el engemet — szólt Gábor — nem akarok többé erről hallani, hires férfiak közt nincs helye Révay Gábornak. Isten áldjon! — Isten áldjon tehát! szólt részvéttel az el­haladó lovag. Révay Gábor épen lovához ért s annak kö­telékét oldá föl, midőn háta mögött viszont lépteket hallott s utána erős hangon e kiáltást: — Megállj! A sűrűből egyszerre kivált a kiáltó lovag alakja,fényes vasöltönyben s lezárt kócsagos sisakkal fején , ölében egy második vasember látszott feküdni, míg jobb karjáról két dzsida nyúlt föl, csalámló végekkel. Révay már lován volt. — Mi a kívánságod ? kérdé a közelgőtől. — Halálod! — Jön a szilárd hangú válasz. — Okaid ? — Gazságod! Révay kardját rántá ki. — Nem úgy , — szólt az érkezett — te fe­detlen fő és mellel vagy, én sisak és vasöltönyben; íme — szólt , nyeregkápájáról a pánczélt leemelve­­- csatold föl az enyém párját és fogd e dzsidát. Révay elfogadta az ajánlatot ; kevés perczek alatt melléről nehéz vas véré vissza a hold sugáru­rait s sisakja vérszin tollait szél lengeté. — Ügyed — szólt végre, sisakrostélyát lebo­­csátva — igaztalan ; egy ugyane helyen kapott párbajból már is terhes sebbe estem; de te egy oly szót ejtél ki a szádon, melyért — bár mit mondjon a világ Révay Gáborról — dzsidát török, — de ez áldozathoz két követelésem van. — Szólj ! — Harczod okát előre, nevedet a há­roz után fölfeded. — Ha valamelyikünk el nem esik, legyen. Te gyalázólag szóltál egy nőről , ki velem közel vi­szonyban áll. Arkad szentségtelenül említé Thurzó Katalin nevét, a királyi lakomán. — Istenemre soha! Én e hölgyet tisztelem, bálványozom és imádom. — Már ez vakmerőség! Egy Révay Gábornak nem szabad imádni egy Thurzó Katalint, különben —folytatá gyorsan az ismeretlen — a hazugság igen is illik többi szép erényeidhez. — Elég — szólt Révay — bár érzem, hogy a vérvesztés gyöngít , mi vívni fogunk, — add a dzsidát — Thurzó Szaniszló — mormogá ma­gában. Mindkét lovag egy körjáratot tön lovával, míg végre egymás ellen rohantak. Az első roham egyiknek sem sikerült. A két dzsida oldalt suhant el s csak gyors rántás előzé meg, hogy a két harczló feje össze ne ütődjék. Újra elváltak. A második összecsapás pillanatában egyszerre kifordult a dzsida Révay kezéből s lassan hátra kez­dett hanyatlani lováról. Az ismeretlen segítségére sietett; a mell- és hátlapokat kapcsolá föl. A pánczél tele volt vérrel. — Te nagy sebet kroptál — szólt a lovag. — Még Ilyésházy szúrása a bal oldalamon, e­­löbbeni vívásomkor. — Úgy meg vagy büntetve. — Ez ügyben nem érdemiek büntetést -­­szólt Révay gyöngülő hangon — esküszöm az Istenre. Azonban a vérvesztés gyakorolni kezdi ha­tását • • . • szemeim világa homályosul • • • fejem szédülni kezd. Emlékeztetlek ígéretedre. Öltöze­tedről Thurzó Szaniszlónak tartalak . . . de hangod nem övé. . . . Az ismeretlen lovag visszaszökött lovára; Ré­vay­val szemben, a hold felé fordult, s feltolt sisak­­rostélya zörrenése hangzott... — Az anya ! — kiálta föl meglepetve Révay, mig parezze fölemelkedett. — Igen! — szólt távozólag az Amazon — az anya legkötelesb megvívni leánya becsületéért. Nem szégyelheted magad —■ nem nővel vívtál, —‘ bajtársad a trencséni főispány ! A távozó e szavait nem hallá többé Révay. A­mint a szerelemcsillag halványult, halvá­nyult a lovag arcza is, s a megsebesített szemei el­­halólag néztek föl a csillagos égre. * * * Midőn Révay Gábort a Duna völgyén lesutto­gó hús szél magához téríté, fölnyitott szemei a haj­nal pírjával találkoztak. A suttogó ajk első szava, a föllázadt önérzet nyilatkozata volt. — Egy Révay ! — sziszegé — s csakugyan annyira meggyaláztam volna a nevet, hogy a haza első nője fülébe is elhatott volna veszett, semmivé tett híre?___így ő is tudja, Katalin! . . . Kata­lin! .. s­zundorodással forduljon el nevem említé­sekor ? . . . . meggyalázva higye magát imádásom által ? . . . nem, ez nem lehet, nem mehet többé! . . A tervező lovag gondolatjait lova nyerítése szakitá félbe, mely elszaggatván kantárát, melylyel a fához volt kötve, ott állott elesett gazdája fölött, lesütött fővel szaglálva s a mint őt mozogni sejté, féllábát áttevé mellén s szemei oly tüzes örömet mutattak , milyennek kifejezésére nehezen volna képes emberi arcz. Alig lepé meg Révayt a hű állat örömhangja, midőn a nyerítést távolról, mintegy viszhangként ismételte­m hallá. (Folyt. köv.) 3184 nála, mi szerencsétlenségre jelentékeny volt, némi zavart hozott ostromunkba. A fellobbanásnak annál nagyobb hatása lett, mert a mi tűztelepeink igét össze voltak halmozva azon pont körül, hol a fellob­­banás történt. Az ellenség ezt használta, tüzelésénél sokszorozására, és a tüzérség főparancsnokával e­­gyetértve úgy találtam, hogy mi kénytelenek vil­lánk a miénket felfüggeszteni, kijavítások tétele és ostromrendszerünk kiegészítése végett jobb olda­lunkon, új tűztelepek által, melyek az angol hadse­regéihez közeledendnek. E hátráltatás valóban igen sajnálatos, de meg kellett benne nyugodni, és min­den szükséges intézkedést megteszek, hogy azt le­hető legrövidebbé tegyem. A tér jobban kiállotta­­ tüzet, mint hittük .a város egyenes vonalbani rop­pant kiterjedésénél fogva, annyi nagyöblü tenge­rész-ágyúval ellátva a mennyi csak ráfér, megenged annak a védelem meghosszabbítását. 17-én csapata­ink birtokukba vevők azon fennsíkot, mely az ár­­boczbástya nevű ostrompont előtt van, és azt elfog­lalják ; ma estve ott tizenkét ágyújú tűztelepnél készítendünk fedezéket, és ha lehetséges, egy má­sodik tűztelep számára a legszélső­jobboldalon, a völgyszoros fölött. Minden ostromeszközeink e bás­tyára vannak öszpontosítva, és remélem, hogy az gyorsan lerontandják, az angol tűztelepek segélyé­­­­vel, melyek annak baloldalát lövik. Tegnap reggel 10 óra tájban az egyesült hajóhadak a tér külső tűz­­telepeit lődözni kezdték, de még nem kaptam jelen­téseket,melyek képessé tennének e támadás eredmén­­­nyeiről számot adhatni. Az angol tűztelepek a lehető­­ legjobb állapotban vannak; azok kilencz új mozsára kaptak, melyeknek nagy hatást kellene előidézniük már tegnap azon tűztelepben, mely a tér balját fekvő tornyot veszi körül, roppant fellobbanás volt s mely bizonyosan sok kárt tett az ellenségnek. Am­i­óta e tűztelep keveset lőtt, s ma reggel csak ké­­t vagy három ágyúra volt képes lőni. Az orosz hadse­­­­regről semmi pontos tudósításaim nincsenek. Semm­i sem mutatja, hogy megváltoztatta volna állomásait , melyeket elfoglalt s hol erősítéseit várja. Én a gya­logsági erősítést, melyet Gallipoli és Várnából vár­tam, csaknem egészen megkaptam. L e v a i 11 a n­­nak megérkezett táborkarivát, s igy ki van egé­szítve a hadsereg gyalogsági öt hadosztályánál létszáma , mely itt parancsaim alatt áll. Az egésség állapot igen kielégítő, a hangulat kitűnő, s mindnyá­junkat bizalom tölt el.“ A másik hivatalos jelentés H­a m­e­­­i­n a­d­­­mirálról érkezett s igy szól: „Villé de Paris“ a Kacsánál, oct 18. „Minister ur! 13-ki levelemben jelentem exeiádnak, hogy egész törzskarommal a „Mogador“ fregátra mentem, hogy a franczia főhadiszálláshoz lehető legközelebb vethessek horgonyt és a főtá­­bornokkal Szebasztopolnak szárazi és tengeri erőkkeli általános megtámadását, és a napot, melyen az ost­romló tűztelepek tüzelése kezdődjék, meghatározni. 14-kén csakugyan értekeztem Canrobert­inok­­kal, kinek nézetei enyéimmel megegyeztek. 15-én­­ a „Mogador“ fregát fedezetén az egyesült hajórajok­­ admiráljai összegyűltek, és az általános ostrom iránti­­ intézkedések közegyezéssel megállapíttattak, aztán a szárazi hadsereg tábornokai elé terjesztettek, s azok által hévvel elfogadtattak. Ez általános támadás 17-re volt kitűzve, az ostromló tűztelepek tüzelése megnyitásának napjára. Mi a hajórajokat illeti, azok teendői így voltak megállapítva: A franczia hajó­rajnak a déli partokhoz kelle mennie, s mintegy 120­­ tengeri ölnyire állomást foglalnia a veszteglőtűzte­­lep, a Sándor és a tüzérségi tűztelepek mintegy 350 ágyúival szemben. Az angol hajórajnak az északi part legszélső vonalán körülbelül ugyanannyi távolság­ról a Konstantin-, távírda-tűztelepek és az északi Maximilián- torony 130 ágyúival kelle szembeállani. Ha explád gondolatban egy vonalat húz Szebaszto­pol bejárata hosszában, keletről nyugatra, e vona két részre osztja a mindenik hajóraj előtt elterülő ostromlási tért. A török admirál két hajóval, melyek e pillanatban egyedül maradtak fenn számára, a két franczia vonaltól északra vetendett horgonyt, az a­ középállomásban az angol és franczia hajók közt 17-kén reggel az ostromló tűztelepek a támadást elkezdték, de az idő csendes lévén, a hajókat­­ gőzfrigátok­kal kelle vontatni, mielőtt az egyesül hajórajok huszonhat hajói Szebasztopol előtt sorba állhattak. Azonban daczára e nehézségeknek van szerencsém jelenthetni expládnak, hogy hajóink el­ső sora előnyomult, fél egy órakor a szebasztopol telepek tüzelé­se alatt, melynek az elsők több mint félóráig ki voltak téve, a­nélkül, hogy válaszolta­ volna. Kevéssel azután a hajók keresztbe álltak, és élénken viszonozták a tüzet, mely mindamellett nem szűnt m­eg azoknak alkalmatlan lenni, csekély szá­muk miatt. Később a többi franczia és angol hajói is megérkeztek egymásután, és az ostrom általános lett. Két és fél óra felé az orosz tűztelepek tüze­lése lankadt, s a veszteglő­ tűztelepen elnémult. Ez volt a szél, melyet a franczia hajórej magának kü­lönösen kitűzött; de a miénk megkettőztetve sza­kadatlanul egész éjig tartott. Azon perezben, mi­dőn exp­adnak írok, nem tudom még, mi volt sikere szárazi tiztelepeinknek , melyek tűze előbb kezdő­dött mint a miénké, és az orosz erődítvényeket a száraz felől lődöző. Ha az oroszok nem zárták volna el a bemenetelt Szebasztopolba, öt nagy hajót és két fregátot sülyesztvén ott el, nem kételkedem, hogy a hajórajok hajói, az első tűz kiállása után si­kerrel benyomultak volna a bejáratokba, a kikötő helyében állottak volna meg, és a hadsereggel köz­lekedésbe tették volna ma­gukat. Talán nem vesz­tettek volna sokkal több embert, mint mennyit vesztettek, de a végső rendszabály, melyet az el­lenség elfoglalt, hajói egy részét feláldozván, min­ket kötelezett arra szorítkozni, hogy öt óráig ostro­moljuk Szebasztopol tengeri tűztelepeit, oly c­él­ból, hogy azokat kisebb nagyobb ideig elhallgattas­suk, a helyőrségből sok embert foglalkoztassunk az ágyuknál , és ekképen szárazi hadseregünknél mind anyagi, mind erkölcsi segítséget nyújtsunk Ma 18-kán csak annyi időm van, hogy expládnai sietséggel egy általános kivonatát adjam ezen tá­madásnak, mely véleményem szerint, nagy becsü­letére válik a franczia tengerészetnek. E kivonat­hoz csatlom névjegyzékét a hajók mindenikén meg­haltak és sebesülteknek ; közelebb megküldendőm a részletezett jelentést a támadás minden phasisai­­ról és mindenik hajónak abbani kisebb nagyobb részvételéről. A harcz kezdetén a lelkesedés rend­kívüli volt, s nem kisebb mindenkinek kitartása az ostrom alatt. A tüzelés kezdete előtt a hajórajnak ezt jelzem: „La France vous regarde ! (Franczia­­­ország néz reátok) mely jeladást „Vive l’empe­­reur;“ kiáltások követték. Vagyok stb. (Aláírva) Himeli­n.“­­Míg a Várnán és Bukaresten át érkező hí­rek a Krímből csak oct. 30-ig terjednek. Odesz­­szán át már november 2-káig van tudósítás, mely jelenti, hogy e napig Szebasztopol ellen főtámadás nem történt. A Vár­nai egyenes tudósítások megerősítik, hogy az oro­szok a 26-ki kirohanáskor tetemes veszteséget szenvedtek , s hozzáteszik , hogy Konstantin­­erőd legnagyobb része levontatott.­­ Ugyancsak Várnán át jelentik a Krímből, hogy egy korábbi tatárfőnök, Ahmed, függetlenül maga paran­csai alatt egy csapat tatárt alakított, melylyel ép oly merész mint szerencsés guerillaharczot, kez­dett az oroszok ellen, azoknak különösen élelem- és lőszerszállítmányait fogdosván el. Odesszai oct. 29-ki levelek szerint ott azt beszélték, hogy a dunai háromszögben álló csa­l­attvi­­­p­tok, a várbeli helyőrségeken kívül,­­ a felső Plu­h vonalra tétetnek át. Ezt egy galaczi levele­zés megerősíti, hozzátévén, hogy L­ü­d­e­r­s­tnok parancsot kapott Szebasztopol elestének első hí­rére déli Besszarábiát elhagyni, mert félni lehet, hogy az egyesültek onnét Altermann vagy O­­­dessza felé fordulandnak. Más odesszai tudósítá­sok állítása szerint L­i­p­r­a­n­d­i hadosztályának állomása Trakiiében, a Tsernaja jobb partján csaknem oly erős és nehezen elfoglalható, mint az egyesülteké. A két hadsereg egymást szemmel­­tartó állásban van, s erősítést vár, hogy siker ki­látásával intézhessen csapást. Anglia, London,, nov. 4. Newcastle herczeg Stratford lordnak­­következő sürgönyét közli a mai reggeli lapokkal: , ,,K­onstantinápoly, okt. 28. éjfélkor. Egy angol szállító-gőzös kapitánya, mely 26-kán este indult el Balaklavából,nagyrészint meg­erősíti azon tudósításokat, miket egy franczia hajó ma reggel hozott ide, s melyek Marseillen ke­resztül tüstént Angolországba küldettek. Az oroszok 25 kén megtámadták a Bálák tava környékén eső erődöket. Ők —■ mint hiszik —­ 30,000-en vol­tak, s a megtámadás váratlanul jött. A gyalogság előtt a kozákok mentek. Először török csapatok és skótok által fogadtattak. A törökök visszavonultak, sőt még az ágyukat is beszegezték, miket az oro­szok hatalmukba derítettek, azokat a törökök ellen fordítván. Ellenben a skótok szilárdan zárták ma­gukat állomásukon. Más csapatok érkeztek, s az o­­roszok kénytelenek voltak a tért odahagyni, azon­ban mindemellett is urai maradtak két erődnek, melyekből csapatjainkra tüzeltek. Három angol könnyű­lovas- ezred az orosz ütegek kereszttüzének ki­lévén tétetve, roppant veszteséget szenvedett. A francziák részt vettek a csatában, s bámulatos vi­tézséggel harczoltak. Másnap 26-kán 8000 főnyi orosz csapat Szebasztopol és Balaklava felől meg­­támadá a franczia állomást. A francziák nagy vér­ontás után visszaverték az ellenséget; az oroszok veszteségének igen nagynak kelle lennie. Azt állít­ják, hogy a tűztelepük tüze a városból igen lan­­kadttá lett, s néhány Bujukderébe érkezett sebesült tisztek előadása szerint folyvást azt hiszik, hogy Szebasztopol rövid időn a szövetségesek ke­­zében leond. Körülbelül ide megy ki mindaz, mit különböző oly személyektől meg lehetett tudni, kik a Szebasztopolnál történt eseményeknek szemtanúi voltak. A holtak és sebesültek nevei a hivatalos je­lentés számára tartatnak fenn. E nevek közt egyet­len tábornok sincs.“ — A „Times“ a legújabban érkezett külön­böző sürgönyök eredményét ekkép foglalja össze: „A­mi a 17 - 18-kan végbevitt munkát illeti, az oroszok s a szövetségesek jelentései közt nincs semmi oly ellenmondás, mit könnyen ki ne lehetne magyarázni. Most már megállapított tény, mikép 17-ken Szebasztopol szárazon s vizen megtámad­­tatott. A franczia s mindkét angol admirál részt vettek a tengeri erődök elleni megtámadásban. Az oroszok e napokon, saját bevallásuk szerint, 500 embert vesztettek, ezek közt Kornilorf admirál elesett, s Nah­imoff admirál megse­besült. A Konstantin-tűztelep, az északi kikötő­bejárásnál, szinte levontatott, két más tengeri-, tűztelep sokat szenvedett, s egy vára és lőpor­­raktárának fellobbanása által tetemesen megron­gáltatok. A szövetségesek az első napon 96 em­bert vesztettek, a „Retribution“ s „Agamemnon“ hajók sokat szenvedtek, ezenkívül néhány fran­czia raktár légbe röpült, s a franczia művek gyön­ge építés­módjuk, s az ellenséges ágyuk nagyobb ölele következtében tetemes kárt szenvedtek.­­

Next