Budapesti Hírlap, 1855. április (685-708. szám)
1855-04-16 / 696. szám
két hasznosan lehessen megvitatni s komolyan megítélni, azokat lelkiismeretes pontossággal kifejtendjük. Ezt lojális s egyszersmind hasznos eljárásnak tartjuk. A közvélemény hamar megrémül s könnyen tévútra jut oly felindulások s események közepett, minek azok, mik arra naponkint hatást gyakorolnak. Legjobb eszköz annak megnyugtatására, azt felvilágosítni. Miként keletkezett a keleti expeditio eszméje ? Minő kilátások s adatok sugallták annak tervét? Minő okok módosíták azt ? Miért szállott ki az angolfranczia sereg Krimben ahelyett, hogy a Duna mellett működnék, s Besszarábiában kezdene hadjáratot? Miként kell kimagyarázni az ostromlottak hosszas ellenállását, az ostromlók heves hősiessége mellett? Ezen pontokat akarjuk tárgyalni ezen munka első részében. Ezen tárgyalást csupán bizonyos tényekre, hiteles okiratokra, a katonai tudomány s história által bebizonyított igazságokra fogjuk alapítni. Ama parancsoló s eldöntő körülmények, mik Francziaországot 40 évi béke után fegyvert fogni kényszerítők, még mindenkinek emlékezetében vannak. Oroszország nem lévén képes Törökország fölötti felsőbbségét jegyzőkönyveinek rettentése által elfogadtatni, annak ráerőszakolását kisérte meg. Széttépte a szerződéseket, becsapott egy területbe, megvetés fenyegető Európát. Seregei megszállották a fejedelemségeket, a Duna felé nyomultak elői s már kijelölték a Balkán felé teendő diadalmas ut állomáshelyét. A török nemzet bámulatos lendülete nem lehetett elegendő ezen terv meghiúsítására. Igaz ugyan, hogy Oroszország váratlan akadályra talált egyoly nép hősies buzgalmában, mit alászállottnak hitt, s melynek ellenállása őt arra emlékeztető, hogy e nép meggyőzte II. Pétert. De a harcz egyenlőtlen volt. Az egész világ felindulva s feszült nyugtalansággal várta annak kifejtését. Németország a szentszövetség megszabása és saját méltóságának tanácsai közt ingadozván, még nem tudta, ha vájjon tovább is tűrje e ezen reá súlyosult uralom önhittségét, vagy azt végre visszautasítsa. Nyugatról eredt az ellenállásra a jeladás. Franczia-s Angolország loyális módon egyesülve nem tétovázták hajóhadaikat és seregeiket keletre küldeni, hogy ott a török birodalom épségét, a szerződések tiszteletét, az európai sulyegyént s a polgárisodást védjék. Ama maga akarat, mely hazaánk kormányát intézi, s mely ezen háborút, mint saját becsülete által szükségeltet elhatározá, miután becsületes kibékítés által hiában kisérte meg annak megelőzését, akkor utasításokat készített ama dicső tábornagy számára, kinek kezeibe vala adatandó Francziaország kardja. Ezen 1854. ápril 12-től kelt utasításokban, a következő helyek voltak olvashatók : . . . . „Midőn önt tábornagy egy oly franczia sereg élére helyzem, mely legközelebb az anyahontól több mint 600 mértföldnyire fog harczolni, először is azt kötöm önnek szívére, hogy a katonák egésségére legnagyobb gondja legyen, hogy azokat lehetőleg kímérje, s hogy csak akkor bocsátkozzék csatába , miután a kedvező valószínűségeknek legalább kétharmada felől bizonyosságot szerzett. A gallipolii félsziget választatott ki főkiszállási helyül, mivel annak kell mint stratégiai pontnak működéseink alapjának, azaz ama fegyverhelynek lennie, hová raktárainkat, mozgókórházainkat s élelmiszereinket helyezzük, s honnan könnyen előnyomulhassunk, vagy újra hajóra ülhessünk. Ez azonban nem gátolandja meg önt abban, hogy megérkeztekor, ha ezt jónak látná, egy két hadosztályt ama laktanyákba szállásoltasson, melyek részint Konstantinápolytól nyugatra, részint Skutariban vannak. Míg ön nem áll szemben az ellenséggel, saját haderejének szétszórása semmi hátránynyal sem jár, s ön csapatainak Konstantinápolybani jelenléte jó erkölcsi hatást tehet; de ha miután ön a Balkán felé előnyomult, történetesen kénytelen lenne visszavonulni, sokkal előnyösebb lenne a gallipolii oldalra térni vissza , mint a konstantinápolyi oldalra, mivel az oroszok soha sem mernek Drinápolyból Konstantinápoly felé nyomulni, egy 60,000 főnyi jó csapatokból álló sereget hagyva jobbjokon. Ha azonban a Konstantinápoly előtti karasszai vonalat meg akarnák erősítni, ezt csupán azon szándékkal kellene tenni, hogy annak megvédése egyedül a törökökre hagyassék, mivel— ismétlem—állomásunk függetlenebb s rettentőbb leend, ha az orosz sereg oldalán leszünk, mint ha a thraciai félszigetbe lennénk zároltatva. Ezen első pont meg lévén állapítva, miután az angol-franczia sereg a márvány-tenger partjain egyesülendett, ennek Omerpasas Raglan lorddal értekeznie kellene a következő 3 terv valamelyikének elfogadása iránt: — 1) vagy az oroszok ellen menni a Balkán felé, — 2) vagy Krímet elfoglalni, ( 3) vagy akár Odesszában, akár a fekete-tengeri orosz partvidék bármely más pontján kiszállani. Az első esetben, Várna elfoglalását tartom legfontosabbnak. A gyalogságot tengeren, a lovasságot pedig talán szárazon könnyebben lehetne oda szállítni. Semmi esetre sem szabad a seregnek nagyon távol menni a fekete - tengertől, hogy így szüntelen szabadon közlekedhessék a hajóhaddal. A második esetben, Krim elfoglalása esetében, mindenek előtt a kiszállási hely iránt kell biztosnak lenni, hogy így a kiszállás az ellenségtől távol eszközöltessék , hogy kevés idő alatt annyira meg lehessen erősítni ezen helyet, mikép ez támaszul szolgáljon, ha visszavonulásra kerülne a dolog. Szebasztopol bevételét nem kell megkísérteni , hacsak a sereg legalább félostromkészület- s nagyszámú földzsákokkal nincs ellátva. Miután ön ezen helyhez lőtávolba érkezendett, nemulaszsza el elfoglalni Balaklavát, egy oly kis kikötőt, mely Szebasztopoltól délre 4 mérföldnyire esik, s melynek segélyével, az ostrom tartása alatt, a sereg könnyen közlekedésben tarthatja magát a hajóhaddal. A második esetben, ha ti. az admirálokkal egyetértőleg Odessza elleni vállalat fogna elhatároztatni. . ..... . . Minden esetre, különösen meghagyom, hogy sohase oszsza meg ön seregét, hogy szüntelen összes egyesített haderejével mozogjon, mivel 40,000 főnyi compact s jól vezérlett sereg mindig tekintélyes haderő, ellenben szétszórva semmit sem ér. Ha élelmezési tekintetből kénytelen ön a sereget megosztani, ezt akkér eszközölje, hogy azt egy ponton 24 óra alatt mindig újra egyesíthesse. Ha útközben több hadoszlopokat alakít ön, ezeknek oly újraegyesülési pontot adjon mely elég távol essék az ellenségtől arra nézve, hogy egyiküket se lehessen elszigetelten megtámadni. Ha visszaűzi ön az oroszokat, ne menjen tovább a Dunánál, hacsak az austriai sereg be nem lép a küzdtérre. Általában minden mozdulat iránt előre értekezni kell az angol sereg főparancsnokával. Csupán bizonyos oly kivételes esetekben, midőn a sereg jólléte forogna kérdésben, vehetne ön magára minden elhatározást. . . . Én teljes bizalmat helyzek önben tábornagy; meg vagyok róla győződve, hogy ön hű maradand ezen utasításokhoz, s újabb dicsőséggel tudandja nevelni sasaink dicsőségét.“ Mint a császár által Saint - Arnaud tábornagy számára adatott utasítások ezen kivonatából láthatni, Gallipoli választatott ki az angol-franczia sereg kiszállási helyéül. Ki kell emelnünk ama fontos tekinteteket, melyek ezen választást tanácsolták. A tengeri háború első elve oly gyűlhelyet választani, mely az ellenséges megtámadásoknak nincs kitéve, bizonyosan megvédhető, a sereg kiszállítása s élelmeztetése végett kényelmesen hozzáférhető, s ez utóbbinak megengedi, hogy előnyomulhasson, vagy ha erre kényszeríttetnék, működési alapjához visszavonulhasson, s nemsikerülés esetében hajóhadánál támasztó menhelyet találhasson. A gallipolii félsziget bámulatosan teljesíté egy jó tengeri háború feltételeit. A Dardanellák bejárásánál feküvén, a márvány s thraciai tengereken át könnyen láttathatott el élelemszerekkel. Ezenkívül még egy az orosz - török seregek viszonylagos helyzetéből eredt fontos tekintet is szükségelte ezen pont megszállását. Ha az oroszok Ruszjuknál a Dunán átmennek, Drinápoly felé nyomulnak, s a török erősségeket s magát Konstantinápolyt is balra hagyják, minket Gallipoliban megelőzhettek, s a fekete-tengeren bennszorult hajóhadaink elől a visszavonulást elvághatták volna. Ebben nagy veszély rejlett, mit a szövetséges kormányok előrelátása jókor felismert s elhárított. Még egy más tekintet is kívánta Gallipolinak előleges megszállását. — Az expeditio elindulása perezében, azaz 1854. aprilben mindenki nyugtalanul kérdé magában, ha vájjon haderőnk elég jókor meg fog-e érkezni arra nézve, hogy Konstantinápolyt födözhesse. Akkor a védelmi háború sokkal valószinűbbnek látszott a megtámadási háborúnál. A török birodalom épsége volt fenyegettetve s s már meg is sértetve, nekünk azt kelle megvédenünk s helyreállítnunk. Egy a törökök által a Dunánál elvesztett csata az oroszokat 3 napi út után a Balkánig vezethette, s előttük Konstantinnápoly útját megnyithatta volna. Gallipoli megszállása tökéletesen födözé ezen fővárost. A két szövetséges kormány átlátta, mikép egy orosz sereg, ha szinte az már Drinápolyba bement volna is, nem nyomulhatna elő Konstantinápoly felé, 160 000 főnyi angol-franczia sereget hagyván jobboldalán; s ezen számítás az, mely a császári utasításaiban is feltalálható. Ekkér a gallipolis - félsziget minden szempontból, s minden lehető-ség tekintetéből igen helyesen választatott ki ki- szállási pontul s működési alapul. Ezen pontról a török birodalom fővárosát födöztük, hajóhadaink mozdulatainak urai maradtunk, előnyomultunk a nélkül, hogy magunkat födözetlenül hagynák, s fenntartók Toulon- s Marseille-eli közlekedéseinket. Azonban alig érkezett meg Gallipoliba az angol-franczia sereg, midőn a harczi színhely már megváltozott. Noha az orosz czirkáló csapatok már Várna előtt voltak láthatók, Szilisztria hősies védelme megakasztá Gorcsakoff herczeg rohanatát. A harcz ahelyett, hogy a birodalom középpontjába helyeztetnék át, tovább is változó szerencsével a Duna mellett folyt. Ekkor az expeditio főparancsnokai azt hitték, mikép elég idejük lenne ezen harcz színhelyére megérkezni, talán Szilisztriát megmenteni, de mindenesetre a török sereghez csatlakozni, s a Balkánt az orosz sereg ellen megvédni, két szárnyuk — hogy igy szóljunk — a sumlai s várnai két erős- ' ség által lévén oltalmaztatva. Ezen terv szintoly merész, mint eszélyes volt, ezenkívül az a körükrülmények s a veszély közelléte által jelöltetett ki. Valóban, ha az oroszok Szilisztriát elfoglalják, mely helynek bukása Omer pasa jelentéseiben kikerülhetlen gyanánt tüntettetett föl, a török birodalom sorsa egyetlen nagy csatától függhetett. Az angol s franczia seregeknek ezen csatára előre készen kell magukat tartaniok. Ott volt állomáshelyük, mivel talán ott kelle a harcznak eldőlnie, s a sors végítéletének kimondatnia. Az események mindezen számításokat meghiusíták. A török sereg bátorsága, s a szövetségesek jelenléte elegendők voltak arra, hogy az oroszok az ostrom megszüntetésére s a Dunán keresztüli visszavonulásra kényszerítiessenek. Valahányszor az ellenség visszavonul, ama sereg, mely előtt az hátrál , nagy kísértésbe jő annak üldözésébe De akkor, midőn ezen üldözés egy sereget veszélyeztethet, nagyobb dicsőség megállapodni, mint előnyomulni; a dicsvágynak sohasem szabad olyat tanácsolni, mit a bölcseség tilt. Ugyan mit eszközölhetett volna ki az angol-franczia sereg az által, hogy egy elpusztított,közlekedési eszközöknek híjával levő, nagy folyamok által hasított, s dögvészes nyavalyák által sajtolt tartományba mélyen benyomult volna ? Nem a győzelmet, hanem a seftrez nélküli megsemmisülést, s a kárpótlás nélküli halált fölkeresni, ment volna oda. Azt állíták, hogy az oroszok visszavonulása után, a Dunánál kellett volna működni, s Besszarábiába, bemenni. Mondjuk ki egyenesen : Austria közreműködése nélkül, seregünknek a leggyászosabb katastropha büntetése alatt, meg volt tiltva, a Duna felé előnyomulni. Valóban ne feledjük el amaz alappontot, mikép működési alapunk a tenger volt; ezt elveszteni annyi lett volna, mint mindent merni s mindent veszélyeztetni. Nem csak a katonai tudomány, hanem az egyszerű józan ész is tiltó, 60,000 angol-francziával s 66,000 törökkel egy egésségtelen s járhatlan tartományba benyomulni, midőn se elegendő szállítási eszközök, se hadkészületek, se tekintélyes számú lovasság, se tartalék- vagy ostromtelep, se szervezett nagy tüzértelep, se Sumla-.Várna- s Szilisztriában élelmis hadiszer-raktárak nem állottak rendelkezésünkre. Mindezen a hadjárat megnyitására nélkülözhetlen segélyforrásokat nem lehet néhány nap alatt rögtönözni, a hazától 800 mtföldnyi távolságban , azoknak teljesen hijával lettünk volna Egy 200,000 főnyi orosz sereggel állottunk volna szemben, mely szilárdul bevárt volna bennünket saját területén, vagy pedig előttünk futva még veszélyesebb helyzetbe igyekezett volna bennünket csalogatni, hol nem maradt volna számunkra más választás, mint egyenlőtlen csata vagy lehetetlen visszavonulás. Ama kétnapi egyszerű kémle a Dobrudzsában, mely a legvéresebb ütközetnél is több emberünkbe került, állításunk bizonyítványául szolgál. Oly főparancsnokok, kik nem fogván fel egy ily vállalat veszélyét, ezen helyrehozhatlan hibára hagyták volna magukat ragadtatni, tétovázás nélkül kimondjuk, kompromittálták volna a főparancsnokság felelősségét. — Ezért ismételjük — arra nézve, hogy a Dunán túl, s a Pruthnál megnyitandó hadjárat lehetséges legyen, Austriának tevékeny közreműködésére volt szükség. Azonban egy kormány nem akkor kezd háborút mikor akar, hacsak arra a körülmények hatalma által nem kényszeríttetik; csak akkor kezd háborút,mikor ezt teheti. Austria ezen perezben még nem volt kész, mielőtt Oroszországgal meghasonlanék, biztos akart lenni Németország felől, s 500,000 főnyi haderővel akart rendelkezni. Saját méltósága, érdeke, a nyugati hatalmasságok példája, őt nyilatkozásra s cselekvésre ösztönözték; eszélye azt tanácsolta neki, hogy várjon, s előbb haderejét s politikai szövetségeit egy csomóba gyűjtse, mielőtt a harczba bevegyülne. (Folyt. köv.) Ápr. 12. A „Moniteur“ tegnap igy nyilatkozott: „Már közlöttük, miként a brüsseli franczia követ panasziratot adott be egy oly röpirat kiadója ellen, mely ezen városban a krimi expeditio tárgyában tétetett közzé. A császár kormánya nem akarhatta egy kültartományban vitatás tárgyaivá tenni a szövetséges seregek hadjárati terveit s hadműködéseit. E szerint a belgiumi kormánynak átnyújtatott panaszirat csupán a röpirat czímére vonatkozott, mely akkér volt szerkesztve, hogy a közvéleményt tévútra vezesse s csábétket nyújtson a botránynak , azon föltevésre szolgáltatván alkalmat, mikép egy franczia tábornoknak, vagy mint némely külföldi lapok erre homályos czélzást tettek, Napoleon herczegnek némi része lett volna ezen közzétételben. A belgiumi külügyminiszer ápril 7-én a franczia követnek azt válaszolá, mikép a brüsseli felebbviteli törvényszéknél levő államügyész indokolt véleménye folytán, a fennálló törvények értelmében lehetetlen oly keresetet indítni, mely megfeleljen a franczia kormány egyedüli czéljának, t. i. hogy végzés eszközöltessék ki egy oly czim betiltása iránt, mely a birói vád kikerülése végettelég ügyesen kiszámított szavak alatt szemtelen nyerészkedést rejt. E szerint a brüsseli franczia követ elé kiszabott lépések közöl csak az marad meg, miképp formaszerint s közvetlenül defavoyálja a külföldi sajtó által terjesztett vádakat , s felvilágosítsa mindazokat, kiknek könnyenhivőségét ezen sajtó fejre vezette volna.“ A franczia törvényhozó testület tegnapi ülésében megkezdé a budget tárgyalását. Általános vitatás nem volt, s erre a czikkek megszavazása oly gyorsasággal történt, miszerint nem lehet róla kételkedni, hogy 14-éig a kamrának bőven lesz ideje nem csak a budgetet, hanem ama többi törvényjavaslatokat is helybenhagynia, miket szétosztása előtt meg kell szavaznia. A törvényhozó testület ma minden föltűnő közbejött esemény nélkül folytatá az 1656-ki budget tárgyalását. Ma itt ismét sokat beszéltek a császár keleti útjáról, sőt némelyek még azt is állíták, hogy a császár Londonból egyenesen Krímbe fog utazni. Annyi bizonyos, rajkép ezen utazásra az előkészületek már bevégeztettek, s a császár 24 óra alatt bármikor elindulhat. Pietri rendőrfőnök tegnap este Londonba indult, hol a császárt megelőzi. Mint mondják, a ,,Moniteur“-nek második, az alkudozásokra vonatkozó czikke jövő vasárnap a császár elindulása előtt fog megjelenni. A császári pár pogyászainak egy része már elküldetett Londonba. Mint mondják, a „cizázó testőr“ közel 9ően elkísérendik a császárt. Folkstone ból írják Parisba, miképp franczia sorhajót várnak a doveri partra, hogy azok a császári pár szálnéra kíséretül szolgáljanak. Mihelyt ezen, s ama többi franczia hajók, miknek a balti hajóhadhoz kell tartozniok, az angol hajóhadhoz fogtak csatlakozni, ezen egész jelentékeny és nagy tengeri erő észak felé azonnal elinduláho. Belgium, Brüssel, april 7. A ,,Moniteur“-nek Miklós császárróli ismeretes czikkére, orosz részről már érkezett válasz. Egy Brüsselben tartózkodó „tisztes polgár T w e r b ő 1“, Silwan Gregorievits Gravdine névvel írja alá magát, az „Indép. belge“-ben egy választ tesz közzé, a „Moniteur“ vádjára, a mennyiben t. i. az a görög vallásról s az orosz nemzetről szól. Ezen válasznak következő helyeit emeljük ki : „Ha a franczia hivatalos közlöny csupán Miklós császár életirasának közlésére s politikájának tárgyalására szorítkozik, nem mertem volna egy oly ügy lovagjául tolakodni fel, melynek védelme csak az elhunytnak felséges örökösét, s ennek kormányát illeti; azonban a „Moniteur“ czikke vallásomról, s ama nagy nemzetről is, melyhez tartozni szerencsém van, oly modorban szól, mely érzékenyen hat reám Mi horn ezt mondjuk : ,,Matous‘hka Rossiá“, „Anyánk Oroszország“ én orosz vagyok, s minden gyermek köteles anyját védni. Mindenek előtt engedje meg ön azon észrevételt tennem, mikép nézetünk szerint, ezen nagy ügyességgel írott czikk épen nem oly nyugott s szenvedélytelen, minőnek látszani akar, mikép az egy oly pérezben, midőn a béke-alkudozások megnyittatnak, nem alkalmas azon eredmény előidézésére, mit a minden nemzetbeli mély belátású s értelmes egyének előóhajtanak. Én nem fogok vitázni a „Moniteur“-rel ama felelősség iránt, mit a história a császárnak a jelen háborúra vonatkozólag tulajdonítand, de arról meg vagyok győződve, mikép a história nem mondandja a„Moniteur“-rel :„Uralmának utolsó éve Európa irányábani kihívás, s ennek függetlensége elleni merész megtámadás volt.“ A „Moniteur“ mely saját szempontjából írja meg jelen históriánkat, elfeledi előbbi históriánkat, midőn azt állítja, mikép Oroszországban a vallási s politikai élet csak NI. Péter teremtői befolyása alatt nyilvánult. NI. Péter kétségkívül nagy szolgálatokat tett Oroszországnak, ő számos hibákat s előítéleteket rombolt szét, végre szélesbítő politikai s társadalmi látkörünket, de nem „teremté“ Oroszországot , mivel egy ember sem létesítheti egyedül, bármily nagy legyen is, Isten s az idő művét. — Oroszország politikai élete már a 9-dik században nyilvánult, ama korban, midőn a szláv nép vénei összegyűltek , s ünnepélyes ülésben elhatározák, hogy Rurk, egy hires varág hárezos, fog rajtuk uralkodni. — A mi a vallási életet illeti, ez ama korban vette eredetét, midőn Wladimir az igaz keresztény hitet s a szent keresztséget ugyanazon chersonesusi templomban fogadá el, melyben most Mohamed hagy dicsőségére egy tűztelep állíttatott fel. Továbbá helytelen a „Moniteur“nek azon állítása, mikép az oroszok előtt a 7-ik századig még a legegyszerűbb jogelvek is ismeretlenek voltak “ — Itt a „tveri tisztes polgár“, ki hona históriájában nagyon jártas, egész sorát idézi az ó-szláv jogemlékeknek, mikből kitűnik, hogy az oroszok mindenesetre már régóta ismerték a jog eszméit. Sőt szerinte, még az esküdtszékek is már a legrégibb időtől fogva léteztek Oroszországban, „társadalmi ítélet“ neve alatt . A Volga partjain 40,000 halász él, kik munkáik jövedelmét egy közös pénztárba szolgáltatják, s ekkor már századok óta bizonyítványául szolgálnak az egyleti elv hatalmának. A „Moniteur“ ezen szavaira :,„A 60 millió szlávból álló birodalom egy oly főnök akaratától függ, ki önmagában nem csak a polgári s politikai hatalmat, hanem még a változhatlan s szent dogmát is megtestesítő *, az orosz polgár megjegyzi: „Mi a szent dogmának csupán egyetlen megtestesülését is■ merjük el; még pedig azt, mely a világ üdvére az I Isten fiának személyében történt. Egyedül ő egy házunk feje; egyedül ő csalhatatlan; egyedül ő tartja kezében a paradicsom kulcsait. — Császárunk csupán világi védura ezen egyházinak, melynek igazgatása egy püspökökből álló zsinatra van bízatva. Ő csupán első kereszténye az orthodoxiának, s szintúgy mint minden más valódi keresztény, meghajtja fejét, s imádja a dogmát, mely nekünk Istentől adatott. — Nem akarom most bővebben tárgyalni a „Moniteur“- nek ama „roppant hordák“-róli phantasmagoriáját, melyek szerinte az orosz gyámság alól felszabadított Európát fenyegetik, s csak azt jelrye szem meg, mikép voltak oly „roppant hordák“, melyek hajdan többet is tettek Európa fenyegetésénél; azonban nem Oroszországból jöttek, hogy a Rajnán átmenjenek, s nem orosz gyámság alá veték Németországot. — A „Moniteur“ továbbá ezt mondja : ,, A czárnál hiányzott a jóság, ő so-hasem bocsátott meg.“ — Számtalan előttem is -meretes tények közöl csak néhányat választok ki, hogy a „Moniteur“ állításának épen ellenkezőjét bizonyítsam be. — Egy híres csilládból származott fiatal tisztre rábizonyult az övezeesküvésbeni részvétel. A császár őt maga elé hivatá. — „Herczeg!“ — mondá, az ifjúnak kezét megfogván, — „önt rágalmazták, s azt mondták nekem, s hogy ön ellenem összeesküdött.“ Az ifjú, kinek szive eltévedései daczára, becsületes maradt, — a császárnak lábaihoz borult, s bevallá vétkét. — 349