Budapesti Hírlap, 1855. december (885-907. szám)

1855-12-03 / 886. szám

fél 12 óra tájban értünk, s ott egy orosz biztossági tisztet (annak tartatik), egy kozákot, mintegy 40 arabot, körülbelül 3000 db lovat, tevét, ökröt és juhot, 3 orosz szekeret és tetemes számú falusi la­kost elfogtunk. Miután a falukat felgyújtottuk s 30 nagy szénakalangyát elpusztítottunk, fél két órakor haza felé indultunk s félkilenczkor a táborba érkez­tünk. Az ellenség ellenállást nem kísértett meg. Van szerencsém stb. Tottenham W. H. alezredes:“ Omer pasa, orosz tudósítások szerint még nem nyomult négy mfdnél tovább Imereczia bel­sejébe, s mindig csaknem egyenlő vonalban ha­ladt a tengerparttal. A szekerészet, mire Omer pasának oly sürgető szüksége van, nem érkezik számára. Ugyane tudósítások erősítik, miszerint Muraview­­nok oly biztosan számít Karsz bu­kására, mikép csak 12,000 embert hagyott a vár körül, e sereget elegendőnek tartván a kiéhezett város bekerítésére. Azonban nov. 19-n a Taif gő­zössel Konstantinápolyból török csapatok szállít­tattak el Trapezuntba, honnét azok Erzerumba fognak küldetni. E hajó fedezetén volt a szultán egy hadisegéde is, ki Karszba szándékozik, az ottani helyőrség számára rendjeleket, pénzt és díszkardokat vivén. Redutkaiéban hire járt, hogy Omer pasa h­a­di m­űk­ö­d­é­s­é­t I­m­e­r­é­t­zi a belsejé­ben elhalasztotta. Anglia, London, nov. 29. Az indiai postá­nak egy távirdai előhirnöke azon tudósítást hozza, mikép a szövetségesek az oroszok által megszállva tartatott kurili szigeteken kiszál­lottak, s az Angol-­s Francziaország lobogóit feltűzték. A ,,Sun‘" szerint a szardiniai király lá­togatása tárgyában eddig elé csupán a következő intézkedések tétettek : szombaton reggel a ki­rálynő s Albert herczeg felséges vendégüket a kristály­palotába kisérendik el; hétfőn a király Albert herczeggel együtt Portsmouth- és Gr­o­s­p­o­r­t-ba menend. A szardiniai király holnap érkezendik meg; másnap meglátogatandja a woolwichi arzenált; hétfőn Portsmouth-ba, kedden a City-be menend, jövő szerdán Windsorban a térdszalag-rendjeleivel fog feldiszíttetni, s csü­törtökön hajón visszainduland. A királynő tegnap meglátogatá achathami katonai kórházakat, s igen nagy lelkesüléssel fo­gadtatott az összes rokkantak által, kik ott több mint 2000-en vannak. Sir E. Lyons, a fekete-tengeri angol ha­jóhad főparancsnoka a kék lobogó admiráljává léptettetett elő. A „Times“ kijelenti, mikép meg van elé­gedve ama hatással, mit oct. 25-ki labdacsa Jo­nathan bátyára tett. Az amerikai lapok épen oly modorban válaszolnak, minőt ő hallani óhajtott, s minőre várt, hogy amerikai testvéreinek kezet nyújtson a kibékülésre. Azonban mégsem állhatja meg, hogy némi gúnyt is ne vegyítsen kibékítő sorai közé. Az óceánontúli jó emberek — úgy-­­­mond — épen nem gondolnak ránk oly sokszor,­­ s mint mi hiúságunkban képzeljük, ez igaz lehet. Azonban talán nagyon túlzott aggodalmaink mentségéül bizonyos körülményekre mutatha­tunk: Kinney­s W­alker-nek közép-amerkai piróta-expeditióira; Cuba­s St. Domingo fenyegetésére, mely sohasem szűnik meg egészen, legkevésbbé elnök­választás előtt; az Orosz­ország irányában szinte általánosan kifejezett rokonszenvre; az amerikai áttörne­k­ g­enerál­­nek Angolország elleni dühös kifakadásaira, mi­ket egyetlen hivatalos rendreutasítás sem köve­tett; végre a Washingtonból kelt hivatalos sür­gönyök nyugtalanító hangjára. Amerikai testvé­reink nem neheztelhetnek ránk, ha szavukon fogtuk őket s nyilatkozataikat komolyaknak hit­tük, máskor jobban tudandjuk, hogy mitevők legyünk. Mind amaz ellenünk intézett demonstrá­­tiók pusztán rész­életek voltak, szintúgy mint az Izland elfoglalása végetti pénzgyüjtések s nyilat­kozatok ; s ha mi harczról szólunk, az amerikai lapok öszhangulag igy kiáltanak fel : „Ugyan miként lehettetek ti britt lapok oly együgyüek, hogy hittetek nekünk?“ — Mindez puszta játék volt, azon utonczok elcsábítása végett, kik An­golország elleni boszusággal jőnek át a tengeren, s mindenkinek, ki brittellenes indulatot tanúsít, tüstént odaadják szavazataikat. No, jól van, jól­ — kiált fel a „Times“ — s oly leereszkedéssel, melynek töviseit Amerikában hihetőleg nagyon értendik, következő leczkét ád : Mindaddig, mig ama békés ösvényen haladtok, mit a köztársaság alapítói jelöltek ki elétök, mig bebonyolító szö­vetségeket s martalócz-expeditiókat kerültök, mi angolok a világon legjobb barátaitok s legjobb vevőitek leszünk ! Tegnap délután a külügyi hivatalban oly kabineti tanács­ülés tartatott, melyben hírszerint béke-alkudozási „előzmények“ kerül­tek szőnyegre. Annyi bizonyos, hogy a vidéken mulató ministerek mindnyájan a fővárosba hivat­tak. Egyedül Pan­mure lord nem volt jelen a tanács­ülésben, ki azért távozott el a fővárosból, hogy jelen lehessen testvére Lauderdale Maule ezredes temetésén, ki az őszszel Vár­­nában cholerában meghalt, s kinek holtteste még csak most érkezett­ meg keletről. A hivatalos lap tegnap közlé ama kir. ren­deletet, melynél fogva Sir Hamilton Sey­mour bécsi angol követté neveztetik ki. Canning algróf tegnapelőtt F­o­l­k­e­s­t­o­­ne-ban hajóra ült, hogy a keletindiai főkormány­zóságot átvegye. Hugo Victor 23-a Hauteville-ben Guernsey szigetében, hol jelenleg tartózkodik, az ismeretes chartista H­a­m­e­y kezéből egy oly iratot vett át, mely az ő­s több más száműzöttek számára egy N­e­w­c­a­s­t­­e-ben tartatott mee­­tingen szavaztatott meg. Ezen irat, mint gondol­ható, erős kifejezésekkel nyilatkozik Napoleon császár s a Jerseybeli kiűzetés ellen, s erre Hugo Victor hasonló szellemben válaszolt. A száműzöt­tek ügyében Gla­sgow-ban szintén meeting készíttetik elő, vagy tegnap talán meg is tar­tatott. Az „Advertiser“ hiteles kútfőből akarja tudni, mikép a kormány a legközelebbi ülésszak­ban nem szándékozik a parliament elé újabb adók iránti javaslatot terjeszteni, hanem 25 millió ft­stt-nyi kölcsönt akar fölvenni. Manchester­ben a strike folyvást tart. Múlt hétfőn s kedden, mintegy 801­ személy ün­nepélyesen járta be a várost, titjokban adomá­nyokat szedvén, még­pedig tetemes sikerrel. Az „United­ Service Gazette“ szerint a kor­mány a néphad besorozásánál a golyózás rend­szerét szándékozik behozni. Mindenki, rangkü­lönbség nélkül, a 18 - 45-dik életév közt 5 évig néphadi szolgálatra lesz kötelezve, vagy pedig 5 ft sz. el válthatandja meg magát, mely összeg helyettesítő­ egyén állítására fog fordíttatni. Két orosz alattvaló a City törvényszéke elé idéztetett, azzal vádoltatván, hogy orosz bankjegyeket hamisítottak meg. A per hihetőleg érdekes leend, mivel a vádlottak ügyvédei védel­mükben kétségkívül felhasználandják az Orosz­országgal­ háborút. Könyvismertetés. Magyar nyelvészet. Szerkeszti Hunfalvy Pál. Kiadja Müller Gyula. (I. II. és III. füzet.) (Folytatás.) Igyekeztünk lehető világossággal adni az ösz­­szehasonlító nyelvészet fogalmát. Ha valaki nem többet, csak annyit tud is a nyelvhasonlításról, mennyit mintegy dióhéjba szorítva mi mondottunk: nem igen fogja tagadni, miszerint nyelvtudósaink, kik a magyar nyelv érdekében az azzal rokon nyel­vek tanulására, az összehasonlító nyelvészetre nó­gatnak, azt kétségtelen tudományi igazság alapján teszik. Pedig mi még nem is érintettük itt a kérdés­nek másik hatalmas­ súlyú t. i. történészeti mozzanatát. S ha mégis Hunfalvy úr tanítványai he­lyett becsmérlői számát látja szaporodni, annak okát egyrészt a saját maga által előidézett visz­­szahatásban is kell keresnie. Tisztelt altajistánk t. i. nagy föladatának fontosságától teljesen áthatva, úgy vélte, mikép bármily nagy szavakat hasz­náljon is, csak halvány vonásokkal rajzolhatandja azon tárgy nagyszerűségét, melyről itt szó van, s mely mellett önmaga lelkesül. S igy jön, hogy tud­tán kívül egy nemébe esett a tudományi föllengzés­­nek, t. i. igen is sokat ígért, s ezért minél inkább magasztalá portékáját, annál gyanusabbá té­ve azt. Hívők helyett tamások támadtak, kik két­ségbe vonták a hirdetett tudományt. Kötelességünk kimutatni, miben véljük talál­hatni H. úr említett föllengzéseit. Tudománya alap­elvében nem, mert annak helyességét elismerjük , tehát csak ez elv gyakorlati alkalmazá­sában lehet keresnünk, s ott meg is találjuk azokat. Szorosan ki lévén tűzve föladatunk, nem bo­csátkozhatunk itt annak részletezésébe, mit s meny­nyit tettek a nyelvhasonlítás mezején a külföld tu­dósai. Csak egy körülményt hozunk föl. Mondok hogy az új nyelvészkedési irányt a tudósoknak a szanszkrit nyelvkincsek fölfedezése adá. E nyelv és rokonai az úgynevezett indo-európai fajhoz tartoz­nak. Feltűnő, hogy az ősidőktől fogva máig létezett legtökélyebb nyelvek e fajból valók. Már kiemeltük czikkünk elején a szanszkrit nyelv ritka szabatossá­gát, bámulásra ragadó tökélyét; ugyanide tartozik a classical ókor két mintanyelve a hellenes római, ide az élő nyelvek közöl a német és szláv. Te­hát nagyítás nélkül mondhatjuk, mikép az indo­eu­rópai nyelvtudós előtt a műveltség tetőpontjáig fej­lett rokonnyelvek egyedi rendszerük egész tökélyé­vel tárultak fel, melyek egyenkénti saját fényüket kölcsönösen egyesítve, egész fajukra csak annál nagyszerűbb világot vet­nek. Ez öt nyelv egymás mellé állítva úgy tűnik föl előttünk, mint egy nagy­szerű tárlat, melyben minden egyes tárgy, a legna­­gyobbtól legkisebbig mesterileg kidolgozva, megha­tározva, nevezve, rendezve és kellőleg fölállítva van. A bám­ulónak nem marad egyéb dolga, mint az összehasonlítás és ítélethozás. E tényt azért bocsátjuk előre, mert az szolgál­­­tatja a helyes szempontot az altaji nyelvfajra alkalmazott nyelvhasonlítás gyakorlati eredmé­nyének megítéléséhez is. Ez eredményt két szem­pontból kell tekintenünk; először: saját nyel­vünk tudományos fejlődésére hatá­sában; másodszor , mint a történészet segédtudományát. Szűkebbre vonva ekkér szemlélődésünk körét, vizsgáljuk az első szem­pontot. Tudós altajistánk azt mondja: Magyar nyelv­­tudomány ni­ncs , szótárunk , nyelvtanunk nincs, mindezt csak nyelvhasonlítás útján szerezhetünk; a mink eddig volt és van, mind csak árnyék, vagy legfölebb oly valami, melyről nem tudjuk micsoda; minden nyelvészkedés, mely rokon nyelvek nélkül történik, üres ábránd, sőt valóságos bolondság. Mindenünk hiányzik,a rokonnyelveket kell tanulnunk, hogy mindenünk legyen. Ekkép­t, az, midőn a ma­gyar tudományos nyelvészkedés alapjául a nyelv­­hasonlítást felállítja : egyszersmind hadat üzen minden nyelvművelésnek , mely ez alapot nélkü­lözi; gyanússá tesz mindent, mi nyelvhasonlítás nélkül jön és van, és tanával mint egy látnok a múlt és jövő közé állva, megtagadja a magyar nyelv nyolczszáz éves fejlődését a halotti beszédtől Ré­vaiig, s őtőle e mai napig­­ gyanússá tesz mindent, mit e múlt alapján e nyelv önmagából kifejtett , kétel­kedvén azon, ha vájjon a most élő magyar nyelv az a magyar nyelv- e, melynek lennie kell, s mely csak a rokon nyelvek tanulása által lehet. E kétely ellenében csak egy tényt kivánunk fölhozni. Tudományilag be van bizonyítva, hogy a a halotti beszéd korabeli és a mai magyar nyelv közt, a közbeeső nyolcz viszontagságos század daczá­ra valódi belső különbség nincs; a két nyelv, melyet nyolczszáz esztendő választ el egymástól, lényegé­ben ugyanaz ; az első magyar király nyelve szépült, fejlett, tökélyesült, gazdagodott, de nem válto­zott. Mit bizonyít e tény ? Azt hogy azon it, me­lyen nyelvünk mai kitűnő fokára emelkedett, az egyedül helyes. Különben ez azonosság lehetetlen volna. Ez oly axióma, mint hogy két pont közt csak egy egyenes vonal lehetséges. Ez itt az élő nyelv, a nyelvemlékek és minden szá­zad legjobb íróinak etnik­ai tanulmányozása. Ez azonosság ténye mindennél csalhatlanabb bizonyos­ságot nyújt nekünk arra nézve, mikép azon irány, melyben eddig nyelvünk művelése haladt, az egyet­len valódi és helyes. Mert nyolczszáz év több mint elég idő, hogy egy nyelvet, ha az fejlődése helyes útjáról legkevésbbé is letér, lényegében megváltoz­tasson. Az elkorcsulás, vagy a nyelv belső elválto­zása egyenes arányban történik a lefolyt idővel; minél hosszabb ez, annál nagyobb amaz. Az össze­hasonlító nyelvészet tehát nyelvünk eddigi fejlő­dési irányát meg nem változtathatja, még kevésbbé semmisítheti meg; az összehasonlító nyelvészet nem oly új tudomány, mely a régi helyébe állíttatik, mint egy naprendszer, hanem olyan, mely a fennál­lót támogatja, tökélyesíti, tévedésektől óvakodni segíti; az ut­az­ónak nem ellentéte, hanem segédje. Ez szerényebb szerep az igaz, de egyedül elfo­gadható. Midőn tehát altajista tudósunk az összehason­lító nyelvészetet ellentétbe állítja eddigi nyel­­vészkedésünkkel, midőn elvét kizárólag uralkodó iskola jelszavául írja zászlajára: nem csodálkoz­­hatik, ha mások, kik jól tudják „mit tartanak kezük­ben“, a tisztelt tudós által minden nyelvtudományra, mely nem az összehasonlítás elvén szereztetett, határozottan kimondott anathemában oly túlságot látnak, mely annál sajnosabb, mert igazságtalan és következtetéseiben káros egyszersmind. Tudós altajistánk ez igazságtalanságig menő tulsága a múlt irányában csak természetes követ­kezménye azon elragadtatásnak, melylyel az altaji nyelvek ismeretlen országába tekint. Lássuk, iga­zolva van- e ez elragadtatás a tudományi valóság által, vagy nem föllengzés- e a tisztelt tudósnak fényes reményei? Várhatjuk-e az altaji nyelvek tanulásától mindazt mit H. úr igér ? E kérdésre a tisztelt olvasó maga kényelme­sen megfelelend, mihelyt a számos atyafiságot, fen­­nebbi ígéretem szerint, bemutatom. Castrén az altaji nyelvfajt öt csoportra szedi: tunguz (mandzsu), mongol, török, szamojéd és finnre. Mindenik csoport ismét több külön nyelvből áll. Hunfalvy úr a követ­kező tíz nyelv ragozási táblázatát adja: *) magyar, szürjén, cseremisz, osztyák, lapp, finn, jakut, tatár, török és mordvin, melyek részint a finn, részint a török nyelvcsoporthoz tartoznak, (e két nyelvcso­portbeli nyelvek állanak legközelebbi rokonság­ban a magyarral), de e tíz nyelv korántsem meríti ki a két csoportot, a törököt épen nem, hová B­e­­resin török-tatár nyelvtanában a következő nyel­veket számítja: ujgur, komán, csagatai, uzbek, turkoman, kazan, (ezek a keleti vagy csagatai fő­­­törzset képezik), kirgiz, baskir, nogai, kumai, ka­racsai, karakalpak, mecserjak, szibér (hova a jakut tartozik; ezek a szorosan vett tatár törzs), derbend, aderbidian, krimiai, kisázsiai és ruméliai vagy isz­tambuli nyelveket (ez utóbbiak a szorosan vett tö­rök törzset képezvén.) Ha már e nem annyira diszes, mint számos atya­­fiságra egy kis fürkésző tekintetet vetünk, úgy fogjuk találni, hogy köztük egyedül a magyar nyelv érdemli a műveit nevet, mely nem épen szegény irodalommal, múltjának s nemzetének történetével, sok századig visszamenő nyelvemlékekkel, ép el­­fajulatlan belső és külső élettel, tehát önművelése s fejlődésének minden föltételeivel bír. Kevésbbé mondhatni ilyennor a szorosan vett finn (szuomi) nyelvet, s minél bzebb megyünk a sorozaton, annál inkább eltűnik az öntudatos létnek minden nyoma. Rokonaink legtöbbjének semmi irodalma, még ke­­vésbbé van nyelvtana, ha van is, oly utazók ké­szítek, kik rendszerint azon nyelveket, mint övék­kel nem rokonokat tudományilag meg nem értheték, még kevésbbé hathattak be azok jellemébe s igy azokat alaposan meg sem ítélhették, mivel a nyelv­hasonlítás alapelve szerint valamely nyelvet csak a fajubeliekkel összehasonlítva lehet „által meg ál­tal érteni.“ Leleplezvén ekkép atyánkfiainak lelki szegénységét, lássuk mi kivántatnék arra, hogy a nyelvek a nyelvhasonlításra tudományi alapul használtathassanak, szem előtt tartván H. ur azon meggyőződését, mikép még a magyarnak sincs a tudomány igényeit kielégítő nyelvtana. *) Lásd „Új Magyar Múzeum“ 1855. IV és V.f. 204. és 205­1. 2098 Francziaország, Páris, nov. 29. A „Moniteur“ szerint, a szardiniai király tegnap 2­/2 órakor a rok­kantak palotájába ment, s egymásután megszem­lélte I. Napóleon császár sírját, ama termeket, hol a francziaországi főbb megerősített városok domborművű tervrajzai vannak kitéve, a rokkant katonák betegszobáit, s a tanács­termet, hol a palota kormányzóinak arczképei függenek. A király figyelmét főleg Moncey­rnagy, a co­­neglianoi hg arczképe voná magára, kinek unokája, C­onegliano marquis, jelenleg a csá­szár kamarása , ez utóbbi által a király személye mellé rendeltetett, ennek Párisban mutatása alatt. Ezen látogatás alatt egy igen megható episód élénk benyomást tett mindazokra, kik annak ta­núi voltak. Egy hajdani szardiniai katona, ki szolgálatából megszökvén , a külföldi légióba lépett, súlyosan megsebesülvén, s egyik karja el­­metszetvén, a rokkantak palotájába vétetett föl. Törvényes fejedelmének láttára a kor emlékei élénkebben ébredtek föl szivében, s a király lá­bai előtt leborult, kegyelmet kérvén tőle, mely tüstént kegyesen megadatott neki. E szerint a szegény katona visszatérhetend családja körébe, hacsak továbbra is inkább nem akarja ama ven­dégszeretetet élvezni, melyre adoptív honában talált. Az „Indep. belge“-nek Calais­ból 28-ról írják: „Egy épen most érkezett hivatalos tudósí­tás szerint a szardiniai király kíséretével együtt pénteken reggeli 2 órakor érkezendik vá­rosunkba, s tüstént hajón Doverbe induland. Az „Osborne“ kir. yacht, melynek a királyt An­golországba kell szállítnia, ma este érkezik meg kikötőnkbe.“ A „Moniteur“ tegnap egy oly rendeletet közlött, melynél fogva az általános műtárlat vég­legesen holnap nov. 25-n fog bezáratni. Egy esti lap szerint , a legutóbbi szemle előtt, a császár a katonai érdemjelt saját melléről levevén azt a szardiniai királynak nyujtá át, szívélyesen kijelentvén neki, mikép nem akarja, hogy csapatjai előtt azon érdemjel nélkül jelen­jen meg, melynek viselésére, bátorságánál s hadi tetteinél fogva annyira méltó. Tegnap este a csá­szár s király jelen voltak a párisi község-tanács által a király tiszteletére adatott tánczvigalmon. Mint fennebb említettük, a király a rokkantak pa­lotájában megszemlélte ama termet, mely a fran­cziaországi megerősített városoknak domborművű tervrajzait foglalja magában, valamint I. Napó­leon császár sírját is. A király Napóleon liget az Annunciade rend­jeleivel diszíté föl, mely rendnek csupán 24 tagja van. Tegnapelőtt Jeromos hg, udvari tisztjei kíséretében, a Tuilerákban látogatást tett a szardiniai királynál. Hirszerint a szentszék s a toskánai nég világos utasításai következtében maradtak Párisban a toskánai követ s a pápai nuncius, a királynak itt mulatása alatt. Hozzáteszik, mikép a franczia kormány befolyásának is volt némi része ezen utasítások elküldetésében. Egyébiránt a pápai nuncius tegnap L­a­v­a­­­ba utazott, egy uj püspök fölszentelése végett. A császárné, egésségi hely­zete tekintetéből, nem lehetett jelen a szardiniai király tiszteletére, a Tuileirákban legközelebb adatott lakomán. Mint mondják, a császár s király közt folyt politikai beszélgetésekben az utóbbi,har­­czias szelleme dac­ára, mérsékleti, s a biztos és becsületes béke iránt kedvező hangulatot tanúsí­tott. C­a­v­o­u­r gróf a kölcsönnel foglalkozott, mit inkább London­, mint Francziaországban remél fölvehetni. A király étrendében történt módo­sítás következtében, ez utóbbi Londonból nem menend Belgiumba, hanem Párison, hol egy két napig incognito raaradand, Lyon­, s Savoyán át térend vissza országába. A „Constitutionnel“ Canrobert tábornok küldetéséről, többek közt így nyilatkozik: — „A­ki csak valamennyire ismeri is a kormányok szokásait, nem gondolhatja azt, hogy egy oly fontos személy, mint Canrobert­­nok, oly küldetéssel bízathatott volna meg , melynek se politikai, se katonai czélja nincsen. A keleti sereg hajdani főparancsnokának küldetése kétségkívül nem csupán abból állott, hogy a francziák csá­szárja nevében, egy rend díszteleit adja át a svéd királynak, hanem még valami másból is,­­ épen ezen más valami iránt lett a mnok küldetésének oly teljes sikere, mely a nyugat reményeit túl­szárnyalta- Semminemű szerződésről sincs szó. De vájjon nem előzik-e meg a közös működésre vezető katonai szerződéseket ama diplomatiai csatlakozások , melyek erkölcsileg köteleznek, s előkészítik a véd- s daczszövetségeket ama nap­ra, midőn azok hasznosak s korszerűek lehet­nek? Úgy hiszszük, Canrobert­inok küldetésének szerencsés hatásai rövid időn egész Európának tudomására jutandnak. Ha a háború még jövő tavaszszal is tartand, a nyugati hatalmasságok azt kétségkívül erélyesebben folytatandják a balti tengeren, hol hajóhaduk eddig ele még csak erejét kisérte meg. E szerint természetes, hogy azt előrelátva, még szaporítni igyekeznek szö­vetségeseik számát és Svédországra gondolnak. Canrobiit­­nak azt akarta megtudni, hogy mit ehet ezen országtól várni. Annyi bizonyosnak

Next