Budapesti Hírlap, 1856. december (279-301. szám)

1856-12-03 / 280. szám

A győri­ társulat mindjárt szervezésekor jóval olcsóbban biztosított, ritkiit a részvénytársulatok, ez még nem volt veszteségi éve, de elég, midőn a biztosítók többet kaptak ki, mint mennyiért ará­nyuk szerint jótálltak. A részvénytársulatok azzal akartak boszút ál­­lani, hogy a győri kereskedők által különösen használt, de biztosításra el nem fogadott Maros és Béga folyókon a győri társulat tagjai számára a dijt megkétszerezték, de az lett a vége, hogy a Maroson új kölcsönös társulat támadt, a Bégán pe­dig az egyik társulat (azienda) alattomban az egy­szerű dij mellett biztosítván, minden szállítót ma­gához vont, minek megszüntetésére a többi társu­lat is elvállalta az egyszerű díjért történő biztosí­tást 21 krajczárjával 100 forint értéktől Azonban csakhamar ez év elején mind az öten 5O°­0-el emel­ték a dijt, azaz 30 krajczárra­­ azt adván okul, hogy a múlt évben sok kár történt , holott mi te­mesváriak tudjuk legjobban, hogy a­­résznyi egyenes árkú Bégában még csak kövecs sem talál­ható, annál kevésbbé kő vagy tuskó. A károkat itt a hajók szorgosabb vizsgálata, s az elmosódott sarkantyúk czövekeinek megjelölése nagyrészt elháríthatná. Ez őszön még csak két hajó merült el, egyik hanyagság, másik összeütődés következ­tében, s a jószág zsákokban lévén, mind kiszede­tett a vízből, s jó részben ép állapotban. Ezen példaképem­ kitérés után óhajtanék egy részvénytársulat tavalyi könyvébe nézni, mert ki van kiáltva, hogy az 1855. év hiányt mutat a sok vízi kár miatt, de kétkedem , hogy a Magyaror­szág vizein bevett biztosítási díjak a kárt ne fe­dezték volna. Ugy de minden hányadik évben történik csak ez is ? Jelen folyó évben alig hallani kárról­­, pedig látni fogjuk, hogy a részvénytársulatok a tavalyi káros év rovására fölemelt díjakat az idei szeren­csés év után nem szállítják le, hanem állandósítják. Fünnen hirdette a triesti közbiztosító társulat, hogy múlt évi osztalékul 25%-t fizetett, a híres káros évben­­ mit fog az idén kiosztani? Azt sem hozhatják fel, hogy a másik üzleti szak­mán nyertek, mert mint épen az ő közleményeiből tudjuk, tűzkár is tömérdek volt a múlt évben, jég­kár is,­­ a tengeri biztosításnak is megvannak az ő arányos áldozatai. Annyi mindenesetre bebizonyodott tény, hogy a magyar kereskedésnek és kereskedőségnek kiáltó szüksége van egy méltányosabb és olcsóbb díj­­rendszerű biztosító társulatra, melynek czélja nem a nyerészkedés felcsigázása. Miként kelljen a mostani díjjegyzékeket módo­sítani, annak idején és helyén mind én , mind más agybarát adna felvilágosítást. Most még csak azt akarom megjegyezni, hogy a néhány év óta kizárt biztosítását a hajóknak bizonyos megszorítással újra be kellene hozni, mert a hajó tulajdonosa nem oka az elsülyedésnek, miért veszítse hát el büntelen 10,000 pft érő hajóját ? A hajóbiztosítások azért zárattak ki, mert akadt rosz­lelkű gazda, ki­­cska hajóját készakarva elmerítette, de ezt meg lehet gátolni olyformán , hogy egy első rendű új hajó első évben biztosíttatik 10,000 pfig,azután évenként ezer forinttal olcsóbban, a tizedik év után épen nem, ámbár azért a jó állapotú hajóba rakott jószág biz­­tosíttathatik tovább is. A nélkül is évenként vizs­gáltatnak a hajók, s mindegyiknek van biztosítási igazoló könyve , ezekkel a visszaélést ellenő­rizhetni. Most már bezárom nézeteimet azon óhajtással, vajha minél hamarább egy biztosító magyar tár­sulat keletkeztét üdvözölhetnők , mire a magas kormány az egyleti törvény által mintegy föl is buzdított bennünket, s erre sokan vagyunk tettel és tanácscsal készek. A szervezésnél különösen gyakorlati egyének használandók, habár nem oly értelemben , mint a londoni életbiztosító társulatnál, hol az igazgató csalfasága ugyan elismertetett, de állásán azért meghagyatott azon félelemből, mert híres szervező tehetség, s ha letétetik , bizonyosan új társulatot alakítna a mostani versenyzőjéül és kárára. Hála Istennek mi még nem vagyunk annyira lon­­doniasítva, s elég elismert becsületességű szervező kapacitásaink vannak. 1. 1. TÁRCZA. IBC I S­OC O IBS­E -Nov. 25-kén Mirra tragoedia Alfieritöl, 27-kén a művésznő jutalomjátékául Francesca di Rimini tragoe­dia Silvio Pellicotöl, és „I. gelosi fortunati” vígjáték, 29-én Rosamunda, tragoedia Alfieritől. A művésznőnek 29-bén utolsó föllépte, 27-ikén jutalomjátéka volt. Ez utóbbiban a közönség, saját szerepét, a tetszés zajos és zajtalan kijelentését számos­ koszorúval s egész bokréta-záporral nyi­totta meg, nem­ is említve azon két lyrai verset, melyek száz meg száz példányban, pillangókként repültek a virágkoszorúk után. A diadaljelekből semmi sem hiányzott: öröm, szánalom, elragadta­tás keserű és édes könyei, a lelkesedés tapsai, a számlálás nélküli kihívások — a színház padlatát borító virágok — mind megannyi diadaljelek, s hogy semmi se hiányozzék, a közönség ez ural­kodója, a trig­édia alatt e­gy egész vígjátékon ke­resztül minden mozdulattal, pillantással folytonos nevetésre ragadta a közönséget, s fia a nyelv, me­lyen beszél, idegen, a nevetés a legeredetibb ma­gyar őszinteségű volt, mely olykor-olykor homo­­rivá változott — e derültség képezte a szomorú­­játéknak egészen más hangból szóló három a táncz­át. Tragicai szerepeiben, hol eszményibb alakot öltött, az érzelmek harczában feledtük ma­gát a művésznőt. A vígjátékban volt először alkal­munk őt mintegy otthonos pongyolában látni, szín­ről színre nézni külső bájait, s egész életnagyságú képét. A legnehezebb tragoedia hősnője mindenkit meglepett otthonos természetessége, naivsága s minden fogalmunkat meghaladó természetes ele­vensége által A művésznő minden mozdulataival, pillantásával oly sokat mondott, oly találóan fejezte ki magát, mikép azok is megértették, kik a rend­kívül gyors beszédből keveset értettek. A féltékeny­ség eltitkolása a férj előtt, melyen az egész kis vígjáték megfordul, mily szépen volt elrejtve; — látni ezen pillantást, melyet lopva vetett férjére, midőn ezt arra biztatta , menjen el bátran bi­zonyos grófnőhöz, e legkevésbbé sem félti! e pillantásban a boszuság , féltékenység a leg­szebb mosolylyal mily comicus ellentétet ké­pezett ! Mit mondjunk a magánbeszédekről, midőn a nő teljesen átadja magát a kétségbeesésnek, lát­ván, hogy férje teljesíti, a­mire biztatva van! E ma­gánbeszédekben a különben elegáns hölgy kezével mutatja, hogyan szeretne tenni férjének, ki kezet csókol minden nőnek, ha mindjárt nyolc­van éves is, lábával mutatja, hogyan fog tenni a világnak, élveknek és divatnak, ha zárdába menend, hangos sírásra fakad, midőn kétségbeesett, hogy az­nap férje nélkül kell ebédelnie. Mindez oly természetes volt, nem megválogatja-e mozdulatait, mérlegeli-e gondolatjait a legműveltebb hölgy is, midőn alkalma van merőben tanuk nélkül önteni ki boszáját? E vígjátékban is oly mesteri volt minden csekély ér­­zelemárnyalat kifejezése, oly kétségtelenül volt a gyors átmenetek mellett is minden kifejezve, m­ikép a nézők folyvást a legfeszültebb érdekkel s csak­nem folytonos nevetéssel kisérték naiv nyilatkoza­tait; annyira, mikép van példa rá, hogy egy okos­kodó hibának tartott ennyi művészetet egy kis fran­­czia vígjátékban. Az a nagy őszinteség, mely min­denben nyilatkozott, s mely a legvalódibb művészi hatalom, pazarlásnak tetszett egy parányi egyfelvo­­násos da­rabra. Az, hogy minden leghívebben volt kifejezve, hogy az átmeneteknél sem lehetett soha kétségünk az őszinteségben, hogy játékában nem volt hézag, hanem minden kis perez a legtökélete­sebben, s a színpad egészen be volt töltve: oly hibák, melyek a világ akármely közönségét ellen­­állhatlanul magukkal ragadják — akár restelli az ez elragadtatást, akár nem. Szólhatnánk még arról, hogy a rendkívüli köny­­­­nyűség és gyorsaság mellett is, a figyeld mennyi jelét láthatta annak, miszerint a művésznő e kis szerepét nagy részletességgel s éles belátással dol­gozta át, — mintegy egészen újra költötte, újjá te­remtette azt, hogy a szerepbe oly teljes illusióval találta bele magát, mikor csak árnyéka sem lát­szott rajta a kaczérkodásnak, — ő mindenben őszinte, semmiben sem komédiás, s ha valaha, úgy most győződhettünk meg, mikép e szavunk: színész valódi rágalom minden művészre, mert semmi sem ellenkezik annyira a valódi művészettel, mint a tettetés s a színeskedés! Az őszinteségről, a szerep teljes átérzéséről szóltam az előbbi két czikkben, s ezt annyira fon­tosnak tartom, mikép itt újra emlékezetbe kívá­nom hozni, hogy egy nevezetes tárgyat eleve­nítsek fel. Daczára annak, hogy a művésznő tehet­ségeiről, egyes szerepeiről elég részletesen nem szóltunk, jobbnak tartjuk egy-két eszmét mondani el, semmint tovább írni le a művész­nő diadalait, I­irrá­ban, Francesca di Rimini-ben, Rosa­­m­undá­ban , úgy is azon örökzöld koszorúk mellett, melyeket Európa művészei, költői és íté­szei vetettek lábaihoz, a mi elismerésünk oly sze­rény bokréta lehetne, mely a számtalan sok közt valóban nem volna érdemes a meghajolásra . Mi a virágokkal behintett pályán termékeny eszmemag­vakat látunk, melyek talán mindenütt, merre a mű­vésznő jár, fel fognak virágozni, vagy ha nem, magát a földet kell okoznunk, melybe a magvak esének! A lelkesedés, a bámulat, a hódolatok koszorúi­nál többet ér a hálaérzet, melylyel a művésznőnek tartozunk. Ő nemcsak meghatott, hanem gondolko­dásra ébresztett, s drámaügyünket érdeklő számos kérdést pendített meg, ha figyelembe veszszük azokat. Schlegel, ki e század elején oly szaka­vatott fölolvasásokat tartott Bécsben a drámaügy­­ről, kevesebb hatást tehetett hallgatóira, mint reánk az olasz tragicai művésznő tett. Némelyek csaknem szemrehányásként említik föl, hogy Ristori többnyire a gyenge olasz tragoe­diákban szerepel. Mások ebben csak patriotismust látnak; végre mások csak azért rántják le a tragoe­­diákat, hogy annál inkább kitüntethessék a művész­nő nagyságát, ki a gyenge művekből remekeket alkot. — Annyi bizonyos, hogy journalistikánk mintegy kötelességének ismerte, épen oly röviden, mint kereken kimondani, hogy Alfieri, Silvio Pel­­lico és Carlo Marenco előadott tragoediái semmit sem érnek. —­­ Én nem akarok homlokegyenest szembeszállani rögtönitélő drámabiráinkkal, ne­hogy azon hibába essem, melybe ők estek, hogy t. i. az előttünk merőben újnak mondható genre felől a nélkül szóljak, hogy elég időt vennék ma­gamnak a bővebb és többoldalú megfontolásra. Csak néhány kételyemet akarom elősorolni, melyek árva tragoediánk ügyét elég közelről érdeklik. Előttem merőben megfejthetlen dolog, hogyan játszhassak a legjobb színész is kitűnően ott, hol szerepében nincs elég anyag arra, hogy maga in­­spiratiot meríthessen. Ha magában a szerepben nincsenek a lelkiállapotok hű vonásai, ha nincs meg benne a szív és kedély, akkor a színész a darab olvasásakor nem érezhet illusiót és megindulást. A kölcsönkérés itt roszabb volna magánál a szegény­ségnél ! Ha áll a valódi költőről az, mit irodalmunk egyik mostani díszétől személyesen hallottam, mikép a jó költői művek is csak úgy születnek, ha a költő bi­zonyos concret tárgyról veszi az első inspiratiót, mennyivel inkább áll a színészről, hogy csak akkor teremthet, midőn a költő bőven nyújtja az anyagot e teremtéshez, hogy abból egészet alkothasson. A teremtő erővel bíró színész teljesebb világításban állíthatja elő a költő gondolatját, némely gyengesé­geit eltakarhatja, fényes oldalait jobban feltüntet­heti, sőt oly dolgokat mutathat, melyek egyes rész­letekben a költőt is kellemesen lepik meg. Láttuk, mily szabadon van, hogy úgy mondjuk, átdolgozva Schiller „Stuart Mária“ta Ristori szereplésében;— pedig minden, mivel a művésznő meglepett, szere- Napihírek és események. Budapest,december 3 . A szerencsésen létrejött tagosításnak üdvös pél­dái hál Istennek folyvást szaporodnak. Közelebb Tá­­pió Szt. Mártonban köttetett meg a hivatalos szer­­ződvény az áldozatkész földesuraság s a kételyükből végre kiábrándult lakosok közt. E szerződés folytán az utóbbiak igen kedvező engedményeket nyertek. 41 hold remanentialis földet kapnak minden kárpótlási igény nélkül, továbbá a követelt 28 hold kenderföld is átengedtetik nekik , melyek elejétől fogva haszon­­béri és nem dézmaföldek voltak , így a bicskei határ közelében levő, 60 hold erdős homokföld is; a la­kosságnak meg van engedve, hogy kenderét az ura­sági tóban áztathassa; viszont az uraságnak, hogy bir­káit usztatás után a falu legelőjére hajthassa; a kath. és evang. helységi lelkészeknek egy egész, az isko­­la tani tónak egy fél telek engedtetik át; a legelőré­­szen kivül 2 holdat kapnak vályogvetésre. * S i­n a Simon ur, mint a „P. O. Z.“ után értesü­lünk, a pest­ városi kórház részére két­ezer pengő forintot küldött az itteni polgármesteri hivatalhoz,a­mely a szenvedő emberiség nevében hő köszönetét nyilvánítja ezen nemeskeblű ajándékért. * A Beleznay kertben levő circus ismét megné­pesült két- és négylábú művészekkel. Mint egy elő­­leges jelentésből értesülünk, Carré Vilmos műlovar­­igazgató úr társaságával e héten kezdi meg ott előa­dásai sorozatát. A lovarkör füttetni fog, mi azonban nem teszi fölöslegessé, hogy azt a közönség is m­e­­leg részvéttel látogassa. A bemutatandó isko­lázott és szabadon tanított lovak közt egy 20 markos óriás lovat is fogunk látni, melynek a többi közt ha­sonló feladata lesz a trójai nagy lóval, azaz hogy­­ közönséget vigyen a pénztár ostromára. * A Péter-salonban szombatra egy meklenburgi énekesnő, Hagen Róza k. a. fölléptét jelentik, ki reméljük nem ugyanaz ama hasonnevű énekes­nővel, ki taval nyáron Balaton-Füreden is hangver­senyezett, s kinek művészetéről egy goromba újdon­dász a következő allegóriával mondott ítéletet: Volt egyszer egy hid, melyet Mansarénes hídjának nevez­tek, a híd rettenetes nagy volt, a víz igen parányi. Egy elménet kérdeztetvén, mit tart e híd nagyszerű épít­­vényéről, azt válaszolá, hogy adjanak el a nagy híd­­ból egy darabot, s vegyenek rajta vizet, úgy mind a kettőn segítve lesz. * A távirdai vonalzat hazánkban közelebb új állo­másokkal szaporodott, úgymint a nagyváradi és kassai távirdai állomásokkal, melyeknél az állami- és magánközlemények részére a nappali és éjjeli szolgálat a múlt hó utolsó napjaiban már megnyit­tatott. * Az olyan lapokat, melyek mások fáradsággal szerzett újdonságait s egyéb czikkeit is minden kútfő-említés nélkül szokták néha közleni, utánzás végett figyelmeztetjük azon példás sőt példátlan lel­kiismeretességre, melyet hétfői számában a „Hölgy­futár“ tanúsít, nevezetesen hírei közt megemlítvén, hogy a Hölgyfutár szerkesztője Tóth Kálmán múlt szombaton vezető oltárhoz menyasszonyát ,­a­j­t­h­é­­n­y­i Flóra kisasszonyt, lelkiismeretesen utána teszi, miszerint ezt a Pesti Naplóból tudta meg. * A „légszeszlángok“ egy nappal előbb jelentek meg mint írtuk, de nem utczáinkon, hanem múlt va­sárnap az „arany horgony“ czímű vendéglőben, egy csinos keringő képében , melynek szerzője P­a­b a karmester ur „Jégszeszlángok“ czímet adott s mely átalános kedvre gyujtá az ott egybesereglett mula­tókat. *Soborsín­on m. hó 21-kén végeztetett ki rögtönitélet utján egyike azon hírneves 20 rablónak, kik e vidéket már 2 év óta rémítik. Az elitélt (B. Gy.) egy kicsiny gyönge ember, lélekjelenlétét az ítélet végrehajtása előtti utolsó félóráig tökéletesen megtartá , s mielőtt a vesztő helyre vitetett, rokonait s falusi ismerőseit inté, hogy az erény útján maradjanak s ne kövessenek el oly gonoszságot mint ő, nehogy végük ily borzasztó legyen. A még hátra­levő szintén befogott 19 rabló további vizsgálat vé­gett az aradi cs. k. megyetörvényszéknek adatott át.­­ A Bataviából Hamburgba vitorlázott „Georg Heinrich“ czimű hajó fedezetén az utasok a jó re­mény fokához közel következő ritka természeti tüne­ménynek voltak tanúi : F. é. aug. 7-kén iszonyú ma­gas dagály, és sűrü fekete lég mellett orkánszerü szélvész zúgott, 8-án a vihar és a dagály még iszo­nyúbbra emelkedett , a lég rendkívül fojtó volt, s néha néha villámok hasíták keresztül; délután három órakor több erős raenydörgés következett, s egyszer­re rettenetes csattanás közt, mely hasonlított az ágyu­­lövéshez, egy tűzgolyó csapott le a hajó elejére, honnan útját a lakrészen keresztül a horgonyláncz­­tartóhoz vette, s végre egy réz leveses tálba erős füstölgéssel hatolt be. Egy órával később azon hely, hová a tűzgolyó csapódott, világos lánggal égett. Minden eszközt felhasználtak a tűz oltására, mi csak nagy nehezen sikerült, mindazáltal a hajó előrésze keresztülégett. A sérülés, melyet e nevezetes tüne­mény által a hajó szenvedett, annak fedezetén még most is látható. AUUSTRIAI BIRODALOM. Bécs, dec. 1. A „Corr. Ital.“ Velenczéből­­ cs. k. Felségeik további útjáról a velenczei tartományban következő közlést hoz : „Dec. 2-án . Felségeiket Paduába várják, hol egyéb ün­nepélyességek közt kocsi- és lóverseny is fog tar­tatni, melyben az ottani helyőrségnek Számos tiszt­jei részt veendenek. Paduából a Felségeik Ro­­vigóba és onnan Veronába mennek, hol a „La Rua“ népjáték fog megtartatni. Veronában többek közt a nyári színkörben tombolát fognak rendezni. K­öcs. k. Apostoli Felsége, az „ÖSs. Tr.“ szerint, a triesti helytartóhoz intézett legfel­sőbb kézirata által megengedni méltóztatott, hogy a kétszeres, hajdina, tengeri, rozs, bab, borsó, len­cse, lóborsó, czukorborsó, továbbá árpa, maláta és zab, végre kukoriczaliszt az Istriában s a quar­­neri szigeteken létező vámokon keresztül 1857. jan. 1-jétől fogva vámmentesen behozattathassék. — Ö F e­­­s­é­gei­k jelen útja alatt legmagasb személyeik közül teendő szolgálat végett f. hó 9-n 27 személylyel, 30 ló és 19 udvari kocsi, a testő­­rcsendőrségből: 1 főhadnagy, 1 Őrmester, 4 ve­zető, 24 lovas, 11 gyalogtestőrségi csendőr , 1 tiszti szolga, egészben 48 ember 32 lóval menend Milanóba. — Az innsbrucki fiókbank legkésőbb 1857 január hó lefolyása előtt fog felállíttatni. — A vasúti vonatok az igen erős havazás folytán részint elkéstek, részint meg sem érkeztek. A pesti vonat kénytelen volt Érsekújvárnál meg­állni, a prágai vonat délben még csak Brünnben volt, az oderbergi vonat még délig sem érkezett meg. Az éjszaki vonal vonatai ma rendesen elmen­tek, csak egy külön vonat, melynek Gödingbe ud­vari vadászatra kellett volna mennie, maradt hátra.. — A külön missióval Egyiptomban megbízott piemonti lovas ezredes és szárd király ő­sige had­segéde, Cigala lovag, nov. 26-án V­e­l­e­n­c­z­é­­ből elutazott. — (C. C.) Az 1853 febr. 19-ki kereskedelmi- és vámszerződvény határozmányai szerint a személy- és teherkocsik, a bőr- és párna­munka nélkül, a vámegylet szabad forgalmából történő bevitelnél vámmentesekül tekintendők. Ez azon hírre adott alkalmat, hogy teljesen fölszerelt vasúti vagyonok is, csak bőr- és párnamunka ne legyen rajtuk, vám­mentesen bocsáttatnak be, fel vagyunk hatalmazva e hírt valótlannak nyilvánítni. — „Austria tengeri erejéről“ a „Revue des deux mondes“ legújabb számában egy figye­lemre méltó czikket olvasunk. Az három fejezetből áll, a következő feliratokkal : Calamota, Triest és Pola. Mind a három helyről történeti, statistikai és politikai tekintetből szól. Polára nézve mondja szer­ié : „Ezen teremtmény Ferencz József Csá­szár uralkodását örökre dicsőíteni fogja.“ „Ural­kodni, annyit tesz mint a legjobb választást tenni. (Gouverner c’ est choisir, monda XIV. Lajos.) L­­­ily válsztást tett Ferencz József Császár, mi­dőn tengerészetét megalkotni akarta s a mellett azon ritka szerencsével bírt, hogy bizalmának leg­méltóbb letéteményesét, milyet csak a birodalom neki adhatott, saját családjában találta föl (et il a eu le rare bonheur de trouver dans se propre familie le plus digne depositaire de sa con­­fiance que lui offre son empire.“) „Azon tenge­részeti újjászületés, mely az adriai tengeren oly viszonyok közt készül, melyek az ó világot bámu­latra ragadják, olynemű lászik lenni, hogy az euró­pai súlyegyént megzavarhatja, ennélfogva méltán követeli, hogy a legkomolyabb figyelembe vétes­sék.“ „Az adriai tenger ereje egyesegyedül a ke­leti parton alapszik. A partmelléki népek, melyek romai úgy mint velenczei uralom alatt soha nyuga­lomhoz nem juthattak, most, mint szerző továbbá mondja, mindnyájan a rokonszenv s önérdek köte­lékeivel Austriához vannak bilincselve. Az adriai kereskedés nagy jövőnek néz eléje s be fog követ­kezni, hogy Triest Marseille rangfokozatát el fogja érni sőt fölülhaladni. — Habár 55.000 embert szá­mítunk is a tengerészeti szolgálatra, Austria mégis hajóhada létszámát megnégyszeresítheti. Az egész hajóhad ekkor is csak negyedrészét fog­lalná el a polai kikötőnek. Austria az utolsó nyugat­hatalmi háborúból keleten bölcsen azon helyes kö­vetkeztetést , a rendelkezhető hadi- és kereskedelmi flotta jelentőségét vonta ki, s e tanulságot használni fogja.Francziaországnak pedig, egy hozzá oly közel jutott tengeri hatalom ezen gyors kifejlődésével szemközt, kötelessége versenyt futni és egyenlő lé­pést tartani. Mar Vau-ban kijelölte ama műveket, melyek a Provence és Languedoc, Korsika és Algír partjain szükségesek lennének. Annyi bizo­nyos, mikép az adriai tengeren egy hajóhad van kifejlésben, mely a körül­mények szerint, bárhová fordul, dön­teni fog.“ KÜLFÖLD. Anglia, London, november 29. A „Times“ ma újólag válaszol azoknak, kik őt azzal vá­dolják, hogy az angol-franczia szövetség szét­bontását óhajtja. Különösen az „Assemblée­ Na­­tionale“ s a „Constitutionnel“ ellen fordul. „Ne­künk“ — úgymond a többek közt — „nincs s nem lehet más czélunk, mint Angolország érdeke. De másként áll a dolog ama lapokra nézve, melyek franczia trónkövetelők támogatására szentelik ha­sábjaikat, vagy azokkal, melyeknél idegen udvarok mosolyo s hízelgései háttérbe szorítják a hazafias­ságot s őszinteséget. Ily közlönyökre nézve az an­gol szövetség nem előny, hanem akadály, mit el kell hárítni. Ellenben mi a jelen franczia kormányt nem akarjuk aláásni, se azon czélból,hogy a Bour­bonok visszahivassailak, se azért, hogy Oroszország számára előbbi állását visszaszerezzük. Ezért ha azok, kik ily czélokat tűznek maguk elé, a két or­szág közt viszály magvait igyekeznek elhinteni, s ezután tetteik hansúlyát reánk akarják hárítni, ezen ravaszul nekünk tulajdonított szerepet vissza kell utasítnunk. Ha a szövetség veszélyeztetve van, ezen veszély nem tőlünk ered stb.“

Next