Budapesti Hírlap, 1857. október (223-249. szám)

1857-10-18 / 238. szám

Pest Vasárnap, 23. Megjelenik e lap, vasárnap de ünnep utáni napokat kivéve, mindennap reggel. Előfizetési díj : Vidékre : f­é­l­é­v­r­e : 10 frt, évnegyedre:1 frt. Hely­ben : félévre 0 frt, évnegyedre: 4 frt. — A h­i­r­d­et­é­s­ek ötször halálozott sorának egyszeri beiktatásáért 0 kr, többszöriért pedig 4 kr. szám mu­tatik. — Egyes szám 20 pkr. Szerkesztői iroda : Egyetemutcza 1-ső az. a. 2-ik emeleten. BUDAPESTI Kiadó hivatal van: Egyetem-utasában, 2-ik szám alatt, földszint. HÍRLAP. Előfizethetni helyben: a lap kiadó hivatalában. Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint, vidéken minden ob. kir. postahivatalnál. Előfizetést tartalmazó levelek a czim. lakhely , utolsó posta fel­jegyzése mellett a pénzzel együ­tt bérmentesítve egyenesen a kiadó hívai­t­a­lhoz utasítandók. Előfizetési felhívás „BUDAPESTI HÍRLAP“ október — december negyedévi folyamára. Pest - Budán naponkint! házhozhor­­dással .. . ^ . . .'Y,u-y|-.r­4 ft Postán naponkinti szétküldéssel . 5 ft E lap nagy elterjedettségénél, s azon körülményinél fogva, miszerint a hivata­los lapokbani igtatványok külö­nös figyelemmel olvastatnak, s igy azok a beigtatóra nézve igen hasz­nosak,­ bátorkodunk azt igtatványokral minél gyakoribb használatra ajánlani: a beigtatási díj egy petit sortól egyszeri be­­igtatásnál 6 pkrral, többszöri ismétlésnél pedig csak 4 pkrral számíttatik. A Budapesti film­lap kiadóhivatala. • HIVATALOS RÉSZ. Ó cs. k. Apostoli Felsége f. é. oct. 1-i legfelsőbb határozata által Sándor hesseni és rajnai hg vezérőrnagyot és dandárnokot, a Lipót­­rend nagy keresztjével legkegyelmesebben földi­­szitent méltóztatott. Ő cs. k. A­p­o­s­t­o­l­i F­e­l­s­é­g­e f. é. aug. 13-i legfelsőbb határozata által dr. Spitzer Zsig­­mondot, az ozmán porta mostani ügy­viselőjét a nápolyi kir. udvarnál, a Ferencz József-rend comb­orkeresztjével legkegyelmesebben földi­­szíteni méltóztatott. Öcs. k. Apostoli Felsége sajátkezü­­leg aláirt okmány által Krebs Antal őrnagyot a 28. sz. gyalog ezredben, az austriai biroda­lom nemesi rangjára „sturmwalli“ melléknév­vel legkegyelmesebben földiszíteni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felségei, ha 9-diki legfelsőbb határozata által Kellner Antal hivatalszolgát a morva sziléziai orsz. főtörvény­széknél,húsz évi hó és buzgó szolgálatai elisme­réséül koronás ezüst érdemkereszttel legkegyel­mesebben földiszíteni méltóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. Pest, october 17. (Politikai napi­ szemle.) A medve bőre fö­lött osztozkodni, midőn az állat maga még az er­dőben barangol, igen könnyű munka lehet, de komoly — nem. S mégis azt fogják rá a fran­­czia és orosz császárra, hogy Stuttgartban a még szerteszét kószáló medve bőrének felosztásával foglalkoztak volna. Az „Indep. beige“ egyik pá­risi levelezője e tekintetben igen csodálatos dol­gokat tud beszélni, miket a profán olvasó azon ájtatos borzalommal fogad, melylyel a gyermek zord téli estéken dajkája meséit hallgatja. — Az elbeszélés igen érdekes, de hogy igaz-e? az más kérdés. Sándor czár e szerint Wickenstein (Wittgenstein?) herczeget és császári szárnyse­gédet akarta eleinte az egyesült román birodalom élére állítani, miután ennek nem csak azon ér­deme van , hogy egy Kantakuzeno herczegnőt nőül vett, hanem az is, hogy Shamylt — leg­alább az orosz bulletinek szerint — néhányszor megverte. Hanem Napoleon császár, miként előbb Osborneban, úgy utóbb Stuttgartban is azon kérdéssel állt elő , vájjon elleneznék-e az illető hatalmak Murat herczeg candidaturáját, ha a ro­mán nemzet az unió mellett nyilatkoznék ? Erre Sándor császár cserben hagyta a szárnysegédet és kaukázusi győzőt, és Napóleon tervéhez csat­lakozott . Berlinből és Turinbó­l hasonlóan he­lyeslő válaszok érkeztek meg: — mi kelle még? Bécs Európán kivü­l fekszik és Törökországnak a Dunafejedelemséghez semmi köze nincsen! — Tisztelet becsület as „Indépendance“ levelezői­nek, hanem ezen elbeszélés mégis kissé kalan­dosan hangzik, hogy azt ne mondjuk — nevet­ségesen ! Mindenesetre példátlan dolog lenne, hogy egy trónkövetelő körülbelül úgy­­mutatná be magát valamely protectorának, mint egy super­­numerárius és évek óta az adjutumra áhítozó gyakornok a maga főnökénél. Úgy hiszszük, Eu­rópa ügyei mégis kissé másként intéztetnek el s bármily hatalmas úr is az a két császár , még­sem,képzelhető, hogy ők ketten kényük kedvük szerint fognának trónokat alkothatni s betölt­hetne Egyébiránt a fődolog maga — az unió — még koránt sincs eldöntve s miként a legújabb hirek sejtetik , nem is fog egy­hamar elhatároztatni, miután nem valószínű, hogy a divánok oly gyor­san fejeznék be munkájukat. Franczia lapok ezen testületeknek elég tág hatáskört szabnak ; sze­rintük a két diván mind az ország politikai, mind pedig közigazgatási szervezetére nézve véleményt fog adni, s ezen feladat bonyo­­dalmasságát a porta maga is elismerte volna az által, hogy a divánok tevékenységének hathó­napi határidőt szabott. A hivatalos okmányok­ban , nevezetesen a párisi szerződésben, tud­tunkra , mindig csak „organisation définitive“ kifejezés használtatik , a­mi csakugyan szint­annyi joggal alkalmazható a politikai, mint a közigazgatási organisatióra és — ha tetszik — mind a kettőre is. A novemberre várt párisi conferentia e szerint későbbre halasztatnék, az austriai és franczia császár találkozása — novemberre. Miként Pá­­risból értesülünk, ezen összejövetel mármost a legjobban értesült körökben is valószínűnek tar­­tatik s ez ügyben Bourqueney báró és Walewski gróf között sürgönyváltás foly. A tettleges megerősítést elvárjuk! Az indiai hirek ma csak annyiban bírnak némi érdekkel, a mennyiben megerősítik, hogy a lá­zadás külterjedelme nem növekedett s minded­dig a bengáli elnökségre szorítkozik . Delhi ostromzára még folyvást tart s a segédcsapatok September végén rendeltetésük helyére már meg­érkezhettek. A franczia kormány azon ajánlatát, miszerint további angol segédhadküldemények franczia területen átvihetők, Anglia nem fogadta el, mert a katonaságnak Francziaországban partra, onnan pedig ismét hajóra szállítása sok nehézséggel járna. Ez alkalommal nem hagy­hatjuk említetlenül egyik lapnak azon naiv meg­jegyzését , miszerint a mostani pénzkicsist Pal­merston lord készakarva idézte elő, mert a pénz­hiány következtében több gyámokt megszüntetvén tevékenységét, a munkások majd el fognak bo­csáttatni , s így nem fog egyéb választásuk ma­radni, mint­­ katonákká lenni. E geniális gon­dolat teremtője úgy látszik nem tudja , hogy a munkások ily esetekben egészen más és sokkal közelebb fekvő, de a kormányra nézve sehogy sem kellemes eszközhöz szoktak folyamodni. Egyébiránt ez épen úgy volna, mintha egy papír­gyár birtokosa legszebb ingeit oda adná ron­gyoknak, hogy a gyár tevékenységét folytat­hassa. Angliának fő pénzforrása az ipar ; míg ipara virágzik, addig pénze is van, és míg pénze van, addig nyugalommal várhatja be a háború kimenetelét. A porosz király betegsége lassan, a svéd kirá­lyé­ppen nem halad a javulás felé, Poroszország­ban királyi helyettesről már nincs szó,míg Svéd­országban a helyettes uralkodó (Károly herczeg) népszerűsége napról napra növeke­dik.­­ Azt állítják , hogy e herczeg a skandinavismus védői közé tartozik, s ez esz­me valósítására törekednék, ha a kormány végképen reá szállna. Oroszország közlönyei természetesen nem jó szemmel nézik ezen irányt s nem csekély nyomatékkal emlegetik, miszerint Károly herczeg még a párisi béke után sem mon­dott le egészen azon reményről, hogy Finnland valamikor ismét a svédeké lehetne. Nem tudjuk, mire támaszkodik e remény — a nyugattal kö­tött svéd véd- és daczszövetségre bizonyosan nem, mert hogy mit lehet ettől várni,azt Svédországban, úgy hiszszük, most már minden iskolás gyermek tudja. Vagy tán igazuk volna az orosz közlö­nyöknek, melyek azt mondják, hogy a herczeg­­ből új XII. Károly lenne ? E­g­y ilyen fejedelem mindenesetre sokkal többet érne, mint egész tu­­c­atja a „véd- és daczszövetségeknek.“ Végre még egy új felfedezésről kell emlí­tést tennünk: a párisi „Univers“ t. i. azt fedezte fel, hogy a római államban minden pompásan megy, hogy semmi reformra nincs szükség , hogy ilyent egyedül a forradal­márok sürgetnek. Miként tudjuk, a párisi con­­gressus első vala, mely hangosan és hivatalosan sürgette ama reformokat, tehát — az „Univers“ logikája szerint — a congressus a legnagyobb forradalmár lenne; ez uj ! Ezt még soha nem fogták rá! SZ. IPARÉRDEKEK. III. (Lásd Budapesti Hírlap 230. sz.) Láttuk, hogy az iparérdekeket mozgató legfőbb tényezőket, Angolországban, Németor­szágban s Belgiumban, szóval mindenütt, hol az élet mindennapi szükségletei kiállítása s födö­­zése körül élénkség és munkásság, verseny s vállalkozási buzgalom mutatkozik : az élelmi­szerek , a ruházkodás s a lakáshoz tartozó kel­lékek olcsó, gyors s nagy mennyiségű előterem­tése körül nyitottak egy új korszakot, jelenté­kenyt, a régitől különbözőt s fölötte tanulságost. Az értelem, a munka s a becsületesség szövet­kezése foglalván helyet a pénz absolutismusa helyett, oly nemzetekre, mint mi, annál figye­lemre méltóbb annak jelleme, minthogy valamint a physikai, úgy a szellemi életmódnak is a né­pek jelleméből fejtette ki a legtermészetesebb factorait. Ezen factorok alkalmazása az, a­mi az ipar­­érdekek kifejezésére a legfontosabb Magyaror­szágban. Elsőbb és fontosabb feladat bizonynyal mint a pénzszerzés, a­mi nélkül most léle­zhetni sem képzelünk, a­mi pedig csak másodrendű té­nyezővé fog alásülyedni, mihelyt értelmet, mun­kát s becsületességet teszünk iparérdekeink alapjául. Vegyünk föl csak például egy pár iparczikket, mint milyenek a bor, len és vas. Hogy a termé­szetnek mindezen három nemében mennyire meg van áldva hazánk a természettől, szükségtelen mutogatnunk. Csak azt említjük tehát föl, hogy például az ipar­i kereskedelmi forgalomra nézve oly kedvező térül ajánlkoznak azok, melyet sok nép méltán irigyel a magyartól. De ezért az újabban fölébredt népgazdászati buzgalom mel­lett is, hogy állunk mindezekkel ? Csak tekint­sük közelebbről. Azon legújabb lendület, mely szőlészetünk s bo­rászatunk ügye körül ép ez időszakban mutatko­zik, kétségkívül örömmel tölti el a hazafias kebelt. Azon boregyleteket képező társulatok, melyek ré­szint mostanában keletkeztek, részint alakulóban vannak, a borcsarnokok és borárudák, melyek az ország több vidékén szerveztetnek, bizonyára megérdemlik méltánylatunkat, minthogy azok népgazdászatunkban élénkséget, iparüzletünkben s kereskedelmi viszonyainkban a jövedelmezés­­nek napról napra bővebb s több több csatornáit nyitandják meg. Természetes, hogy minél nagyobb a pénztőke, mely az ily czélok előmozdítására fordíttatik, annál nagyobb terjedelmet nyerhet az üzlet is s ez ismét annál jótékonyabban hat­hat ki a termelésre s az egyes szőlőbirtokosokra. Oly pénzerővel azonban, mint a külföldiek, hol egy magán­kereskedő is ritkán fog egy millió frtnyi tőkén alul valami jelentékenyebb borü­z­­letbe, mi nem rendelkezhetünk. S igy a verseny reánk nézve csaknem lehetlenné válik. De ha le­hetetlennek látszanék is az ily verseny, bora­ink minőségére nézve vájjon nem állhatnánk-e ki a küzdtérre. De igen, mert hiszen elismert dolog, hogy soknemü boraink s borvidékeink termékenysé­génél fogva a Rheingau , Mainz s Bacharak közti lángnedü borokkal is versenyezhetünk, csakhogy egy kívántatik hozzá, tudniillik : ok­szerű szőlőművelés és tudományosan értett bor­kezelés. Tehát értelem. Pedig mi, mint egy jeles borászunk — Szabó Dávid — is helyesen meg­jegyzi , még a metszés és kapálás körül is csak a régi vak empirismus stádiumán állunk. A szü­retelést szintén a régi slendrian módon tesz­­szük többnyire. A szüreti időnek helyes megvá­lasztására , a nyers szőlő sortírozására, a hor­dók helyes elkészítésére, a must lenyálkázására mint nem próbált dolgokra, alig fordítunk gon­dot. Kupeczkedő boros gazdáink pinczéiben s számos borcsarnokainkban a conaccal való visz­­szaélés s annak tudatlan alkalmazása, most gyakran csak rontja, nem pedig emeli boraink hitelét. — Oka lévén mindezeknek az, mivel szőlőink művelését s a borkezelést rendszerint tudatlan egyénekre bizzuk, kik, habár maguk a tulajdonosok többet tudnának is valamivel, a helyes tanácsot nem képesek követni. Miért is valóban mi s­em lenne kívánatosabb, mint mind­azoknak, a­kiktől telik, vagy külföldön képez­­tetni értelmes s szakavatott szőlőmüveseket s borkezelőket, vagy onnan hozatni ilyeneket,­­ hogy a müvest külfölddel mielőbb egyenlépésbe jöhessünk. I­gy vagyunk mezőgazdászatunknak s iparunk­nak egy másik nem kevésbbé nevezetes csikké­vel, tudniillik a vassal is. Iparunk és nemzet­­gazdászatunk ezen nevezetes ágát ugyanis, két­ségtelen , hogy azon körülmény nyomja legin­kább, miszerint vasiparunkra a kőszenet még most alig alkalmazzuk; hogy az olcsó és jó nyers­­vas termelésre hengergyáraink hiány­zanak ; s hogy végre­ gépöntvény vezél­­gyáraink még alig is léteznek. Miért is mi nemcsak korszerűnek, sőt szükségesnek tartjuk, azon már egy jeles statistikusunk által is indít­ványba tett irányt minél nagyobb erélylyel föl­karolni, hogy tudniillik a vasgyártás körül szin­tén a magas­ szakértelem s a társulati eszme lépjen előtérbe, különösen pedig hogy e társulati eszme a kőszén- és vaskőtelep-tulajdonosokat műveit szakemberekkel hozván kapcsolatba, a szilárd becsületesség alapján oly biztossággal s oly gazdag eredményt idézhessen elő, miszerint hazánk iparalapja mostani alacson­yokáról mi­nél előbb fölemelkedhessék, s a köz­európai iparviszonyoktól ne legyen annyira függő, mint eddig. De az annyira túlnyomólag földmivelő austriai birodalomban, melyhez a jó földben s nyers ter­ményekben oly gazdag és széles Magyarország is tartozik, van még első szükségleti iparág — a len- és kendergyártás — mely elismert kifejlet­­lensége miatt még oly kiterjedéssel sem bir, hogy belszükségeinket képes lehetne födözni. Hogy pedig ily körülmények között, midőn saját ter­melésünk a magunk szükségére sem elégséges, sőt nyers­anyagokért a külföldnek még tetemes pénzösszeget is kénytelenek vagyunk kiadni, — ezen iparág nálunk a kellő jövedelmezési fokon szintén nem áll, bővebben indokolni fölösleges. Azonban, mint Galgóczy úr is helyesen meg­­jegyzé egykor, — hogy mit volna az képes be­hozni, mutatja a gyártmányok jelentékeny kivi­tele, melyek, levonván 7,165,105 pftnyi összes árukból a behozott gyártmányok 614,209 pftnyi értékét, most is 6,550,2­18 pft jövedelmet hoz a birodalomba, melyből azonban, a behozott nyers­anyag árának a kivitt áruból levonása után, tiszta gyári haszonnak, alig 1,278,840 pftnyi marad. S valóban igaz az is, miszerint nem azért nem vesz tőlünk többet a külföld, mintha szük­sége nem volna rá, hanem mivel nem tudunk többet adni, mert megint tény, hogy Angolor­­szág saját kender- és lentermelésével alig 1/1, Francziaország 3/4, s Belgium V 5-ben képes kielégíteni szépen fejlett iparát, sőt tudjuk, hogy az egy orosz birodalmat kivéve, Európában nincs is tartomány, mely e tekintetben fölösleggel di­csekedhetnék. Ismételjük, hogy csak az értelem, munka s a becsületesség közös szövetkezése lesz az, a­mi fejlődésnek indult iparérdekeinket fölemelni fogja. Ezen legszilárdabb erkölcsi alapon nyugvó tényező életművesen fog közrehatni arra nézve, hogy hazai iparképességünk is kellő hitelt éb­reszthessen maga iránt. Bírván a hitel ezen ne­mével: a pénz meg fog jőni magától is; de az ily pénz s a műszorgalom ily kútfőből szárma­zott gyümölcse, nem is fog reánk oly szédítő gőz­­kör gyanánt hatni mint a csábító részvény és hitelpapírok , mik kétségen kívül bizonyos kö­rülmények között jótékony pótszerül szolgál­hatnak a kiapadt életerő helyett, — de csak pótszerül mindenkor. Fadd, oct. 12. A hires faddi dohányról s annak termesztőiről akarok szólani. Azt hiszem, hogy fölösleges mon­danom, miszerint 4000 vegyes r. k. és ref. vallásu lakost számláló községünk Tolna megyében, Paks és Tolna városok közt a dunaparton­ fekszik. Több mint 10,000 holdból álló határunkban, hol az 1843-ban kezdett legelőelkülönzés és tag­osztály 1852-ben barátságos után befejeztetett, oly divatja van a dohánytermesztésnek, hogy itt nemcsak a földdel biró paraszt gazdák, hanem házas és házatlan zsellérek, sőt még a zsidók is szék­bre foglalkoznak azzal , amazok saját föl­deiken , emezek pedig a közbirtokosokén, kik­től 1000 □ öles holdanként 20—24 pft évi bér­ért is örömest kiveszik a jó dohány földet. 1855- ben a község összes dohánytermése 14 ezer má­zsa körül rúgott, melyért kerek számban mintegy 170 ezer pftot kaptak a mivelők. 1856-ban mint­egy 900 katastrális hold volt dohánynyal beül­tetve, azonban a kedvezőtlen időjárás miatt alig rúgott 8000 mázsára az összes termés, melyért csupán 120,000 pft váltságdíj jött be. Mindaz­­által annyira bízik a nép már üzletébe, misze­rint daczára a múlt év roszul kiütésének, ez idénre 1205 katastrális holdra szaporította a ki­ültetett föld mennyiségét. E területet 860 külön­álló dohányos miveli. A nagy szárazság miatt most sem volt szerencsés az esztendő , mert a növény kellőleg nem fejlődhetett, a septemberi kora fagy pedig legalább 300 mázsa dohányt October 12, 1857

Next