Budapesti Hírlap, 1858. május (99-122. szám)
1858-05-23 / 117. szám
nézve fontos egy pár kérdést fejteget, így a magyar igeidők használhatásáról e lapok tudós szerkesztője Hunfalvy Pál úr kezd mély alaposságú fejtegetéseket, melyek annál inkább igénylik a szakemberek figyelmét, minthogy már Fogarassi János urnak az akadémia nyelvosztályi üléseiben ugyane tárgy fölött épen folyamatban levő értekezésére vonatkozva vannak írva. Másik czikke e füzetnek Imre Sándor értekezése az ember nevéről némely árja nyelvekben, észrevételekkel a szerkesztőtől. A román nyelv ismertetése Fekete Jánostól, iskolai tudósítványok és tájszók Philofennustól egészítik ki a füzetet. — A szolnoki verseny egylet által Törökszentmiklóson f. é. sept. 26-án rendezendő lóverseny programmja e következő : Egészben öt futás lesz, t. i. 1) Ponyverseny 10 arany; % (angol) mf. ismételve ; tét 5 ft; űrlovarok a súly kiegyenlítése nélkül. 2) Egyleti dij, 100 ar. 2 mf. futhat minden félvérló; tét 20 ft, fele bánat. A tétek az első, és második ló közt megosztatnak.. Űrlovarok szinekben. 3) Parasztverseny, 1 mf. 20 ar. az első 3 ar. a második 2 ar. a harmadik lóé. A lovaroké nyereg nélkül. 4) Delnők díja, ugratóverseny, 1 mf. 3 korláttal. Futhat bármely ló. Tét 10 ft. 5) Kocsiverseny, először 2, másodszor 1 mf. Két ló egy négykerekű kocsiba fogva, két kocsi egymás ellen, minden kocsin egy biró. A parasztversenyeket kivéve csak az egyleti tagok saját lovai futhatnak. — Nagyváradnak is alkalmasint lesz állandó színháza. A színház építésére alakított bizottmány közelebb tartott ülésén tett jelentés szerint e vállalatra már 150 részvény van, a „M. N.“ szerint, aláírva. — Az erdélyi gazd.egylet 1858 május 8-dikán tartott választmányi gyűlésének megbízásából, a földmivelési és állattenyésztési szakosztály folyó évi július 30 bikától kezdve augustus 1-jéig bezárólag a kolozsvári sétány arénájában három tárlatot fog rendezni, hol következő állatnemeket következőleg fog jutalmazni: 1. A hazai fajú , legtökéletesebb 4-edfü bikát 10 db. aranynyal. 2. A hazai fajú, legtökéletesebb másodfü bikát 6 db. aranynyal. 3. A járomvonás kívánalmainak legtökéletesebben megfelelő egy pár ökröt 8 db. aranynyal. 4. A legtökéletesebb negyedfü üszőt 6 db. aranynyal. 5. A legtökéletesebb másodfü üszőt 4 darab aranynyal. 6. A legjobb tejelő tehenet , bármi fajból 10 db. aranynyal. 7. A legjobb tejelő kivalt 10 db. aranynyal. 8. A legkövérebb sertést, mely ezen hirdetés közrebocsátása után vettetett hizóba , 5 db. aranynyal. 9. A legjobb 1/2 éves fejér mangalicza kant 6 db. aranynyal. 10. A legjobb telivér,2 éves kant, a yorkshirei fehér angol fajból, 4 db. aranynyal. 11. A legtökéletesebb bármely fajú kozát, mely már egyszer malaczozott, 6 db. aranynyal. 12. A legtökéletesebb bármely fajú 2 évesnél vénebb kant, 6 db. aranynyal. 13. A legtökéletesebb bármely fajú és nemű fiatal sertést, melynek kora 12 és 18 hónap közt van , S melyről helységi bizonyitványnyal kimutattatik, hogy az nem ház körül, hanem nagyobb nyájban, mezőn növekedett, 4 db. aranynyal. 14. A legszebb idei cochinchinai tyúkot és kakast együtt 2 db. aranynyal. 15- A legszebb idei angol durking kakast és tyúkot együtt 2 db. aranynyal. 16. A legjobb hazai faj kakast 1 db. aranynyal. 17. A legjobb hazai tyúkot 4 db. aranynyal. 18. A legkövérebb , bármely régi hazai fajból bemutatott, s bármióta hizlalt sertést jutalmazza id gr. Teleki Domokos 100 pfttal, oly feltétellel, hogy a nyertes hízó tulajdonosa a nyert díjon fölül fizetendő 50 pftért tartozzék azt a díj tevőjének eladni. Az egész jutalomösszeg 94 db. arany és 100 pft. * L e v i n s k i ur, ki a homályból, mely eddig rövid színészi pályáját fedte, mint egy tündöklő csillag merült föl a bécsi udvari színház horizonján, második szerepéül „Carlos“t adta „Clavigóban“ s ebben is mint az elsőben (először „Moor Ferencz“- et adta Schiller Haramiáiban) rendkívüli sikert aratott. Thaliának e fölkent papja se nem valami deli jelenség, se szép orgánummal nem bir, de ezek daczára ritka benső tulajdonokkal ékeskedik. *Ritka kocsi Azon kocsit,melyen pápa őszentége a forradalomkor gróf Spaur bajor követnek Nemzeti színház. Tegnapelőtt Benkő Kálmán úrtól a nemzeti színház tagjától egy új eredeti népszínművet adtak először, melynek czíme : „Kis árva“. Egy fiatal földesúr lerándul jószágára, ott meglátja gyermekkori játszótársát, ki azóta csinos hajadonná fejlődött, belészeret, s miután a leánynak — ez a kis árva — hajlamát is bírja, eljegyzi őt, tisztességesen a mint illik. Mindez oly egyszerűen, oly mindennapi renddel történik, hogy mármár tartani kezdünk tőle, hogy szerző egészen megfeledkezett a színpadról. De nem úgy van. Alig hogy az eljegyzés szerencsésen végbement, jelentkezni kezdenek a bonyodalom jellegei is. A fiatal földesúr nem majorennis, s még egy öreg ur, egy szigorú előítéletes apa is van a háttérben, ki azonban úgy is mint házasságzavaró, úgy is mint békekötő csak levélben jelenik meg. Ezen szigorú előítéletes apának egy gonosz gazdasszony, ki leányát szeretné a fiatal földesurhoz férjhez adni, megírja az egész mesalliance ot; az apa dühre gerjed, és fiát valami Ürügy alatt rögtön visszahija Pestre; a fiatalember elbúcsúzik a kis árvától és útnak indul. Pesten ezután semmi sem történik, mi igen nagy hiba, mert az eddig magát elég jellemesnek mutató fiatal földesúr, most már respective vőlegény, irásban legalább tudósíthatná pár szóval jegyesét a kis árvát, él-e vagy hal ?.... De nem, ő hallgat mint lyúk a bokorban, és hagyja hogy rettentő dolgok történjenek. A feldühödt öreg úr, természetesen fia tudta nélkül, leveleket ir a jószágra; tiszttartójának szűrét — a tiszttartó a kis árva nevelőapja — csak úgy brevi manu kitéteti, és az ispánt rágtatja előre tiszttartónak, mindezt azért teszi a „kegyetlen praesidens“, hogy „Ferdinándot“ „Lujzájától“ elszakítsa. — A tiszttartó szépen kenyér nélkül marad, megtudja, miszerint ennek mind az a „szerencsétlen sípjáték “ a szerelem az oka,előhivatja tehát az „átkozott nefelejts szemük kis árvát, s hogy a dolog nyomába jöjön, férjet ajánl neki; a kis árva bevallja szive titkát, hogy ő már szeret, s szerelem nélkül másé nem lehet — mi igen szép tőle — noha később ez elvben engedékenyebb kezd lenni, — ebből az apa megbizonyosodik, hogy hát igaz amit a falu beszél, hogy leányának ismeretsége van a fiatal földesurral, a leány a legjobb eszközt választja, hogy apja haragját lefegyverezze , s elmondja, hogy őt az ifjú földesur igazán és becsületesen szereti, minek nagyobb bizonyságául a jegygyűrűt is előmutatja, de ez nem tartóztatja a szerencsétlen gyámapát attól, hogy a kis árvát össze vissza ne átkozza, s ideggörcseiben el ne ájuljon, mintha bizony e szegény leány oly nagy vétket követett volna el az által, hogy egy szép, gazdag s őt igaz érzéssel szerető ifjú kezéből jegygyűrűt fogadott el, mert annak a leány semmi esetre sem oka, hogy e szép, gazdag ifjúnak egy előítéletes goromba apja van, ki tiszttartó uramat csak úgy hipp hopp módjára kibillenti hivatalából. E tény épen ellenkezőleg kijózanítólag hat, s azt juttatja az ember eszébe : na jó kedves leányom, te derék becsületes leány vagy, a fiúban sincs hiba, hogy az apa dühös, az baj, de hát mit kell már most tenni, hogy megértessék vele, hogy hize már így van, s az ifjakból végre is egy pár lesz. De nem, az a szerencsétlen ember e helyett megátkozza a leányt, mert a függöny különben nem gördülhetne tán le ? Ezután a kétségbeesés óriási léptekkel halad előre. Tiszttartóink nincsenek hivatalban, a leány szolgálni akar menni, végre az anya is reáveti fejét, hogy a leányt szíve ellen férjhez adja, szóval minden eszükbe jut, csak az nem, hogy az urfitól megkérdeznék : „mi lesz már a jegygyűrűvel“? „Széna e vagy szalma?“ S az urfi is halhat, hogy a közönség is hadd ijedjen meg, mi lesz már ebből. Utóvégre aztán a leány csakugyan rászánja magát, hogy az ispán uramé lesz,de az „igent“ mégsem bírja kimondani,s hűségének mégis van jutalma, mértékkor — es war die höchste Zeit — megjelenik az urfi s hozza egyúttal édesatyjának is írásbeli beleegyezését. Hogy lágyította meg az ereget ? e titkot Magának tartja, jól teszi. — Hűtlenek volnánk, ha elhallgatnák még, hogy mindez nemcsak az itt említett személyekkel játszatik le, van még egy vadpoéta-kosza vagy kántor, ki rettentő hóbortos egyéniség, egy huszár-inas, ennek egy énekes párja, szobaleány és egy tót-czigány, kivel, hogy egyik szót a másikba ne fűzzük, az a rettentő dolog történik, hogy a huszárinas, mikor urával a jószágra lő, egy nagy köpenybe és skálba burkolva kiadja őt az ifjú földesurnak. A „kosta“ meg az egész falu népe eléje rukkolnak, s annak rendi szerint beneventálják , cantust’ is énekelnek neki, melynek csábító hangjaira a czigány elkezd tánczolni, a kántor és a falusi nép e magas lelkesedésen nem győz bámulni, míg végre lehull a köpönyeg és kisül, hogy az ünnepelt földesúr senki más mint a falu Ostfoltozója! Prosti! Ez mulatságos jelenés , de kevés czélja van a darabban. Az a baja. Ha még hozzá teszszük, hogy a közönség sokat tapsolt, nevetett, szerzőt és az előadókat többször kihitta, és így a darab fönmaradását biztosítani látszott, ez újdonság ismertetésének tartozását kellőkép leróttuk. TÁROZA, ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT Elbeszélés. Ludwig Ottótól. (Folytatás.) Ez éjjeltől fogva Nettenmayr Fritz nem ijeszte többé a nőt Apollonius fenyegetéseivel, sőt bizonyos nyájassággal kezdett vele bánni. Közben éra számra néma önmaga elé merengésbe veszett el, melyből fölijedt, ha magát észrevétetve lenni érzé. Aztán még nyájasabb lett mint különben, a legjobb korából való tréfákat űzött, sőt még a munkával is megpróbálkozott ismét. — De a nő azért csak még aggódóbb lett; még jobban került mindent mint ekkorig, mi a férjnek okot adhatott azon hiedelemre, hogy ő Apolloniushoz közeledni akar. Ő maga nem tudta, miért. S habár balgaságnak nevező is félelmét, mégis félnie kellett. Apollonius örömmel látta a testvér megváltozását s minden módon előmozdítani igyekezett őt abban. Nem tudta, mint magyarázza a testvér az ő örömét! Azalatt Apollonius megkezdte a Sz. György templom toronytetejének az alapítványozott diszszeli megkoronázását. Ismét kitolta az állásrudat s belül a padlás gerendázatához oda szegezte; a deszkákat rajta megerősítette s a függő álláson felállította a lajtorját, s ezt a kupárboczhoz kötötte ; ismét körültekerte a kupárboczon a kötél gyűrűt, s hozzá az emelő csigát s ehhez a függőszéket. Az alapítványozott bádogdísz egyes félemberhosszú darabokból állt, melyekkel kézzel is el lehetett bánni. Az egésznek, az alapitványozó akarata szerint, ki maga viselé a fölillesztés költségét, két füzért kelle képeznie, melyek párhuzamos körökben lefüggő ivekkel kigyózzák a toronytetőt körűl. Öt ilyen darab , a felsőbbiknél három, képezett egy ivet. — Végeiken bevert czövek-szegekkel kelle azokat egybekapcsolni s mindegyiket külön még erős szegekkel a tető-burkolathoz oda erősitni. Miután a palalemezek szegélyei mindenütt fedezik egymást, szükséges volt, oly helyeken, hol a leszegezésnek történnie kellett, a palákat bádoglemezekkel fölcserélni. Ugyanez történik ott, hol az úgynevezett tető-gumók a burkolatba bevezetnek, melyekre javításoknál lajtorjáját akasztja a palafedező. Azon lapot, melylyel a tetőgamó, miután görbült hegye már beverve van, még két erős szeggel a burkolatra leszegeztetik, nem szabad palalemezekkel befedni. A kiálló gamón függő lajtorjára hágván a palafedező , lapja rezgésbe lő, mely a palalemezt megrongálná. Ezért bádoglemezzel fedik be. A díszítmény, ha a szél beleakadt, hasonló mozgásba jött. Aztán még egyet kell meggondolni. A tetőgumóknak, külön külön kilencfél lábra lévén egymástól távol, párhuzamos körökben kelle a toronytetőn alkalmazva lenniök; minden két kör közt öt lábnyira üres hely vola. Az volt a föladat, úgy fölilleszteni a diszíeményt, hogy az a tetőgumók közöl egyet se fedjen be. Apollonius szorgalmasan hozzálátott a munkához. — A bádogosmester, ki az ő diszét mihamarébb diszleni akará látni, kevesebbet panaszkodhatott ő reá, mint Apollonius vele lehetett megelégedve. Eleinte ez sürgetőtt, aztán Apolloniusnak kelle a mestert sürgetnie. Még a felső füzér azon része hiányzott, melynek ív alakban a kiszálló ajtó előtt kelle függni. Apollonius nem tudott addig sem szünetelni, míg az ahhoz való anyagot megkapta. Egy közel faluból egy kis javítás iránt kapott megrendelést ; járművét visszajöveteléig a sz. György toronytetején hagyá függni s Brambachba ment. Reá másnap történt, hogy az öreg Bálint a lakszoba ajtaján kopogtatott. Már néhányszor ott volt az ajtónál s mindannyiszor ismét elment. Egész lénye nyugtalanságot árutt el. Valami, amire mindig gondolnia kellett, oly szórakozottá tévé őt, hogy azt hívé, gondolatában talán nem is hallá, midőn szabadot mondtak odabenn; fülét a kulcslyukhoz téve, mintegy föltéve, hogy abban még most is hallható az, csak jól meg kell magát erőtetnie. A nyugtalanság felkelte őt szórakozottságából. Másodszor és harmadszor is kopogtatott s midőn a hívás még akkor is elmaradt, bátorságot vett magának, kinyita az ajtót és bement a szobába. Az ifjú nő már egy idő óta mindig kikerülte őt. Ezúttal is ezt téve, de neki ma beszélnie kellett vele. A nő szándékosan távol az ablaktól, a kamra ajtajában ült. Az öreg nem látá, hogy ő is csak oly nyugtalan volt mint ő maga s ittléte őt még jobban nyugtalanná. Mentegetődzött betolakodása miatt. Midőn a nő oly mozdulatot tett, mintha távozni akarna, azt állíta, hogy csak rövid ideig fog maradni. ő nem jött volna be erőszakkal, ha,őt valami nem sürgetné, mi talán igen fontos. Ő nem óhajtja, de mégis lehetséges. A nő hallgatás mindig aggályosabban nézett majd az ablak majd az ajtó felé. Ha neki valamit mondania kell, tegye azt oly hamar, a mint csak lehet. Bálint egyszersmind a nő aggályos tekinteteire látszott felelni, midőn így kezdés: „Fritz úr a Sz.György templom tetején van. Még most is ott láttam őt az udvarról.“„S ide nézett ő? Látta önt a házba bejönni?““ kérdé a nő egy lehellettel. „Isten ments meg,“ mondá az öreg, „Ő ma úgy dolgozik mint egy ellenség. Se ételre se italra nem gondol. Ha az ember igy dolgozik“ Az öreg félbeszakitá magát s tételét csak maga gondolá végig: „valami szándékának kell lennie.“ A nő is hallgatott. Azon gondolattal küzdött, hogy várjon az öregre rábízhatja-e egész aggodalmát. Az öreg ebből mit sem vesz észre. „Ez a szomszéd itt, hisz ön tudja,“ folytatá, „néha nem tud éjjel aludni. Ekként azon éjszaka , mielőtt Apollonius úr Brambachba ment, konyha ablakából valakit a mi fészerünkbe látott sompolyodni.“ Az öreg nem mondá, hogy kit látott a szomszéd; valószínűleg azt akarta, hogy a nő kérdezze. Ez nem tévé, nem hallá az ő történetét. Az öreg folytatá: „Azelőtt való estve, mielőtt Apollonius úr Brambachba ment, meg akará vizsgálni a szerszámot, hogy melyiket vigye magával; mind megvizsgálta ; ezt mindig megteszi; de nem birá magát elhatározni. S ez ép annyira nevezetes, mint az hogy Fritz úr egyszerre annyira szorgalmassá lett.“ Apollonius neve felkelte a fiatal nőt; figyelt; társaságában Gaetába menekült, a jeles gróf halála után özvegy Spaurné visszahozta Bajorhonba, kitől Lajos király ő fölsége azt megvette s nem rég a bajor történelmi egyletnek ajándékozta. Tárgyalási terem. Végtárgyalás a 42 bankjegyhamisító ellen a budai cs. k. országos törvényszék előtt. XXI. Pénteki, máj. 21-ki ülés. A Paksról beidézett Nagy János tanú, ottani polgármester, vallomást tesz amaz, legelőször a báró E-féle hagyaték bírói árverezése alkalmával fölmerült hamis 10 ftos bankjegyek honnankerülése iránt, miket — a vizsgálat szerint — Hi. Ferencz vádlott egy megvásárlott sipkáért adott ki Stern Károly paksi izraelitának. Erre a tanú esküvel erősíti saját vallomását. Az ugyanazon tárgyra vonatkozólag kihallgatott 2 más tanú, Stern Márk és Kohn Károly, paksi kereskedők, ugyanazon tárgy iránt tesznek vallomást. Azonban a törvényszék, a cs. k. államügyészség s Máry Károly ügyvéd úr, egyik védő közti tanácskozás után megkérdés utján, ezen tanúknak meg nem esketését határozza el. A további tárgyalás folytában, az első fővádlottra vonatkozólag 2 fontos tanú jelent meg. Heincz Ferencz, sóskúti molnármester azt állítja, hogy Ő S. Károly vádlottat azon időtől fogva ismeri, midőn ő, a tanú, még mint gyermek, Promontorott az ottani iskolát látogatá. S. Károly 1855 sept. 3-n jekor reggel, az ő sóskúti malmukban gyalog megjelent, s ő vele, a tanúval s anyjával közlé, hogy ő a fogházból elbocsáttatott, hogy ö Lt. gyúrós ,mészáros és korcsmáros sógorához,a kik neki tartozik, Gyúróra menni, ott követelését behajtani, s erre tovább menni óhajtana, s ezért azt kéri, hogy őt kocsin oda vitessék. A tanú továbbá azt állitá, mikép már idős anyja, némi aggodalmat érezvén egy a fogházból épen akkor elbocsátott egyén látására, fiának, a tanúnak tüstént azt tanácsié, hogy a jövevény számára fogasson be, s őt Gyúróig vitesse. A tanú akkori kocsisával, ki az ő állítása szerint jelenleg Tárnok körül napszámoskodik, a kocsiba befogatott. Ezzel S. Károly elkocsizott, s a később visszatért kocsis a tanúnak jelenté, hogy ő az idegen urat Gyúrón, Li. ottani mészáros háza előtt letette, s az által 10 krás váltópénzzel borravalóul megajándékoztatván , tüstént visszaindult hazafelé. S. Károly vádlott másodszor elismeri, hogy mindaz, mit ő legújabban Törökbálintról gyalog, a kincstári erdőn s Tétényen át Ercsindei továbbutazására vonatkozólag állított, valótlan, s hogy a tanú vallomása minden pont iránt igaz; amennyiben ő valóban Törökbálintról Sóskáira, a tanúnak előtte ismeretes malmához érkezve, a tanút s annak anyját valóban azon előadás mellett, miszerint ő épen most bocsáttatott el a fogházból, azon szívességre kérte, hogy őt Gyúróra, Li. ottani mészáros sógorához (He. János, időközben fogházban meghalálozott mészároshoz) vitessék el. E tárgybeli előbbi hamis feleletének oka iránt megkérdeztetve, újólag azon ürügyet hozá fel, miképp a tanút meg akarta kímérni attól, hogy a végtárgyalásnál tanúul föllépésre szoríttassék. Különben S. Károly azt állítá, hogy ő a Li.-féle vendéglőbe, miután a sóskúti molnár kocsijáról, a ház előtt leszállott, s a kocsit Sóskútra visszaküldé, belépett ugyan; azonban egy ott levő leánytól, He. János felőli kérdezősködésére, azon értesítést nyerte, mikép He. János borok vásárlása végett Moorra utazott el, s hihetőleg csak későbbi időben fog onnan visszatérni. Már S. Károly noha- mint fölebb Sóskúton mondá — egyedül azért vitetett Gyúróra, hogy pénzkövetelését He. Jánostól behajtsa, azt állítja, hogy ő továbbá Li. házában senkit sem kérdezett meg, senkit sem is látott, és senkivel sem beszélt, hanem tovább utazott Martonvásár felé. A tárgyalási teremből e közben eltávolított Li. József azt állítja, mikép a kijelölt időben, midőn ő épen egy kocsinak saját gabnája nyomtatói számárai elkészítésével foglalkozott, valóban látta, hogy azon idegen, ki az ő háza előtt szállott le s az ivószobába lépett, később az ő sógora He. Jánossal hozzá az udvarra kijött, s ez utóbbi a nélkül hogy ezen idegen iránt közelebbi felvilágosítást adna,, tőle engedélyt kért arra, hogy ugyanazon idegent az ő fogatukkal Válra vagy Verebre tovább szállíthassa. Erre sógora He. Ján. eszközlé a kocsibefogást,s ő Ls, mivel különben is saját nyomtatóihoz akart elmenni, sógornak felszólítására az idegent egy rövidebb keresztuton át a kerteken keresztül gyalog vezeté el a váli országútra, mig sógora az időközben befogott kocsival nagyobb kerülést tevén, az országútnak azon helyére érkezett, hova Li. az idegennel, ki útközben vele csupán az akkori termési viszonyokról szólt, vezette. Az ő sógora aztán az idegent, kit Li. teljességgel nem ismer föl S. Károlyban, Válig vitte, s hazajővén jelenté neki, hogy az idegen az úzért neki 3 pártot adott. S. Károly azon körülményt, hogy ő Li. házában az említett leányon kívül a korcsmában még valakivel beszélt, vagy Li. sógorával onnan tovább utazott, határozottan tagadja. Az időközben a tárgyalási teremből hasonlag kiléptetett vádlott Zs. János, bárha a mondottidőben mint székállólegény a Li. féle ház korcsmája mellett létező mészárszékben mint rendesen húst vágott ki, se az idegennek a sóskúti molnár kocsiján érkeztét észre nem véve, se ugyanazon idegent ura sógorával tovább menni nem látta. Kevés időre aztán a sóskúti molnár azon állítólagos kocsisa Eskulits András, jelenleg napszámos Tárnokon, lépett föl tanuul. Állítja, hogy Heincz Ferencz sóskúti molnárnál töltött szolgálati ideje alatt, egy reggel, ura parancsára Gyúróra egy idegent vitt, ki ott a korcsma előtt szállt le, neki 10 kv borravalót adott s ő ezzel a nélkül hogy a korcsmába bemenne, Sóskútra viszszatért. Tanú ugyan az eléje állított S. Károlyban nem ismerheti föl határozottan azon idegent,akit ő vitt s kit ő annak idején nem nézett meg oly pontosan, de annyit állít, hogy a sóskúti molnárnál töltött szolgálati idő alatt csak az egyszer, és soha másszor nem vitt idegent a malomból a gyúrói korcsmáig. S. Károly lehetőnek mondá, hogy tanú volt épen akkori kocsisa, de kit ő személyére nézve akkor nem jegyzett meg magának pontosan; azt is megengedő, hogy akkori kocsisának, amint Gyúrón a kocsiról leszállt, valóban egy 10 krost adott borravalóul. Eskulics András tanú erre letette fölebbi vallomására az esküt. A tárgyalás folyamában a törvényes eljárás kiegészítésére szükséges további irományok, többnyire tanúvallomások olvastatának föl, melyek tartalmát