Budapesti Hírlap, 1883. január (3. évfolyam, 1-31. szám)

1883-01-01 / 1. szám

Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nnp, hétfőn és ünnep ntánni napon is. c 8 Felelős szerkesztő : nkiüi Jinei Egyes szám ára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, k&lap-utoa 16. szám. Kérjük azon t. c. vidéki előfizető- | két, kiknek előfizetésük december hó | végével lejár, hogy azt minél előbb megnjitani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fenakadás történjék. _ 1883. Harci riadókkal, jobban mondta tán riasz­tókkal tűnt le rólunk az esztendő, melyet ez éj­jel vidám pohárcsengéssel temettünk el sírjába és politikai csöndességgel vonul fel az uj cse­csemő, mely háromszázhatvanöt napok alatt nőni, öregedni s a szakállas Szilveszterrel meg­halni van hivatva : az 1883. A szárnyaló időnek egy szárnyacsapása #sak, az emberi életidőnek egy egysége, a mely szerint számítja magát, de elég arra, hogy fény­nyel, dicsőséggel tetézzen egyeseket és népeket, és elég arra is, hogy öldöklő gyászba borítsa, a kiket a sors üldöző kedvében útjában talál. Ezer és ezer ajk veti fel ma a kérdést: mit hoz reánk az uj esztendő ? Ezer és ezer szív dobban meg aggódó reményben, vágyakkal enyhített félelemben e kérdésre, és egy sincs a ki felelni tudjon rá: ajak nem mondja, szív nem sejti, a mit a fátyol szemeink elül eltakar. Öröm és gyász pihen az idő méhében, a mig a mutató oda nem ér a perchez, a mely hivatva számunkra megszülni azt, a mi reánk méretett a felettünk lebegő hatalom által. Ezzel szemben fegyver és védelem nélkül állunk. Semmit kierőszakolni, s a ránk törő fá- tumot letaposó utjából kitériteni nekünk nem adatott. Ezzel szemben csak egy vértünk van : az igazságos szív ereje, a melyet a szerencse elhí­zottá, a balsors kishitüvé tenni nem képes. A ki az igazságban bízik, az istenre épít És a kivel az isten vele van, ki van annak ellene, mondá a szent király, szent szavával megrettentvén az ágyához közeledő orgyilkost. Ellenünk, hála isten, van annyi, a mennyi elég életrevalóságunkat megbizonyitani. A ki szánalomra méltó, a ki nem félelmes, a ki gyenge, a ki veszendő : annak nincsen ellensége. A ki­nek van s a mig van, annak s addig nincs oka kétségbeesni. És ezeréves történetünk válsá­gos küzdelmei, csodálatos fordulatai, borzasztó megrohantatásaink, véres üldöztetéseink, ember­telen elnyomattatásaink, a gyászos kiír tatásunkra újra meg újra megújult szövetségek és mindezek felett való diadalmaskodásunk egy évezreden át tanúsítja, hogy az igazság mindig ve- 1 ü n k volt, benne a szivünkben, benne tö­rekvéseinkben, benne cselekedeteinkben és a kik ellenünk voltak, aem azok­kal voltazisten. Egy ezredév hagyományai és tanulságai virrasztanak a magyar nemzet felett. Vezéreinek a szellemi, a politikai, a társadalmi téren e be­cses hagyományoktól s e drága tanulságoktól kell csak tanácsot kérni, hogy el ne téveszszék az üdvözítő irányt. A nemzet rátermett vezérek alatt kibontott lobogókkal vígan veti magát az uj idők harcába. Csodás képességeivel, a melyek alig egy félszázad alatt újjá szülték dicső küz­delmek közepette, hivatva van dicső múltjának is megújítására. Szerepét nem játszta el ama véres tusákban , melyekben a nyu­gatot a kelet barbárai ellen védelmezte. E harc megnjulni készül, de döntő fegyverei csak ki­sebb részben a régi időkbeli öldöklő szerszámok. A döntő csatát az uj harcban nem a kopja s a kelevéz, nem a szurony s ágyú nyeri, hanem a tudomány, a műveltség és a munka! Ma, midőn az éjszaki invázió veszedelmé­vel járnak hozzánk a rémbirek, a midőn a tatá­rok utódjai muszka vérkeverékben egy elődeik­nél is brutálisabb faj készül szorosainkat meg­rohanni, a győzelem eldül még mielőtt a gyil­kos ágyú megszólal. S e győzelem attól függ, hogy a magyar tőke mennyivel gyarapodott, a magyar ipar mennyivel ment előbbre, a magyar műveltség milyen fokra hágott, a ma­gyar öntudat mennyi hódítást tett és a magyar munka mily becsületet szerzett a magyar névnek. Iskola, munka, erkölcsi fegyelem : ez legyen minden magyar atya, minden családfő jelszava. Az iskola adja a szellemi fölényt, a munka az anyagi súlyt, az erkölcs, a lelki erőt és a sziv- beli vidámságot. Mind együtt az ép testet a meg­lepetések ellen, biztos jellemet, a megelégedést, a bátorságot, az életkedvet, az egyensúlyt az élet viharaiban. Áldást kivánunk minden házra, békét min­den tűzhelyre, szeretetet minden szívbe, a mely e szép királyi hazáért dobog. A magyar sajtó. Született 1840-ben, szabad lett 1848-ban, halálra ítéltetett 1849-ben, megkegyelmeztetett börtönre, kiszabadult 1861-ben, visszanyerte min­den jogait 1867-ben, azóta szaporodik és gyara­podik. A magyar politikai napisajtó viszontagságos életének negyvenharmadik évébe fordul. Alapí­tója Kossuth Lajos volt. Kik előtte Írtak, a sajtó hatalmát nem ösmerték, a tollal bánni nem tud­tak. A cenzúra kitörölte a gondolatot s gúzsba törte az eszmét. Március 15-ikének nagy vívmá­nyai között legnagyobb vala a sajtószabadság. Ennek örült legjobban Petőfi. Nemzet, melynek sajtója szabad, nem lehet szolganép. Mikor a német rabigába törte Magyaror­szágot, első gondja volt eltörülni a magyar saj- | tószabadságot. Csak egy hivatalos magyar lapot ] engedett, a többit eltörülte. Budapesten csupa A „BUDAPESTI MAP" TÁBGAJA. ággá-e———ca—sagar" •* m.—; n1 in. h , , n iiBiauisaresr Aki mindent megtehet. Indiai meae. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Motto: Boldog uj óvet kívánok ! Év első napján kisüt a jóság napja s bele­ragyog a legsetétebb lelkekbe is. Csupa mosoly és szerencsekivánat ilyenkor az egész világ. Hej, ha a gondviselés nem volna okosabb az emberfajnál s beteljesitné mindazt, mit Syl- vestertől másnapig mi idelenn összevissza kivá­nunk: be sok furcsa dolog lenne abból. Ahány az ember, annyifélekép fogja fel a jó szerencsét s a magasságbe'i hatalmaknak ugyancsak meggyűlne a bajuk, ha minden igény iránt méltányosak akarnának lenni. Határozatlan fogalom a közboldogság s ki­hűl ez a plánéta, mielőtt bajaink közgyógyszerét megtalálnék. * A Gangesz partján éhségtől és vénségtől kimerülve összerogyott LamaSzuk, a het­ven éves fakir. S megnyilának jámbor lelke előtt V i s n u egének kapui. A nagy istenség kegye­sen leszállt a porban vergődőhöz, hogy karjaival támogatva felvezesse az üdvözültek sorába. — Üdv néked, derék Lama Szűk — mond Visnu — a földi próbát hősileg kiálltad; meg­értél a mennyei életre. A fakir néhányat hörgött, párszor vonag­lott, aztán hogy kibirkózta magát lelke hus-vér hüvelyéből, megvetőleg nézte végig a kihűlt vén testet — Mily rut! — szólt panaszos hangon — holnap ilyenkor már rothadni fog s a tiszta le­vegőt teszi dögvészessé. Irtózva gondolok a het­ven évre, melyet benne tölték. Oh Visnu, te mindentudó vagy, — mondd meg nekem, miért kellett ennyi ideig e rabköntöst viselnem? — Mert csak igy juthattál az uj hazába, mely mosolygva fogadja az oda törekvőket. Földi élted vándorút volt, jámbor zarándok, most meg­pihenhetsz. Lama Szűk azonban nem birt belenyugodni a változhallanba s számon kérte Visnutól, miért oly kegyetlenek az istenek, hogy vándorútra kényszerítik a szegény ember lelkét, holott egye­nesen az égbe röpíthetnék. Tudni akarta az örök törvények okait, ismerni kívánta a jogcímet, melylyel az ég a lények sorsa fölött rendel­kezik. Visnu megrázta fejét: ily dacos lélekkel még nem volt dolga soha. — Ne csodálkozzál — vágott szava elé Lama Szűk — hetven évig tűrtem panasz nél­kül s nem kerestem, hogy miért kell tűrni. Megtartottam a braminok parancsait s nem ku­tattam, hogy miért kell megtartanom. Irigység nélkül néztem más ember örömeit, holott éle­tem sivár volt és üres ; mások lakomáit, mig én éheztem; azok rangját, melyre érdem nélkül születtek, mig én megvetett koldusporontyként jöttem a világra. S most nézd azt a roncsolt gé­pet, mely leőrölt velem nyomorban ennyi évet, hibámon kívül vagy régi bűnök 1 antetése gya­nánt leheltek engem annak kerekei közé a to ajkaid ? Elfojtám e kérdést, mig a kerékforgás tartott De most hallgass meg, jogom van ki­mondani ! Az istenség ajkaiba harapott. Szemeiben már kezdett villogni a tűz, mely világokat bir lények millióival perc alatt megsemmisitni. De leküzdte haragját s igy szólt: — Csalódtam volna benned, jámbor fakir- lélek? Alázd meg gőgöd s dicsőítsd az eget, mely az emberalakok miriádjaiban a jóságot akarja a földön miriádféle módon megtestesitni. — Ha a te akaratodból voltam jó — veté ellen Lama Szűk — az nem érdemem, s ha nem lettem volna jó, az nem volna bűnöm. E szerint a földön bábuk vagyunk a ti kezeitekben s mi .- den bajainkért te vagy a felelős. — Feledted ? — szólt szemrehányólag Vis: u — feledted, hogy neked is adatott akarat, hoj.v parancsaink szerint vagy ellenünkre tégy ? — De korlátokba szoritátok, mig semmiv lett. A korlátok egynél nagyobbak, másnál ki sebbek. A királyi sarj, a nábob, sőt papjaid is többet akarhatnak, többet engedhetnek meg Hú­guknak. Én nem tehettem nyomorúságomban sem­mit, a miért élni érdemes. Igazság ez? Visnu szánakozólag mosolygott Lama Szűk lelkének káromló beszédén. — Azt hiszed tán, hogy több akarattal na­gyobb, szebb lett volna élted ? — Adj- nekem, \Visnu, mindenhatóságot a földön, legyen erőm parancsolni az anyagok és szellemek fölött, hogy ne kelljen kolduspályán Mai számunk 12 oldalt tarai máz.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék