Budapesti Hírlap, 1883. január (3. évfolyam, 1-31. szám)

1883-01-01 / 1. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP. (1.) 1883. január 1. német lapok jelentek meg, nagy nehezen kelet­kezett a „Pesti Napló“, az is minden este a po- licájra küldte a kefelenyomatokat, hogy enge­délyt nyerjen a kinyomatásra. Ha valamely cikk­ben e szó került elé „magyar király“ lefoglalták a számot. Mikor a Bach-kovszak megbukott, három magyar napilap volt: a „Pesti Napló“, a „Ma­gyar Sajtó“ és a „Pesti Hirnök“. Ma csak a fő­városban van tiz. Vidéki magyar lapok alig léteztek, ma min­den nagyobb városban megjelen egy pár s léte­zik az országban közel száz. És mindezen lapoknak van közönségük. Ez azt jelenti, hogy lassankint minden ma­gyar ember olvas, még pedig magyar lapot ol­vas. Mindenki, a paraszt is, ki az olvasó-körbe jár, érdekkel viseltetik a közügyek iránt s azon­nal értesül, hogy mi történik a világon, az or­szágban, a vármegyében. Nincs oly mozzanat, nincs oly eszme, mely azonnal százezer ember agyán át nem villan, s ami érdekes és tudni való, rögtön közbeszéd és megvitatás tárgyát képezi országszerte. A felvilágosodás szövétnekét lobog­tatja a magyar sajtó a nemzet felett, mely ezen világításban látja az eseményeket s nem vak eszköze többé a hatalomnak. Bármily erős le­gyen a kormány s tekintetlen, a közvélemény hatása alól magát s a törvényhozást ki nem von­hatja s a közvéleményt a sajtó fejezi ki s befo­lyásolja. Mert a lapokat a közönség Írja és ol­vassa s a hírlapíró, mint a színész, a közönség­hez alkalmazkodik. A müveit közönségre nem lehet semmit sem rádisputálni. A sajtó a nyilvánosság; a sajtó a hatósá­goknak is ellenőre ; a sajtó a közélet fejlesztője, mert a legtöbb eszmét és mozgalmat ő kezde­ményezi. Oly erős immár a magyar sajtó, annyira közszükséget képez, hogy azt nélkülözni, azt megszorítani többé nem lehet. De nem is kell. Mert a magyar sajtó kü- lömb a németnél abban, hogy nem oly korrum­pált és hazafiasabb. Legnagyobb haszna a magyar sajtónak azonban az, hogy hazánkból lassan kiszorítja a német sajtót, mely azelőtt itt dominált s a ger- manizációt s a bécsi osztrák politikát terjesztette, apró csatákban elpazarolni hasztalan létem. Meglásd, több jót müvei abban a nyomorék test­ben is Lama Szűk, mint amennyit az ég a föl­diektől valaha remélt. nem a hazának, hanem az osztrák érdekeknek szolgált, a mint hogy ma is sok részben ezeknek szolgál. Nézze meg akárki, mivel vannak tele a budapesti német lapok is ? Wiener Brief, Wie­ner Feuilleton, Wiener Theater, Wiener Markt­bericht, Wiener Börze, gyakran a vezércikk is Bécshen kelt és osztrák ügyekről szól. Mintha csak a Neue Freie Pressének budapesti kiadását olvasnók, vajmi gyakran az a felfogás egészen. Ha pedig bankkérdés, vagy vámkérdés forog szőnyegen, a magyar felfogásnak nincsen szó­szólójuk e lapokban, de az osztrák felfogásnak védőiül szegődnek gyakran. A bécsi lapok is na­gyon el vannak terjedve hazánkban s itt az Einheitsstaatnak keresnek prozelitákat. Ezeket a magyar sajtó már nyomja és pe­dig azért, mert oda fejlődött, hogy ép oly gyors, ép oly teljes tudósításokat hoz, mint a hazai, avagy bécsi német lapok. Kevesebb pénzzel, de nagyobb buzgalommal s több szellemi tőkével dolgozik és jobban eltalálja a magyar közönség ízlését és gondolkozását. A mint a német sajtót kitolja, azonkép a magyarosítást terjeszti. Senkinek, az iskolának sincs annji érdeme a magyarság terjesztése körül, mint a magyar sajtónak. Az dolgozik éjjel-nappal, hogy magya­rosítson. Repül sok ezer példányban az ország minden tájára, befurakodik minden házhoz és tanítja a magyar nyelvet a felnőtteknek és az ifjaknak, leckéket adva minden nap, óraszámra, ingyen, boldognak, boldogtalannak. A ki csak annyit ért, hogy magyarul olvasni tud, az el van veszve a nemzetiségnek s meg van hódítva a magyarságnak a hírlapok utján. Valóban a magyar hírlapirodalom ha babéro­kat nem arat és pénzt nem szerez is — köte­lességét teljesiti. A tudat, hogy hivatását neme­sen betölti, szebb jutalom az elismerésnél. Államháztartásunk bevételei és pénz­tári viszonyai az év lejártával — a mint a félhivatalos „B. C.“ értesül — épenséggel nem tüntetnek fel kedvezőtlen képet. Jóllehet, hogy a tőzsdei helyzet Európában az eladandó papir- járadék kedvező áruba bocsátását egyelőre nem tette lehetővé és a pénzügyminiszter előnyösebb­nek tartotta, a mennyiben ez szükségesnek mu­tatkozott, előlegekkel segíteni, az állambevételek oly kedvezők voltak, hogy a január 1-jére meg­hogy könyei csakúgy csorogtak belé: „Megke­rültél máris, te mindenható Lama Szűk? ! Hát meghajolsz már az égiek örök aka­rata előtt?“ kivántató egész nagy szükséglet már fedezve van s ezenkívül még tetemes pénztári maradvá­nyok is mutatkoznak, melyeket rövid idő alatt több millió forinttal gyarapítani fog a vágvölgyi vasút vételára is, mint a melyet az osztrák-ma­gyar államvasut azonnal befizet, mihelyt az em­lített pálya becslési művelete keresztül leszvive. Az osztrák-magyar államvasut e vételár lefizeté­sére a hitelintézeti csoportnak átadott 20 mil­lió írt névértékű elsőbbségeknek egy része fog szolgálni. Az orazággyttlésl szabadelvű párt tagjai holnap délelőtt 10 óra után összegyűlnek körük he­lyiségeiben s innen fél 11 órakor a miniszterelnöki palotába mennek, hogy ott Tisza Kálmán mi­niszterelnöknek újévi üdvözleteiket kifejezzék. Sztillő Géza turóomegyel tanfelügyelő érdekében hosszú cáfolatot küldött be ma hozzánk a znióváralljai áll. tanitóképezde igazgatója, azon cik­künkre, melyet zólyommegyei levelezőink egyikétől lapunk 342-ik számában közöltünk. E cáfolatban természetesen heves kifakadások foglaltatnak levele­zőnk ellen és Szüllő ur mint a tanfelügyelők egyik mintapéldánya állittatik elénk. Mindezek azonban nem képesek bennünk azon meggyőződést megerőtle- niteni, hogy egy oly kényes és nagy feladatot invol­váló tanfelügyelőségre, mint a pánszláv főfészek, Turócmegye, oly gyönge kapacitás, mint Szüllő ur, — nem való. KÜLPOLITIKAI SZEMLE Bis marck Herbert gróf politikai küldetését az összes berlini és bécsi félhivatalo­sak kórusban tagadják le s esküdöznek, hogy a berlini diplomácia egyik előkelő tagja tisztán magánmulatságból indult neki Bécsnek, hogy ott boldog karácsonyünnepeket tölthessen. Előbb a bécsi külügyminisztérium közlönye, a „Fremden­blatt“, most pedig morgadalmasabban a vaskan­cellár leibzsurnálja és kijelentéseinek orgánuma, a „Norddeutsche“ szólja le hivatalossága piede- staíjáról azon lapokat, melyek Herbert ur utazá­sában politikai missziót keresnek. Kijelenti, hogy ezt csak olyanok foghatták rá, s különösen a papa állítólagos sajátkezű levelét Kálnoky gróf­hoz csak olyanok költhették, kik a diplomáciai levélváltásban s a kancellárok közlekedéseiben teljesen járatlanok. Szörnyen elhiszszük már most ily heves cáfolatokra, hogy Herbert urnák semmi keresete nem volt Bécsben, sőt még azt is el- hinnök e cáfolat után, hogy a fiatalabb Bismarck azért ment Bécsbe, mert E. Marietta kisasszonyt oly koldus-alakban, minő én valék. Nagyobb bün­tetést az én fakir-életemnél Yisnu se róhatna reád.“ A krokodil megérté a beszédet s Lama Szűk utasítása szerint tőn. Az istenség elgondolkozott s aztán jóváha­gyólag megrázta szakállát. — Legyen ! íme rád ruházom azt, amit ki­hívó gőggel kívánsz. Ébredj uj létre tetszésed szerint, s egy emberélet tartamáig min den kívánságod teljesülni fog. Egy nagy csattanás s az egek kapui bezá­rultak. Lama Szűk lelke pedig visszahanyatlott a fakir testébe. * Mikor magához tért, fejében kábultságot, csontjaiban metsző fájdalmat érzett. A látományra csupán homályosan eszmélt s kétségben volt, vájjon nem-e csak álmodá. Próbált felkelni, de egy mozdulat se sike­rült. „Oh csak több erőm volna!“ sóhajtá ön­kéntelen. S egyszerre jótékony meleg terjedt el ereiben, az élet delejáramlata végig folyt ideg­zetén s ettől legott talpra szökött. Vidáman ta­pogatta magát s szemei hosszú ősz szakállán akadtak meg. „Mit ér az öreg ember élete? — mormogá — ha még egyszer fiatal lehetnék!“ Az ősz szakáll hirtelen eltűnt. Sajátságos frisseség ömlött el egész lényén s mikor belepil­lantott a Gangesz tükrébe, egy deli ifjú mosoly­gott abból vissza reá. Örömében át akarta a tü­körképet ölelni s kitárt karokkal •— a vizbe esett. A vízben pedig egy krokodil szunyókált s ez megneheztelve álma zavarójára, a „fiatal“ fa- kirnak leharapta a — fejét. Ott ált megint árva lelke Visnu előtt. Az istenség kacagott a szánandó jövevény láttára, A fakir azonban szabadkozott: „Ez a te müved, Visnu, — nem tartád meg szavad. Te vetéd utamba azt a folyambeli barmot, noha azt Ígérted, hogy akaratom elé nem görditsz aka­dályt.“ Visnunsk uj ötlete jött s másodszor isvisz- szafojtá az isteni harag pusztító villámát, — Élj még egyszer s legyen mindent ten­ned szabad, ne legyen utadban semmi gát, tágul­jon a természet s az erkölcs törvénye egyaránt a parancsok előtt, melyeket emberi burokban véges elméd kigondolni tud. Esküszöm önma­gámra, hogy így lészen! Lama Szűk boldog elragadtatással nyúlt az isten jobbja után, hogy kedve szerint megrázza. De Visnu már eltűnt s a fakir lelke fölkereste a Gangesz vizében fejetlen testét. Úgy úszott ki a partra. *} A fej a krokodil szájában ébredt öntudatra s az ismét működő agygépezet első gondolatára rárepült a parthoz érkezett úszó testre. — Helyes ! — kacagott Msen összeforrt gégéjén át a fakir — Lama Szűk ura a világ­nak, s ha megismerteti hatalmát az emberekkel, isten gyanánt fogják imádni. De mindenekelőtt büntessük e vizi barmot vakmerőségéért, hogy kegyelmes fejünkből enni akart. S Lama Szűk egyet intett, a krokodil oda- mászott a fakir lábai elé, rettegve várakozván az ítéletre. „Oszoljál a légbe — szólt Lama Szűk — s a benned lakó életerő testesüljön meg — Most pedig menjünk a fővárosba — szólt nagy terveket forgatva eszében — s ragad­juk magunkhoz a birodalom kormányát. India fölött akkor épen Pirladahama királyné uralkodott. A szépséges fejedelmi hölgy kezéért kelet s nyugat koronás fői esengtek. Lama Szűk feltette, hogy ez asszonyt nőül veszi. De — gondolá utóbb — minek csináljon sok dolgot ez egyszerű vállalkozásból, mikor hatal­mában van úgyis Pirladahama királynéval együtt az egész birodalom. Ura ő annak, bár nem férje még, — de azzá lesz legott, csak kívánnia kell. És Lama Szűk kívánta, hogy meglegyen. Pillanat se telt belé, drága menyezetes ágy, ambra-illatu füstölők, tarka délszaki virágok kör­vonalai jelentek meg előtte a légben, a nap el­homályosult, az égbolt összeszorult, azúr meze­jén aranyhimzés fakadt, a csillagok tündér mé­csekké váltak, a rögös talaj perzsa-szőnyegekké puhult, s Lama Szűk a királyné alvó szobájában volt. Pirladahama ott pihegett édes álomban, midőn a fakir keze érintése felriasztá. „Ki vagy?“ — sikoltott rémülten. „Férjed!“ — „Őrült vagy!“ — „Szeretlek!“ — „Ocsmány vagy“ — „De szeretni fogsz!“ — „Soha, soha!“ Lama Szűk büszkén felemelő fejét. „Pirladahama, akarom, hogy szeress.“ S a királyné — enge­delmeskedett. * A fakir trónra lépett. A mindenhatóság erejét megérzé már az első napokban egész In­dia. A király csupa szeszély volt s bámulatos

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék