Budapesti Hírlap, 1883. január (3. évfolyam, 1-31. szám)
1883-01-01 / 1. szám
2 német lapok jelentek meg, nagy nehezen keletkezett a „Pesti Napló“, az is minden este a policájra küldte a kefelenyomatokat, hogy engedélyt nyerjen a kinyomatásra. Ha valamely cikkben e szó került elé „magyar király“ lefoglalták a számot. Mikor a Bach-korszak megbukott, három magyar napilap volt: a „Pesti Napló“, a „Magyar Sajtó“ és a „Pesti Hírnök“. Ma csak a fővárosban van iíz. Vidéki magyar lapok alig léteztek, ma minden nagyobb városban megjelen egy pár s létezik az országban közel száz. És mindezen lapoknak van közönségük. Ez azt jelenti, hogy lassan kint minden magyar ember olvas, még pedig magyar lapot olvas. Mindenki, a paraszt is, ki az olvasókörbe jár, érdekkel viseltetik a közügyek iránt s azonnal értesül, hogy mi történik a világon, az országban, a vármegyében. Nincs oly mozzanat, nincs oly eszme, mely azonnal százezer ember agyán át nem villan, s ami érdekes és tudni való, rögtön közbeszéd és megvitatás tárgyát képezi országszerte. A felvilágosodás szövétnekét lobogtatja a magyar sajtó a nemzet felett, mely ezen világításban látja az eseményeket s nem van eszköze többé a hatalomnak. Bármily erős legyen a kormány s tekintetlen, a közvélemény hatása alól magát s a törvényhozást ki nem vonhatja s a közvéleményt a sajtó fejezi ki s befolyásolja. Mert a lapokat a közönség írja és olvassa s a hírlapíró, mint a színész, a közönséghez alkalmazkodik. A műveit közönségre nem lehet semmit sem rádisputálni. A sajtó a nyilvánosság; a sajtó a hatóságoknak is ellenére ; a sajtó a közélet fejlesztője, mert a legtöbb eszmét és mozgalmat ő kezdeményezi. Oly erős immár a magyar sajtó, annyira közszükséget képez, hogy azt nélkülözni, azt megszorítani többé nem lehet. De nem is kell. Mert a magyar sajtó külömb a németnél abban, hogy nem oly korrumpált és hazafiasabb. Legnagyobb haszna a magyar sajtónak azonban az, hogy hazánkból lassan kiszorítja a német sajtót, mely azelőtt itt dominált s a germanizációt s a bécsi osztrák politikát terjesztette, apró csatákban elpazarolni hasztalan létem. Meglásd, több jót művel abban a nyomorék testben is Lama Szűk, mint amennyit az ég a földiektől valaha remélt, nem a hazának, hanem az osztrák érdekeknek szolgált, amint hogy ma is sok részben ezeknek szolgál. Nézze meg akárki, mivel vannak tele a budapesti német lapok is ? Wiener Brief, Wiener Feuilleton, Wiener Theater, Wiener Marktbericht, Wiener Börze, gyakran a vezércikk is Bécsben kelt és osztrák ügyekről szól. Mintha csak a Neue Freie Pressének budapesti kiadását olvasnák, vajmi gyakran az a felfogás egészen. Ha pedig bankkérdés, vagy vámkérdés forog szőnyegen, a magyar felfogásnak nincsen szószólójuk e lapokban, de az osztrák felfogásnak védőiül szegődnek gyakran. A bécsi lapok is nagyon el vannak terjedve hazánkban s itt az Einheitsstaatnak keresnek prozelitákat. Ezeket a magyar sajtó már nyomja és pedig azért, mert oda fejlődött, hogy ép oly gyors, ép oly teljes tudósításokat hoz, mint a hazai, avagy bécsi német lapok. Kevesebb pénzzel, de nagyobb buzgalommal s több szellemi tőkével dolgozik és jobban eltalálja a magyar közönség ízlését és gondolkozását. Amint a német sajtót kitolja, azonkép a magyarosítást terjeszti. Senkinek, az iskolának sincs annyi érdeme a magyarság terjesztése körül, mint a magyar sajtónak. Az dolgozik éjjel-nappal, hogy magyarosítson. Repül sok ezer példányban az ország minden tájára, befurakodik minden házhoz és tanítja a magyar nyelvet a felnőtteknek és az ifjaknak, leckéket adva minden nap, óraszámra, ingyen, boldognak, boldogtalannak. A ki csak annyit ért, hogy magyarul olvasni tud, az el van veszve a nemzetiségnek s meg van hódítva a magyarságnak a hírlapok utján. Valóban a magyar hírlapirodalom ha babérokat nem arat és pénzt nem szerez is — kötelességét teljesiti. A tudat, hogy hivatását nemesen betölti, szebb jutalom az elismerésnél. Államháztartásunk bevételei és pénztári viszonyai az év lejártával — amint a félhivatalos „B. C.“ értesül — épenséggel nem tüntetnek fel kedvezőtlen képet. Jóllehet, hogy a tőzsdei helyzet Európában az eladandó papírjáradék kedvező áruba bocsátását egyelőre nem tette lehetővé és a pénzügyminiszter előnyösebbnek tartotta, amennyiben ez szükségesnek mutatkozott, előlegekkel segíteni, az állambevételek oly kedvezők voltak, hogy a január 1-jére meghogy könyei csakúgy csorogtak belé: „Megkerültél máris, te mindenható Lama Szűk? ! Hát meghajolsz már az égiek örök akarata előtt?“ BUDAPESTI HÍRLAP. (1.) 1883. január 1. kivontató egész nagy szükséglet már fedezve van s ezenkívül még tetemes pénztári maradványok is mutatkoznak, melyeket rövid idő alatt több millió forinttal gyarapítani fog a vágvölgyi vasút vételára is, mint a melyet az osztrák-magyar államvasut azonnal befizet, mihelyt az említett pálya becslési művelete keresztül leszűive. Az osztrák-magyar államvasut e vételár lefizetésére a hitelintézeti csoportnak átadott 20 millió írt névértékű elsőbbségeknek egy része fog szolgálni. Az országgyűlési szabadelvű párt tagjai holnap délelőtt 10 óra után összegyűlnek körük helyiségeiben s innen fél 11 órakor a miniszterelnöki palotába mennek, hogy ott Tisza Kálmán miniszterelnöknek újévi üdvözleteiket kifejezzék. Szüllő Géza turcamegyei tanfelügyelő érdekében hosszú cáfolatot küldött be ma hozzánk a znióváralljai áll. tanítóképezde igazgatója, azon cikkünkre, melyet zólyommegyei levelezőink egyikéről lapunk 342-ik számában közöltünk. E cáfolatban természetesen heves kifakadások foglaltatnak levelezőnk ellen és Szüllő úr mint a tanfelügyelők egyik mintapéldánya állíttatik elénk. Mindezek azonban nem képesek bennünk azon meggyőződést megerőtleníteni, hogy egy oly kényes és nagy feladatot involváló tanfelügyelőségre, mint a pánszláv főrészek, Turóc megye, oly gyönge kapacitás, mint Szüllő úr, — nem való. KÜLPOLITIKAI SZEMLE Bismarck Herbert gróf politikai küldetését az összes berlini és bécsi félhivatalosak kórusban tagadják le s esküdöznek, hogy a berlini diplomácia egyik előkelő tagja tisztán magánmulatságból indult neki Bécsnek, hogy ott boldog karácsonyünnepeket tölthessen. Előbb a bécsi külügyminisztérium közlönye, a „Fremdenblatt“, most pedig morgadalmasabban a vaskancellár beibzsumálja és kijelentéseinek orgánuma, a „Norddeutsche“ szólja le hivatalossága piedestaljáról azon lapokat, melyek Herbert úr utazásában politikai missziót keresnek. Kijelenti, hogy ezt csak olyanok foghatták rá, s különösen a pápa állítólagos sajátkezű levelét Kálnoky grófhoz csak olyanok költhették, kik a diplomáciai levélváltásban s a kancellárok közlekedéseiben teljesen járatlanok. Szörnyen elhiszszük már most ily heves cáfolatokra, hogy Herbert urnak semmi keresete nem volt Bécsben, sőt még azt is elhinnék e cáfolat után, hogy a fiatalabb Bismarck azért ment Bécsbe, mert E. Marietta kisasszonyt oly koldus alakban, mint én valék. Nagyobb büntetést az én sakk-életemnél Visnu se róhatna reád.“ A krokodil megérté a beszédet s Lama Szűk utasítása szerint tőn. Az istenség elgondolkozott s aztán jóváhagyólag megrázta szakállát. — Legyen ! íme rád ruházom azt, amit kihívó gőggel kívánsz. Ébredj it létre tetszésed szerint, s egy emberélet tartamáig minden kívánságod teljesülni fog. Egy nagy csattanás s az egek kapui bezárultak. Lama Szűk lelke pedig visszahanyatlott a fakir testébe.* Mikor magához tért, fejében kábultságot, csontjaiban metsző fájdalmat érzett. A látományra csupán homályosan eszmélt s kétségben volt, váljon nem-e csak álmodó. Próbált felkelni, de egy mozdulat se sikerült. „Oh csak több erőm volna!“ sóhajtá önkéntelen. S egyszerre jótékony meleg terjedt el ereiben, az élet delejáramlata végig folyt idegzetén s ettől legott talpra szökött. Vidáman tapogatta magát s szemei hosszú ősz szakállán akadtak meg. „Mit ér az öreg ember élete? — mormogá — ha még egyszer fiatal lehetnék!“ Az ősz szakáll hirtelen eltűnt. Sajátságos frisseség ömlött el egész lényén s mikor belepillantott a Gangesz tükrébe, egy déli ifjú mosolygott abból vissza reá. Örömében át akarta a tükörképet ölelni s kitárt karokkal— a vizbe esett. A vízben pedig egy krokodil szunyókált s ez megneheztelve álma zavarójára, a „fiatal“ fakirnak leharapta a fejét. Ott ált megint árva lelke Visnu előtt. Az istenség kacagott a szánandó jövevény láttára. A fakir azonban szabadkozott: „Ez a te müved, Visnu, — nem tartod meg szavad. Te vetéd utamba azt a folyambeli barmot, noha azt ígérted, hogy akaratom elé nem görditsz akadályt.“ Visnunsk új ötlete jött s másodszor is viszszafojtá az isteni harag pusztító villámát: — Élj még egyszer s legyen mindent tenned szabad, ne legyen utadban semmi gát, táguljon a természet s az erkölcs törvénye egyaránt a parancsok előtt, melyeket emberi burokban véges elméd kigondolni tud. Esküszöm önmagamra, hogy így lészen! Lama Szűk boldog elragadtatással nyúlt az isten jobbja után, hogy kedve szerint megrázza. De Visnu már eltűnt s a sakir lelke fölkereste a Gangesz vizében fejetlen testét. Úgy úszott ki a partra. * A fej a krokodil szájában ébredt öntudatra s az ismét működő agygépezet első gondolatára rárepült a parthoz érkezett úszó testre. — Helyes ! — kacagott Msen összeforrt gégéjén át a fakir — Lama Szűk ura a világnak, s ha megismerteti hatalmát az emberekkel, isten gyanánt fogják imádni. De mindenekelőtt büntessük e vizi barmot vakmerőségéért, hogy kegyelmes fejünkből enni akart. S Lama Szűk egyet intett, a krokodil odamászott a fakir lábai elé, rettegve várakozván az ítéletre. „Oszoljál a légbe — szólt Lama Szűk — s a benned lakó életerő testesüljön meg — Most pedig menjünk a fővárosba — szólt nagy terveket forgatva eszében — s ragadjuk magunkhoz a birodalom kormányát. India fölött akkor épen Pirtadahama királyné uralkodott. A szépséges fejedelmi hölgy kezéért kelet s nyugat koronás fői csengtek. Lama Szűk feltette, hogy ez asszonyt nőül veszi. De — gondolá utóbb — minek csináljon sok dolgot ez egyszerű vállalkozásból, mikor hatalmában van úgyis Pirladahama királynéval együtt az egész birodalom. Ura ő annak, bár nem férje még, — de azzá lesz legott, csak kívánnia kell. És Lama Szűk kívánta, hogy meglegyen. Pillanat se telt belé, drága menyezetes ágy, ambra-illatú füstölők, tarka délszaki virágok körvonalai jelentek meg előtte a jégben, a nap elhomályosult, az égbolt összeszorult, az úr mezején aranyhímzés fakadt, a csillagok tündér mécsekké váltak, a rögös talaj perzsa szőnyegekké puhult, s Lama Szuk a királyné alvó szobájában volt. Pirladahama ott pihegett édes álomban, midőn a fakir keze érintése felriasztá. „Ki vagy?“ — sikoltott rémülten. „Férjed!“ — „Őrült vagy!“ — „Szeretlek!“ — „Ocsmány vagy“ — „De szeretni fogsz!“ — „Soha, soha!“ Lama Szűk büszkén felemelő fejét. „Pirladahama, akarom, hogy szeress.“ S a királyné — engedelmeskedett.* A fakir trónra lépett. A mindenhatóság erejét megérte már az első napokban egész India. A király csupa szeszély volt s bámulatos