Budapesti Hírlap, 1883. február (3. évfolyam, 32-59. szám)

1883-02-14 / 45. szám

f A válság vége. — febr. 13. A függetlenségi pártban beállott válság mai nap véget ért. A két ellenséges tábor vezérkara el­ment az engedékenység legvégső határáig, s a köl­csönös parlamenti­ozásuk következtében a ma este hat órakor tartott értekezleten a két fél között végleges béke jött létre. Hogy őszinte leend­ e a mai kibékülés vagy sem, ezt nem tudjuk, tekintve azonban a két hét óta történteket, bajosan hiszszük, hogy az állandó, maradandó lehessen. Az értekezlet lefolyása következő volt: Mocsáry Lajos elnök nyitotta meg az értekezletet s kijelenté, hogy a disszidensek a feb­ruár 4-én kiadott „Szikszay “-féle pronunciamentet visszavonták s azt nem is szándékoznak benyújtani. Hanem e helyett a párt elvhű tagjai fogalmaztak egy határozati javaslatot, melyet hiszi, hogy a disz­­szidensek is el fognak fogadni. Felkéri Hegedűs Lászlót, mint az indítvány benyújtóját, adja elő a határozati javaslatot Hegedűs László kéri az értekezlet tag­jait, legyenek a béke szellemétől áthatva, hisz a párt összes tagjai egyek a programaiban. Vannak ugyan kerületek, melyek 48-as, közjogi ellenzék, vagy elvhű baloldali nevet viselnek, de mindegyik kerület úgy választa meg képviselőit, hogy ide jöjjön tanácskozni a függetlenségi klubba. Ő szívesen nyújtja a béke­jobbot, kéri a disszidenseket, fogadják azt oly szíve­sen, a­mint az nyújtva van. Határozati javaslata a következő : Mondja ki az értekezlet, hogy szemben a febr. 4-kén kelt nyilatkozatot aláírt képviselőtársaink ál­tal tett előterjesztésekkel, nevezetesen az általuk nyilvánított azon nézettel, hogy a párt programmját a perszonális unió alapján tartják megvalósítandó­­nak — az értekezlet nem látja szükségét annak, hogy újabb programmszerű nyilatkozatot tegyen, miután a függetlenségi párt úgy a közjogi, miként belügyi kérdésekben nézeteinek több ízben világosan és határozottan adott kifejezést, tette ezt jelesül az 1881. okt. 22-én az országgyűléshez benyújtott vá­laszfelirati javaslatának következő végszavaiban : „Felséges úr ! Előadtuk nyíltan, őszintén né­zeteinket az ország állapotáról és a legközelebbi te­endőkről ; feltártuk felséged előtt a nemzet leg­bensőbb vágyait, valamint törekvéseinket a jövőre nézve. Tudjuk, hogy ez aspirációkat, e hazafias tö­rekvéseket némelyek akként igyekeznek feltüntetni, mintha végcéljukban minden tervileg fennálló köz­jogi állapotnak erőszakos felforgatására i­á­elmélkedik. A fürdői élet tarka-barkaságairól elcseveg szellemesen. Szereplő egyének és osztá­lyok gyengéit epigrammatikus élű tollal legyinti meg, míg az útjába vetődő pikantériákon derül­ten elhivajkodik. A körülötte forgó változatos csoportok egy-egy kikapott tipikus alakja meg­­elevenül élénken színező s plasztikaiig alakító tolla alatt. A magyar és lengyel középnemesség egy része az idétt Bártfán adott egymásnak, a má­justól augusztus végéig tartó évadra találkozót. Pénzemberek és a felvidéki polgárság, a vasfür­dőjének edző erejét kereső betegek és a szóra­kozni, mulatni és dorbézolni vágyók, tisztes csa­ládok és kalandos dámák, komoly férfiak és az ország aranyos ifjúsága pár hóta az ország je­lentős társadalmi gócpontjává varázsolták Sáros­megye e kies fürdőhelyét. Azóta sokat hanyat­lott szociális jelentősége. Századunk elején sok volt benne, ami Anglia Berthjére emlékeztetett választékos társadalmá­val és a hírneves római Bajára, hol a legszaba­dabban ülte a feslettség orgiáit. Bártfán sem vol­tak „mind szentek a felgyülekezők.“ Az „erejü­ket elvesztegető“ ifjurok mellett nem egy „gyen­gélkedő dáma“ alakult át ha Pénelopéból szép Helénává s jutott el léhasága útján a szép Le­­vira sorsára. A divathajhászat, fényűzés, pipere és ka­­cérság, a „cifrálkodások, ékeskedések, kendőzé­sek“ pedig nagyon is otthonosak voltak a meg­jelent nővilág soraiban. Spectatum veniunt or­­natae, spectentur et ipsae. Körülöttük forgolódó ifjúság részint elpuhult és elkülföldiesett, részint a társadalmi műveltség minden lehétől elmaradt, pórialan magyar. Az öreg magyar főúr ép oly kevés örömét találja a külföldet szellemtelenül majmoló, túlfinomult pipereskedők léhaságaiban, nyúlnának, vagy legalább végeredményükben arra vezetnének. Engedje meg felséged, hogy ezen feltevések ellen a leghatározottabban tiltakozzunk. Mi a törté-­ nelmi Magyarország alapján állunk. Azon az ala­pon, melyet felséged dicső elődei is elismertek, es­küvel megerősítettek, törvény által szentesítettek. Ez alapon törekszünk hazánk állami függetlenségére, az 1867-iki törvénycikk törvény általi eltörlésére ; ez alapon óhajtjuk nemzetünk anyagi és szellemi erejét, hazánk intézményeit a haladó kor igényeinek , a nemzet géniuszának megfelelőleg fejleszteni, szilárdítani. Mindez pedig nem áll ellentétben sem felséged többi országai és tartományai, sem felséged uralkodó házának érdekeivel----------------és egye­sülve a közös fejedelem szeretetében, új életre ébred­nének.“ A mi különösen az úgynevezett belügyi kér­désekben változatlanul követendő irányt illeti, arra nézve legújabban is nyilatkozott a pártkör a január 19. és 22-én hozott s azóta is folytonosan érvényben álló határozataiban. Egyszersmind határozza el az értekezlet, hogy egy öttagú bizottságot küld ki a végett, hogy a pártügyek vezetésére, a pártfegye­lem kezelésére vonatkozó szabályok alkotása iránt mielőbb javaslatot terjeszszen elő. G­­y­ő­r­y Elek szívéből óhajtja a békét. Ő és társai csak néhány lényegtelen kifejezés módosí­tását óhajtják. Az első ponthoz a módosítást az értekezlet minden vita nélkül elfogadta. A második ponthoz e szavak után „érvényben álló“ Győry Elek e szót kérte beszúrni „érvényesítendő.“ A többi részt elfogadta. Madarász József szerint e kifejezés a békét zavarhatná, s többeknek keserűséget okozhatna. H­o­­­­­s­y Pál kéri Győry javaslatának elfoga­dását. Szederkényi kéri a disszidenseket, hogy vessenek fátyolt a múltra s hagyjanak békét a szemé­lyes differenciáknak. Prónay Gábor békét akar, de kijelenti, hogy ha Győry indítványát el nem fogadják, kilép a pártból. Mocsáry Lajos elnök erre felemlíti, hogy az elvi egyezség meg van s ne szakítsa meg a békét egyetlen szó, melynek senki sem akar ér­vényt szerezni. Hirtelen kimondja a határozatot, hogy a többség elfogadja Győry indít­ványát. Ezzel az értekezlet véget ért. BUDAPESTI OSLAF. (45.) mint az elvadult magyarság pallérozatlan Mo­­kány Berczielnek őseredeti betyárságában. Óhaj­tana, hogy Bártfa előkelőbb társadalmában honi ifjaink Betthjévé, „a szép társalkodásnak mind iskolájává, mind pályájává legyen.“ Az akkori ifjúságról rajzolt eleven képe mai napság is nem egy részében találó és fölötte tanulságos. Egy néhány „illatoktól párolgó hety­­kepetykék“-kel szemben a „fésületlen szakálla­­sok“ képezik az ellentétet. Az ázsiai magyarok az elkülföldiesedett európaiak mellett. „Tűrhető ez a szőrösködés Atilla mentében vagy Zrínyi dolmányban, mely a torzonborz arccal összefér, de mikor frakkba búvik a múlt századi alak, olyan az, mintha például Hunyady János álló képe lenne pantalonban. Egynémelyek teljesség­gel nem kívánnak tetszeni a szép nemnek és nem kívánják semmi módon megkedveltetni ma­gukat az idősebb korú férfiaktól vagy talán csak különcködések által akarnak tetszeni. Megelé­gedvén azzal, hogy jól lőnek s kardolnak, lova­golnak, sok bort győznek, merészen néznek sze­meidbe, vissza nem köszönnek, a közhelyeken fütyürésznek, dohányoznak, mint valami kőbál­ványok merőn állanak vagy kevélyen támaszkod­nak. Nem mosolyognak, de hahotáznak. Patto­gással szétpattanó sárkányocskákat lőnek lábaid elé, hogy megijeszszenek. Mintha tanulták volna a faragatlanságot, annyira kiválnak öltözetük és szilaj magok viselete által.“ A Józsa Gyuriak után a monokli Monodle­­sek őseire kerül a sor. Ezekre a vásottságig elpuhult piperkőcökre, kiknek „csupa fohász még a lehelletük is. Nem mehetnek el valamely tü­kör előtt, hogy végig ne csodálják magukat. Ha belépnek valahová, első mozdulatjuk : ujjaikkal üstökükbe kaparászni. Nyakravalójuk igazítása, a tánc, az ének és német költők szavalgatása ösz-A képviselőhöz közgazdasági bizottsága ma d. e. tartott ülésében 1. A társas­kocsi üzlet Bu­dapesten való gyakorlásáról és 2. A fitokszerű vas­­tatrix terjedése ellen teendő óvintézkedésekről szóló törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részle­teikben csekély módosításokkal elfogadta. A képviselőhöz zárszámadási bizottsága ma d. e. ülést tartott. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Krisztinkovics Ede a pénzügyminiszteri tárca szá­madásáról tesz kimerítő jelentést, felmentvényt hoz javaslatba, de hangsúlyozza, hogy oly túlkiadá­­soknál, melyekre pót- és rendkívüli hitel megszerez­hető lett volna, elvárná, hogy a miniszter a háztól kérje a felmentést. Az ezen nyilatkozatra vonatkozó élénk eszmecsere által, Krisztinkovics aggályait el­oszlatva látván, az állami számvevőszék jelentésének tudomásul vétele a háznak egyhangúlag fog ajánl­­tatni. Ezzel az ülés véget ért. Közelebbi ülés holnap d. e. 11 órakor lesz. A vallás és közoktatási minisztériumban az iparoktatási szakosztály, f. hó 11-én megkezdette működését. A kultuszminisztérium ezen szakosztá­lyának élén Szalay Imre osztálytanácsos áll, ki a minisztérium elnöki osztályának vezetésétől az ipar­­oktatási szakosztály vezetésének átvételével vissza­lépett. Az elnöki osztály élére egyidejűleg Madách Emmánuel, miniszteri titkár, állíttatott. Az osztrák deficitet 1883-ra az osztrák k­épviselőház pénzügyi bizottsága 28­7 millió fo­rinttal állapította meg. A kiadások 491­6, a bevételek 463­ 1 millió írtra rúgnak. A magyar-horvát zárszámadások­ Zágráb­ból jelentik, hogy Bartolovics horvát képviselő oda érkezett, megbeszélendő társaival az 1880-ai magyar­­horvát zárszámadásokra vonatkozó különvéleményé­nek alakját. Az értekezleten jelen volt képviselők felszólalásaiból azon meggyőződést meríthette, hogy csaknem kivétel nélkül osztják álláspontját. A hor­vát képviselőknek csak egy része volt ugyan jelen az értekezleteken, de kétségtelen, hogy a többi is pártolni foga Bartolovics különvéleményét, midőn a kérdéses zárszámadások a magyar országgyűlés na­pirendjére fognak kerülni. A postamesteri állás tekinthető-e közhi­vatalnak ? Egy előfordult eset alkalmából, a midőn egy postamester pályázott egy megyénél üre­sedésbe jött gyámpénztárnoki állomásra, s folyamodó a minősíttetés tekintetében az 1883. I. t.-cikk 34 ik §-ára hivatkozott, a belügyminiszter f. u. 6108. sz. a. kelt rendeletével kimondotta, hogy a postamesterekre nézve, amennyiben azok csak ezen alkalmaztatásuk­ból kifolyó minősítés alapján pályáznak megyei köz­­igazgatási hivatalra, az 1883. I. t.-cikk 34-ik §-a nem alkalmazható, mert a postamesteri állás az ál­lammal kötött tiszti szerződésen alapulván, az köz­hivatalnak s a postamester köztisztviselőnek nem fe­szes tudományuk. Hétszámra nem ejtenek valami okos, szives, erős, vagy elmés gondolatot, mely övék lenne. Mintha szájuk csupán idegen gon­dolatok és érzemények közlésére lenne te­remtve.“ Az európai műveltségű, de minden izében magyar főúr ép oly kevés örömét találja „a garabonciás diákokban“, mint e „más más olvadozócská­k“-ban. Az ő eszményét alkotó magyar ifjúság a nemzeti ér­zést, szokást és tüzet „férfias méltósággal és mérséklettel és kecses illendőséggel“ nemesíti meg. Horác és társai, az egykori Rómának „aurea juventus“-a lebegnek szemei előtt. A görög ízlés, melyen kifinomultak, nem olta ki szívükből a nemzeti érzést, törte le homlokukról a nemzetiség bélyegét. A külföld majmolása valódi mételye volt ekkorban a társaság színét alkotó magyar osz­tályoknak. Átkos örökség a Mária Terézia és Jó­zsef császár környezetében nemzetiségéből kivet­kőzött semmiházi udvaroncokról utódaikra szálló. Rövid szalmatűznek bizonyult az 1790-ki ország­gyűlés példájára nemzetszerte viszhangot adó po­litikai és nemzetiségi visszahatás fellobbanása. A II. Lipót koronázására tüntetéssel előszedett, porfedte ősi magyar öltöny csakhamar vissza­vándorolt a régi szögre és elszunnyadott ismét legtöbb főurnak kebelében a nemzeti reakció harsány szava által felriasztott hazafias lelkiis­meret. A gazdag arisztokrácia csaknem kivétel nélkül Bécsben lelte fel Mekkáját. Az udvari fényűzésben, elvekben, a császárváros zajában feledte nemzeti hivatásának kötelmeit. Viselte ősei nevét. Elköltötte magyar javai jövedelmét és élvezte főúri rangja kiváltságait. Ezzel lerótta minden tartozását hazája iránt, melynek nyelve is feledésnek indult ama osztályban. A főarisz- 1381. február 14

Next