Budapesti Hírlap, 1883. február (3. évfolyam, 32-59. szám)
1883-02-14 / 45. szám
f A válság vége. — febr. 13. A függetlenségi pártban beállott válság mai nap véget ért. A két ellenséges tábor vezérkara elment az engedékenység legvégső határáig, s a kölcsönös parlamentiozásuk következtében a ma este hat órakor tartott értekezleten a két fél között végleges béke jött létre. Hogy őszinte leend e a mai kibékülés vagy sem, ezt nem tudjuk, tekintve azonban a két hét óta történteket, bajosan hiszszük, hogy az állandó, maradandó lehessen. Az értekezlet lefolyása következő volt: Mocsáry Lajos elnök nyitotta meg az értekezletet s kijelenté, hogy a disszidensek a február 4-én kiadott „Szikszay “-féle pronunciamentet visszavonták s azt nem is szándékoznak benyújtani. Hanem e helyett a párt elvhű tagjai fogalmaztak egy határozati javaslatot, melyet hiszi, hogy a diszszidensek is el fognak fogadni. Felkéri Hegedűs Lászlót, mint az indítvány benyújtóját, adja elő a határozati javaslatot Hegedűs László kéri az értekezlet tagjait, legyenek a béke szellemétől áthatva, hisz a párt összes tagjai egyek a programaiban. Vannak ugyan kerületek, melyek 48-as, közjogi ellenzék, vagy elvhű baloldali nevet viselnek, de mindegyik kerület úgy választa meg képviselőit, hogy ide jöjjön tanácskozni a függetlenségi klubba. Ő szívesen nyújtja a békejobbot, kéri a disszidenseket, fogadják azt oly szívesen, amint az nyújtva van. Határozati javaslata a következő : Mondja ki az értekezlet, hogy szemben a febr. 4-kén kelt nyilatkozatot aláírt képviselőtársaink által tett előterjesztésekkel, nevezetesen az általuk nyilvánított azon nézettel, hogy a párt programmját a perszonális unió alapján tartják megvalósítandónak — az értekezlet nem látja szükségét annak, hogy újabb programmszerű nyilatkozatot tegyen, miután a függetlenségi párt úgy a közjogi, miként belügyi kérdésekben nézeteinek több ízben világosan és határozottan adott kifejezést, tette ezt jelesül az 1881. okt. 22-én az országgyűléshez benyújtott válaszfelirati javaslatának következő végszavaiban : „Felséges úr ! Előadtuk nyíltan, őszintén nézeteinket az ország állapotáról és a legközelebbi teendőkről ; feltártuk felséged előtt a nemzet legbensőbb vágyait, valamint törekvéseinket a jövőre nézve. Tudjuk, hogy ez aspirációkat, e hazafias törekvéseket némelyek akként igyekeznek feltüntetni, mintha végcéljukban minden tervileg fennálló közjogi állapotnak erőszakos felforgatására iáelmélkedik. A fürdői élet tarka-barkaságairól elcseveg szellemesen. Szereplő egyének és osztályok gyengéit epigrammatikus élű tollal legyinti meg, míg az útjába vetődő pikantériákon derülten elhivajkodik. A körülötte forgó változatos csoportok egy-egy kikapott tipikus alakja megelevenül élénken színező s plasztikaiig alakító tolla alatt. A magyar és lengyel középnemesség egy része az idétt Bártfán adott egymásnak, a májustól augusztus végéig tartó évadra találkozót. Pénzemberek és a felvidéki polgárság, a vasfürdőjének edző erejét kereső betegek és a szórakozni, mulatni és dorbézolni vágyók, tisztes családok és kalandos dámák, komoly férfiak és az ország aranyos ifjúsága pár hóta az ország jelentős társadalmi gócpontjává varázsolták Sárosmegye e kies fürdőhelyét. Azóta sokat hanyatlott szociális jelentősége. Századunk elején sok volt benne, ami Anglia Berthjére emlékeztetett választékos társadalmával és a hírneves római Bajára, hol a legszabadabban ülte a feslettség orgiáit. Bártfán sem voltak „mind szentek a felgyülekezők.“ Az „erejüket elvesztegető“ ifjurok mellett nem egy „gyengélkedő dáma“ alakult át ha Pénelopéból szép Helénává s jutott el léhasága útján a szép Levira sorsára. A divathajhászat, fényűzés, pipere és kacérság, a „cifrálkodások, ékeskedések, kendőzések“ pedig nagyon is otthonosak voltak a megjelent nővilág soraiban. Spectatum veniunt ornatae, spectentur et ipsae. Körülöttük forgolódó ifjúság részint elpuhult és elkülföldiesett, részint a társadalmi műveltség minden lehétől elmaradt, pórialan magyar. Az öreg magyar főúr ép oly kevés örömét találja a külföldet szellemtelenül majmoló, túlfinomult pipereskedők léhaságaiban, nyúlnának, vagy legalább végeredményükben arra vezetnének. Engedje meg felséged, hogy ezen feltevések ellen a leghatározottabban tiltakozzunk. Mi a törté- nelmi Magyarország alapján állunk. Azon az alapon, melyet felséged dicső elődei is elismertek, esküvel megerősítettek, törvény által szentesítettek. Ez alapon törekszünk hazánk állami függetlenségére, az 1867-iki törvénycikk törvény általi eltörlésére ; ez alapon óhajtjuk nemzetünk anyagi és szellemi erejét, hazánk intézményeit a haladó kor igényeinek , a nemzet géniuszának megfelelőleg fejleszteni, szilárdítani. Mindez pedig nem áll ellentétben sem felséged többi országai és tartományai, sem felséged uralkodó házának érdekeivel----------------és egyesülve a közös fejedelem szeretetében, új életre ébrednének.“ A mi különösen az úgynevezett belügyi kérdésekben változatlanul követendő irányt illeti, arra nézve legújabban is nyilatkozott a pártkör a január 19. és 22-én hozott s azóta is folytonosan érvényben álló határozataiban. Egyszersmind határozza el az értekezlet, hogy egy öttagú bizottságot küld ki a végett, hogy a pártügyek vezetésére, a pártfegyelem kezelésére vonatkozó szabályok alkotása iránt mielőbb javaslatot terjeszszen elő. Győry Elek szívéből óhajtja a békét. Ő és társai csak néhány lényegtelen kifejezés módosítását óhajtják. Az első ponthoz a módosítást az értekezlet minden vita nélkül elfogadta. A második ponthoz e szavak után „érvényben álló“ Győry Elek e szót kérte beszúrni „érvényesítendő.“ A többi részt elfogadta. Madarász József szerint e kifejezés a békét zavarhatná, s többeknek keserűséget okozhatna. Hosy Pál kéri Győry javaslatának elfogadását. Szederkényi kéri a disszidenseket, hogy vessenek fátyolt a múltra s hagyjanak békét a személyes differenciáknak. Prónay Gábor békét akar, de kijelenti, hogy ha Győry indítványát el nem fogadják, kilép a pártból. Mocsáry Lajos elnök erre felemlíti, hogy az elvi egyezség meg van s ne szakítsa meg a békét egyetlen szó, melynek senki sem akar érvényt szerezni. Hirtelen kimondja a határozatot, hogy a többség elfogadja Győry indítványát. Ezzel az értekezlet véget ért. BUDAPESTI OSLAF. (45.) mint az elvadult magyarság pallérozatlan Mokány Berczielnek őseredeti betyárságában. Óhajtana, hogy Bártfa előkelőbb társadalmában honi ifjaink Betthjévé, „a szép társalkodásnak mind iskolájává, mind pályájává legyen.“ Az akkori ifjúságról rajzolt eleven képe mai napság is nem egy részében találó és fölötte tanulságos. Egy néhány „illatoktól párolgó hetykepetykék“-kel szemben a „fésületlen szakállasok“ képezik az ellentétet. Az ázsiai magyarok az elkülföldiesedett európaiak mellett. „Tűrhető ez a szőrösködés Atilla mentében vagy Zrínyi dolmányban, mely a torzonborz arccal összefér, de mikor frakkba búvik a múlt századi alak, olyan az, mintha például Hunyady János álló képe lenne pantalonban. Egynémelyek teljességgel nem kívánnak tetszeni a szép nemnek és nem kívánják semmi módon megkedveltetni magukat az idősebb korú férfiaktól vagy talán csak különcködések által akarnak tetszeni. Megelégedvén azzal, hogy jól lőnek s kardolnak, lovagolnak, sok bort győznek, merészen néznek szemeidbe, vissza nem köszönnek, a közhelyeken fütyürésznek, dohányoznak, mint valami kőbálványok merőn állanak vagy kevélyen támaszkodnak. Nem mosolyognak, de hahotáznak. Pattogással szétpattanó sárkányocskákat lőnek lábaid elé, hogy megijeszszenek. Mintha tanulták volna a faragatlanságot, annyira kiválnak öltözetük és szilaj magok viselete által.“ A Józsa Gyuriak után a monokli Monodlesek őseire kerül a sor. Ezekre a vásottságig elpuhult piperkőcökre, kiknek „csupa fohász még a lehelletük is. Nem mehetnek el valamely tükör előtt, hogy végig ne csodálják magukat. Ha belépnek valahová, első mozdulatjuk : ujjaikkal üstökükbe kaparászni. Nyakravalójuk igazítása, a tánc, az ének és német költők szavalgatása ösz-A képviselőhöz közgazdasági bizottsága ma d. e. tartott ülésében 1. A társaskocsi üzlet Budapesten való gyakorlásáról és 2. A fitokszerű vastatrix terjedése ellen teendő óvintézkedésekről szóló törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteikben csekély módosításokkal elfogadta. A képviselőhöz zárszámadási bizottsága ma d. e. ülést tartott. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Krisztinkovics Ede a pénzügyminiszteri tárca számadásáról tesz kimerítő jelentést, felmentvényt hoz javaslatba, de hangsúlyozza, hogy oly túlkiadásoknál, melyekre pót- és rendkívüli hitel megszerezhető lett volna, elvárná, hogy a miniszter a háztól kérje a felmentést. Az ezen nyilatkozatra vonatkozó élénk eszmecsere által, Krisztinkovics aggályait eloszlatva látván, az állami számvevőszék jelentésének tudomásul vétele a háznak egyhangúlag fog ajánltatni. Ezzel az ülés véget ért. Közelebbi ülés holnap d. e. 11 órakor lesz. A vallás és közoktatási minisztériumban az iparoktatási szakosztály, f. hó 11-én megkezdette működését. A kultuszminisztérium ezen szakosztályának élén Szalay Imre osztálytanácsos áll, ki a minisztérium elnöki osztályának vezetésétől az iparoktatási szakosztály vezetésének átvételével visszalépett. Az elnöki osztály élére egyidejűleg Madách Emmánuel, miniszteri titkár, állíttatott. Az osztrák deficitet 1883-ra az osztrák képviselőház pénzügyi bizottsága 287 millió forinttal állapította meg. A kiadások 4916, a bevételek 463 1 millió írtra rúgnak. A magyar-horvát zárszámadások Zágrábból jelentik, hogy Bartolovics horvát képviselő oda érkezett, megbeszélendő társaival az 1880-ai magyarhorvát zárszámadásokra vonatkozó különvéleményének alakját. Az értekezleten jelen volt képviselők felszólalásaiból azon meggyőződést meríthette, hogy csaknem kivétel nélkül osztják álláspontját. A horvát képviselőknek csak egy része volt ugyan jelen az értekezleteken, de kétségtelen, hogy a többi is pártolni foga Bartolovics különvéleményét, midőn a kérdéses zárszámadások a magyar országgyűlés napirendjére fognak kerülni. A postamesteri állás tekinthető-e közhivatalnak ? Egy előfordult eset alkalmából, a midőn egy postamester pályázott egy megyénél üresedésbe jött gyámpénztárnoki állomásra, s folyamodó a minősíttetés tekintetében az 1883. I. t.-cikk 34 ik §-ára hivatkozott, a belügyminiszter f. u. 6108. sz. a. kelt rendeletével kimondotta, hogy a postamesterekre nézve, amennyiben azok csak ezen alkalmaztatásukból kifolyó minősítés alapján pályáznak megyei közigazgatási hivatalra, az 1883. I. t.-cikk 34-ik §-a nem alkalmazható, mert a postamesteri állás az állammal kötött tiszti szerződésen alapulván, az közhivatalnak s a postamester köztisztviselőnek nem feszes tudományuk. Hétszámra nem ejtenek valami okos, szives, erős, vagy elmés gondolatot, mely övék lenne. Mintha szájuk csupán idegen gondolatok és érzemények közlésére lenne teremtve.“ Az európai műveltségű, de minden izében magyar főúr ép oly kevés örömét találja „a garabonciás diákokban“, mint e „más más olvadozócskák“-ban. Az ő eszményét alkotó magyar ifjúság a nemzeti érzést, szokást és tüzet „férfias méltósággal és mérséklettel és kecses illendőséggel“ nemesíti meg. Horác és társai, az egykori Rómának „aurea juventus“-a lebegnek szemei előtt. A görög ízlés, melyen kifinomultak, nem olta ki szívükből a nemzeti érzést, törte le homlokukról a nemzetiség bélyegét. A külföld majmolása valódi mételye volt ekkorban a társaság színét alkotó magyar osztályoknak. Átkos örökség a Mária Terézia és József császár környezetében nemzetiségéből kivetkőzött semmiházi udvaroncokról utódaikra szálló. Rövid szalmatűznek bizonyult az 1790-ki országgyűlés példájára nemzetszerte viszhangot adó politikai és nemzetiségi visszahatás fellobbanása. A II. Lipót koronázására tüntetéssel előszedett, porfedte ősi magyar öltöny csakhamar visszavándorolt a régi szögre és elszunnyadott ismét legtöbb főurnak kebelében a nemzeti reakció harsány szava által felriasztott hazafias lelkiismeret. A gazdag arisztokrácia csaknem kivétel nélkül Bécsben lelte fel Mekkáját. Az udvari fényűzésben, elvekben, a császárváros zajában feledte nemzeti hivatásának kötelmeit. Viselte ősei nevét. Elköltötte magyar javai jövedelmét és élvezte főúri rangja kiváltságait. Ezzel lerótta minden tartozását hazája iránt, melynek nyelve is feledésnek indult ama osztályban. A főarisz- 1381. február 14