Budapesti Hírlap, 1883. február (3. évfolyam, 32-59. szám)
1883-02-23 / 54. szám
ill évfolyam._______________________ 54. szám. Budapest, 1883. Péntek, február 23. Budapesti Hírlap Előfizetési árak idere az évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik minden nap, hétfőn ég ünnep utánni napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai Jóssal Egyes számára 4 kr. — Hirdetések díjszabály szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. kerület, kalap-utca II. szám. A magyar földbirtok. Ilyenek vagyunk mi magyarok , statisztikát csinálunk mindenféle tudnivalóról, megszámláljuk a népet, az áruforgalmat, az ipart, a termést, az adót, a pénzintézetek üzletét, a vasutakat, postát, távírdát, a bűntetteket, a betegségeket, a hírlapok számát stb., csak a földünkről nem bírunk statisztikát csinálni, valamirevalót. Amire leginkább szükségünk volna. A föld után élünk és nem tudjuk hányadán vagyunk vele. Van kataszter, van telekkönyv és senki sem képes csak némi szabatossággal megmondani, hogy a földbirtok-viszonyok hogy állanak, a földhitel milyen, mekkorák a betáblázott adósságok és egyéb terhek, mely része az országnak gyarapszik, mely hanyatlik, mely néposztály gyöngül, s kik azok, kik a létért való küzdelemben megeszik a gyöngéket. Látjuk, érezzük a föld betegségét s nem bírunk segíteni rajta, mert kellő statisztikai adatok hiányában a diagnózist és kúrát megállapítani nagyon nehéz. Egyik ezt mondja, a másik amazt, amit tanácsol ez, tagadja amaz s nem lehet eligazodni a vélemények között, így van mindenki, agráriusok és mercenáriusok; maga a földmivelési miniszter sem tudja hányadán van s mit tevő legyen ? Ez pedig nagy baj, kivált oly miniszternél, kitől a földbirtokosok annyit várnak, s ki négy hónap óta nem tett semmit. Épen semmit. Igen természetes, hogy tudni szeretné alaposan, hogy áll a magyar földbirtok ügye? Ott van Keleti Károly a statisztikai hivatal főnöke, annak kell tudni. Elhivatta, megkérdezte, az se tudja. Az egész ország kiváncsi és a statisztikai hivatal azt feleli, hogy nem szolgálhat adatokkal. Amiket össze bírt szedni, közzétette régen, újakkal nem rendelkezik. A régi adatok elégtelensége pedig általánosan el van ismerve. Hát tessék új adatokat szerezni. Ott az új kataszter, ott a telekkönyv, hibás és rossz, de a semminél többet ér, ott vannak az adólajstromok. Ezen anyaghalmazból lehet valamit csinálni s nem lehetetlen képet nyújtani a magyar földbirtok-viszonyoknak. Keleti úr jelenti, hogy erre nincs elég embere, a munka nagy, a hivatal csekély. Igaz, de hát a kataszteri személyzet mire való ? Most készültek el munkájukkal, nem sokból áll, hogy lajstromokba írják községenként és járásonként dolgozataik eredményét, csak el kell készíteni nekik a lajstromokat okosan és egyszerűn, hogy mindenki betölthesse és megfelelhessen a kérdésekre nagy fejtörés nélkül. Épúgy nem látjuk át, hogy mért ne tudnák a telekkönyvi hivatalnokok összeírni a telekkönyvi terheket, ha ők is lajstromokat kapnak, melyekben a terhek nemei megkülömböztetnek, u. m. intézeti, törlesztési kölcsönök dátummal, kincstári követelések, magántartozások, biztosítékok és végrehajtások. Hisz ez uraknak praxisuk van benne nagy, meg tudják ott azt csinálni jobban, mintha külön hivatalnokok küldetnének ki az adatokat összeírni. Ám a munka pénzbe kerülne, mert a fáradtságot meg kellene fizetni. Az bizonyos, de költség nélkül ma semmi sincs. Elvégre a kormánynak és a törvényhozásnak tudnia kell, hányadán van a földbirtok viszonyokkal, máskülönben cselekedni nem képes. Tehát rá kell szánni magunkat e kiadásra, mely elvégre nem lesz oly sok, mint amennyit százszor kidobunk az ablakon, mert a kormánynak tetszik. Keleti statisztikai ankétet javasol a földbirtokra vonatkozó adatokra és kérdésekre nézve. Mire való ez ankét? Semmire , arra, hogy az ügyet hátráltassa. Elég okos és tapasztalt ember Keleti mag?.. De ha nem bízik magában, hívjon össze a miniszter egy pár embert tanácskozásra s három ülésben végezzenek el minden ide vonatkozó kérdést, nehogy az adatgyűjtés munkája halasztást szenvedjen. Mert semmi sem oly drága, mint az idő. Ha igaz, hogy a földbirtok sok megyében válságos helyzetben van, nem szabad megmentésével késni. Sok millió vagyon és sok millió ember sorsa függ a rendszabályoktól, melyeket a kormánytól és a törvényhozástól várunk. Az egész ország lesi, hogy fog-e tenni a kormány, és mit fog tenni ? Semmit ? Az nagyon könnyű, mivel hogy semmi. De lesz belőle valami, t. i. nagy baj. Azon régi és hiányos számokból, melyeket Keleti úr a miniszternek újólag bemutatott, kitűnik, hogy 1.444.000 birtok van Magyarországon öt holdon alul. Ennyire ment a paraszt és zsellértelkek feldarabolása. Márpedig egy öt tagú család eltartására és parasztos ellátására és munkája teljes foglalkoztatására Magyarországon, füvet, marhatartást, mindent gabonára átszámítva 6 hold középminőségű szántóföld kívántatik. Ez volna a természetes minimum átlaga. Látjuk, hogy a parasztbirtokok közül 5—30 holdig 904.000 van olyan, mely a minimumnak megfelel, vagy felette van s 1.444.000 mely alatta áll. Mindezek mellékkeresettel, házi iparral, fuvarozással, napszámmal vagy szolgálattal kény A „BUDAPESTI HEAP" TÁRCÁJA. A Székelyföldön. (Déva a szabadságharc után és most. — A hajdan fényes úri házak — családok. — A régi időből 30 év után csak egy ismerős. — A fájdalom anyja. — A dévai temetőben. — A Bach huszár és spicli is ott fekszik az igaz honfiak közt. — A sírkövek fölirásai. — A jó Fodor bácsi sírja. — Egy angyal sírja. — Az örökzöld-repkény lugas. — Veturia és Coriolanus. — Krisztus szobra alatt. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Harminc év elég sok egy boldog magyarnak is, nem pedig egy örökké vándorló magyar színésznek, ki a sors kerekének szeszélyes hányattatásában oly sokat kényszerült végig csinálni az életben. A szabadságharc után Déva városában, a süm-süm direktor alatt játszott kántor Gyuszi hajdan s azóta nem volt a feledhetetlen emlékezetű kedves kis városban. Akkor nyüzsgő elevenségünri kis város volt, régi fényes ősök, oligarchák utolsó elbusult sarjadékainak gyülhelye, déli Erdélynek oly központja, honnan nagy erélylyel és fenyegető lelkesültséggel tüntettek, küzdöttek a Bach-huszárok ellen. Magyar volt az az egész Hunyadmegyében és Déván. Mi másként van most itt is minden azóta ?! Kihalt csöndes kis várossá lön, melyben a német és román szó járja utcán, korcsmában, borbélymühelyekben és boltokban, a családi tűzhelyeknél. Magyar színészet, művészet ma koldusbotra jut Déván; hajdan virágzott benne a drámai művészet s a fényes Nopcsa ház vitte ebben is a példára buzdító vezérszerepet. Fényes Nopcsa ház és megannyi kis dinaszták kihaltak a kedves élénk kis városból; az úri porták düledezve, falaikat, udvaraikat gyep és fűszál nőtte be, a kapuk egy-egy rozsdás sarkon csüggnek, lógnak, majd hogy a vándor nyakába nem szakadnak. Nincs miért bezárni, nincs a kinek kinyitni ; a patriárkális termek márványkő kandalóiban nem pattog a máglyába rakott hasábcserfa tüze és nincsen mellette-körülötte, egymást szerető család, az úri ház tiszta keblű barátai, azok a fehárhajú tisztes matrónák és méltóságos alakú öreg apák, kikhez hasonlót más nemzeteknél hiában keresnénk! Nincsenek már azok a korukat megelőző okos és szép kisaszszonykák, urficskák, akik a nagyanya és nagyapa ölében állva, kidefedt szemekkel, éles figyelemmel hallgatták a honvéd-színész ajakáról Petőfi és Sárossy tiltott verseit szavalni és könybe ázott szemmel, a szabadságharc táborozásait, csatáit elregélni! A csiszolt márványkő faragványai repedezve, tördelten és csonkán állanak: a fényesre kefélt diófa-padolat, mint jégkéreg a vizen összetorlódva fölkunkorodott. Sehol egy pártfogó, egy jóbarát sem volt az oly szép múltból a városban ; szétzüllöttek, mint országos csapás után történik, az öregebbjei meg a temetőben nyugosznak már ! Csak egy élő van még — mondák — ama fényes időből, egy bús özvegy, egy bánatos nő, a fájdalom anyja, ki ott a halottak kertjében egy sír fölött kesergi el napjait, 70 felé hajló éveit! Hát csak egy, a hajdan oly pazar sok szálú gazdag és szép virágbokrétából, a szeretet, barátság, számos férfiasból ? ! Ki hát a temetőbe, — susogá magához kántor Gyuszi — hogy mint vándor, 30 év után bár, lerakja e sirokra a kegyelet adóját! Őh de sokan vannak már együtt, szép rendben, nagy örök csendben, sorra következve egymásután, kinél szebb, kinél kisebb-nagyobb kőoszlopokkal jelezve ezt, amazt, hogy ki és mi volt! „Bolondos agyvelő“! mondja Katonánk Peturja, és e siriratokra is mily igazán ráfordítható. Ki és mi volt? beszéli a kő fölirása. Bolondos világ! Ember volt! Kell-e ennél több. Elég, ha nevét mondja meg az úgy is ideigóráig jelző kő, mely az időben szintén oly igen csekély életű és vajmi parányig tartó e sárgömbön ! Ha nincsen öröklét, élet és emlékezetben, századok és ezredek, csupán pillantásokká törpülnek. Kik voltak, mik voltak ? Elbeszéli a sírköve a temető szellőjének, mely minden sírkertben oly hidegen metsző, még a nyári nap melegénél is. A vándor, nevéről is megtudja, épp így azok is, akik szomorodott szivekkel föl-fölkeresik a sírokat, vagy el-elkísérik a nagy kaszás újabb levágásait a lyukba-gödörbe tenni! Egy-két sírkő, aranyos betűkkel hirdeti a temető senkijének, hogy ilyen-olyan hazafi porladozik a hantok alatt, megírja címeit is, a veszteséget, mely hazát, családot sújtott, és örök bánatba ejtett! Pedig senki sem érzi már utánna egy évre sem a veszteség súlyát, az örök bánatot Érdemes ember porai nyugszanak a hantok Mai si&mnnk 12 oldalt tartalmas.